2013. május 8., szerda

Most Rajtatok a sor! -Szíriuszi Fénytestvérek 04.28.

by kristalyhang
Szíriuszi Fénytestvérek / 2013.  április 28.
Shogun Amona közvetítése
sirMost Rajtatok a sor!
Ezen Föld szeretett emberi Fényei – 
Minden Létező Egység szeretetének és Fényének nevében üdvözlünk Benneteket. 
Fénytestvéreitek vagyunk a Szíriusz rendszerből, üdvözöljük azokat is, akik először olvasnak ilyen típusú üzenetet – mindannyiatokat üdvözlünk. 
Hosszú idővel ezelőtt, amikor úgy döntöttetek, hogy részt vesztek a Föld projektben – szabad akaratotokból léptetek ki a bennetek rejlő Isteni mivoltotokból – Isteni Fényetekből – hogy a dualitás kísérletében – az elkülönülésben és feledésben – vegyetek  részt. Így egy olyan dimenzióban- energiasűrűségben  értetek talajt- ami sokat megkíván tőletek és testetektől. Szívetek mélyén azonban szétválaszthatatlanul össze vagytok fonódva az Isteni mivoltotokkal. Ebben rejlik a titkotok – a kapcsolatotok – a megélt kapcsolódásotok – a valódi egyesülés a kozmosszal – a teremtéssel és minden élővel.
Sok mester vándorolt erre a Földre, hogy újra élesszék a gondolat magját - az emlékeiteket valódi Önmagatokra. Most Rajtatok a sor – most ti vagytok a Mesterek, kedves emberi Testvéreink. Minden szint támogatását élvezitek – csak a beleegyezésetekre és a figyelmetekre van szükség. A folyamat közepén jártok, mely kezdetektől fogva a legnagyobb változásként lehet tekinteni. Figyelemmel kísérünk Benneteket és ha megengeditek eljövünk hozzátok álmaitokban – érzékelési szintetekre – és segítünk az emlékezési folyamatokban. Maradjatok bizonyosságotokban – szeretett Föld-i Fények – és kérjétek, hogy visszatérjenek hozzátok emlékeitek, melyek világossággal töltenek el benneteket. Figyeljétek  meg a körülöttetek lévő áramlást és lássátok a most  változásokat. Változások – a valódi és maradandó változások, mindig legbelülről jönnek – így van ez a mostani folyamatban is. ti magatok vagytok a változás és senki nem állhatja ennek a változásnak az útját – leszámítva önmagatokat. A Nap szép példája a csendes átváltozásnak – egy olyan változásnak – mely alapokat rengetőbb nem is lehetne. Minden élet – minden sejt – bármely apró részecskét belülről érintett. Napotok küldi számotokra a Fény-emlékeket – minden Fényrészecskén belül és által. Lássátok az Új Földet és lássátok az örömöt is. Ti vagytok a Fényhozók és minden pillanatban teremtők vagytok – Isteni multidimenziós Fénylények és mi is így ismerünk, tisztelünk és szeretünk Benneteket. Azért vagyunk itt, hogy kísérjünk Titeket, előre örülünk a találkozásnak. Fénytestvéreitek vagyunk a Szíriusz-rendszerből.
Szeretettel, örömben és lekötelezve……….Shogun Amona
ERSTKONTAKT – Találkozás Csillagtestvéreinkkel
Shogun Amona – Csillagnagykövet
E-Mail:
erst.kontakt@yahoo.com
Csatornázta: Shogun Amona
Magyar nyelvű fordítás: Scarlett
Forrás: http://erst-kontakt.blog.de/
http://erst-kontakt.jimdo.com/
kristalyhang | 2013-05-06 - 09:44 | Címkék: Shogun Amona | Kategóriák: Sirius | URL: http://wp.me/p2FH9O-qV

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése