2013. október 17., csütörtök

Levél a katonai vezetőkhöz 10.14. - Ragadozó földönkívüliek

 

Michael Relfe veterán nyílt levele a világ katonai vezetőihez: 

Az emberiséget hiperdimenzionális ragadozó fajok vették célba

Vancouver - 2013 október 14-én Michael Relfe volt amerikai katona nyílt levelet írt számos prominens nemzet katonai vezetőihez azt állítva, hogy a "hadsereg korábbi tagjai súlyos hibát követtek el, amikor elrejtették az idegenek valóságát a Földön az emberek elől. Ez a tévedés folytatódott. Ez a hiba örökre veszélyeztetheti az emberiség jövőjét. Itt az ideje, hogy orvosolják a helyzetet, mielőtt túl késő lenne."

"Ezt a harcot a ragadozó faj ellen önmagában nem lehet megnyerni katonai erővel és technológiával. Mostanra már tudjuk, hogy ez a forgatókönyv olyan energiákat és technológiákat von maga után, melyek a legvadabb képzeleten is túl vannak. Például, hogyan remélhető megnyerni egy csatát egy olyan ellenséggel szemben, mely ellenség térkapukkal és agykontroll technológiákkal rendelkezik, és bármelyik kormányfőt elrabolhatják és agykontroll alá vethetik bármikor? És hogy remélhető, hogy megnyerhető egy csata egy olyan ellenséggel szemben, mely képes elrejteni magát az érzékelésünk elől?"

"Ezek a ragadozó fajok, a technológiájuk, és azok az emberek, akik önként szolgálják őket, csak az összesített metafizikai és szellemi erőkkel, valamint a földi emberek intelligenciájával győzhetők le."

Az egykori amerikai katona Michael Relfe szerzője a The Mars Records című kétrészes könyvnek, mely az elmúlt 20 évben íródott (1976-1996). Azt állítja, hogy egy állandó fegyveres erő részeként bizonyos időt töltött egy amerikai létesítményban a Marson, mely része volt a Naprendszerünkben a hiperdimenzionális ragadozó fajok megszállási kísérlete ellen kifejlesztett biztonsági övezetnek.

A ragadozó fajok programja

Nyílt levelében Relfe kijelenti, hogy "Ezek a ragadozó fajok titokban dolgoznak, mert FÉLNEK az emberektől. Ők félnek Istentől... Ezért felforgató eszközök segítségével befolyásolják a Föld rendszereit, hogy minden hatalmunkban álló eszközt felhasználnak, hogy az embereket szolgaságban tartsák. Ebbe beletartozik:
  • Létezésük és gonosz szándékaik titokban tartása, amíg már túl késő
  • Az emberek beoltása, ami károsítja a metafizikai képességeiket
  • Genetikailag módosított élelmiszerek és nanotechnológia, melyek károsítják a szervezet DNS-ét, hogy megsemmisítsék a metafizikai és szaporodási képességeket
  • Fluorid, mely károsítja a tobozmirigyet, ami a metafizikai képességekhez szükséges
  • Számos méreg, hogy károsítsák a szervezetet
  • Az információ hiánya a szellemi erőről és a metafizikai képességekről, így a hatékony metafizikai képességek nem fejlődnek ki
Egy földönkívüliek által elrabolt személy megerősíti a ragadozó fajok jelenlétét

2013 október 15-én Vancouverben egy földönkívüliek által elrabolt személy megerősítette a sorozatos elrablást és elektromágneses kínzást, melyet egy hiperdimenzionális ragadozó fajnak tulajdonít, mely kijelentette szándékát, hogy végső soron kiszorítsa az emberiséget a Földről.

Angol nyelvű beszámoló: http://www.youtube.com/watch?v=MToni1LCwRA&feature=youtu.be

12 lépés a ragadozó faj legyőzése érdekében

Michael Relfe 12 lépést ajánl a katonai vezetőknek a ragadozó hiperdimenzionális fajok megszállási kísérletének legyőzésére.

"Fogytán az idő. Minden kormánynak, minden országban szükséges:

1. A bolygó idegenek általi megszállására vonatkozó valós információk nyilvánosságra hozása

2. A Holdon és a Marson talált ősi dolgokra vonatkozó valós információk nyilvánosságra hozása

3. A kormányok által kifejlesztett fejlett technológiák és azok földönkívüli projektek létrehozásában történt alkalmazására vonatkozó valós információk nyilvánosságra hozása

4. Az oly sokáig elfojtott elektronikus gyógyászatra vonatkozó valós információk nyilvánosságra hozása, és az emberek szörnyű degeneratív betegségekből történő meggyógyulásának lehetővé tétele

5. A védőoltások leállítása, mely megöl bennünket és elpusztítja a metafizikai képességeinket

6. A génkezelt élelmiszerek leállítása, melyek két generáció után sterilizálják az embereket. Ezek az "élelmiszerek" véget vetnek civilizációnknak, és akkor már nem kell semmit megvédeni

7. A nanotechnológia élelmiszerekben történő alkalmazásának leállítása

8. Az aszpartám és excitotoxinok leállítása, melyek agykárosodást okoznak és megölnek bennünket. Ezekkel a vegyianyagokkal mérgezik a katonákat.

9. Az elmekontroll és az emberi metafizikai képeségek elrablásának leállítása

10. Etikailag és metafizikailag tehetséges emberek nyílt toborzása és alkalmazása nagylelkű, józan javadalmazással ezen ragadozó fajok ellen

11. A vállalatok megbüntetése és megszüntetése, melyek a lakosságon élősködnek, és segítenek a ragadozó fajnak a rabszolgájukká tenniük bennünket

12. A Keresztények eltávolítása a "terroristák" listájáról. Ők nem ellenségek. Ők a ragadozó fajok ellenségei.

Ha megteszik a fentieket, az emberek megtalálják a módját, hogy segítsenek megszabadítani a Földet az idegen parazitáktól a spirituális és a metafizikai birodalmakban dolgozva oly módon, melyet el sem tudnak képzelni.

Michael Relfe a következő országok katonai vezetőinek írta nyílt levelét: Ausztrália, Bulgária, Kanada, Horvátország, Ciprus, Cseh Köztársaság, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Németország , Görögország, Magyarország, Izland, India, Írország, Olaszország, Japán, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Macedónia, Málta, Moldova, Hollandia, Új-Zéland, Norvégia, Lengyelország, Portugália, Románia, Oroszország, Szerbia és Montenegró, Szingapúr, Szlovákia, Szlovénia, Spanyolország, Svédország, Svájc, Törökország, Ukrajna, Egyesült Királyság, Amerikai Egyesült Államok.

Ragadozó hiperdimenzionális fajok

Kormányközeli informátorok elmondták, hogy a hiperdimenzionális földönkívüli összekötő programok szintén figyelmeztettek a ragadozó hiperdimenzionális fajok földi megszállási kísérletére.

Egy jelentés megállapítja, hogy "1964-ben az amerikai hírszerzés egy Szürke/Reptilián hatalomátvételt várt 2000-2030-ra. A jelenlegi háború az ellenséges földönkívüli Szürke/Sárkány Hüllő frakció és az emberiség között már több évtizede folyik.

"Könyvében Michael Prince (informátor) feltárja, hogy 1964-ben az amerikai hírszerző ügynökségek arra a következtetésre jutottak, hogy a Szürke/Reptilián földönkívüli szövetségnek van egy menetrendje egy bolygószintű hatalomátvételre valamikor a 2000-2030 közötti időszakban.

"Azt írja, hogy 1964 április 15-én két amerikai hírszerzési alkalmazott találkozott a Platón Projekt keretében a Szürkékkel az új-mexikói sivatagban, hogy létrehozzanak egy találkozót  április 25-én a Holloman légibázison Új-Mexikóban. Ez a találkozó volt annak a szerződésnek a megújítása, mely 1934-ben kezdődött, és egy pszichológiai ajánlat volt, hogy időt nyerjenek a Szürke és Reptilián probléma megoldására. Az amerikai hírszerzés felső szintjein akkorra úgy hitték, hogy a Szürkéknek és a Hüllőknek ütemtervük van a bolygó megszállására és a hatalomátvételre."

Etikus hiperdimenzionális fajok

Kutatók, mint például Mary Rodwell reprodukálható tapasztalati bizonyítékokat gyűjtött arra vonatkozóan, hogy léteznek etikus hiperdimenzionális civilizációk, melyek aktívan részt vesznek az emberiség pozitív fejlődésében. Ezek közé tartoznak a Szürke fenotípusú hiperdimenzionális civilizációk, melyek közül mintegy 150-et azonosítottak.







exopolitics

 
A nyílt levél itt olvasható:
http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2013/10/michael-relfe-veteran-nyilt-levele.html 


Megjegyzés: Más forrásokból is nagyrészt ilyen infókat kaptunk. Viszont a legújabb értesülések szerint nagyon közel a teljes felszabadulásunk az elnyomás alól. Ezt segítik a földi fénymunkások, a Földi  Ellenállás, a hétköznapi emberek imái, és szeretete egymás iránt. Nem utolsósorban  a pozitív földönkívüli csapatok és égi vezetőink tanácsai, aktív védelmük, segítségük. Az égiek által leküldött, egyre erőteljesebb átalakító energiákkal nemcsak mi tudunk óriási mértékben fejlődni, hanem a környezetünk is gyorsan változik. Látható, hogyan dőlnek össze a romlott rendszer tartóoszlopai.
Hihetetlen, de annyira közel vagyunk a megoldáshoz, hogy az Aranykor fizikailag kezd megnyilvánulni a Földön. Egyesek világvégét jósoltak nekünk, mások viszont Aranykort. Az utóbbiaknak lett igazuk. Ezentúl figyeljünk jobban. Készítsünk fotókat például kinn a szabadban sötétben. Ha gömböket látunk rajta, akkor nem a gépünk romlott el, hanem az átalakító energiagömböket mutatja. Lásd például: http://szepjovot.blogspot.hu/2013/10/oromhir-az-aranykor-jelen-van-1017.html
Dombi Katalin



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése