2016. március 4., péntek

Mégis történik valami - Milly 2016.03.04.


Összegyűjtöttem néhány eddig megosztott hírt arról, hogy bizony nemcsak az égiek és Ashtar üzenete van tele a folyamatban lévő változásokról. Az alábbi cikkek mind földi eseményekről szólnak, melyek persze a hivatalos médiában még nem jelennek meg... még!
De egyre több, és egyre biztatóbb infók terjednek arról, hogy az emberi társadalom alapjainak megváltoztatása már folyamatban van - a felszabadulásunk.
Milly




Mégis történik valami 

Milly 2016.03.04.

1987 óta eldöntetett, hogy az emberiség kiérdemelte a felszabadulást a sötétség béklyója alól. Azóta óriási összefogásban kidolgozásra került ennek a pontos menete. Ebben részt vettek a  földi emberek nagy számban, közöttük sok hatalmas vagyonnal rendelkező, akik fel is ajánlották azt, az emberiség életének megjavítására. Segítették a munkát a belső földiek és a földönkívüliek, továbbá azok akiket égieknek, akiket szenteknek, mestereknek hívunk. Valójában ők is élnek más dimenzióban.

Az USA-ban van meg a lehetőség arra, hogy a zsarnokság pénzügyi béklyójától megszabadítsuk magunkat, mivel ott a központ.
Már el is indult a folyamat, annak ellenére, hogy sokan igyekeznek gátolni. De nincs lehetőség a leállításra, mert az égiek ezt "végigtolják", így vagy úgy, az erejükkel segítve a hihetetlennek tűnő változtatásokat. A felszabadulásunk borítékolva van.. mostanra. Mindenkinek jobb, ha segít tolni a szekeret, az ügy mögé áll, mert annál hamarabb sikerül.

Itt a válaszom egy hozzászólásra. Talán a most felmerülő kérdésekre is válaszol:

"Én viszont teljes szívvel-lélekkel hiszek abban, hogy az emberek és Ashtar a felemelkedésünkön dolgoznak jó ideje, és már be is indították az eseményeket. 

Így születtem, óriási hittel abban, hogy az emberek megváltoztathatók, és meg lehet valósítani az emberiség jólétét, boldogságát. Egy ideje már kapcsolatban vagyok mentálisan a különböző égiekkel. TUDOM hogy vannak, és TUDOM, hogy mindent megtesznek azért, hogy minél előbb sikerüljön kimásznunk a szból. Sokan akartak már megtörni, de nem sikerült nekik!

A késlekedésnek, halasztásnak évek óta két oka van
- A sötétek maradéka elképesztő módon hülye, mert nem adják fel, pedig így aztán eláshatják magukat. Aki megadta magát, az másképp lesz elbírálva, mint ők.
- A legnagyobb hátráltató tényező pedig az volt, -és még most is az- hogy nem bíznak, nem hisznek az emberek abban, hogy megtörténhet amire valójában mindannyian vágyunk... a felszabadulás!

Azoknak nehezebb így, akik hisznek, bíznak, mert sokkal nagyobb erővel kell küzdenünk. Toljuk a (lerobbant) kocsit, miközben mások a féket nyomják. Nagyon fárasztó, bevallom.. de folyton a féket nyomni is az lehet.. és előbb utóbb kiakad aki hitetlen, elfogy az ereje, nem lesz védelme. Ilyenkor könnyen megkaparintják a sötétek, aztán összevissza beszél és cselekszik.

A lényeg az, hogy egy lassú folyamatban vagyunk. Épp a sok bizalmatlan miatt nem lehet egyszerre beindítani a változást, mert megzavarodnának. Sok vér is folyna. Ezt talán te sem akarod.

Moderálok igen, mert a nagyon durva, sértő hozzászólásokat minek közöljem? Ennek a blognak az olvasói ezt nem élveznék, enyhén szólva.

A VALÓDI igazság pedig nem itt a Földön van. A 3D-ben nincs. Fentebb van, magasabb dimenziókban. Mondhatnám, hogy Istennél. Amikor emelkedik a rezgésszintünk, akkor egyre jobban ráláthatunk.

Kérlek szépen gondold meg, hogy érdemes-e mások felett pálcát törni, nekirontani azért, mert nem érted, hogy mi történik. Nemcsak az van, amit itt látunk, a két szemünkkel körülöttünk"



Csodás napok jönnek. Nemsokára mi magyarok is be tudunk indulni.  Kívánok mindenkinek hitet, bizalmat ebben!
Milly


Az említett linkek pedig itt állnak




http://szepjovot.blogspot.hu/2016/01/informaciok-szobeszed-az-atalakulasrol.html
http://amivilagunk11-12.blogspot.hu/2016/01/szisztematikus-tamadas-rendszer-ellen.html

http://amivilagunk11-12.blogspot.hu/2016/02/amerika-vegre-szabad-kotel-veglegesen.html

http://amivilagunk11-12.blogspot.hu/2016/02/a-valsag-ideje-elerkezett-valasztashoz.html

http://amivilagunk11-12.blogspot.hu/2016/02/nem-hallgathatom-el-ezt-hirt.html

http://amivilagunk11-12.blogspot.hu/2016/02/jenga-hirek-helyzetjelentes.html











12 megjegyzés:

  1. Annyit fűznék hozzá,hogy ami késlekedésnek tűnik lehet csak számunkra az. A saját fejlődésének útját, ugyanis mindenkinek végig kell járnia. Tény, hogy ma már ez az út sokkal gyorsabban járható a támogató energiáknak köszönhetően mint akár csak húsz évvel ezelőtt. És az "átforduláshoz" valószínűleg még nincs meg a szükséges létszám. Ha így haladunk, mert igenis haladunk, akkor valószínűleg nagyon hamar meglesz. Addig azonban aki már ezt az utat járja meg kell őrizze békéjét, derűjét, erejét, mint egy védőburkot ebben a kaotikus világban.

    VálaszTörlés
  2. Igazából nem értem ezt 2016-ba.

    2-3 éve cobra azt írta felelőtlenek vagyunk, mert nem csatlakoztunk a felemelkedési petícióhoz.
    Akkor is azért nem csatlakoztam ,mert pont ezt láttam környezetemben, hogy nagyon nem akarják a változást.
    Szeretném a váltást ,de vérfürdő nélkül.
    Az Éhezők viadalából is hasonlóan modták el: " elkezdődik a vérontás ,utána nagyon nehéz leállni" lásd történelmi példa francia forradalom.
    Szóval cabal nyomhatja a féket szerintem fenti segítséggel az út lesz majd sáros a kocsikerék alatt és mi könnyebben betoljuk a kocsit.

    VálaszTörlés
  3. Hmm.De isten most sem jön a képbe.Ha van akkor mi a francért nem ő oldja meg? Nem a mi problémánk,illetve de,de máshogy értem.Nem mi okoztuk magunknak.Tehát egy csettintéssel eltüntethetnè a gonosz elitet? Vagy mért nem ez van?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy kisgyerekkel sem szabad azt megcsinálni, hogy amikor még nem tud járni, akkor felemeljük és a két kezét fogva folyton jártatjuk. Nagyon görbék lesznek a lábai, és nem lesz elég óvatos sem. Sőt, ha a fejlődéséből kimarad a kúszás, vagy a négykézlábazás, akkor pszichikai zavarai lesznek később.

      Nekünk ezen keresztül kell mennünk. Többek között tanulnunk kell belőle és változnunk. Egyébként, ha kellő tisztelettel fordulnál Istenhez, segítene az egyéni életedben.
      Ez a mi a francért hozzáállás nem éppen a legjobb ehhez.

      Azt se felejtsük el, hogy minden durva földi cselekedetünk ellenére az emberiség még él, sőt élni fog! Már négy fejlett civilizáció eltöröltetett a Föld színéről, mert eltávolodtak a természeti, az isteni, és a kozmikus törvényektől. Mi viszont megkaptuk a felszabadulás lehetőségét. De nekünk is hozzá kell tennünk! Lesz csettintés, az viszont az Ellenállási Mozgalom munkáját fogja beindítani és a NESARÁT. (az átalakítás rendszerét)

      Törlés
  4. Nem tünik fel h.nem a cabal a sötèt hanem a társadalom?szomszèd,munkatárs stb.ez a gond,velük van gond,miattuk.ök szedik a gyogyszert ök zabàljàk a rossz kajàkat isszák a colát,energiaitalt.ök a kereslet.a kinálat mindegy ha nem lenne vevö,de amig ezek a birkák vevök minden kinai fosra addig semmi esemèny nem lesz.mièrt nem adnak ingyenenergiát minden lakásba?jön orbán ès elveszi?vagy az elbukott cabal elviszi?nèha ugy èrzem semmi lyen cabal nincs.mi vagyunk a cabal,mi magunk.

    VálaszTörlés
  5. Ti nagyon okosak vagytok.a karmikus ut nem egyforma.rengeteg kezdô van mèg itt.wilcock 100-700èvet mondott mèg.miröl beszèlunk akkor?meghalunk mind mèg cobra is.nevetsèges az egèsz.kár ebben hinni.az internet nagy rèsze kètszinü hazug vetitögèp.putyin mikor,hol mond olyanokat h.volt a holdon?wilcock szerint ott volt tavaly ilyenkor.kèrdès ha igen mièrt titkolja?lehet ö a cabal csapatkapitánya.O:-)

    VálaszTörlés
  6. A vélemények különbözőek lehetnek. Miért ne? Nem az okosságról van szó.
    Az nem jó, ha hagyjuk az energiaszintünket lehúzni. Vagy mi igyekszünk lehúzni a másikat, ahelyett, hogy segítenénk felemelni. Minél sötétebbnek látjuk jelenünket, és/vagy jövőnket, annál kevésbé tudunk segíteni magunkon és világunkon. Ez a lényeg.

    VálaszTörlés
  7. Semmi sem történik ok nélkül, így annak is oka van, amiért sötétnek látjuk a jövőnket. Ez vajon miért van? Hát nem nehéz rájönni: pont azért, mert a jelenünk is az, és az emberek nem látják a kiutat, kilátástalanság van. Ebben a helyzetben ugyan kinek lenne kedve fényes jövőben hinni? Ez valahogy nem reális, elnézve a jelenünket.

    Maradva a fenti kisgyerekhasonlatnál, én értem azt, hogy hagyni kell, amíg fokozatosan megtanul járni. Na de az itt a baj, hogy ez a sötét hatalmi elit nem hagy minket békén, mert ők meg az ellenkezőjét csinálják: amikor már emelkednénk fel, hogy legalább egy pár lépést tipegjünk, állandóan kihúzzák a lábunkat, elbuktatnak és ellöknek minket, és mi mindig elhasalunk. Szóval, máshogyan fogalmazva: ők mindent elkövetnek annak érdekében, hogy soha ne tanuljunk meg járni! Folyton keresztbe tesznek nekünk, kiszolgáltatott embereknek!

    És pont ezért mondom azt, hogy kellene már végre egy pozitív értelemben drasztikus beavatkozás, egy olyan esemény, jelenés, közzététel, amely mindenki számára egyértelmű lenne. Mert ahogyan régen is, úgy most is csodákra van szüksége az embereknek, ez pedig reményt adna, és ösztönözné a fejlődésünket is tömeges szinten. Így már rögtön látszana a fény az alagútnak a végén. A hatalmi elit az meg nem fog megváltozni.
    Akik itt több száz évről beszélnek, azok nem tudom, hogy belegondoltak-e már abba, hogy hol leszünk mi akkor? Nem jutunk-e addigra mi is az előző, bukott civilizációknak a sorsára? De nem is kell ehhez harmadik világháború, már önmagában a népességrobbanás és a környezetszennyezés, meg a nyersanyagkészletek kimerülése is végzetes lehet.
    Azért mindezek ellenére, én egyelőre reménykedek, még ha nincs is sok okom rá.

    VálaszTörlés
  8. Most egy dolog van amiben bizok h.corey good igazat mondott a kèk gömbök röl.csináltam 3honapja 1fotot 1nagy csillag rol.kinagyitottam es 4-5 kèk gömb volt rajta.most ujra megnèztem es 30-40 kèk gömb van a kèpen.ez lehet már bizonyitèk?t.mikloson nagyon nagy ufoaktivitás van bár ugy èrzem ez velem van kapcs.-ban.lehet ez az egom de tèny h.a telefonomon bizonyitèkok vannak.èn szoktam látszolag szkeptikus megjegyzèseket irni èvek ota de nincs más kiut csak az ufok!a lelkünk fejlettsège olyan eltèrö h.kizárt az egyszerre valo megvilágosodás.ezèrt csak ök segithetnek a tudásukkal.megcsináltam 1könyv alapján pár ève a7csillagrendszer mestereinek beavatását.sirius,pleiadok,vega,polaris,betelgeuse,lyra ès az utolsot elfelejtettem.lènyeg h.káprázat elleni beavatás ès finomtesteket megerösitö beavatás elözte meg.ezáltal nem dölök be mihály arkangyal üzeneteinek meg ashtarnak.ezek kamuk!ashtar lètezik 61-ben a földön volt es kapcs-ba lèpett eugenio siracusával.a neten ö nem üzen se mihály,raphael ès a többiek.birkák azèrt ne legyünk.láttam èleteimet atlantisban,egyiptomban,franciao.-ban.a dolgok nem ugy vannak ahogy itt sokan kèpzelik.atlantisz 12angyala velem kapcsolatban van stewart pearce joskártyáin keresztül.tèny h.az emberek mèg nem èrtek meg a 4.sürüsègre!5.röl meg ne is beszèljünk.ne etessük egymást.ashtar ha akarna leszállna ide de nem akar ès kèsz.minek? Dombi katinak?vagy nekem?birkák vagyunk mèg ehhez.fèlünk!5-ben ha fèlsz azt teremted meg azonnal amitöl fèltèl.oda nem mehet a cigánybrigád a rendörpatkánypolitikus pap orvos ès fitnesspicsa.alsocsakrás bohocok nem emelkedhetnek fel csak liften az emeletre.èrthetö?ne vakitsuk tovább egymást.az esemèny nem törtènhet meg eltèrö tudatlansági szinten.hiába akarom èn meg a kati.az egy törvènye kimondja 100-700 èv mèg.

    VálaszTörlés
  9. Ezt halgassátok meg.you tube- message form council of nine.pleiadi,andromèdai zene.elkèpesztö.nem fitnesseseknek valo!mikor leszállnak csk leszek boldog ujra.se nö se pènz se arany se putyin eljutása 6 hèt alatt a marsra(vicc miközben ott tudnak lenni pær perc alatt öltözèssel együtt)nem tesz azzá.ez a világ meghalt,ide kell jönniük segiteni de nem az ègböl.ezt ènekeltem mikor egyik reggel egy ufo elrepült felettem.buzi ufo h.fogyna már ki a benzined ès esnèl le ide elèm,kapnál kèt nagy pofont amièrt magadtol huztad az idömet a boldogság elèrèsèhez.:-)

    VálaszTörlés
  10. Ezaz..hogy azt kel írni.." mégis történik valami".. Szoval mindenki tudja nem tortenik semmi..csak varjuk a csodat..meg remenykedunk a semmiben..kb

    VálaszTörlés