2015. november 2., hétfő

Érkezés, találkozás 10.27-28.

Ez nem lesz semmi, ha belegondolok, hogy többmillió kisebb hajó gyülekezik körülöttünk!.. Az anyahajókról nem is beszélve...
Milly






Garrith Lamanov El Melchizedek

 2015. október 27.


Mindannyiótoknak szólok, akik ismeritek Jézus Krisztust, aki a mi Parancsnokunk és Krisztus a Mennyek Csapatában Iroda vezetője és számunkra mint Sananda ismert. Ezt az üzenetet megosztjuk a következőkkel: Ashtar Parancsnok, Lady Nada, St. Germain,  Faith (hit,hűség), aki Mihály Arkangyal ikerlángja, és Portia, aki St. Germain ikre, a Fény  Melchizedek Rendje és a Dragonok Nagy Fehér Testvérisége. A Fény minden fő tanácsa ott volt, minden tanács képviselőivel együtt, akik a földönkívüli Felemelkedett Mesterek a Plejádokról, a Szíriuszról, az Andromédáról, az Arkturuszról, a Centauruszról, a Lyráról, az Orionról az Alcyoneről stb. ahol megtárgyaltuk globális találkozás fontosságát a jelenben, a NESARA közlemények ellenére, mivel egyre jobban és jobban látjuk a világ-vezetőitek elutasítását, hogy töredelmesen bevallják nektek a hazugságaikat, amiket úgy tűnik, nem hagynak abba, sőt növelik egyre jobban és jobban minden másodpercben.

Elhatároztuk így az Első Teremtőtől kapott Gyerünk-kel, hogy megjelenünk az egeteken az összes multiverzum flottáinak tömegével, függetlenül attól a reakciótól, amit ez okozhat az emberiségnek...hogy kihirdessük a jelenlétünket mi magunk, mivel a vezetőiteknek adtunk elegendő időt ezt megtenni és ők mégis elutasították, hogy megmondják nektek az igazat.

Amint beléptek a foton-központba, akkor meg fogjuk kezdeni a következő lépést, jólétet és békét hozni erre a világra, az összes hálózati estközön keresztül közzé téve kik vagyunk mi, mint jószándékú szomszédok a titeket körülvevő csillagokból és az egész multiverzuból. És mi fog történni a következőkben, ami a jelentkezésünk után és a landolás előtt történhet, nem fogunk megengedni semmilyen katonai fenyegetést, ami ezt megállíthatná. Minden lőfegyver, beleértve a puskákat is, meg fog szűnni működni, amikor belépünk; egy rakéta és sugárhajtású eszköz sem fog üzemelni; csak a mi hajóink lesznek a levegőben – egy repülő sem repülhet. Megbénítunk minden technológiai eszközt, ami elérhet hozzátok, minden csatornát lefoglalunk, biztossá téve, hogy mindenki tudjon arról, ami történik.

Mivel nem adunk meg időpontokat, biztosíthatunk titeket, hogy ez az odaérkezés hamarosan megtörténik. Tapasztalni fogjátok a fény hatalmas, dicsőséges eseményét, ahol nem lesz sötétség vagy éjszaka néhány napig a ti föld-felszíneteken. Ez nem az a félelem-alapú illúzió, amiről a kormányok azt a propagandát terjesztik félelemkeltésből sokakban, hogy 15 napos sötétség lesz; ez a fény jelensége lesz minden illúzió felett, ami érzékelhető lesz az Univerzum feltétel nélküli szeretetén keresztül minden lény számára. Ez tökéletes lesz számunkra, hogy megtegyük a bejelentésünket és bemutatkozásunkat azután.

Örömmel várjuk a közeli személyes találkozásunkat.






Ashtar

2015.október 28.

Megjegyzés Anne-től: Amikor megkaptam a fenti üzenetet, szükségtelen mondani, extázisban voltam – és annyira rezonáltam vele, hogy még egy „magasabb” megerősítést akartam. Sananda személyesen igazolta ezt nekem. Azután átadtam Peg Thompson-nak, a mi gyógyító csatornánk vezetőjének és formailag Anyának, és ő megerősítette azt Sanandával. Végül megírtam  Pallas Athena-nak, aki elküldte Ashtarnak. Ashtar üzenete a következő, amelyet most diktált az Ikerlángjának,   Pallas Athena-nak:

Legkedvesebb Athenám!
Itt fenn mindannyian boldogok vagyunk amint halljuk, ti mind nagyon boldogok vagytok, mert tudjátok, és annyira akarjátok, hogy megmutassuk magunkat. Amint tudjátok, ez az a lépés, amire szükségünk volt, hogy szabad utat kapjunk a felétek való elmozduláshoz; és a ti MOST pillanatotok egy olyan helyen lesz, ami készen áll arra, hogy megmutassunk nektek sok-sok hajót.
Tudatnunk kell veletek, a ti vezetőitek egyáltalán nem akartak kihirdetni minket, de a fivéreitek és nővéreitek meghívtak minket. Amint tudjátok, van egy lehetőségünk, hogy lemérjük magunkat, leolvasni a bolygón élő minden ember érzését, és olvassuk és érezzük a szereteteteket és tudjuk, túljutottatok a félelmeiteken és bíztok bennünk, hogy egyesülünk mindannyiótokkal, kedves testvéreim.
Igen, ez a fivér megkapta az üzenetét közülünk egytől; a Legmagasabb Lénytől.
Kedves testvérek, nekünk tényleg megvan a Zöld Lámpánk „MENNI”.

Nem tudunk felállítani egy dátumot, mert nem akarjuk tönkretenni a meglepetést az egész emberiség számára!!

Hallani fogtok minket hangosan és tisztán az egész Földön...azt a pillanatot, amikor megjelenünk. :))

Köszönjük a kéréseteket és a bennünk levő hiteteket!!

A találkozásban való hittel
A szerető fivéretek:

Ashtar






Fordította: MAnna



Kiegészítő gondolatok:


Novemberi Kikelet




Már hetek óta figyelem a természetet. A Teremtő természetét. Főként a madarak viselkedése feltűnő. Még szeptember végén is vidám fecske csapatok röpködtek a házunk felett. Repülésük irány északi volt. Aztán megjelentek soha nem látott fajok is. És az itt élő énekes madaraink, a rozsdafarkúak vagy a vörösbegyek, a cinegék, olyan díszruhát öltöttek, ami inkább a tavaszi párzáskor szokásos. Ünneplőbe öltöztek a madarak!



Bár az erdők fái megkezdték pompás szín kavalkádjuk felvételét, a gyümölcsfáink zöme, még mindig zöldben várja az eljövendőt. Mit érez a természet? Mi az, amire várnak, és mi még nem tudunk róla?

A 2014-es év március 15-én kiadott felhívásunkban, kinyilvánítottuk akaratunkat, hogy véget kívánunk vetni az évezredes spirituális elnyomásnak, a katonai eszközök használhatóságának, a korrupt pénzügyi és társadalmi rendszereknek.

Mert újra tudatába kerültünk annak, hogy mint emberi faj, - együttesen is, és egyénenként is, - valójában kozmikus lények vagyunk. Az Univerzum tele van élő, lakott bolygókkal, és azokon pozitív társadalmakban szintén emberek élnek. Azzal, hogy kinyilvánítottuk a kozmikus eredetünkkel a rokonságunkat is velük, egyben elismertük tudatos és felelős tagságunkat a kozmoszban.

Azaz, teljes jogú tagjai lettünk a Fény erők szövetségének, és a kinyilvánításunk okán, ebbe a közösségben kívánjuk folytatni létezésünket. Akár melyik dimenzióban is, de a Fény (Tudás) és a Szeretet terében.

A Galaktikus Kódex:
A kinyilvánításunk során bejelentettük, hogy mind saját magunkra, mind a Föld egészére nézve, elfogadtuk a Kozmikus Törvényeket.



Most 2015. október utolsó hetében járunk. Az eltelt hónapok, hetek során tovább tartottuk a hova tartozásunkat, értékrendünket. Mára eléggé belefáradtunk a fény megtartásába. Voltak munkahelyi, pénzügyi gondjaink, láttuk a keleti szomszédunk idegen uralom általi lerohanását, láttuk a közel-keleti krízishelyzet folyamatát, és láttuk Európa „műveleti területté” válását. Tisztában vagyunk azzal, hogy háború van a Földön. Egy nem hagyományos, be nem jelentett háború. Ezt elsődlegesen információs háborúnak tekinthetjük, de jelentős pénzügyi kizsákmányolás, tőke- és érték koncentráció is zajlik. Valójában az emberiség eddigi értékrendjét borította fel és mesterségesen koncentrálja egy külső szándék, erő. A leminősített övezetekből, folyamatos, mesterséges értékelszívás zajlik, a felminősített körzetekbe. A vidékből a nagyvárosokba. A nagyvárosokból a térségi központokba. A nemzetektől az Európai Unióba. És az EU-ból az USA-ba.

Valójában a birodalmi hatalom, nem emberi célokat szolgál. Valójában az emberi fajt, egy másik kozmikus, gyarmatosító faj, illetve „szövetség” tartja gyarmati sorban. Évezredek óta. Most is ennek a gyarmati státusznak a mindenáron való megtartása irányítja a földi folyamatok egy részét.

De egy másik, jelentős részét már az emberi faj, eredeti, a Fény oldalán elkötelezett ereje vette kézbe. Igen, közben jelentősen emelkedett a tudatosságunk, és ebből következően a hatalmunk. Az egyéni felemelkedettek mellett, már látunk szövetségeket, nemzeteket is, akik tisztában vannak mindezekkel. Finom diplomáciával, de ha kell, pontos és hatékony katonai erővel kiállnak a birodalom ellen. Igen ezt is látjuk. Feltételezzük a technológia fölényt látva, hogy mögöttük ott állnak a fent említett kozmikus erők is a Fény oldaláról. A katonai megoldások, további politikai megoldások felé mutatnak, de közben mindkét fél teljesítő képességének a határaihoz érkezett. Mi is, magánemberekként.

Kívülről nézve, minden további tett, a rabszolgaságunk fenntartására, és ennek az általunk történő megtapasztalására, - már nem hozhat további fejlődést. Csak még többen áldozzák fel magukat, mindkét oldalon.

Itt, a harmadik dimenzióban, elérkeztünk egy előző kozmikus ciklus végéhez, illetve már bőven benn vagyunk egy új ciklusban. Erre való tekintettel, nincs értelme további, korábbi ciklusú megoldásoknak, szabályoknak, tapasztalatoknak. Ha maradna ez a duális patthelyzet, csak még több veszteséggel járna. Azaz, az Univerzum számára sem fenntartható a jelen állapot.

Már nem szolgálná az Univerzum szándékát, fejlődését és törvényeit sem.
Ezért döntés született, az Elsődleges Teremtőtől!

Megkezdődik a Beavatkozás, és a ciklus lezárása, a Kozmikus Törvények betartásával. Igen, innét kezdve bármikor megtörténhet az, amire régóta vártunk. Amiért ebben a testi születésünkben dolgoztunk, amiért alázattal szolgáltunk.
Megkezdődik a Fény szolgálatában álló kozmikus testvéreink tömeges megjelenése.
Hát ezért hívom ezt novemberi kikeletnek! Bár a pontos időpontot nem ismerem, csak remélem, hogy az Elsődleges Teremtő döntése, hamarosan megvalósul.

Az üzenetet olvashatjátok az alábbi felületen is:


Béke!

Nagy Gábor



6 megjegyzés:

  1. Hmm.

    Azt nem tudom, hogy lesz-e valami most vagy sem, de nekem az alábbi szöveg idézet jutott eszembe Bartha Gizellától (1999-ből) :
    "...Ők elmagyarázták, hogy a Bak havában, a Bika havában és a Szűz havában teljesedik be többnyire a Föld karmája - többnyire! - az emberek karmája is. Ezek az úgynevezett olyan hónapok ..."

    (A fenti idézet az alábbi hangfelvételen hangzik el:
    https://www.youtube.com/watch?v=tCiFQZg0hkI )

    VálaszTörlés
  2. Pár kérdésem lenne.Puskákat hogy hatástalanítják? Benne lévő töltény hő hatására lővi ki magát,semmi elektromos cucc.Nem tudom egyszerűren megérteni hogy blokkolják.Rakétát zavarni lehet,autó motorját is le lehet állítani,amerikában előszeretettel használják a rendőrök helikopterből.Repülőt is megértem,bàr remélem nem akkor állítják le mikor épp repül :P ;) Csak az a baj hogy sokan fognak meghallni ;( Műholdak átvétele elég lenne egyenlőre.Több ezer hajó pánikot okoz :( De kíváncsi vagyok arra a hamrosanra,sajnos eljátszották már nálam ezt a mindjárt meg közel van cuccost hogy nálam ez is fél év LEGALÁBB! 1 éve mindjárt megy szóval nem élem bele magam annyira még.Bár érdekes hogy olyan furcsa érzés jött rám a munkahelyen hogy nézzel fel a tetőtéri ablakra,persze semmit sem láttam de talán ezt az üzenetet érezhettem meg? Pedig ilyenekne rohadtúl nem hiszek és nagyon zavar.

    VálaszTörlés
  3. ime az várt idő lkőzeledett ...áldás

    VálaszTörlés
  4. Azt hozzátenném hogy eléggé naívak ehhez a világhoz ha azt hitték hogy a kormányok közzétennék hogy itt vannak.Kb olyanok mint én a munkahelyen,mindent elhittem amit a főnökök mondtak,idáig ;) De ha igaz mindez és jönnek akkor nem tudtak volna nyáron jönni? Kint lehet fagyoskodni a minuszokban.

    VálaszTörlés
  5. http://www.foldimennyorszag.hu/23DD30D6-F7DD-4888-B720-E938FE2CCACF.html

    Ebből az írásbóv lehet tudni hogy mikor jöhetnek nagyjából,3-án jelent meg az üzenet miszerint 1 hét és elkezdik lecsukni azokat akik nem ide valók.Ez 10-re fog esni,tehát a jövő héten vagy az utáni héten jelennek meg ha minden igaz.Erre a hétre ne várja senki!!! Szóval ha minden igaz jövő héten vagy az utáni héten esedékes az esemény,már ha igaz mert mindig kételkedek egy picit,bár pesszimista ember vagyok nézzétek el.

    VálaszTörlés
  6. Addig álljàl fél lábon....

    VálaszTörlés