2015. február 19., csütörtök

Elérkezett a fény ideje - Galaktikus üzenet 02.17.


Számíthattok rá, hogy most lesz az az idő, amikor a sötétség hatalmi struktúráját végre egy új struktúra váltja fel. Figyeltük ennek kibontakozását, és láttuk milyen gyorsan halványodik a sötétség végső nagy ellenállása. 

 
A Galaktikus Föderáció és a






Spirituális Hierarchia üzenete
2015. február 17.

Sheldan Nidle által

(a Galaktikus Föderációval való közvetlen összeköttetésen keresztül)

 Selamat Jalwa! Érkezünk! Sok minden történik bolygó szerte! Földi szövetségeseink épp különféle kulcspontokra helyezik a kezdeti finanszírozásokat. 
Számíthattok rá, hogy most lesz az az idő, amikor a sötétség hatalmi struktúráját végre egy új struktúra váltja fel. Figyeltük ennek kibontakozását, és láttuk milyen gyorsan halványodik a sötétség végső nagy ellenállása. 
Évezredek óta ez az összeesküvés volt az az eszköz, amivel az Anunnaki, a ti korábbi uraitok, igazgatták birodalmatokat. A Mennyország kötelességtudóan erőket küldött ide különféle utasításokkal, hogy miképpen lehet isteni módon eljárni. Ezt végeztük mi! 
A különféle földi szövetségesek évszázadokat töltöttek azzal még az érkezésünk előtt, hogy terveket szőjenek és csendben a legelőnyösebb pozíciókba kerüljenek. Most, hogy itt vagyunk, ezek a szövetségesek sok évtizedes várakozást követően készen állnak! Különféle összekötőink számos speciális ultimátumot adtak az összeesküvésnek. Tanúi kell legyetek annak, ahogyan ezek a forgatókönyvek végbemennek, és ahogyan a sötétség végre befuccsol.
Mindazonáltal ezek a közelgő manőverek csak a kezdete egy sokkal nagyszerűbb látomásnak Gaia számára és különösképpen a ti számotokra. A kulcs a ti visszatérésetek természetes szabad állapototokba, és hogy készen álljatok megkapni egy felettébb fontos oktatást arról, hogy kik és mik vagytok ti valójában!

A szabadság ezen természetes állapota egy sor elidegeníthetetlen joggal társul, melyet a Teremtő eónokkal ezelőtt minden szabad nőnek és férfinak megadott. Tanulni fogtok a kormányzásról is, és hogy hogyan kell gondozni és óvni a természeti organizmusokat, melyekkel kegyesen el lettetek látva. Tegyétek ezt meg a Teremtő által kapott jóléttel egyetemben, és tartsátok távol őket bármilyen fajta károsodástól. Tanítani kell titeket valódi eredetetekről, és instrukciókkal kell ellátni benneteket az Atlantisz végidején zajlott összeomlástól kezdődő történelmetekről. Használjátok fel ezt a tudást arra, hogy felkészítsétek magatokat az érkezésünkre. 
Mentorokkal fogunk ellátni benneteket. Aztán felfedezhetitek sokkal egyénibb szinten, hogy mi is történt valójában veletek. Epi-genetikus anyagok kollekciója van bennetek. Ezek feljegyzések arról, hogy az őseitek hogyan birkóztak meg történelmetekkel, és hogyan birkóztatok ti is meg olyan krízisekkel, amik a születésetektől fogva értek benneteket. Együtt átnézzük ezt és más eseményeket, hogy előkészítsünk titeket egy nagy eseményre - egy teljes tudatosságú emberré való átalakulásotokra a Kristály Fénykamrátokban. Ez a pillanat azért kezdőik meg, hogy megjelölje galaktikus emberi lénnyé való visszatéréseteket!

Küldetésünk fő feladata most az, hogy sok különleges összeg megfelelő kibocsátása az összeesküvés állandó késleltetése nélkül láthatóvá váljon. Jelenleg ez a feladat finoman zajlik. A központi bankárok és társaik nagyon szeretnék elragadni ezeket az összegeket aranyban és más értékes formában. A fő cél továbbra is az marad, hogy ezt átfordítsuk, és kellő nyomást alkalmazzunk ahhoz, hogy ezeket a sötéteket rákényszerítsük, hogy beleegyezzenek az átutalásokba, és aztán elkerüljük azok bármilyen lehetséges eltulajdonítását. 
Ha ez a létfontosságú eljárás megkezdődik, azt kell látnunk, hogy egy ezzel rokonszenvező törvényvégrehajtó személyzet működik, és ez a sok kulcsfontosságú átutalás megtörténhet. Ezidáig ezek az óvintézkedések sikeresen folytak. 
Ráadásul óriási hozzáértés szükséges. A Fény végzi mindezt. Így ezek az átutalások a bevezető műveleti stádiumban vannak. Ezért az elkövetkező időszakban készülhettek az összegek megkapására. Ezek az összegek csupán projekteket, a jóléteteket, és új kormányzást indítanak el.

Elérkezett a Fény ideje, és a lehető leggyorsabban halad.
Földi társaink tudatában vannak, hogy milyen mélységes a csaló és korrupciós kör, hogy ideiglenesen kielégítsék hatalmas kapzsiságukat. A társadalmatok nagyon gazdagjainak az élén álló csoportnak óriási hatalmuk van, és arra használják azt, hogy egyre nagyobb adósrabszolgaságban tartsanak titeket. Ez a ciklus társadalmaitok legelső napjai óta folyik. 
Ami most történik, az véget vet ennek a képtelenségnek, és helyreállítja a bolygó józanságát. Gaia egy olyan ponthoz ér, ahol egy hatalmas "tűzvészt" kíván útnak indítani, hogy társadalmatok átalakítására kényszerítsen benneteket. 
A mi feladatunk felszabadítani titeket, és gyorsan átalakítani társadalmatok működését. Ezért olyan fontos szövetségeseink jelenlegi tetteinek sikere, és hogy lehetővé tegyék létezésünk elismerését, hogy együtt gyorsan előre léphessünk szent céljaitok felé. Ily módon, Gaia felszínét helyre lehet állítani, és vissza tudtok térni galaktikus emberi létezésetekhez!

Sok Áldás! A Felemelkedett Mesteritek vagyunk! Mihály Nagyúr kijelentette a Mennyország számára, hogy ez az idő az, amikor egy nagy Fényenergiának be kell borítania a Földet, és vissza kell vezetnie minket a valódi Örömbe! Különlegesen készülünk erre az időre, mivel akkor csodák jönnek és elmossák a sötétséget. Ezek közül sok áldott módon akkor történik, amikor olyan események jelennek meg, amik visszavezetnek titeket a Fénybe.
Húsz évvel ezelőtt történt az első nagy lépés ebben a folyamatos csodában, amikor az Anchara hirtelen egyetértett azzal, hogy eljött az idő a sötétség számára, hogy összeolvadjon a Mennyország nagy Fényével. Ez az Annunaki távozásához is vezetett, és a sötét összeesküvés jelenlegi kínos helyzetéhez. A sötétség már nem tud úgy manipulálni benneteket, mint azelőtt. 
Az is kiderült, hogy a szertartásainknak sokkal nagyobb képessége lett arra, hogy körülvegyünk és védelmezzünk titeket. Köszönetet mondunk és áldunk benneteket az összes támogatásért amit napi szinten felajánlotok.

Valójában a Fény egyre erősebben növekszik mindannyiunkban. Felettébb hálásak vagyunk hihetetlen ceremóniáitokért, melyek segítették a Gaia-ért és az emberiségért mondott imáinkat. Azt mondják sokat remélhetünk azoktól, akik a Mennyország imáival és vágyakozásával lettek megajándékozva. A béke nagy hulláma áll fel ezen a világon mindenütt, és lehetővé teszi az emberiség számára, hogy meglássa mire is képes valójában.
Régen azelőtt, az ősi Lemúriában, eljöttünk, és megtöltöttük ezt a földet az öröm és a jólét energiáival. Ezek az imák és áldásos dalok, ideiglenesen megszakították Atlantisz hatalmi kapzsiságát. Azóta helyezte előtérbe ezt a fennhatósági igényt az Annunaki, és a kegyeltjei globális bandájának szabályzata. Évezredek jelölték ezt a Fényből a sötétség birodalmaiba való lépést. Most ez visszájára fordul, mivel a Fény és annak áldott imái és dalai ismét visszatérnek Gaia-hoz és az ő népéhez.

Mindannyian mennyei Fényadók vagyunk. Miközben alszotok, a Fény feltölt benneteket a galaktikus emberiségbe való visszautazásotok előfeltételeivel. Ez a művelet titokban folyt évezredek óta. Most viszont más az erőssége és az intenzitása ezeknek a kegyes áldásoknak. A sötétség érezheti ezt, és kezdi látni, hogy hosszas uralkodása végre véget ér. Mi megértjük ezt, és felettébb boldogok vagyunk ezért és még más dolgokért, melyek kitüntetik ezt a földet. 
A lábaitok alatt van egy nagy térség, mely Agartha-ként ismeretes. Ez volt az elsődleges otthonunk évszázadokon át. Áldjuk ezt a helyet, és tudjuk, hogy hamarosan az lesz a ti lakhelyetek is. Valóban otthonra leltek ezen a felettébb dicsőséges vidéken. A kristályvárosai Örömmel és Fénnyel ragyognak! Amint ott vagytok, csatlakozni fogtok az énekléshez, és segítitek az angyalok áldásait. Teljesen más fényben fogjátok látni ezt a birodalmat. Halleluja! Halleluja!
Ma folytattuk heti üzeneteinket veletek. Mint láthatjátok, sok olyan esemény történik most a világban, ami a sötétség vesztét jelenti. Mindez valóban azt jelenti, hogy az áldásaitok nagyon közel állnak a megvalósuláshoz.
 Tudjátok Kedveseink a Szívetek Legmélyén, hogy a Mennyország számtalan Készlete, és soha véget nem érő Bősége valóban a Tiétek! Így Legyen! Selamat Gajun! Selamat Ja! (Szíriusziul Legyetek Egyek! és Legyetek Örömben!)

1 megjegyzés:

  1. A lényeg "Selamat Jalwa! Érkezünk!" !!!
    Szóval már talán tényleg nem kel sok és itt lesznek,de időpontot mindig nem közöltek,bár mondjuk ez lehet egy taktika is ugyan is nem lenne jó ha ezek érkeznek és a katonaság meg állig felfegyverkezve várnák őket.
    Ebben a hónapban örülnék ha jönnének,bár szerintem ennek az esélye 0.

    VálaszTörlés