Az ismeretlennel való első találkozások forgatókönyve 1.rész
A cikket lejegyezte és szerkesztette: Galactus – Írta: Gilda Moura
Képzeljünk el egy közepesen művelt, egyszerű átlagembert, akit egyik pillanatról a másikra valami rendkívüli esemény ér: ötödik típusú találkozás, telepátia, testen kívüli élmény vagy egy földönkívüli lény váratlan látogatása – bármilyen szokatlan, rendhagyó fordulat, ami kimozdítja a megszokott kerékvágásból.
Vajon hogyan viselkedik ez az ember? Nem szokott hozzá az ilyesmihez, soha életében nem látott még ehhez hasonlót, nem tud róla semmit, nem olvas ilyen dolgokról, és rendszerint gondolkodás nélkül elutasít mindent, ami a saját világán kívül esik. Hogyan éli meg a szokatlan eseményeket? Megijed. Azt hiszi megőrült. Hallani sem akar az egészről. Összezavarodik. Orvoshoz fordul, nyugtatókat szed. Pszichoanalitikushoz jár, aki csupán vele, személyesen foglalkozik, a jelenséggel nem. A kezelés megnyugtatja, de nem oldja meg a rejtélyt. Egyre nagyobb válságba kerül. Teljesen összeomlik. Olyan elveszettnek érzi magát, mint még soha, és mindenért a jelenséget okolja. Azt, hogy földöntúli lényekkel találkozott vagy idegenek rabolták el, nem tudja elfogadni, hiszen az merő képtelenség. Nem akar beletörődni abba sem, hogy hirtelen minden megváltozott.
Mitévő legyen? Kétségbeesésében halottlátók, umbanda szellemidézők vagy szentek segítségéért folyamodik. Szorongásai enyhülnek, de nem szűnnek meg. Könyvtárba megy, és mindent elolvas, amit a kérdésről talál, konferenciákra, összejövetelekre jár. Most már arra kíváncsi, mi lehet a zűrzavar oka. Innen már nincs megállás: a folyamat önműködővé válik. Öntudatlanul is újabb találkozásokra készül.
Önismereti csoportba jár, és így némi jártasságra tesz szert, hogy megfelelő mederben tudja tartani saját lelki folyamatait. Az élete valamivel kiegyensúlyozottabbá válik, ám mihelyt egy kis lélegzethez jut, azonnal folytatja a keresést, mert a bizonytalanság nem hagyja nyugodni. Önmagával viaskodik. Maga sem hiszi egészen, amit csinál. Megtorpan. Nem tudja, mi vár rá. A jól ismert dolgokba kapaszkodik, nem mer szembenézni az ismeretlennel.
Ez az egyik lehetséges viselkedési mód. Lássuk, mi történne egy másik fajta személyiséggel, aki azonnal fejest ugrik az ismeretlenbe. Minden szellemi képességét, képzelőerejét segítségül hívja. Különös szokásokat vesz fel. Valóságos egyéni szertartásrendet és hiedelemvilágot alakít ki, amiben egyre megszállottabban hisz. Szentül meg van győződve, hogy az abszolút Igazság és Tudás birtokába jutott. Konferenciákat, vitaesteket, tanfolyamokat, összejöveteleket szervez. Az ismeretlen jelenségekről alkotott felfogása megkérdőjelezhetetlen. Minden kérdésre ismeri a választ. Ő a modern misztika megtestesítője.
Fáradhatatlanul dolgozik, kutat, közread, nyilvánosság előtt szerepel.
A lelke mélyén azonban gyenge és bizonytalan; sejtelme sincs, mi játszódik le benne valójában, különösen akkor nem, amikor saját elfojtott tudattartalmai tönkreteszik a kapcsolatait, és újra át kell gondolnia az egész életét. Nem akarja feladni. Csakhogy nem tudja, mi van az általa fizikai valóságnak hitt és hirdetett jelenségek mögött. Túl kellene már jutnia ezen a ponton, és helyreállítania az egységet, de ez a feladat emberfeletti erőfeszítéseket igényel. Amíg az általa választott úton halad, csak feleslegesen vesztegeti az idejét. Valamikor talán túllép rajta. De addig még sokat kell várnia.
