2012. november 20., kedd

MILYEN LESZ AZ ÉLET A FELEMELKEDÉS UTÁN? - MIhály és Gábriel arkangyaltól

Nyugodtan képzeljünk el olyan városokat vagy tájakat, amilyent csak szeretnénk. Az alábbi képen látható város viziója nem minta./DK



by kristalyhang

MILYEN LESZ AZ ÉLET A FELEMELKEDÉS UTÁN?

2012. NOVEMBER 19.
Közzétette: Steve Beckow
Szeretnék egy kis időt tölteni azzal, hogy megszemléljük, milyen lesz az élet a Felemelkedést követően. Elsőként szeretnék rápillantani arra az általános világképre, melyet Mihály arkangyal adott nekünk az Egy óra egy angyallal c. műsorban. Holnap egy hasonló áttekintést adok majd SaLuSa-tól. Aztán később megnézzük a személyes területeket, mint például az egészség, a spirituális képességek, az oktatás, a zene, az étel, a termelés, a szállítmányozás, a kormányzás, stb.
2011. október 3-án Mihály arkangyal rátért arra a témára, hogy milyen lesz a világ közvetlenül a 2012. december 21-ét követő Felemelkedésünk után. Úgy gondolom, hogy az általa mondottak összefoglalásának legegyszerűbb módja az, hogy: az élet ugyanolyan lesz, csak más.
Ő a fizikai világgal kezdte.
Mihály arkangyal (AAM): Most, azt mondod, nos, mi a helyzet a körülöttem lévőkkel? Mi a helyzet a fizikai világgal? A teremtés és társ-teremtés képessége – nem csupán velünk, hanem egymással – nagyon erős ebben az új valóságban, mely olyan ősi, mint az örökkévalóság. Tehát elmozdulás lesz; elmozdulás lesz abban, hogy hogyan döntötök, mit alkottok meg.
Nos, nem arról van szó, hogy megérkeztek az ötödikbe és ott teljesen tiszta lapotok lesz. Ott lesz, amire szükségetek van. Hanem hogy amire vágytok, amire szükségetek lesz – vagy azt hiszitek, hogy szükségetek lesz – megteremtitek majd. És az az érzés, az a meggyőződés, hogy a sűrűség és a szerkezet a létezés alapja nem lesz része annak a hitrendszernek, annak a valóságnak. (1)
Olyan dolgok, mint a csillagok, a napok és a holdak továbbra is létezni fognak.
AAM: Lesznek csillagaitok, lesz holdatok és napotok. Nem univerzumok és galaxisok között mozdultok el. Dimenziókat tolódtok arrébb!
Steve Beckow: Tehát néhány dolog ugyanolyan lesz, néhány dolog eltérő lesz és néhány dolog, ami ugyanolyan lesz ugyanakkor eltérő is.
AAM: Ez így helyes! (2)
Néhány harmadik dimenzióbeli szükséglet el fog tűnni és az ötödik dimenziós társadalom vissza fogja ezt tükrözni.
AAM: Nem lesz szükségetek – például – központi bankokra, hiszen képesek lesztek egyszerűen megteremteni és összegyűjteni a titkos kódokat, mivel meglesz az, amire szükségetek lesz. Nincs szükség katonai vagy katonai jellegű erők védelmére, melyekre gyakran a rendőrségi erőitekként gondolunk, hiszen tudjátok majd, hogy harmónia van. Tehát ezek a szervezetek vagy intézmények – ahogyan ti ezekre gondoltok – nem léteznek majd. „Meghalnak!” (3)
Az ötödik dimenzióbeli élet nem ugyanazon szabályok szerint működik, mint a harmadik dimenziós – emlékeztetett bennünket [Mihály arkangyal]. Sok téves paradigma megszűnik majd létezni vagy nem lesz hatással másokra.
AAM: Nem ugyanazok a szabályok. Nos, gondoljatok erre, barátaim! Sok olyan szervezet, melyekkel rendelkeztek – és nem azt akarjuk sugallni ezzel, hogy azok nem értékesek; sok valamirevaló, sok-sok-sok értékes dolog van, amit az emberek megalkottak. De sokkal több dolgot alkottak ezekre a téves paradigmákra alapozva, melyek nem voltak valósak.
És legtermészetesebb módon ezek nem erről az oldalról valók voltak [pl. 5D és magasabb dimenziókból]. És nem szeretetből lettek. Abból a meggyőződésből származnak, hogy szükség van irányításra [ellenőrzésre], vagy a mohóság illetve bujaság szükségességéből valók – azért, hogy korlátozás legyen! Ez az egy, mely mindig a legelképesztőbb az egész univerzumban! Miért akarnátok bármelyik emberi lényt korlátozni? Bármelyik lényt?
Ez olyan, mintha azt mondanátok egy virágnak, hogy csak egyszer virágozzon. Oly sokan voltak a szervezeteitekben ezekre a hitrendszerekre formálva – melyek sokkal alacsonyabb rezgésszinten vannak, mint ahol szeretnétek lenni! Ha van szeretet, akkor van bizalom! És ha van bizalom, akkor gondoskodni tudtok magatokról! Nem vágynátok arra, hogy elvegyetek valamit? Más földjét? A föld – különben – nem is a tiétek! Hanem Gaia-é! Ő megosztja veletek! (4)
A mi valóságunkban lévő eltérések azok, melyeket azonnal felfedezünk majd a felemelkedéskor!
AAM: Ezt az eltérő valóságot fogjátok majd látni, amikor kinyitjátok a szemeteket! Látni fogjátok, hogy részei vagytok annak a határtalan mozaiknak! A kapcsolódás ott lesz, és a magány eltűnik. A sóvárgás? Nem lesz ott! Nem ugyanabban a kétségbeesésben lesz, amit olyan sokaknál látunk! És ez nem kritika! Ez azt jelenti, hogy ők sóvárognak azért, hogy ismét Egy legyenek! Tudják azt, hogy ők kicsodák! (5)
Ügyelni is fognak ránk a saját teremtő képességünk miatt, sok szükségletünk vagy egyéb hiányossága miatt – megállapodás szerint! Nem kell majd becsomagolnunk, elutaznunk és újra letelepedni. Azonnal ott leszünk a célállomásunknál!
AAM: Ez olyan, mint amikor valaki azt mondja, hogy egy szafarira megy és mindenki izgatott, de tudni akarják: Hol fogok aludni? Hogyan fogok enni? Vigyázni fognak rám? A válasz: igen. Gondoskodni fognak rólatok! A segítség minden formáját meg fogjátok kapni! De ez nem olyan, mint egy összehangolódási program! Ez nem olyan, mint egy áttelepülési program! Ez azonnali! Ott vagytok! (7)
„K” olvasónk ellátott engem egy személyes olvasással Gábriel arkangyaltól – Linda Dillon által csatornázva – melyben kérdezett Gábrieltől a harmadik dimenziós épületek sorsáról és ő azt válaszolta:
K:…mi történik a 3D épületekkel és a 3D tárgyakkal?
Gábriel arkangyal (AAG): Némelyik el fog tűnni. Hirtelen pusztulásként vagy átalakulásként is gondolhattok erre. És természetesen néhány egyszerűen átváltozik majd.
K: Hmmmm.
AAG: Ez csupán energia. Ez csupán a szeretet molekuláinak kapcsolódása!
K: És az emberek tudni fogják, hogyan kell átváltoztatni ezeket? Vagy saját maguk fogják csinálni?
AAG: Sokan maguk fogják csinálni. Ne feledjétek, hogy sok segítségetek van, nem csupán a csillagtestvéreitektől, hanem az elsődleges világokból, akik mindig is nagyon jók voltak ennek elvégzésében csakúgy, mint az angyalok birodalma. Nos, ez valóban egy közös vállalkozás.
K: És mindez a következő év folyamán fog bekövetkezni?
AAG: Meglehetősen. A fényvárosok – az építés, a változás, nem lesznek készen egy év alatt. Ez nem olyan, mint egy kis Lego-projekt, melyet elvégeztek, aztán otthagytok! Ez folyamatosan változó és fejlődő, csakúgy, mint ti; a közösség is változik és fejlődik! Lesznek dolgok, melyekben szükségetek lesz a csillagtestvéreitekre vagy melyekben akarjátok majd, vagy vágytok majd az ő segítségükre; ők meg fogják változtatni jellegét is annak, ami elérhető. Tehát sok változás fog történni. Viszont nem lesz káosz! Zökkenőmentes lesz! (7)
Ez Mihály arkangyal és Gábriel arkangyal összefoglalója volt az életről, miután az ötödik dimenzióba érkezünk – egy élet, mely különböző, de ugyanolyan; melyben látható, hogy azonnal ott vagyunk, ahol lenni akartunk, melyben a harmadik dimenzió intézményeinek jelentősége eltűnik, és minden szükségletünkre ügyelnek. Holnap SaLuSa összefoglalóját szeretném átadni!
LÁBJEGYZET
(1)                       Mihály arkangyal a NESARA-ról, a Cabal-ellenességről és a felemelkedésről – 2/3. rész” 2011. október 3.; itt található: http://the2012scenario.com/2011/10/archangel-michael-on-nesara-opposing-the-cabal-and-ascension-part-23/)
(2)                       Loc.cit. (ugyanitt)
(3)                       Loc.cit. (ugyanitt)
(4)                       Loc.cit. (ugyanitt)
(5)                       Loc.cit. (ugyanitt)
(6)                       Loc.cit. (ugyanitt)
(7)                       Gábriel arkangyal egy személyes Felolvasás során „K”-val Linda Dillon-on keresztül 2012. május 15.; itt található: http://the2012scenario.com/2012/11/what-will-life-be-like-after-ascension/
Szerző: Steve Beckow
Magyar nyelvű fordítás: Vénusz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése