Angyalok csillaghajókban- folytatás

 Folytatás

Angyalok csillaghajókban

Szeretetteljes előrejelzés 1980-ból

Amit az önhitt világ nem vesz észre :

Krisztus és segítő angyalainak modern, Vízöntő-kori megnyilvánulása

Giorgio Dibitonto beszámolója

a kozmikus Fénytestvérekkel való kapcsolatáról

Előzmény: http://sirius-plejad.blogspot.hu/2014/03/angyalok-csillaghajokban-giorgio.html

5. fejezet

A mennyei lény

Rafael beszélt hozzánk újra és újra az éjszaka közepén és nappal is ( telepatikusan ). Azt mondta nekünk, hogy a velünk kapcsolatba lépésnek ezt a módját "kozmikus érintkezésnek" hívják, és ezáltal olyan gyakran, ahogy csak akarjuk, kapcsolatba léphetünk vele.

Adott nekünk néhány elővigyázatossági szabályt is : Minden alkalommal, amikor kozmikus érintkezésbe lépünk, előtte jó lenne kérnünk Mihály arkangyalt, hogy óvjon bennünket.

"Hívjátok Mihályt", mondta," és nem kell tovább félnetek semmitől!" És mi így tettünk.

Egy éjszaka az elalvás előtt Rafael azt mondta nekem : "Engedj most kiegyensúlyozott nyugalmat szétáradni magadban, mert látogatód lesz."

Egészen csendben maradtam, anélkül, hogy megmozdultam volna és eltűnődtem volna a szavain. Visszagondoltam arra a nagy ajándékra, amelyben részesítettek engem, mármint hogy kapcsolatban állhattam a testvérekkel.Tudtam, hogy a Föld minden testvére beszélhet szellemi úton minden testvéréhez. Megtanítottak, hogy a Kozmoszban senki sincs egyedül, és hogy a testvérek senkit sem hagynak el azok közül, akik a mi bolygónk nehézségei között élnek. Ők kísérik, segítik ezeket az embereket, és azok javára dolgoznak, akik engedik, hogy segítséget és vezetést kapjanak. Időnként úgy teszik ezt, hogy megmutatkoznak, más alkalmakkor jelet hagynak hátra cselekvésükről, és megint máskor pedig titokzatos úton jár a segítségük és kifelé egyáltalán nem tűnik fel.

Emlékeztem a Rafael által adott ajánlásra, hogy maradjak nyugodt és még jobban ellazultam, mint amennyire már voltam. Az éjszaka órái elszálltak, és az alvás már majdnem erőt vett rajtam, de nem történt semmi. Akkor azt gondoltam, hogy a számomra bejelentett látogatás talán álomban fog bekövetkezni. Tényleg azt is elmondta nekem Rafael, hogy az álom egy másik kozmikus vagy szellemi dimenzió életében való részvétel, amely bennünk van, és hogy még a látszólag összefüggéstelen és értelmetlen álmok is valójában nem azok.

Most már tudtam, hogy a mindenségbeli testvéreink álmok által is megnyilvánulnak számunkra, amely megnyilvánulások ebben az esetben valóságosak és tulajdonképpen kinyilatkoztatások. Az Írás is bővelkedik olyan eseményekben, amelyeknél Isten, az Úr álomban nyilvánította ki akaratát az embernek. Ebben az állapotban az ember ténylegesen sokkal fogékonyabb arra, hogy felülről jövő útmutatást és figyelmeztetést fogadjon be.

Ezekre a dolgokra gondoltam, és meg voltam győződve arról, hogy ez lesz a látogatóm eljövetelének módja, amikor magam előtt sejtető módon egy gyengéd, sokszínű fényt pillantottam meg. Pontosabban odanéztem, és észrevettem, hogy élénkebb lett. olyan volt, mintha egy nagy művész keze vonalak és fények segítségével alakítaná ki egy körülbelül harmincéves férfi arcvonásait és testének alakját.

Amikor befejeződött ez a mestermű megalkotása, egy csodálatos szépségű férfi alakja jelent meg a szemem előtt. Az egész lényem el volt ragadtatva tőle. Teste fehér tunikába volt öltözve, amelyet a lágyéknál egy zsinór tartott össze. Arckifejezése leírhatatlanul kedves volt. Homlokának és összes vonásának olyan harmóniája és nyugodt méltósága volt, amilyent én sose tudtam volna kitalálni magamnak. Kék szemei voltak és gesztenyebarna haja, amely a válláig ért le. Egy jó kinézésű szakáll tette teljessé ezt a fényalakot.

Ez a mennyei lény titokzatos és mély életerőt és végtelen kedvességet sugárzott magából, amely béke nyugalmát szállt rám. Egy egészen tiszta szeretetet éreztem benne, és olyan volt számomra, mintha azt gyengéden közvetítette volna felém.

Közelebb jött hozzám, mialatt egy finom mosoly fejezte ki egész kedvességét. Az kitöltötte az én egész lényemet, és képes voltam arra, hogy magamat őbenne ismerjem fel.

Finom, fenséges arcában önmagamat láttam, és a legtisztább, emésztő szeretetet éreztem magamban, amely ebből a lényből áradt ki. Olyan fennkölt érzéseim voltak, hogy nem tudom leírni azokat; a tökéletes boldogság és egyesülés állapotában voltam. Fénye áthatotta a testem minden sejtjét, és sugárzó szépsége nagy békességet és egy jóság és szeretet iránti mély vágyakozást kölcsönzött nekem.

Mikor lénye eltűnt, valami leírhatatlan öröm maradt bennem. Tudni akartam, vajon ki volt a látogatóm. Egy név úgy hangzott bennem, mint egy édes dallam, de nem mertem megerősíteni egy ilyen sejtést. Ekkor Rafael hangát hallottam :

"Viszont látni fogod őt más ruházatban.", mondta, és nem akart semmi mást hozzáfűzni.

Beszéltem Tinával erről. Tudtuk, hogy a következő vasárnapon új találkozásnak kell létrejönnie a testvérekkel. Az útmutatás úgy szólt, hogy térjünk rá az autópályára Rapallo irányába. Elmondtuk ezt a barátainknak, és ők boldogok voltak, hogy elkísérhetnek minket. Ezt az ő feltűnés nélküli és lelkes részvételüket én a testvérek további nagy ajándékának érzékeltem, akik immár részt vettek a mindennapi életünkben.

Autónkat Zoagli magaslatain hagytuk hátra. Paolo, Anna, Gianna és Roberto hátul maradtak egy réten. Tina és én gyalog mentünk tovább, mert ott már nem volt tovább kocsival járható út. Boldogan mentünk fel a hegynek, mint az olyan gyerekek, akik egy ünnepre mennek. Az esős időjárás és a hűvös levegő ellenére a fáradságos felfelé menet miatt megizzadtunk. Megjegyeztük, hogy abban az évben, 1980-ban nem akart valami szép idő lenni.

Körbe mentünk a lejtő körül, és egyszer csak egy völgy előtt álltunk, amelyik nagyon meredeken emelkedett. A távolban láthattuk a tengert és egy jó darabot a tengerpart csíkjából. Úgy döntöttünk, leülünk, hogy egy kicsit kifújjuk magunkat. A fű nedves volt, és úgy tűnt, hogy esni fog.

Kinyitottuk az esernyőt, amelyet magunkkal vittük, és folytattuk a felfelé menetet. Még csak néhány lépést tettünk meg, amikor egy könnyű, mély zümmögő hang érte el a fülünket. A magasba néztünk, és azt láttuk, hogy egy nagy diszkosz kör alakú mozgásokat végez fölöttünk, mintha egy szabad helyet keresne a leszálláshoz.

Az a könnyedség, amellyel a repülő valami a mozgásait végezte, szokatlan volt. Nem voltak égő fényei és sötét ezüst színűnek látszott. Mi szorongást éreztünk, mintha egész testünket szétnyomná valami. Tina felkiáltott :" Rafael, mi van?" Én a kozmikus kapcsolatot kerestem, hogy megtudjam, miért éreztük ezt az erős nyomást, amely egy bizonyos félelmet okozott bennünk. Az agyonnyomásnak ez az érzése még fokozódott ez az érzése még fokozódott. Aztán eltávolodott a korong, és azonnal újra jól éreztük magunkat.

Rafael hangja ekkor azt mondta nekünk : "Azért akartuk, hogy megéljétek ezt a nyomasztó érzést, hogy megértessük veletek, hogyan kell végbe menjen bennetek a velünk való miden találkozáskor az életenergiátok egy bizonyos megtisztulása és újjárendezése. Bolygótok el van szennyeződve, mert az emberek szíve tisztátlan. A Föld a békétlenségben van, és az olyan rendezetlen rezgések, mint azok a szenvedélyek, amelyek felkorbácsolják a földi embereket, egyre több olyan zónát hoznak létre a bolygón, amelyben az életenergia rendezetlenségben van. Egy napon meg fogjátok érteni ezeket a tényeket, melyeket a ti tudományotok még nem tud megérteni. Azt a kevés személyt viszont, akik kezdik felismerni ezen jelenségeket, meg nem értés veszi körül és magukra maradnak."

Hallgattam Rafaelre és attól féltem, nehogy megismétlődjön a nyomasztó érzés.

"Most eltávolodtunk", mondta Rafael a diszkoszalakú korong felől. "Kövessétek az utat. Feljebb újra fogunk találkozni".

Az eső és a sáros út miatt ezután nagyon fáradságosan jutottunk előre. A nedves fű süppedékes volt, és a felfelé menésnél azzal segítettük ki magunkat, hogy a bokrokban kapaszkodtunk meg, mígnem egy olyan gyalogútra értünk, amelyik egy kis rétbe torkollott. Még nem érkeztünk oda, amikor észrevettük a korongot, hogy néhány tucat méter távolságban ott áll a földön. Elcsodálkoztam, amikor láttam a három gömböt, amelyek a repülő korong alatt a talajon felülve, azzal a támasztó karokkal összekötve és a megfelelő hosszúságban kieresztve voltak, és így tökéletes egyensúlyban tartották a korongot a göröngyös talaj ellenére.

"Csodálatos!", kiáltott fel Tina.

Közöttünk és a korong között, néhány méter távolságban állt Rafael. Az eső láthatóan alábbhagyott, de a mindenségből jött ember egyáltalán nem látszott vizesnek. Ő szívélyesen üdvözölt minket és közelebb jött.

"Nagyon szép itt fent találkozni", mondta. "Ez a darabka Föld csinos!"

Tina felhívta a figyelmét a mindenségből jött látogatónak arra, hogy találkozásaink majdnem mindig esőben történnek.

"Nem mindig lesz Így", válaszolta Rafael. "De a Földet meg kell majd tisztítani. Sok víznek kell majd még lefolynia és nem csak annak."

Tina erre azt mondta, hogy ő nagyon boldog és hogy immár az eső is hozzátartozik a találkozásainkhoz, és hogy ő felfogta ennek a tisztításnak az értelmét, melyet a természetnek e nélkülözhetetlen eleme jelképezett.

Rafael arra biztatott minket, hogy hallgassuk az eső hangját. Azt mondta, hogy az emberek egyre inkább elvesztik a természet iránti érzéküket. "Ha valaki megtalálja újból a természetet, az azt jelenti, hogy sok bajtól megszabadul", fűzte hozzá.

Hallgatva álltunk ott. A víz zizegett a leveleken és a füvön. Ennek a lénynek a közelsége a szürke levegőnek és az esőtől átitatott természetnek új értelmet adott.

"Ha a Föld emberei nem térnek vissza a teremtéssel való békés viszonyba és nem tanulják meg a természet szemléletét, az nem fog megnyilvánulni a szívük számára. És nem fognak továbbfejlődni, minden tudományos felfedezésük ellenére sem. Az az igaz tudás, amellyel az Atyaisten gyermekeinek továbbfejlődése jár, magában foglalja a világegyetem azon végtelen világainak a valóságát is, melyek túlmennek a puszta anyagi dimenzión. A ti tudományotok, mely az anyagot kutatja és egyáltalán nem számol azzal, ami azt meghaladja, benneteket csak a teremtés felszínének a kikutatásáig vezet el, azzal a nagy veszéllyel együtt, hogy a lényeget szem elől tévesztitek. És emiatt van az, hogy vívmányaitokat mindig rosszra használjátok fel."

Időközben elállt az eső, és mi újra összezártuk az esernyőt. Rafael könnyedén egy fának támaszkodott, és újra és újra körbefuttatta a tekintetét, hogy csodálja ezt a virágzó növényvilágot. Mi úgy sejtettük, hogy a találkozás már nem túl sokáig tart.

Rafael hívott minket, hogy egy kicsit menjünk melléje abba az irányba, amely a korong leszállóhelyével ellentétes volt.

"A ti tudományotoknak", folytatta," fel kell ismernie a határait. Az anyag nem tudja leküzdeni az anyagot. Amit belátják az emberek, hogy az igaz ismeret más utakat is ismer, a tudomány is segítségetekre lesz a követendő utatokon. Viszont amilyenek most vagytok és amilyenek még maradni akartok, sose fogunk tudni magasabb ismeretekben részesíteni benneteket. Ezeket a ti emberi erőszakotok céljaira használnátok és ezért veszélyes lenne. Most pedig már azon vagytok, hogy a rendetlenséget és a szennyezést kivigyétek a világűr annak a térségébe is, amely körülveszi a Földet. De ébernek fogtok találni minket, mert nem lesz megengedve nektek, hogy a bolygón túlra juttassátok a pusztítást és a halált!"

Sétáltunk az úton, egyikünk a másik mellett. Rafael, aki nagy és méltóságteljes volt, Tina között és énköztem sétált. Lépte biztos és könnyed volt; zárt cipőt viselt egy olyan anyagból, amely pehelykönnyűnek tűnt és rézszínűnek látszott. Emellett egy meglehetősen szorosan illeszkedő repülősőltönyt hordott, melynek hasonló volt a színe, mint a cipőjének

"Ti az Egyetemes Szeretet Testvérközösségéhez tartoztok", jegyeztem meg. "Mit jelent akkor az a kijelentésed, hogy nem engednétek meg, hogy veszélyes földlakók behatoljanak a kozmikus térbe?"

"A mi eszközeink békések", válaszolta. Mindenesetre, ha folytatjátok a háborús terveiteket, és hamis békeprogramokat követtek, melyek mögött más szándékok is rejlenek, akkor nem fog sikerülni azokat megvalósítanotok. Mert azt nem fogjuk megengedni. Először a jóság, az egyetemes Igazságosság és szeretet leckéjét kell megtanulnotok, és csak ezután tehettek azt, amit szeretnétek."

"Ha jól értem", mondtam erre, "ez azt jelenti, hogy ti sohasem fogtok erőszakot alkalmazni annak érdekében, hogy megakadályozzátok a földi embereknek a mindenségbe való eljutást, de egy olyan módon fogtok cselekedni, hogy nem lesz lehetséges számukra. hogy mondjuk az atombombát meg mindent, ami a szennyezetlen világűrt megkárosíthatná, kivigyenek a Földről."

"Helyes", erősítette meg. "És ezt irányozzák elő az Atyaisten egyetemes törvényei is."

Egy szünetet tartott, majd azt nyilvánította ki, hogy az Írás áttekinthetővé teszi, hogy azon gyermekek számára, akik ellenszegülnek az Atya szeretetének, nem lesz lehetséges, hogy egy bizonyos, számukra engedélyezett határt átlépjenek. Csak a jóban nem szab az Atya határt azokon az utakon, amelyeken a jóakaratú gyermekei Hozzá vezettetnek.

"Az egész Kozmosz összes bolygója, mondta nyugodtan, "hozzátartozik az Egyetemes Szeretethez. Azok mind kötelezve vannak a versengésre a szeretetben és az egyiknek a másikkal szembeni segítőkészségben. Minden testvér azért érzi magát testvérnek, mert gyermeke az egyetlen Atyának és Teremtőnek. A tudás nálunk nem 'hatalmat' jelent, mint nálatok, hanem több segítőkészséget, több alázatot és jóságot. Szeretni annyit jelent, hogy úgy adunk, hogy nem várunk érte semmit. A kapás már benne van a szeretetben, de nem az a cél, ami minket arra visz, hogy szeressük egymást.

A Földön a tudást arra használják, hogy uralkodjanak a testvéreiken. Túl gyakran követ el igaztalanságot egy olyas valaki, aki a magasban van, és elfelejti, hogy mit is jelent lentebb lenni. Az egyetlen hatalom, amelyet mi ismerünk, az Égi Atyának a szeretetteljes hatalma. Az egyetlen hatalom az, amelyik a szeretetből fakad. A tudás és a felelősség tehát : szolgálat, jóság, alázat és egyszerűség a teremtés felmérhetetlen dolgaival szemben."

Tina egy kommentárt fűzött ehhez és megállapította, hogy milyen messze vagyunk még mi, földiek ettől az egyszerű és csodálatos valóságtól. Azt mondta, hogy az, amit Rafael nekünk az imént az Egyetemes Szeretethez tartozó bolygókról, az ott folyó életről mondott, olyan sok földlakónak az álma, akik békére és igazságosságra várnak.

"A Föld sok embere", egészítette ki Rafael, "nem veszi figyelembe a teremtés Egyetemes Törvényeit, és nem fogadja el azokat. Mások kiforgatták ezeket az igazságokat, és bonyolulttá tették azokat értelmük keménységének megfelelően, és azt tanítják az embereknek, hogy olyan terheket vegyenek magukra, amelyeket egyáltalán nem tudnak magukon hordozni. Ez is meg lett mondva és le lett írva. Így áll az elő, hogy sok földi testvér azért nem engedelmeskedik az isteni törvénynek, mert igazi lázadó, és mások meg azért, mert nem tartják azt valóságosnak és igazságosnak. Az ilyen rossz tanítóknak tehát nagy felelősségük van a saját testvéreikkel szemben. Az Írás nagyon szigorú ilyen emberek megítélésével kapcsolatban."

Én erre azt mondtam neki, hogy úgy hiszem, felismertem, hogy az általa említett igazságok közül néhányat már a nazareti Jézus is hirdetett kétezer évvel ezelőtt.

"Amikor majd ezeket a szavaimat továbbítani fogjátok földi testvéreiteknek", mondta Rafael," lesznek néhányan, akik azt mondják nektek, hogy mindez csak egy mese. Mások azt fogják mondani, hogy attól a pillanatól kezdve, amikor már kétezer évvel ezelőtt ugyanezt a kinyilatkozást megadták, nem látják szükségességét annak, hogy ugyanez újból hirdessék. Ők azon az állásponton lesznek, hogy egyáltalán nem szükséges azt kétszer kinyilatkoztatni, merthogy már ismert számukra. Az ilyenek előtt azonban legyetek résen! Mert ha a földi ember valóban befogadta volna és tettekre váltotta volna ezt a tanítást, akkor mi ma nem lennénk itt, hogy ezt a figyelmeztetést átadjuk nektek! Más szavakat mondanánk nektek és más dolgokról beszélnénk. Mindenesetre ne szomorkodjatok el túlságosan, mert sokan várnak a mi szavunkra és örülni fognak, hogy hallhatják azt."

Megálltunk egy nagyon különleges bokor mellett. Rafael megsimogatta, miközben beszélt, és úgy megcsodálta ezt a növényt, mint ha az egy emberi lény lenne.Tina újból kinyitotta az esernyőjét, mert megint elkezdett szemerkélni az eső. Rafael nem törődött azzal vízzel, ami a fejére csepegett. Haja száraz maradt, mely annak a feltételezésére késztetett engem, hogy neki egy különleges energia állt segítségére.

"A Föld", folytatta, Rafael, miközben a bokrot simogatta," egykor az Éden kertje volt, amint az Írásban is áll. Az Éden pedig az egész Kozmosz, amely hű maradt a teremtő Atya szeretetéhez :

Egy napon azonban a Föld emberei enni akartak a Jó és a Rossz tudásának a gyümölcséből. Ez meg volt tiltva, mert ezáltal a teremtményeknek káruk keletkezett. Az Atya megadta a figyelmeztetését. Az emberek azonban nem akartak hinni az Atya figyelmeztetésének, és így kezdték el a tapasztalataikat gyűjteni, és ezzel kezdődött a jelenlegi ciklus. Ők, akik az Egyetemes Szeretet végtelen gyümölcseiből táplálkoztak, egyetlen gyümölcsöt akartak élvezni, nevezetesen, hogy megkóstolják a gonosz nyomorúságos útjait. És mondták azt is, hogy az Egyetemes Szeretet egyhangú és unalmas, és ily módon megtagadták az isteni teremtő fantáziát. Az ember ezzel akkor a rosszat tette a jó helyébe, az önzést a szeretet helyébe, a háborút a béke helyébe és a hanyatlást a haladás helyére. Az ember elvadult, és ezért ráadásul még az Atyát okolta, aki szeretetében minden gyermekének egy méltóságteljes szabadságot engedett meg. Így valósultak meg a szavak : Ha esztek ebből a tiltott gyümölcsből, akkor meg fogtok halni."

A mindenségbeli testvér elkomolyodott, mely belső lelki fájdalmát fejezte ki, ami engem is a legmélyebben érintett meg. Tina a várakozás kifejezésével nézett rá. Viszont Rafael arcának sugárzása sosem lett gyengébb és felébresztette bennem a remény érzését. Az ő derült hangulatú nyugalma és arckifejezésének jósága a megmentésnek egy útját sejtette nekünk.

"Hogyan lesz lehetséges kijönni ilyen helyzetből," kérdezte Tina, "amelyik már évezredek óta tart a Földön?"

"Minden meg van írva," mondta Rafael, miközben eltávolodott a bokortól. " A földi emberek szabad választására vonatkozóan minden előre van látva és a megmentéshez minden előre el van rendezve egy nagy, szeretetteljes tervben az egyetemes törvények igazságosságának és jóságának megfelelően. Az ellenkező emberek sose lesznek magukra hagyva, hanem támogatást, vezetést, büntetést és vigasztalást kapnak. El fog jönni egy időpont, amikor Az, Akinek hatalom adatott az Égen és a Földön, az övéivel be fog avatkozni, és akkor el fog jönni a gonoszság vége, ahogy ez el van határozva. Akik pedig még nem lesznek készen a megmentésre, azokra az Atya fog gondolni. Mi akkor már nem tehetünk semmit. Mi végre fogjuk hajtani az Atya új tervét, amelyet előkészített, de az érintetteknek sok fájdalma és csalódása lesz amiatt, hogy nem értették meg, hogy ki kellett volna használniuk a megmentésnek e nagyszerű lehetőségét."

Ekkor elhallgatott. Majd hozzáfűzte : " Mi vagyunk az Írás Kerubjai. Isten maga állított minket az Éden őreivé.

És sohasem fogjuk addig megengedni a földi embereknek, hogy belépjenek a szennyezetlen Éden-világmindenségbe, amíg a gonosz hatalmának szellemét elhagyva nem válnak újra az Egyetemes Szeretet szellemeivé! Tehát más világok tereinek meghódítását a földlakóknál az egyetemes törvények igazságossága gátolja meg. Mert előbb le kell mondaniuk a gonoszságról, mely miatt aztán a Föld újra az Éden kertje lesz, és így a Föld lakóit el tudja fogadni az Egyetemes Testvérközösség. El lesz tehát gördítve e bolygó lakói elől ez az akadály, és mi visszatérünk és újra szabadon fogunk tudni mozogni a Földön, de épp úgy a földiek is a mi világainkban - mint egykor a szembeszegülésük előtt!"

Tina mosolygott, és azt kívánta, hogy hamarosan jöjjön el ez a nap. Rafael olvasta a gondolataimat és megismételte, amit már mondott:

"Mi", mondta hangsúllyal,"egyetlen egy esetben sem alkalmazunk erőszakot. Az erőszak mindig erőszakot szül, a gyűlölet gyűlöletet és a halál halált hoz el. A mi fegyvereink a szeretet, az okosság, a bölcsesség és a türelem. Mi mindenesetre annyira hatékonyan tevékenykedünk, hogy az meghalad minden elképzeléseteket. Nem fogjuk megengedni, hogy a gonoszságot a földiek bevigyék a Kozmoszba, ahol harmónia, életerő és szeretet uralkodik. Mi örök idők óta lemondtunk a gonosz csábításairól. Korlátozott lehetőségű teremtménynek lenni azzal a kötelességgel jár, hogy bízzunk a Teremtőben, aki szabaddá és méltóságteljessé tett minket. Mi szeretjük az ő  törvényeit és tudjuk, hogy az ő szeretete végtelen utakat nyit az örök életre. Balga dolog nem akarni lemondani arról a kevésről, ami miatt sokat veszíthetünk és nem lehetünk boldogok. Szeretjük az Istent, Atyánkat, mert ő szeret minket. Ő feltétel nélkül szeret minket, és ugyanazt tesszük mi is, mert ez a helyes rend. Hamarosan a ti bolygótok is meg fogja ezt érteni és akkor számotokra is el fog jönni az a várva várt nap. Azt mondom, hamarosan.

A földön álló koronghoz sétáltunk vissza.

"Ez azt jelenti", fejezte be Rafael," hogy a Kerubok hamarosan közöttetek lesznek. A Föld újból az Egyetemes Szeretet bolygója lesz és többé nem a gonosz hatalmáé. Magunkkal fogunk titeket vinni a Mindenségbe és ti is utaztok majd az űrhajóitokkal más világokba. Fel fogjátok keresni az Atya házában való sok lakóhelyet és a szeretet új kora véget fog vetni annak a több évezredes történelemnek, amely háborúkat, halált és pusztítást látott köztetek."

Így fejeződött be ez a találkozás. Rafael üdvözölt minket és elindult az űrdiszkoszhoz, ami magára vonta a figyelmünket. Szívesen megnéztük volna azt, de Rafael felénk fordult és kifejezte sajnálatát amiatt, hogy még nem tudja kielégíteni ezt a kívánságunkat.

A kerek "ökörszem"-ablakon keresztül a diszkosz belsejében láttunk két nagyon szép arcot. Kézintéssel küldtünk üdvözletet, és válaszként ők is üdvözöltek. Az ajtó zajtalanul zárult be Rafael mögött. Akkor felgyulladt a fehér fény a kupola legmagasabb pontján. Egy zümmögést lehetett hallani, és láttuk, hogyan húzzák be a három gömböt, mialatt a repülő korong lebegve állva maradt a levegőben.

A fák ágai zúgtak, és a bokrok lelapultak egy erős széllökés hatására. Mi egy enyhe nyomást éreztünk a dobhártyánkon, és a diszkosz gyorsan felemelkedett függőlegesen a magasba, majd a repülés közben átlósan visszafordult és eltűnt a felhőben.

6. fejezet

A csillagokból jött anyahajó

Spotornón hajtottunk keresztül, és a városka nyugati kijáratánál arra az útra tértünk, amelyik egy felüljáró után meredeken emelkedett. Az az ünnepnapi és vidám hangulat volt a levegőben, amelyet ebben az igazán jó évszakban mindenki megtapasztalhat, aki kimegy a városból. A pineák és az újraébredt természet zöld lombkoronái mellett haladtunk el és jó sok kilométerre messze elmentünk.

Időközben ránk tört az éjszaka. A hegyek csúcsait az esti ég utolsó szürkületi fényében már csak gyengéden lehetett látni. A felhők eltűntek, és a csillagok léptek a helyükre. Pompás illatú volt a levegő, melyet megtisztított az eső.

A barátaink kocsiját megállíttattam egy parkolásra alkalmas helyen, és kértem őket, hogy várjanak azon a helyen, a kapott útmutatásnak megfelelően. Aztán Tinával továbbhajtottam.

Majd, a főúton kívül a fák között megtett rövid autózás után, gyalog mentünk mindketten tovább. Mivel sötét volt, a magunkkal hoztuk a zseblámpánkat, hogy fénye segítsen a gyaloglásnál. Tina azt mondta, hogy ha ezt nem a testvérekért tennénk, akkor sose merészkedne ki éjszaka egy ilyen félreeső helyre. Ráadásul csak nehezen jutott előre a cipői miatt, melyek nem nagyon voltak alkalmasak erre a célra, ezért fogtuk egymás kezét, hogy segítsünk egymásnak és hogy kikerüljük a tócsákat és a sarat.

Miután már messzire elgyalogoltunk, hangokat hallottunk. Azonnal megálltunk, hogy teljes csendben hallgatózzunk. Férfi- és női hangok voltak.

"Ők azok", mondta Tin, "biztos vagyok benne, hogy már itt vannak."

Én is bizonyos voltam abban, hogy ők azok, de mivel kozmikus kapcsolat ( telepatikus ) nem erősítette meg ezt számunkra, úgy gondoltam, jobb lesz óvatosnak lenni. Kértem Tinát, hogy ne beszéljen hangosan és hogy csak lassan menjünk tovább. Ő azonban tele volt örömmel és egyáltalán nem mutatott félelmet.

Egy hosszú bokorcsoport mellet haladtunk el, amely természetes sövénykerítésként egy széles rét határát képezte, mely még rejtve maradt a tekintetünk előtt.  Végigmentünk a bokorsövény mentén és a végénél egy meglehetősen nagy mezőre érkeztünk. Itt néha-néha éjszakai madarak szakították meg a csendet.

A levegő érezhetően frissebbé és hidegebbé vált, ezért felvettük a pulóvereinket, melyeket a biztonság kedvéért magunkkal hoztunk. A zseblámpánk fényének segítségével átpásztáztuk a mezőt, mely mezőgazdasági terület volt; közepén egy rézsű húzódott rajta végig, amely két részre osztotta a rétet. Az egyik fele magasabban feküdt, a másik alacsonyabban. Mikor kijutottunk ide, a nedves fűben továbbmentünk.

"Én érzem, hogy itt vannak", ismételte meg Tina. "Úgy vélem, nincsenek messze."

Mindenesetre magam kitartottam amellett, hogy maradjon nyugodtan, és úgy döntöttem, hogy ott fogunk várni rájuk, ahol éppen vagyunk. Majd leültünk egy lapos kőre, amely száraznak tűnt, és hallgatózva vártuk a jelenlétüknek valamilyen jelét. Ekkor Rafael hangja hallatszott nyilvánvalóan a közelünkben : "Már a talajon vagyunk", mondta, "egészen közel hozzátok."

Tina örvendezett és mondogatta, hogy ő már ezt érezte. Eloltottuk a lámpákat és Tina kézzel valami láthatóra mutatott a mező végén, ahol a mezsgyecsík megemelte a terepet. Ott, ahol a fák kivehető sötét határa kezdődött, egy gyöngéd fénylés keletkezett, amely egyre világosabb és világosabb lett. A sötétségben egy óriási "szivar" körvonalai kezdtek egyre egyértelműbben kirajzolódni, amely a mezőn feküdt.

"Csodálatos", mondta Tina ismét. Teljesen el voltunk ragadtatva a csodálkozástól és elámultunk azon, ami feltárult a szemünk előtt. A fény erőssége növekedett, és most már jól láttuk azt a valamit. Legalább száz méter hosszú volt ( talán 100-120 m ), és azon a helyen, középen, ahol a legvastagabbnak tűnt, fölért a mögötte álló fák magasságáig is. Kerek ablakainak hosszú sora színes fénycsóvákat bocsátott ki az éjszakába, melyek azonban nem sugároztak túl az említett sötét erdősávon. Néhány perc múlva pedig ez a valami teljesen világos lett, annyira ünnepélyesen kivilágítottnak látszott, mint egy óceánjáró, sőt még annál is jobban.

Meg voltunk igézve a színektől és a minden irányba szétáradó fénytől, mely olyannak tűnt, mintha sok forrása lenne, amiknek viszont nem tudtunk rájönni az eredetére. Tina karon fogott és azt akarta, hogy menjünk oda ehhez az "űrszivarhoz".

"Várjunk", mondtam neki." Ők biztosan fognak nekünk mondani valamit."

Éreztük magunkban a megszokott nagy békességet, melyet már minden korábbi találkozáskor is tapasztaltunk. Az űrjármű olyan lenyűgöző hatást gyakorolt ránk, hogy nem tudtuk felismerni a fénnyel elárasztott eredeti környezetet. Úgy éreztük, mintha egy csodavilágba lennénk helyezve.

A "szivar" fénysugárzása közben meg csak egyre növekedett, és a kerek ablakaiból a fénynek egy olyan játéka bontakozódott ki a szemeink előtt, mintha  szépségnek és változatosságnak egy fantasztikus ünnepen lennénk. A fénynek és a színeknek ez a ritmikus ünnepi játéka olyan mélyen megérintette a szívünket, melyet nehéz lenne szavakba foglalni. Majd ennek fénysugárhajónak az egyik végéből egymás után négy repülő korong szállt ki, melyek úgy fénylettek, mintha fehér fényből lévő gömbök lettek volna. Végül leereszkedtek a mezőre, a "szivar" előtti szabad területre.

Kinyílott a négy korong négy kis ajtaja, és azokból férfiak és nők léptek ki. Felismertem Rafael alakját, erre szívem majd kiugrott a helyéről a kitörő örömöm miatt. Tina integetéssel üdvözölte őket. Felénk jöttek. Testüket foszforeszkáló fény világította körbe. Rafael lépett hozzánk elsőként, és a többiek követték őt.

"Legyetek üdvözölve ennek a találkozásnak az alkalmából!", mondta Rafael kedvesen. " Ma este meg fogtok ismerni más testvéreket is, akik együttműködnek ebben a küldetésben."

Üdvözöltük Rafael, és vele együtt Orthont és Firkont is, akikkel már korábban találkoztunk. Orthon ünnepélyesnek hatott a nagy alakjával és nemes viselkedésével. Firkon szívélyességét mutatta felénk, amely korábban már jó benyomást tett ránk. Kezet nyújtottunk egymásnak. Tekinteteik tele voltak jósággal és mozdulataikon megható egyszerűséget lehetett felismerni.

Ekkor bemutattak nekünk egy további testvért, az ő haja sötét volt, és úgy tűnt, hogy neki gyakorlati tehetségei vannak. Nem kevésbé volt szép, mint a többiek, és harmonikus mozdulataiban is hasonlított rájuk. "Ő Zuhl testvérünk", mutatta be Rafael. " Igen értékelik őt, amiért olyan sok mindenhez ért és oly sokat tud."

Aztán bemutattak kettőnknek egy másik férfit is, aki nagyon szeretetreméltó benyomást tett ránk. Ő úgy mosolygott, mint aki sokat akarna mondani nekünk, anélkül hogy beszélne. "Az ő neve György", mutatta be Rafael, és rám mutatva azt mondta : "Őt is úgy hívják, mint téged. ( megj : György = Giorgio ) Ez a testvérünk egy ideig a Földön élt, ahova egy feladat miatt szállt le. Most visszatért hozzánk." ( E könyv lektorának külön megjegyzése : itt majdnem biztosan Giorgio Dibitonto George Adamskivel találkozott, persze Adamski itt már az átlényegült, megfiatalodott, a testi feltámadás utáni - Jézus-minőségű - alakjában volt! - Ezt akkor még Dibitonto nem ismerhette fel, mert 1980-ban még nem ismerte sem Adamski személyét, sem életművét. ) Egy meleg kézfogással üdvözöltük egymást. Ezután négy lány jött felénk, akiknek a bája magával ragadott engem. Közöttük a legkisebbnek kék szeme és világosszőke haja volt :

"Én Kálna vagyok", mutatkozott be. "És örülök, hogy nálatok lehetek."

"Engem Ilmuthnak hívnak", mondta a második, miközben ünnepélyesen megszorította a kezünket. "Nagy az örömünk, hogy létrejöhetett ez a találkozás. "Ő Kálnánál nagyobb volt. Ilmuth haja olyan fekete volt, mint az ében, amely szabadon a vállára hullott. Sötét szemei áthatották azt, akire nézett. Szép volt, ám ugyanakkor a legszerényebb és legegyszerűbb is, mely megmutatkozott a magatartásában és azokban a szavaiban is, melyeket hozzánk intézett.

Azután bemutattak nekünk két további barna lányt. A nevüket azonban nem mondták meg. Ők is élő példái voltak a földöntúli szépségnek, az elképzelhetetlen bájnak és kedvességnek, valamint a jóságnak. A férfiak is meg a nők is mind repülősöltönyöket viseltek egy kicsit bő nadrággal és felsőrészujjal. Mindannyian enyhe fényt árasztottak magukból.

"Ez rendkívüli találkozás", mondta Rafael puha és mély hangján. "Fontos, hogy megismerjétek azokat a testvéreket, akik meg vannak bízva ezzel a küldetéssel. De mi sokan vagyunk, akik törődünk veletek. Mindannyiunkat meg fogtok ismerni, de nem most!"

A levegőben egy finom, kellemes jó illat terjedt el.

"Ez az illat egyedüli", mondta Tina. "ez nem a Földről való."

"Én sem szagoltam még ilyen illatot soha", erősítettem meg.

A testvérek mosolyogtak. Fokozatosan egy olyan meghittség keletkezett, amely a Földön, bolygónk emberei között nem jött volna létre ilyen rövid idő alatt.

Orthon olyan jóságosan nézett Tinára és olyan kedves szavakat mondott neki, hogy Tina meghatottságtól sírni kezdett. Mindannyian leültünk körbe a fűbe, anélkül, hogy ügyeltünk volna a nedvességre.

"Azért nem fogunk megbetegíteni benneteket", mondta Rafael tréfás hangon. "Csak helyezzétek kényelembe magatokat!"

A levegő most langyosnak tűnt, mintha felmelegítette volna az a fény, amely megörvendeztette a szívünket. A mély békességben úgy éreztük, mintha egészen eggyé váltunk volna a természettel. A körülöttünk lévő űrhajókorongok pedig olyannak tűntek, mintha maguk is élő résztvevők lettek volna.

"A földlakók", kezdte Rafael, aki enyhén keresztbe tett lábbal ült a társai között, "azon vannak, hogy iszonyatos pénzösszegeket használjanak fel arra, hogy kapcsolatba lépjenek velünk a világűrben. Holott mi mindenütt jelen vagyunk a Földön is. Itt vagyunk veletek, éspedig úgy is, mint ahogy láthattok most minket, és számotokra ismeretlen módon is. Sokan tudnak a mi létezésünkről és jelenlétünkről, mégis azt állítják, hogy nem tudnak rólunk semmit ( megj : az emberiség tudományos, politikai, katonai és vallási vezetői ). Sokan azok közül, akik láttak minket, kitartanak annak állítása mellett, hogy mi ostobán és különös módon viselkedünk, sőt, hogy kinevetjük őket. Ők azonban nem hajlandók megtenni azt a kis lépést, ami rávezetné őket arra, hogy az egész megjelenésünk miértjét megértsék."

Csend következett. A belső öröm érzése járt át, mind az itt jelenlévő fény vándorai, mind e lenyűgöző éjszaka nyugalma miatt. Visszaemlékeztem azokra a szavakra, melyeket Rafael korábban a Zoagli magaslatain történt találkozásunkkor mondott, és gondolatban összehasonlítottam azzal, amiről most beszélt. Meg voltam győződve, hogy az Éden kertjét a felismerhetetlenségig elcsúfították azok az emberek, akik ellenszegültek a teremtő Atya szeretetének. Viszont az űrbeli testvérekkel töltött puszta együttlétem is már segített abban, hogy sok dolgot megsejtsek és megértsek. Ekkor igazából arra vágytam, hogy ez az éjszaka sohase múljon el.

"Néhányan", beszélt tovább Rafael, "azt kérdezik maguktól, hogy mi egyáltalán létezünk-e, és úgy vélekednek : 'Ha a földönkívüliek léteznek, akkor ugyan miért nem mutatkoznak meg mindenkinek és miért nem lépnek velünk kapcsolatba "rendes módon"?' De a Földön sok ember már nagyon jól tudja, hogy mi valójában nagyon is létezünk és azt is, hogy nem értünk egyet e bolygó vezetőinek egoista és háborús törekvéseivel. Mert ők valójában a hatalmuk alá akarnának vonni minket, hogy olyan ismereteket szerezzenek meg tőlünk, melyek még pusztítóbb és még rettenetesebb fegyverek kifejlesztésének a lehetőségét adná a kezükbe. Ez az oka tehát, hogy a földiek által nem várt módon cselekszünk, épp azért, hogy kiiktassuk az ilyen veszélyeket, és ezért várunk arra a pillanatra - amennyiben ez lehetséges lesz -, hogy ismereteket adjunk át a földi testvéreknek, melyeket aztán az egyetemes törvényeknek megfelelően kell alkalmazniuk, ahogy ez egykor az istenfiaknak is adatott."

Az én nevemet viselő férfi eközben szeretetteljesen nézett rám. Magam nagy hálát és csodálatot éreztem iránta. Egy fülemüle hallatta a hangját az erdőben, mi meg csendben hallgattuk a művészi dalát, és egy új, kellemes illat terjed szét körülöttünk.

Rafael azt mondta : "A Föld hamarosan újra az Éden kertje lesz. Mielőtt azonban a földlakók valóban újra boldogok lesznek, a mostani keményszívűségük következtében sokat kell majd szenvedniük. Végül azonban az a szeretet, amely mindegyikükben benne lakozik, túl fog szárnyalni minden rossz szenvedélyt."

Barátságos hangjával most Firkon kapcsolódott be a beszélgetésbe : " A Bibliában azt lehet olvasni", mondta élénken, "hogy a zsidók megéltek egy kivonulást, amely kivezette őket a rabszolgaságból. Nos, ez a mi mai kinyilatkoztatásunk is : a Földnek fel kell készülnie egy új kivonulásra, amelynek nincs párja a történetében. Egyetlen egy esemény sem mérhető össze azzal, bármikor is történt a Földön, ami előtt most álltok! Hogy ezt megértsétek, ahhoz el kell olvasnotok azokat a 'jeleket', amelyeket leír a szöveg arról a kivonulásról. Felhő- és tűzoszlopokat láttak akkor az emberek az Egyiptomból menekülő héberek feje fölött, amelyeket ti ma repülő csészealjaknak és anyahajóknak neveztek. Pontosan ugyanazok a jelek és valóságok jelzik számotokra már ma előre azt az új és utolsó kivonulást, amely ki fog vezetni benneteket a nyomorúságból és elvisz az Egyetemes Szeretetbe, a valódi Ígéret Földjére. Nagyon fontos, hogy ezt mindenki belássa. Az idő sürget!"

Bár sosem olvastam el eddig az Exodust ( kivonulás, Mózes 2. könyve ) különösebb figyelemmel, mégis Firkon magyarázatával jól megértettem, hogy mit akart mondani.

"Mi fogunk kísérni benneteket", mondta Ilmuth édes hangján, " mint azt annak idején tettük, de most már sokkal nagyobb lesz a segítség. Át fogunk vezetni benneteket az Éden kertjébe. Ez a kivonulás követlenül előttünk áll, mert már készenlétben áll a bolygót érő tíz csapás, melyet azok a szellemek fognak előidézni, akik hatalmasok a gonoszságban. Ti egy olyan pusztaságon fogtok keresztülmenni, amihez képest az, amit egykor a héberek küzdöttek le, egy oázis volt. De mi fölöttetek leszünk ugyanúgy, mint akkor, és még sokkal láthatóbban és meg fogjuk adni nektek minden segítséget és vigasztalást. Minden tekintetben segíteni fogunk nektek.

Nappal felhőoszlopok leszünk,

éjszaka tűzoszlopok.

Mi nem hagyunk benneteket sose magatokra, és úgy lesztek védelmezve, ahogy még sosem volt védve egy teremtmény sem e megviselt bolygótokon. Mert óriási lesz a pusztulás ezen a Földön."

Ezután Kálna vette át a szót, és elragadó hangját a fülemüle kitartó éneke kísérte :

"A hébereket", mondta, "egy mindenségből származó nagy testvér vezette, aki erre a fontos küldetésre közétek született. Az ő neve Mózes volt. Titeket egy új Mózes fog vezetni, akit mi mind szeretünk és imádunk. Ő utolsó kivonulásotok alatt minden népet jó testvérként és Atyaként fog vezetni. Mindenki eljuthat az előre meghatározott céljához, aki bízik benne, és őt akarja elfogadni vezetőnek. Senki sem lesz magára hagyva, ha ezt nem akarja. Ez az a kinyilatkoztatás tehát, melyet a mindenségből hozunk most nektek, a megmentés reménységének a hirdetése, miközben a bolygótok horizontján sötét felhők gyülekeznek."

"Fel fogjátok fedezni ", mondta Orthon ünnepélyes hangon, "hogy mennyi Szép és Jó van Bennetek és abban a Teremtett Világban is, amely körülvesz titeket. Előbb azonban a gonosz mindannyiatoknak meg fogja adni a vészterhes leckéjét, hogy aki a Jót akarja, meg tudjon szabadulni attól és ki tudja törölni azt a saját szívéből. Amíg ez nem történik meg, addig a földi ember veszélyes lesz saját maga és az egész Kozmosz számára is. És mi, ahogy meg van írva, állva maradunk a kihúzott kard lángjával Éden érintetlen részének a megvédésére. Mi, a Kerubok, mindazok számára meg fogjuk akadályozni az Édenhez való hozzáférést, akik pusztítást és halált akarnának magukkal hozni. Majd csak akkor, ha újra elnyertétek az eredeti ártatlanságot és a gonosz többé már nem talál szállást bennetek és a bolygótokon, akkor lesznek feltárva számotokra újra a világmindenség kapui! Ez egy nagyon dicsőséges nap lesz, és hamarosan el fog jönni."

Ezek a testvérek reményt ébresztettek a szívünkben. Tina fel akart tenni egy kérdést :

"Miért csak a bibliát idézitek", kérdezte. "Nincsenek más szövegek is, amelyek ránk hagyományozták azoknak a dolgoknak az Igazságát, amelyeket tanítotok nekünk?"

"Az évezredek folyamán", felelt Rafael,"sok kinyilatkoztatás adatott az embereknek, és ezeket különböző hitelt érdemlő tanuk adták tovább. Aztán az Atya a héber nép kiválasztásával, melyből később meg kellett születnie Jézus Krisztusnak, különös módon akart beavatkozni az emberiség történetébe. A Biblia tartalmazza azt a kinyilatkoztatást, amely Istennek a földi emberek történetébe való beavatkozásáról szól. Mi az ő akaratát teljesítjük, és azóta állhatatosan követjük a dolgok menetét, amelyek immár nem csak azt a népet érintik, hanem a Föld minden nemzetét. Más népek más utat választottak, és nekik is segítünk. Ami a Bibliát annyira fontossá és időszerűvé teszi, az attól van, amit Jézus Krisztus mondott és tett.

Az egész szöveg bevezetés ahhoz a nagy kinyilatkoztatáshoz, amely az Apokalipszisben össze van foglalva. Abban újra fel van véve az Isten által az idők jeleként kiválasztott nép régi és új történetének minden fontosabb kinyilatkoztatása. Abban le van írva az a kivonulás, amelynek közvetlenül előttünk álló beteljesedését hirdetjük nektek. Mert a szenvedések azok, melyeket ki kell állnia a Földnek, hogy el tudjon szakadni a gonosztól az Édenbe való visszatérés érdekében. Az összes jövendölés újra és újra beigazolódott. Most ennek az utolsónak a megvalósulása előtt állunk. Ezzel kapcsolatban fogunk nektek mondani el azokat a dolgokat, melyeket számotokra és földi testvéreitek számára hasznosnak tartunk. Túl sok ember olvassa ma a Biblia sorait csupán a továbbképzés szellemében, de száraz szívvel, és elvakított értelemmel. Ezáltal elvesztették azt az egyszerűséget, amellyel azok a sorok adva lettek, és már nem tudják megérteni azokat"

Most abbahagyta Rafael, és azt mondta, hogy a biztonság miatt néhányuknak újra az űrhajók fedélzetére kell mennie.

Úgy határoztak, hogy Rafael, Orthon és Firkon még egy kicsit velünk maradnak. A többieknek három diszkosszal vissza kellett térni az anyahajóba, egyet azonban ott kellett hagyniuk a földön Zuhl felügyelete alatt.

Azok, akik újra a fedélzetre mentek, szívélyesen elbúcsúztak; mind azt mondták nekünk, hogy hamarosan viszontlátjuk egymást, és biztosítottak minket szeretetükről és segítségükről. Tina meg volt rendülve, és azt mondta, hogy ő nem akar megválni tőlük. De Rafael még egyszer kinyilvánította, hogy az szükséges.

A mindenségbeli testvérek visszamentek mindhárom koronghoz, majd miután oda beszálltak, felemelkedve azonnal eltűntek a sugárhajóban. A fényeket letompították, mint egy nagy ünnepség befejeztekor, mikor mindent újra a szokásos állapotba helyeznek vissza. Már csak egy alig látható, finoman fénylő csillámlás vált el észlelhetően a háttértől. És a mezőn maradt korongból is alig lehetett már látni azt a fényt, ami a kerek ablakaiból világított.

Rafael meghívott minket, hogy egy rövid sétát tegyük velük. Firkon a zsebéből egy kis világító rudat vett elő, amely körbeszóródó fényt bocsátott ki. Átmentünk a fák között. Tina belém karolt, és a mindenségből jött három férfi mellettünk ment, Rafael a jobb oldalamon, Orthon és Firkon pedig Tina oldalán.

"Amikor azt mondjuk nektek, hogy nincs megengedve számotokra a világűrbe való behatolás", mondta Rafael, "akkor azt a jövendölést valósítjuk meg, ami a Genezisben van, ahol az áll, hogy az Isten, az Úr hogyan állított be minket Éden őreiként, hogy az ember számára akadályozzuk meg az ismeret fájához való hozzáférést, hogy azt ne fertőzze meg a gonosszal. A gonosz gyakorlása, melyet bolygótok történetében szaporítani akartatok, hamarosan ki fog merülni, mert meg fogjátok látni, hogy a gonosz útjai, amelyeket jártatok, ellenetek fordulnak. Csak a Jónak és az Egyetemes Szeretetnek az útjai nem ismernek késlekedést és rossz visszahatást. Aki kitartóan téves utakon jár, annak meg kell látnia, hogy azok egy napon hogyan fordulnak saját maga ellen. Ez egy fontos intézkedés, hogy azok a gyermekek, akik tévedésben vannak, ne veszítsék el visszafordíthatatlanul a Jó Atyához visszavezető utat."

"Ha jól értem", mondtam,"akkor tehát a Föld közel van a dolgok jelenlegi állásának a végéhez."

"Ti eljutottatok a dolgok jelenlegi állásának a végéhez", válaszolta Firkon, miközben megállt és rám nézett.

"Hamarosan abban a csodálatos korban juttok, amelyre utalnak nektek az összes korok írásai. De aminek még azelőtt kell megtörténnie, az nagyon szomorú lesz. Ezért sürgetően szükséges, hogy az emberek a lehető leggyorsabban felfogják ennek a nagy kinyilatkoztatásnak az egyszerűségét, amelyet most átadunk nektek. Az Írások ugyan ezt már hosszú ideje hirdetik, viszont a valódi jelentését, ami elmondatott és leíratott, az írástudóknak kellett volna elmagyarázni nektek, ám azok elvesztek ő elvakított értelmük fondorlataiban."

A velünk lévők testvérek, és mindaz, amit egy ideje láthattunk és megélhettünk általuk, a legkézenfekvőbb bizonyítékai voltak annak az igazságára, amit itt közöltek nekünk.

"Szeretném megtudni", kérdezte Tina egy kicsit vonakodva, " hogy miért nem a nagy hatalommal rendelkező, meghatározó embereknek mondjátok el mindezeket? Hisz sokkal valószínűbb, hogy ilyeneknek hisznek majd az emberek. Ők ezeknek a beteljesülés előtt álló Igéknek a terjesztését, annak nagy munkáját véghez tudnák vinni."

Orthon vette át a válaszadást : "Mi kinyilatkoztatásainkhoz mindig egyszerű embereket választunk ki," mondta,"akik nem helyezik szavaink valódi értelme elé a képzettségüknek megfelelő ismereteiket és hozzá a saját gondolataikat. Mert egy előítéletek nélküli nyitott értelem alkalmasabb arra, hogy hűen közvetítsen egy mindenségből jövő kinyilatkoztatást. És az a tény, hogy a földi emberek csak azért nem hisznek valakinek, mert a közvetítő egyszerű személy, semmi mást nem bizonyít, mint egy igazságtalan megkülönböztetést, amelyből csakis azok ő büszkeségükre lehet következtetni. Mi azonban tudjuk, hogy aki hallani akarja a kinyilatkoztatást, és szereti az igazságot, nem lesz nehézsége. Mindenki vagy a saját szívében fogja megérezni és megtalálni az igazságot, amit közölnek vele, vagy ez nem jön létre. Az Írás pedig tanúbizonyság próbájaként szolgálhat mindannak a valóságos voltára, ami végbe megy a ti világotokban. Mi minden emberhez szólunk, aki jóakaratú.

"Meg van írva", folytatta Rafael szépen csengő hangján, " hogy az Úristen világméretű vízözönnel büntette meg az embereket, és megígérte, hogy ez sohasem fog még egyszer megtörténni. A Biblia továbbá tudósít arról, hogy Isten Noé által szövetséget kötött minden emberrel, azokkal is, akik majd a jövőben fognak megszületni. Isten adott Noénak egy jelet is a vele és minden leszármazottjával kötött szövetségének a megerősítésére : jelként a szivárványt ültette rá a felhőkre. Világos, hogy az Úristen számára nem a szivárvány volt a fontos, amit egy zivatar után láttok, hanem ezt az égi jelet az emberiséggel kötött szövetségének a szimbólumául választotta, azzal az emberiséggel tehát, amely fellázadt ellene és amelyet megbüntetett a vízözönnel. A szivárvány íve annak a szövetséghídnak a jele volt, amely két partot kötött össze, az istenit, a hű gyermekeivel, és földit-emberit, azokkal a gyermekekkel, akik ellenkeztek az ő szeretet-törvényével. Ezt az ívet azonban az ég felhőire ültette, és pontosan meghatározta, hogy a nagy áradat vizei sose ömöljenek többet le az égből a földi emberek megbüntetésére. Na és, ha nem voltak ott felhők, amelyek esőt hozhattak volna - miről beszélt az Atyaisten? Arról ugyanis, hogy a 'felhő' szó, repülő hajókat, űrhajókat és csillaghajókat jelenti, azaz az Atya szövetsége ránk, az Ő űrhajósaira lett bízva, és mindenekelőtt Arra, Aki közöttünk van és Aki egykor a Földre lett küldve, éppen azért, hogy most új Mózesként vezesse ki a Földet a gonoszságból az Éden megígért országába.

Ézsaiás rólunk beszélt, amikor azt kérdezte : 'Kik azok, kik felhőként szállnak tova, mint a galambok a dúcaikba?' Ő a repülő korongjainkról beszélt, melyek az anyahajóhoz repültek, mint ahogy ezt ma ti is láttátok. A 'felhő' kifejezés állandóan előfordul a Bibliában : Ezékiel egy nagy felhő alatt állt, és leírta a csillaghajót. Olvassátok el, amit rátok hagyott. És mik voltak a felhőoszlopok nappal és a tűzoszlopok éjjel, amelyek a héberek feje fölött álltak, mikor menekültek a pusztában? Mindez Istennek, az Úrnak a kozmikus dicsősége, az Ő mennyei serege. Ő, a Seregek Ura réges-régen cselekszik általunk ezzel a jellel. Mondtam már nektek," hangsúlyozta Rafael, "hogy az Úr a felhőkből szólt, amint az a zsoltárokban is meg van írva."

Rafael megfordult, hogy visszatérjen a mezőhöz, ahol Zuhl várakozott a diszkosszal és mögötte a sugárhajóval, majd azt mondta : "Meg van írva : 'Szivárvány ívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek, melyet én a földdel kötök' ( Móz. 1. könyv 9 :13 ) Ez a jel előttetek van, és meg lett mutatva milliónyi embernek. Nagyon fontos," erősítette meg szilárd hangon," hogy aki meg akarja érteni a dolgokat, megértse az Írások igazságát is. Az igazság megvilágítja az értelmet és lelkesíti a szívet. Mi ezért fáradozunk és kérünk sok földi embert erre az együttműködésre.

"Olvassatok!" hangsúlyozta ismét. "Olvassatok el minden szót és gondolkozzatok el rajtuk. Isten azt mondta Noénak : 'És történjen meg, hogy amikor egy felhőt vezetek a Föld fölé, akkor bizonyosan meg fog jelenni a szivárványív a felhőben. És én bizonyosan emlékezni fogok arra a szövetségemre, amely fennáll közöttem és közöttetek, valamint minden élő lélek között, amely hústestben él; és sose válnak többé özönvízzé a vizek, hogy elpusztítsanak minden hústestet.'

Nem úgy vélitek ,hogy űrhajóink feltűnése egeteken egyre gyakoribbá válik? Biztosítunk benneteket : Isten, az Atya mondta nekünk, hogy ez most már az az időpont, amelyben szándéka felszaporítani a Föld fölött a hű gyermekeinek repülő hajóit, és hamarosan a szivárványív is látható lesz fölöttük, hogy a köztünk és az Atya közötti szövetség mindenki számára ismeretessé váljék, egy olyan szövetség, amely ki lesz terjesztve a Föld gyermekeire is.

Ezeken az égi hajókon fogunk tartózkodni, és ott lesz mindenekelőtt Az, Aki megígérte, hogy újból eljön az ég felhőin nagy dicsőséggel és hatalommal. Ő velünk együtt vissza fog benneteket vinni az Édenbe, hogy újra benépesítse az Ő kertjét."

Időközben a mező közelébe értünk, és a háttérben láttam a csillaghajó enyhe fényességét, valamint azon diszkoszét, amelynél Zuhl várt türelemmel. Firkon vette át a szót :

"Jó, ha nyomatékot helyezünk arra, hogy nyíljanak meg a szívek arra a kinyilatkozásra, amely az Írás szavaiban van, és hogy azok kapcsolatban állnak az idők jeleivel. Sokan mindent az ő logikus következtetésükkel szeretnének megoldani és tanult értelmük felfedezéseivel, az igazság azonban sokkal egyszerűbb és mélyebb, mint az ő szőrszálhasogatásuk. Az Atya igazságot akaró gyermekei viszont érezni fogják, hogy az hogyan érinti meg a szívüket, mert mi mindig segíteni fogunk nektek."

Rafael egyik kezét a vállamra tette, barátságosan rám nézett és azt mondta nekem :

"Azok a kinyilatkoztatások, amelyeket ma feltártunk nektek, sokakat meg fognak lepni, mint ahogy most megleptek titeket. Ezek sok meg nem értést és szenvedést fognak nektek okozni. De szükséges, hogy ez megtörténjék, hogy sok dologról lehulljon a lepel. Sok jóakaratú ember hinni és segíteni fog nektek. Ők ezzel azon Személy jó ügyének segítenek, aki nem hazudik, és mi is velük leszünk. Most mennünk kell. Üdvözletünk pedig így szól : viszontlátásra!"

A legszeretetteljesebb testvéri öleléssel köszöntünk el egymástól. Ők hárman odamentek a diszkoszhoz, melynek a fedélzetére léptek, majd egy pillanat alatt a korong eltűnt a csillaghajó belsejében, mely most még nagyobbnak tűnt. Egy zümmögő hangot adott ki magából, míg világító ereje megnőtt, és megváltoztatta a színét, és a fehérből, amilyen volt, narancssárga lett. Aztán nagyon gyorsan felemelkedett a csillagokhoz és eltűnt onnan, mint a villám.

A mi barátaink nem távoztak el arról a helyről, ahol korábban hátrahagytuk őket. Roberto megjelenítette azokat a képeket, amelyeket telepatikus úton kapott, és pontosan azt a csillaghajót és a négy diszkoszkorongot rajzolta le. Nico arról a dombról, amelyen sétálgatott, látott egy fényt, amelyik különös módon mozgott az égen. Ennek a fénynek a cikkcakkpályája nem hagyott kétséget eredete felől. Anna és Paolo telepatikus kapcsolatban követte a beszélgetés egyes részleteit. Mindannyian olyan jeleket vettek, melyek annak a tapasztalatnak feleltek meg, melyeket Tina és én szereztünk a mindenségből érkezett testvérekkel átélt közvetlen kapcsolatban.

Belsőleg meghatottan és boldogan hajtottunk le a Riviérára, hogy rátérjünk a Genovába vezető útra.

7. fejezet

Találkozás az emberek között

Egy este meghívtam Tinát egy sétára a nervi strandra. Meghívtuk hozzá Paulót és Robertót is. Autónkat leállítottuk a vasútállomással szemben, majd útnak eredtünk a tengerpart felé. Varázslatos este volt, a levegő simogatóan enyhe. Egész hosszú ideig mentünk előre és meg-megálltunk csodálni a szikláknak csapódó habzó hullámok színjátékát. Valahogy úgy tűnt számunkra, mintha valamiinek történnie kellene. Gondolatban Rafaelhez fordultam, próbáltam kozmikus kapcsolatba kerülni vele, de nem kaptam választ. Megfordultunk és elindultunk visszafelé a vasútállomás irányába. Ahol azonban sétálgattunk visszafelé a széles pálmasétányon a finom tavaszi illatban, Tina és én egy szokatlan belső örömérzést észleltünk magunkban.

Majd hirtelen meglepett valami, mire megszorítottam Tina kezét. Ő nem mondott semmit, mert maga is észrevette, hogy mi csodálkoztatott el engem : az utca szemközti oldalán ott sétált Rafael. Kíséretében volt a másik mindenségbeli testvér. Mindketten lassan, gyermeki ártatlansággal ballagtak ott. Ha valaki nem tudta volna, hogy kik ezek a gyalogosok, biztosan két jó kinézetű és előkelő földi halandónak tartotta volna őket. Feltűnés nélkül leléptem a járdáról és átmentem hozzájuk. Tina a barátaink mellett maradt, akik nem törődtek azzal, hogy én miért mentem át a másik oldalra.

Rafael hátrafordult, mosolygott egy kicsit, de telepatikusan azt mondta nekem, hogy nem beszélgethetünk normál földi módon. Így hát kis távolsággal követtem őket, és íme : most megkaptam a bizonyosságot arra, hogy a testvérek valóban közöttünk vannak, abból a célból, hogy értünk tevékenykedjenek!

Rafael egy nagyon elegáns, kék, egészen könnyű anyagból készült öltönyt viselt. A másik testvér is elegáns volt, de inkább sportos. Amikor jobban belegondoltam ebbe, világossá vált számomra, hogy ezeknek az lényeknek a szeretete nem ismer határokat, és hogy valójában készek voltak arra, hogy mindent megtegyenek értünk.

"Ha beleolvasol a Bibliába," mondta Rafael nekem máris telepatikusan, " ott megtalálod leírva : a vendégszeretetről ne feledkezzetek meg, mert azáltal egyesek tudtukon kívül angyalokat vendégelhetnek meg. "

Rafael folytatta a sétát a kísérőjével az oldalán. Én külsőleg lazán követtem őket, de közben elgondolkoztam az Írásnak ezen a szavain, Szinte felfoghatatlannak tűnt számomra, hogy ebben a könyvben, a Bibliában milyen világosan ki vannak fejezve azok a dolgok, amelyeket most saját magamon meg volt szabad élnem.

Rafael folytatta : "Időkkel ezelőtt szeretettel és tisztességgel fogadtak minket a földi testvérek, ma már azonban nem ilyen a fogadtatás. Földön - ismételjük - kevesebb szeretet van, mint az a levegő, amit belélegeztek." Aztán valami olyasmit mondott, mintha szórakozottan beszélne valakivel, majd hozzáfűzte :" Manapság már nem mutatkozhatnánk nyilvánosan. Aki a mi üzenetünk igazságában és jóságában hinni akar, az azért fogja ezt megtenni, mert párhuzamot talál benne azzal, ami az ő szívében él.

Aki nem akar hinni, az a mi jelenlétünket is az ő kénye-kedve szerint értelmezné. El fog jönni az idő, amikor nyíltan megmutathatjuk magunkat, és akkor a mi örömünk nagy lesz."

Ezen szavak után azt kívánta, hogy folytassuk örömmel a sétánkat a barátainkkal, és arra kért, hogy ne kövessem tovább. Hátrafordult és mosolygott, és ugyanúgy tett a kísérője is.

8. fejezet

Égi sorompó és bölcsességek

Rafael újabb találkozóra hívott.

Akkor érkeztünk meg a találkozás helyszínére, amikor a Nap már lemenőben volt. A fény vándorai nem sokat várattak magukra. Megpillantottuk Rafaelt, és vele volt Firkon, Orthon, Kalna és Ilmuth is. Közelebb léptek, és nagyon melegen üdvözöltek bennünket. Leültünk a fűbe. Innen fentről láttuk az előttünk fekvő völgyet és a háttérben a tengert. Néhány méterrel mögöttünk kezdődtek az erdő fái.

Rafael ránézett Firkonra, és én megértettem, hogy ezzel kérte őt, hogy ragadja meg a szót. Ő pedig rögtön bele is kezdett sajátos élénkségével :
"Amikor arról beszélünk nektek, hogy csillaghajóink keresztülszelik a világmindenséget, akkor azzal nem akarjuk azt mondani, hogy csak az anyagi tereken haladunk keresztül. A tér mindenekelőtt végtelen anyagon túli univerzumot tartalmaz. A ti tudományotok megfigyelése alatt egyedül az anyag dimenziója áll. A kozmikus dimenziók azonban annyira számosak és különbözőek, hogy arról még halvány fogalmatok sincs. Sok tudás és idő szükséges annak felméréséhez, amit mi mondtunk nektek. Most még sok fantáziával sem érthettek meg akár egy keveset sem az ilyen valóságokból."
Firkon kivárt kicsit, amíg felfogóképességünk mégis valamit elraktározott az épp elhangzottakból. Láttam, hogy a körülöttünk ülő űrtestvérek nagyon figyelmesen hallgattak. "A kozmoszban - folytatta - nem csak az anyagi dimenzió létezik. Vannak anyagon túli dimenziók, amelyek nem csak szélességet, hosszúságot és mélységet foglalnak magukba, hanem egy sokkal nagyobb gyazdagságot és végtelen életvalóságot, miáltal mindaz, amit ti 'mögöttnek', 'előttnek', 'felettnek', 'alattnak', 'belülnek' és 'kívülnek' neveztek, túlhaladott fogalmakká válnak. Minél magasabb világról van szó, életereje annál újabb és szabadabb formákban fejeződik ki, és a tudat sokkal átfogóbb látószögévé tágul. Minden magasabb dimenziónak megfelel egy bizonyos fejlettségi fokú emberi test. Minden új világ, amelyre az ember fejlődő lelke jut, a magasabb egységre jutott érzékei számára olyan jelentőségben és új gondolkozásban nyilvánul meg, amilyenek a korábbi, túlhaladott dimenziókban ismeretlenek voltak. És így a világmindenség minden új fokozata új valóságokkal és az életerő új létformáival jár, és ezek mindig ugyanazokból az univerzális törvényekből jönnek létre, amelyek az egész Teremtést rendben tartják. Minél fejlettebbek és ezáltal tökéletesebbek a dimenziók, az azokat megélő tudata annál jobban ismeri azt a szeretetet, amellyel minden teremtve lett, és azt a szeretetet, ami bennünk érvényesül. A mindent átfogó szeretet az az életerő, amely minden létezést egyben tart.
Firkon ismét szünetet tartott. Hangjának élénk tónusa és kézmozdulata lelkes légkört kölcsönöztek az előadásának, melyet példákkal és hasonlatokkal szemléltetett.
"Amikor egy csillaghajó már a Földön áll", mondta, "akkor már teljes mértékben anyagivá vált. De kozmikus erőtérbe burkolva marad, amely függetlenné teszi a bolygó gravitációjától. Így tudunk könnyedséggel elemelkedni a Földtől, és egy pillanat alatt felülemelkedni a ti fizikátok szerinti minden törvényen.
Így gyorsulunk fel a Földről az anyagtalanodás ideális sebességére minden nehézség nélkül, mivel nem köt minket a nehézségi erő. Ha megemeljük az életritmusunk frekvenciáját, közvetlen összhangba kerülünk más dimenziók életével. Tetszés szerint fel tudunk emelkedni magasabb dimenziók egeibe vagy újra le tudunk ereszkedni alacsonyabb dimenziókba, egészen eddig az anyagi szintig."
Ekkor feltettem egy kérdést : "Melyik dimenzióba tervezitek meg a csillaghajóitokat?
Firkon mosolygott, és a következőket mondta : "Megépíthetjük őket bármelyik dimenzióban, amelyikben épp akarjuk. Ez számunkra nagyon egyszerű. ( megj : mert egy pillanat alatt gondolatilag alkotják meg ) Ha mélyebb tudással rendelkezik valaki, és azáltal az egész Teremtéssel tökéletes összhangban van, és tudatosan engedelmeskedik Isten, az Atyánk egyetemes törvényeinek, akkor minden jótétemény lehetséges.
Az Írásokban többször is előfordul, hogy mindaz, amit az Atyaisten teremtett, az jó, sőt nagyon is jó volt; mert az az Ő kezeinek munkája révén jött létre. A nehézségek viszont csak azok számára kezdődtek, akik ki akarták próbálni a rosszat. Ők tudatlanságba estek az egyetemes törvényeket illetően és a tudatlanságuk túlkapásokra csábította őket. Az Atya minden jó gyermeke egyszerűen és bizalommal hagyatkozik Teremtője kezeire, aki semmit sem hagyott figyelmen kívül. Ő maga a teremtés által, és fejlettebb gyermekei által cselekszik. Az utóbbiak közelebb állnak Hozzá, és jobban ismerik az Ő szeretetének törvényeit. Ha azonban gyermekei, mint ahogy ez a Földön történik, felhagynak az abba vetett bizalmukkal az iránt, aki a mindenséget teremtette, ráadásul még büszkévé is váltak, akkor minden nehéz és bonyolult lesz."
Firkon kezével jelzett Orthon felé, hogy vegye át ő a szót. Orthon mosolyogni kezdett és azt mondta : "Jákobnak mutattunk egy létrát, amely a Földtől az égig ért. Ő azon angyalokat látott fel- és alá közlekedni.Nem gondoljátok" kérdezte, "hogy ez a létra az összes kozmikus dimenziót jelenti, amelyek elválasztják a Földet az Égtől? Mi végighaladunk az összes ilyen égi fokon, amíg hozzátok érünk, majd visszatérünk oda fel. Ennek a létrának a csúcsán található az égi sorompó."
Tina kérte ennek az Orthon által említett égi sorompónak a részletesebb magyarázatát.
"Az a kozmikus terület", magyarázta Orthon, "amelyet égi sorompónak nevezünk, gyakorlatilag az utolsó olyan dimenziókból áll, melyek formája még annak felel meg, amelyeket ti ismertek. Azon túl a tiszta Mindenség létezik, a tiszta életerő, az élet lényege, amelynek már nincs szüksége a külső formára, mint eszközre. Hogy valamilyen fogalmatok lehessen erről" - magyarázta tovább - " úgy mondhatnánk, hogy az égi sorompó alatt a kozmikus közegekben, azok univerzumaiban és világaiban sok-sok térsík létezik, de a sorompó fölött a tudatos személyiségek azok ( megj : forma nélküli Mindenség-energialények ) akik a teret alkotják. Minél magasabbra emelkedünk a Kozmoszban az égi sorompó felé, annál inkább megszabadulunk a formáktól, hogy egyre szabadabban fejezhessük ki az Egyetemes Tudatot; egyre magasabb szinten valósul meg a lét minden lehetősége, ami belénk van oltva, és tudatosan belépünk a teremtő Atya ölébe, a boldog istenségbe. A végtelen szemlélete egyre elmélyültebb és valóságosabb lesz. A fejlődés azonban sosem szűnik meg. A Teremtő Atya számára nem léteznek határok, és Ő azon gyermekei számára sem állított fel ilyeneket, akik az Ő isteni szeretetének végtelen útját akarják járni."
Ekkor Tina egy további kérdést tett fel : "Amikor az imában azt mondjuk, hogy Miatyánk, aki a mennyekben vagy, akkor a mennyek alatt az égi sorompó fölötti teret kell érteni, vagy a kozmikusat is?"
Orthon mosolygott. "Istent", mondta, "nem lehet bezárni egy térbe, sem kozmikus térbe, sem Kozmoszon túliba. De az égi sorompón kívüli, a tudat legnagyobb tisztaságában az isteni személyiség egyre közvetlenebb szemléletében vagyunk. Az isteni valóságban való részvétel egyre önállóbb lesz. Ezért a mennyeket maga az istenség képezi, amely a teret alkotja, de értjük alatta azt az összes térsíkot is, amelyet el kell érni ebben a Teremtőhöz való felemelkedésben. Ő minden ismeret és boldogság Forrása."
Firkon arcán megjelent egy olyan, mintha meg szeretne fogalmazni egy nehezen érthető gondolatot.
"Annál, amiről beszélünk", mondta, "valójában sok múlik a szakkifejezéseken és szavakon. A lényeg azonban nagy vonalakban elképzelhető úgy, ahogy elmondtuk. Ám minden, amit szavakkal fejezünk ki, nagyon korlátozott módon hat. A Kozmosz viszont egy határtalan csodavilág. A Mennyei Tér pedig a tudat felvirágzása a szeretet végtelen lehetőségeit illetően, amely mindennek az alapja és a világmindenség életet adományozó lényege. A szeretet maga az Istenség. Ez nyilvánul meg az életerők fejlődési fokoztában, a dimenziók, az életterek, a tudathordozók útjában, mert a Teremtésben nem ismeretes sem ugrás, sem üresjárat. Mindent az Atya teremtett meg végtelen gondossággal, finom átmenetekkel és felfoghatatlan szeretettel. A mindenség nagyszerű törvényei a gyermekei szolgálatára állnak, akik Ő végtelenül szeretet. Ezek a gyermekek ugyanakkor annyira szabadok és oly nagy méltóságúak, hogy megvan a lehetőségük arra, hogy ellenkezzenek e törvényekkel és megzavarják a Szeretetnek és az Örök Életnek ezt a tervét. Az embernek azonban be kell látnia, hogy ő egy olyan teremtmény, akinek az egyedüli korlátozottsága abban áll, hogy nem ő a Mindenség Atyja, éppen ezért lenne fontos, hogy az ember egyedül Neki tartozzon szeretettel és engedelmességgel. Ám mégis az Ellene elkövetett bűn volt a gonoszság megjelenésének a kezdete a Kozmoszban."


Ennyi van a forrás oldalon
Forrás:
http://www.spiritufo.ditro.hu/angyalok-csillaghajokban