Érdemes megjegyezni, hogy a kétféle folyamatban van valami közös. Az ember belsejében kétségek és vágyak, félelem és kíváncsiság váltják egymást. A félelem a legrosszabb. Az ember kimondhatatlanul retteg a céltalanságtól, a betegségektől, attól, hogy nem jut sehova. Védekezésül látványos küldetéstudatba menekül: Fontos dolgom van a világban. Ám ha igazán belegondol, elbizonytalanodik. Valóban fontos, amit csinál? Nem tudja. Hittérítés közben a hallgatósága előtt magabiztosságot erőltet magára, de utána egészen elbizonytalanodik. Az ösztönei azt súgják, hogy különleges feladata van. A jövendőmondók is erre biztatják. Hinnie kellene abban, amit legbelül érez, és amit mások is mondanak, de nem könnyű így gondolkodni manapság egy nyugati embernek. Mitévő legyen?
Lelki alkatának és az általa választott iránynak megfelelően különböző hatásoknak van kitéve. Belső kétségei felerősödnek, de nem kap választ a kérdéseire. A félelem egészen megbénítja, és nem találja a kiutat. Nem tudja, mi történik vele pontosan, és merre induljon el. Ám amíg ezt a helyzetet valamennyire is elviselhetőnek találja, nem lép ki belőle.
Akárhogyan viselkedik emberünk, a személyisége mindenképpen átalakul, hiszen ismeretlen, új jelenséggel áll szemben. Lelkialkata és a világról alkotott felfogása pontról pontra megváltozik anélkül, hogy befolyásolni tudná a folyamatot. A külső ingerek szunnyadó ősképeket, ún. archetípusokat és elfojtott tudattartalmakat hoznak felszínre. Kíváncsiság fogja el, kérdések özöne merül fel benne. De választ nem kap, és csak bolyong, bolyong a világban egyre elveszettebben. Néhány apró részeredmény nyújt csak némi vigaszt arra az időre, amíg újra válságba nem kerül. Mégis minden alkalommal azt hiszi, hogy eljutott a végső megoldásig. Ez hajtja előre. Aztán észreveszi, hogy nem csak a személyisége, hanem a teste is apró változásokon megy keresztül. Betegnek érzi magát, orvoshoz fordul, gyógyszereket írat fel.
Nyilvánvaló, hogy azok a belső erők okozzák a testi elváltozásokat, amelyek nem találnak maguknak más csatornát; az egyén azonban, erről mit sem sejtve, külső magyarázatot keres. Az öntudatlanul átalakuló embert a hiányos élettani ismeretei sodorják a kiúttalanságba.
A régebbi korokban még tanították az efféle ismereteket. Az embereknek joguk volt a tévedéshez és a kísérletezéshez, de legalább ismerték a követendő irányt. A fent leírt folyamat azonban túlságosan gyors és erőszakos. A személyiség összes tulajdonságát egyszerre változtatja meg. Az idegenekkel érintkező csak annyit tud, hogy el kell jutnia valahová, de hogy hová, azt még csak nem is sejti. Végigjárja a beavatási folyamat összes jellegzetes lépcsőfokát, amit a szakirodalomból már az unalomig ismerünk, ő mégis azt hiszi, hogy csak képzelődik, mivel semmi kézzelfoghatót nem tapasztal, csak azt, amit az ösztönei súgnak. Hogyan lehet elválasztani egymástól a vágyakat, az ösztönös megérzést és a képzelőerőt? Ha elhiszi, amit az ösztönei súgnak, a képzelete túlságosan magával ragadhatja; ha nem hiszi el, akkor egy mélyen benne szunnyadó, létező ősképet helyez ostromzár alá, és megakadályozza, hogy a numinózumról, a természetfölöttiről alkotott képzete a tudatába kerüljön. Vagyis megakadályozza, hogy a személyisége gyorsan és természetes módon fejlődjön.
Folyt. köv.
Forrás: Gilda Moura: Transformadores de consciencia UFO – Contacto alienígena
http://rejtelyekszigete.com/
Képzeljünk el egy közepesen művelt, egyszerű átlagembert, akit egyik pillanatról a másikra valami rendkívüli esemény ér: ötödik típusú találkozás, telepátia, testen kívüli élmény vagy egy földönkívüli lény váratlan látogatása – bármilyen szokatlan, rendhagyó fordulat, ami kimozdítja a megszokott kerékvágásból.
Vajon hogyan viselkedik ez az ember? Nem szokott hozzá az ilyesmihez, soha életében nem látott még ehhez hasonlót, nem tud róla semmit, nem olvas ilyen dolgokról, és rendszerint gondolkodás nélkül elutasít mindent, ami a saját világán kívül esik. Hogyan éli meg a szokatlan eseményeket? Megijed. Azt hiszi megőrült. Hallani sem akar az egészről. Összezavarodik. Orvoshoz fordul, nyugtatókat szed. Pszichoanalitikushoz jár, aki csupán vele, személyesen foglalkozik, a jelenséggel nem. A kezelés megnyugtatja, de nem oldja meg a rejtélyt. Egyre nagyobb válságba kerül. Teljesen összeomlik. Olyan elveszettnek érzi magát, mint még soha, és mindenért a jelenséget okolja. Azt, hogy földöntúli lényekkel találkozott vagy idegenek rabolták el, nem tudja elfogadni, hiszen az merő képtelenség. Nem akar beletörődni abba sem, hogy hirtelen minden megváltozott.
Mitévő legyen? Kétségbeesésében halottlátók, umbanda szellemidézők vagy szentek segítségéért folyamodik. Szorongásai enyhülnek, de nem szűnnek meg. Könyvtárba megy, és mindent elolvas, amit a kérdésről talál, konferenciákra, összejövetelekre jár. Most már arra kíváncsi, mi lehet a zűrzavar oka. Innen már nincs megállás: a folyamat önműködővé válik. Öntudatlanul is újabb találkozásokra készül.
Önismereti csoportba jár, és így némi jártasságra tesz szert, hogy megfelelő mederben tudja tartani saját lelki folyamatait. Az élete valamivel kiegyensúlyozottabbá válik, ám mihelyt egy kis lélegzethez jut, azonnal folytatja a keresést, mert a bizonytalanság nem hagyja nyugodni. Önmagával viaskodik. Maga sem hiszi egészen, amit csinál. Megtorpan. Nem tudja, mi vár rá. A jól ismert dolgokba kapaszkodik, nem mer szembenézni az ismeretlennel.
Ez az egyik lehetséges viselkedési mód. Lássuk, mi történne egy másik fajta személyiséggel, aki azonnal fejest ugrik az ismeretlenbe. Minden szellemi képességét, képzelőerejét segítségül hívja. Különös szokásokat vesz fel. Valóságos egyéni szertartásrendet és hiedelemvilágot alakít ki, amiben egyre megszállottabban hisz. Szentül meg van győződve, hogy az abszolút Igazság és Tudás birtokába jutott. Konferenciákat, vitaesteket, tanfolyamokat, összejöveteleket szervez. Az ismeretlen jelenségekről alkotott felfogása megkérdőjelezhetetlen. Minden kérdésre ismeri a választ. Ő a modern misztika megtestesítője.
Fáradhatatlanul dolgozik, kutat, közread, nyilvánosság előtt szerepel.
A lelke mélyén azonban gyenge és bizonytalan; sejtelme sincs, mi játszódik le benne valójában, különösen akkor nem, amikor saját elfojtott tudattartalmai tönkreteszik a kapcsolatait, és újra át kell gondolnia az egész életét. Nem akarja feladni. Csakhogy nem tudja, mi van az általa fizikai valóságnak hitt és hirdetett jelenségek mögött. Túl kellene már jutnia ezen a ponton, és helyreállítania az egységet, de ez a feladat emberfeletti erőfeszítéseket igényel. Amíg az általa választott úton halad, csak feleslegesen vesztegeti az idejét. Valamikor talán túllép rajta. De addig még sokat kell várnia.
Érdemes megjegyezni, hogy a kétféle folyamatban van valami közös. Az ember belsejében kétségek és vágyak, félelem és kíváncsiság váltják egymást. A félelem a legrosszabb. Az ember kimondhatatlanul retteg a céltalanságtól, a betegségektől, attól, hogy nem jut sehova. Védekezésül látványos küldetéstudatba menekül: Fontos dolgom van a világban. Ám ha igazán belegondol, elbizonytalanodik. Valóban fontos, amit csinál? Nem tudja. Hittérítés közben a hallgatósága előtt magabiztosságot erőltet magára, de utána egészen elbizonytalanodik. Az ösztönei azt súgják, hogy különleges feladata van. A jövendőmondók is erre biztatják. Hinnie kellene abban, amit legbelül érez, és amit mások is mondanak, de nem könnyű így gondolkodni manapság egy nyugati embernek. Mitévő legyen?
Lelki alkatának és az általa választott iránynak megfelelően különböző hatásoknak van kitéve. Belső kétségei felerősödnek, de nem kap választ a kérdéseire. A félelem egészen megbénítja, és nem találja a kiutat. Nem tudja, mi történik vele pontosan, és merre induljon el. Ám amíg ezt a helyzetet valamennyire is elviselhetőnek találja, nem lép ki belőle.
Akárhogyan viselkedik emberünk, a személyisége mindenképpen átalakul, hiszen ismeretlen, új jelenséggel áll szemben. Lelkialkata és a világról alkotott felfogása pontról pontra megváltozik anélkül, hogy befolyásolni tudná a folyamatot. A külső ingerek szunnyadó ősképeket, ún. archetípusokat és elfojtott tudattartalmakat hoznak felszínre. Kíváncsiság fogja el, kérdések özöne merül fel benne. De választ nem kap, és csak bolyong, bolyong a világban egyre elveszettebben. Néhány apró részeredmény nyújt csak némi vigaszt arra az időre, amíg újra válságba nem kerül. Mégis minden alkalommal azt hiszi, hogy eljutott a végső megoldásig. Ez hajtja előre. Aztán észreveszi, hogy nem csak a személyisége, hanem a teste is apró változásokon megy keresztül. Betegnek érzi magát, orvoshoz fordul, gyógyszereket írat fel.
Nyilvánvaló, hogy azok a belső erők okozzák a testi elváltozásokat, amelyek nem találnak maguknak más csatornát; az egyén azonban, erről mit sem sejtve, külső magyarázatot keres. Az öntudatlanul átalakuló embert a hiányos élettani ismeretei sodorják a kiúttalanságba.
A régebbi korokban még tanították az efféle ismereteket. Az embereknek joguk volt a tévedéshez és a kísérletezéshez, de legalább ismerték a követendő irányt. A fent leírt folyamat azonban túlságosan gyors és erőszakos. A személyiség összes tulajdonságát egyszerre változtatja meg. Az idegenekkel érintkező csak annyit tud, hogy el kell jutnia valahová, de hogy hová, azt még csak nem is sejti. Végigjárja a beavatási folyamat összes jellegzetes lépcsőfokát, amit a szakirodalomból már az unalomig ismerünk, ő mégis azt hiszi, hogy csak képzelődik, mivel semmi kézzelfoghatót nem tapasztal, csak azt, amit az ösztönei súgnak. Hogyan lehet elválasztani egymástól a vágyakat, az ösztönös megérzést és a képzelőerőt? Ha elhiszi, amit az ösztönei súgnak, a képzelete túlságosan magával ragadhatja; ha nem hiszi el, akkor egy mélyen benne szunnyadó, létező ősképet helyez ostromzár alá, és megakadályozza, hogy a numinózumról, a természetfölöttiről alkotott képzete a tudatába kerüljön. Vagyis megakadályozza, hogy a személyisége gyorsan és természetes módon fejlődjön.
Folyt. köv.
Forrás: Gilda Moura: Transformadores de consciencia UFO – Contacto alienígena
http://rejtelyekszigete.com/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése