2013. október 17., csütörtök

Belépés az Aranykorba 1.rész - Ashtar 10.08.

by kristalyhang
ASHTAR / 22013. október 8.
Susan Leland közvetítése
Ashtar az úton telekonferencia 2013. október 8.
A konferencia zenéjéül Lord Ashtar ugyanazt a zenét választotta, mint az előző alkalommal : Hadd folyjon a folyó (Let the River Run, Carly Simon dala)
ASHTARBELÉPÉS AZ ARANYKORBA / 1. RÉSZ
"Üdv, szeretett család! Olyan nagyon örömteli vagyok, hogy itt vagytok velünk, itt álltok velünk a körben a hajómon, az Új Jeruzsálemen. Én néhány meglehetősen nagyra becsült utast szállítok, akik ismertek számotokra - Szanandát, St. Germain-t és más személyiségeket a galaxis nagyköveteit, és azon túl a Mestereket, és benneteket, kedvesek!   
" Mikor ti eljöttök, mi együtt állunk egy körben, a szervezetünkben, ami pontosan ilyen - körkörös. És miért van az? Mert az egy megtörhetetlen egység, és nincsen köztünk senki, aki fontosabb lenne, mint a másik. Még nekem, Ashtarnak is teljes mértékben ínyemre van az egység, amit mindannyiótokkal érzek, és az öröm, amely összehoz minket. Ahogy elmondtuk nektek, korlátlan belépő kártyátok van - ez így van, nem szükségesek az úgynevezett kimaradó időpontok, nektek nem kell rendelkeznetek egy bizonyos számú, ahogy ti nevezitek, járat gyűjtő ponttal, ti mindig üdvözölve vagytok a parancsnoki hídon!!!
"Gyere, és csatlakozz hozzánk, és érezd a szeretetet, mert ez a legfontosabb dolog, amit tehetsz. Mi együtt vagyunk ezen az utazáson. Ne tévedj ezzel kapcsolatban, ti is utaztok, és mi is. Ha otthon vagytok, vagy a munkahelyeteken, vagy a kikapcsolódási helyeteken, vagy bárhol, ti utaztok. Ti utasok vagytok az Aranykorba vezető ösvényen, a Felemelkedés útján, amely el fog vinni haza titeket, akik oly régóta elköteleztétek magatokat, és oly különböző időkben a Föld bolygón.
"Ti önként jelentkezők voltatok, és mikor eljöttetek, hogy felvegyétek emberi testeteket, felvettétek a tudatosságot; az az ti teremtettétek azt meg, lassacskán annak során, amit ti időtartamnak neveztetek el. Annak másik elnevezése, 'A Fátyol’. Ti megengedtétek, hogy a fátylak olyan alacsony szintre legyenek leeresztve, hogy ti magatok a 3-ik dimenzió polgárai lettetek - ó, a helyek, ahol voltatok, és a történetek, melyeket megéltetek, talán még mind el vannak raktározva génjeitekben, az energia mezőtökben, de mindazonáltal azok a ti egy részetek!
"Amit ti a múltatoknak neveztek, azt mi idővonalnak hívjuk - mi látjuk az egészet, beleértve azt is, amit ti a jövőtöknek neveztek. Azt mondjuk nektek, ti fényesek vagytok, fénylő lények, akik ragyogtok amerre csak vagytok, mert tudjátok mit. Talán nem az egész történetet, mert az meglehetősen tetemes, de eleget tudtok magatokról, és arról, hogy mit kerestek itt, hogy megengedtétek magatoknak, hogy elmozdítsátok a fátylakat, hogy így fogalmazzunk.
"Az a fátyol még mindig vastag lehet a szomszédod, vagy az édesanyád körül, vagy akárki körül, de ti elhoztátok magatokat egyfajta szabadságba, ahol a fátylak már nem léteznek számotokra - talán néha, különösen, ha egy kicsit frusztráltak vagytok azt látva, hogy a fátylak meglehetősen vastagok az édesanyátok, a fiatok, vagy a szomszédotok, vagy a főnökötök, vagy akárki körül, de biztosíthatunk titeket arról, hogy ahogy mondjátok, ti elűztétek a fátylakat a saját energia mezőtökből oly mértékig, hogy nagyszerűen fejlődtök az úton, amelyen jártok. Ti, mindnyájan!!!
"Észrevettétek, hogy ami leküzdhetetlen kihívásnak tűnt még oly kevés ideje is a múltban, ahogy azt méritek a Föld bolygón - mondjuk, hogy a 2013-as év elején - ami akkor leküzdhetetlen kihívásnak tűnt, az már nem kihívás többé. Az lehet, hogy újra felbukkan, az lehet, hogy még ott van, de áthaladtok rajta, felette, könnyedén és kecsesen, sokkal inkább, mint ahogy azt más időszakokban tapasztaltátok meg életetek során!
"Néhányatok számára a kihívás nem bukkan fel, mert tudjátok mit? - nektek nincs már többé arra szükségetek! Ez valóban nagyon örömteli (Fénnyel teli), nemde? Az a Fényből származik!!! Ti tudjátok azt hogyan hozzátok fel magatokat a Fénybe, tudjátok hogyan hozzatok Fényt saját szép szívetekbe, és tudjátok hogyan használjátok fel a Fényt. Mellesleg, mi itt a Szeretetről szólunk. Nem akarjuk, hogy bárki össze legyen zavarodva azzal kapcsolatban, hogy mire gondolunk. Mi a Szeretet energiájáról beszélünk!
"Az a nagy központi Napból jön, ez a ti Napotokon keresztül van felétek továbbítva, és persze az pompás érzés, nemde, hogy megengedhetitek magatoknak, hogy kimenjetek, és táncolhassatok a napon, vagy csak kézen fogjátok egymást, és így szóljatok, 'Ah, mily tündöklő!' Az meleg, táplálónak és simogatónak tűnik. Az nem része annak, hogy szeretve érzitek magatokat? Tehát, ez íme megvan nektek. Van Szeretetetek, ez a legerősebb energiája az univerzumnak, és az Fényben nyilvánul meg, így mi azt Szeretet Fénynek nevezzük!
"Az elég egyszerű, nemde? És sok van belőle a parancsnoki hídon, mert ti eljöttetek, és mert elhoztátok azt magatokkal, és mert látványosan növelitek azt, mikor mosolyogtok, mikor segítő kezet nyújtotok előre, mikor érzitek a könnyedséget (a fényességet) önmagatokon belül! Ez egy kis játék a szavakkal, nemde? Mi könnyedséget mondtunk, mint amikor emelkedettnek érzitek magatokat, majdnem úgy érzitek, mintha repülnétek, mikor azt érzitek mintha nem is lenne súlyotok. Persze, ami ezt okozza az az, hogy felragyog bennetek a Szeretet Fény!
"Tehát itt van az nektek, ha akarjátok érezni a Fényt, egyre több és több Fényt engedtek magatokba. Hívjátok elő azt! Hangsúlyozni szeretnénk ezt, ez nem az, ahol egyhelyben álló, mozdulatlan, nem fókuszált vagy, koncentráció nélküli, csak haladsz előre szemellenzővel fedve az utadon. Nem jutnál messzire, ha nem mozognál, igaz? Tehát ha ti csak ültök a kanapéitokon, azt jó megtenni időnként - mindannyiunknak szükségünk van lazításra, és még mi is pihenünk, mókázunk néha, mondjuk így - tudatosnak kell lennetek a mozgásotokkal kapcsolatban. Úgy kell vizualizálnotok magatokat, mint akik már teljes mértékben megérkeztetek!!!
"Ha még nem érkeztetek meg a fény testetekbe, vagy a kristály testetekbe, a magas dimenziós térbe, ahol minden semmivé válik, akkor vigyétek el magatokat az Aranykorba. Az egy nagyszerű hely, mert tudjátok mit, mivel ez a mi úti célunk a ma esti híváson! Mi az Aranykorról akarunk szólni. Arról akarunk beszélni, hogy az mit jelent, és hogy nézzetek bele, mert az valóban fontos.  
"Nem akarjátok megtudni hogyan nézzetek bele az Aranykorba, és ti hogyan illetek abba bele? Nos, az 'arany’ szó egy nagy nyomra vezető jel, nemde? Mikor a Fényre gondoltok, és a ragyogó Fényre, és a csillogó Fényre, és az erőteljes Fényre, nem gondoltok néha az arany Fényre? Talán nem mindig - mert ahogy mi mondtuk, a Fény mindenféle színű - és ott van Krisztus aranyló fehér színű fénye. Az egy ismerős elképzelés, nemde? Egy ismerős látomás? 
"Tehát amikor a Fényre gondoltok, olyan könnyen tudtok azzal azonosulni, amit 'Aranykornak’ nevezünk. Ez egy megállóhely számotokra, ahol tényleg több fényt tudtok magatokba szívni a teljes Felemelkedéshez vezető utatokon. Ez egy olyan hely, ahol részben már felemelkedtetek, és nézzünk szembe vele, ti azt már megtettétek!!! Nincsenek néhányan olyanok köztetek, aki nem vették észre, hogy részben már felemelkedtek? Nos, mi azt akarjuk elmondani, hogy ti vagytok azok, mert magasabb dimenziókban éltek, mint a 3-ik dimenzió! 
"Mit gondoltok mi történik, mikor elalszotok, szundikálási időtökben? Hova mentek, mikor meditáltok? Hol vagytok, más szóval, hova viszitek magatokat, ha nem a magasabb dimenzióba - és ezt mi egy magasabb valóságnak fogjuk nevezni. Tulajdonképpen, azt mondjuk most, hogy a 3-ik dimenzió, ami abból maradt, nem olyan valódi. Az egy játszma, beszéltünk az emberi testekben lévő sakkjátékosokról, akik élnek - mert ők nem mind emberek, de lehet, hogy emberi ruházatot hordanak, hogy elrejtsék valós identitásukat -  és az ő eltávolításuk a sakktábláról még most is folyamatban van, mialatt erről beszélünk!
"Minden pontosan úgy folyik, ahogy az el lett tervezve, az mind az Isteni Rend! Habár azt észlelhetitek, hogy a 3-ik dimenziónak még van valósága számotokra, mi itt vagyunk jelenleg, hogy elmondjuk nektek, hogy ti mind a Felemelkedési folyamatban vagytok, és mindnyájan elértetek a magasabb dimenziós valóságba, ami mellesleg, az igazi valóság - és ez a 3-ik dimenziós dolog csak valami, amit kitaláltatok - és ti egyre több és több időt töltötök éber pillanataitokból a magasabb valóságban, mert észreveszitek, például, hogy nincs már olyan sok kihívásotok, és amennyi maradt, azon könnyebben haladtok át. Legtöbben közületek, sokkal inkább úsztok a hullámok tetején, mintsem hogy eltemetne titeket az áradat, és így tovább!
"Szeretünk nektek példákat adni, és szeretünk képeket festeni, hogy valóban bele tudjátok helyezni magatokat abba a bizonyos látomásba! Amiért itt vagyunk az annak okán van, hogy elmondjuk nektek, gratulálunk!!! Ünnepeljünk! Megcsináltátok addig, ahol mi vagyunk. Úgy van, beszéltünk nektek az Új Jeruzsálem parancsnoki hídjára szóló beszálló kártyáitokról. Az Új Jeruzsálem olyan dimenzióban parkol, ami magasabban van, mint a harmadik dimenzió. Most teszünk egy kis mozgást, tudjátok, ami a fénynél is gyorsabb sebesség, igaz? Két 45 fokos fordulat 90 fokot tesz ki, és ti a magasabb dimenzióban vagytok. Ez rekord sebesség - ez csak dimenziókon való átugrás! Mit szólnátok hozzá?  
"Nos, nem válhatunk túl tudományossá, a Hang (Susan Leland) nem szereti azt, tehát térjünk vissza a Szeretethez, jó? Mi az Aranykorról beszélünk, és az a Szeretet kora. Ti nem fogtok semmi mást találni, valójában az Aranykorban a szereteten kívül! Nos, a belépő ahhoz az, ahova már néhányan közületek eljutottak.
"Hasonlítsuk azt egy üzlet megnyitásához. A nagy nyitás előtt állsz, ahova mindenki igyekszik eljutni - ez pedig a NESARA (bőség program) bejelentése, amit követ majd a mi jelenlétünk közzététele, melyet olyan NESARA megoldások fognak követni, amelyeket a NESARA segítségével fognak megvalósítani a világon, azon megoldásokkal együtt, melyeket mi hozunk, mint a radioaktivitás maradványainak megtisztítása! És még mindig sok van ebből, de ez egyre kevésbé és kevésbé képes titeket, mint egyéneket károsítani, mert ti egyre több, és több időt töltötök el magasabb dimenziókban, ahol a radioaktív mérgezés nem létezik - mit szóltok ehhez?!!!
"Ez két dolgot jelent: az első, amit tesztek az az, hogy megsemmisítitek a kihívásokat, a betegségeket, a rokkantságot, a problémás kapcsolatokat, és így tovább; kiűzitek azokat a lényetekből, mert egyre jobban és jobban felfelé mozogtok, ahol eme dolgok nem léteznek. És másodszor pedig, ti már a nagy nyitásba mozdultok bele, de nem teljesen, mert a világnak csatlakoznia kell hozzátok a nagy megnyitó előtt. Csak azoknak van megnyitva, akik tudatában vannak annak, és rá vannak hangolódva a nagyszabású megnyitóra. Ám ezt próbanyitásnak nevezik, ahova az emberek elmennek az áruházba, vagy az üzletbe a nagy nyitás előtt. Csak azoknak az embereknek van megnyitva, akik annak tudatában vannak, és rá vannak arra hangolódva, tehát számukra létezik az úgy nevezett próbanyitás. Tehát, most itt vagyunk, ti itt vagytok az Aranykor próba megnyitóján!!!
"Habár nem érzitek úgy, mintha már ott lennétek, van-e valami az életedben, ahol azt tudod mondani, 'Igen!'? Talán találtál egy módot arra, hogy megnöveld a jövedelmedet anélkül, hogy a munkaóráidat növelned kellett volna. Vagy egy személy azt mondta, 'Én olyan boldog vagyok egyfolytában, hogy nem dolgozom!' Mert örömben vagytok azzal kapcsolatban, amit csináltok.
"Az Aranykor a mindenkinek minden kategóriában szóló bőségről szól! Az Aranykor az új technológiákról szól, és annak a teljes eltakarításáról, ami szennyeződésként ott van, azért, hogy az egész emberi világ és Gaia Anya összes királysága örömben legyen ennek okán - nem csak ti, akik egy kicsit korán jöttök. Az minden királyság tagjának rendelkezésére kell álljon a Föld bolygón.
"Nos, mi nem fogunk szót ejteni arról a tényről, hogy néhány királyság tagjai, akik itt vannak most, már nem lesznek ott, ti már tudjátok azt. Mi arról beszélünk, hogy mi az Aranykor a számotokra? Az annak a képessége, hogy tudjátok, hogy önmagatok Mesterei vagytok! Nektek nem kell bárki más Mesterévé válni, csak saját magatoknak, a saját életeteknek és életstílusotoknak. Annak a képessége, hogy élvezzétek azt a sok bőséget, amely St. Germain bankjából fog kiáradni különböző módokon, hogy ne kelljen aggódnotok amiatt ,hogy a társadalmi biztosítási csekk a posta ládátokban van-e, vagy hogy ki tudjátok-e fizetni a jelzálog kölcsönt, mert nem lesz nektek ilyen a lakóhelyetekre!   "Lesznek lehetőségek tőkéhez jutni vállalkozások számára, de mindenki ki lesz fizetve St. Germain pénzéből, ami az 1-es után negyven nullányi összeg, és azt eloszthatjátok a világon lévő hét milliárd ember között -  mert az állatok annak az előnyeit fogják élvezni, ami ti kaptok - de az emberi királyság minden tagja, aki jelen van az Aranykorba vezető ösvényen, meg fogja kapni ezt a bőséget!
"Sok visszatartott technológia lesz képes előtérbe kerülni, és teljesen kivirágzani, és elburjánzani a Föld bolygó minden szegletébe! Ott vannak azok, akik jelenleg testben vannak, akik rendelkeznek a válaszokkal - ők lehet, hogy egy másik helyről származnak, és elhozták a technológiát az otthoni bolygójukról, de emberi testben vannak - de ők is készen állnak arra, hogy belépjenek, és üdvözöljenek titeket, amint teljesen beléptek az Aranykorba, nem lesz több betegség, és lesznek módjai teljes vitalitásotok helyreállításának!
"Mi akarsz lenni, harminc valahány éves? Talán negyven egynéhány? Mert tudod, lehet, hogy azt gondolod a saját elmédben, hogy nem akarsz semennyi bölcsességet sem elveszíteni, amire szert tettél. Bármilyen korú lehetsz, amit akarsz, bármilyen színű hajad lehet - vagy nem lesz hajad, ha ezt akarod! Te teljes kifejeződése lehetsz az Isteni/Istennői mivoltodnak, és mindenki más ugyanúgy az lesz a te hullámhosszodon!!! Nos, ez az Aranykor, és ez az, aki leszel - egy ragyogóan fénylő tagja az emberiségnek az Aranykorban, és ez teljesen különbözik a harmadik dimenziós emberiségtől!
 "A kapzsiság nem fog ott létezni; fivéreid és nővéreid megsegítése fog ott létezni, sokkal inkább mint az, hogy kihasználd őket, vagy irigykedj arra, amijük van, mert te is rendelkezhetsz azzal, amivel ők, és nekik is meglehet az, ami neked megvan! Nem olyan rég említést tettünk a replikátorokról - gondoljatok Jetsonék robotjára, gondoljatok Rosie-ra Jetsonéknál [Jetson család- am. rajzfilm]. A képesség, ami megvan neked, ahogy felismered az Isteni Lényt, aki vagy, csak intesz a kezeddel, megrántod az orrod, vagy elvégzel valamilyen más kreatív eljárást - és az ott lesz!!!
"Ahogyan felemelkedsz, a végén te leszel a 'sugározz fel', Scotty' - csak nem lesz szükséged Scotty-ra [Scotty végzi a teleportáció irányítását a Star Trek filmsoroztaban]! Eközben, az Aranykorban, amit ott űrutazásnak neveznek- hűha - nem hangzik ez izgalmasnak - képesek lesztek felszállni egy hajóra, és képesek lesztek élvezni saját űrsiklótokat! Még mindig feljöhettek az Új Jeruzsálem fedélzetére egyszerűen úgy, hogy idehozzátok magatokat a testetekből, de meglesz nektek a teljes testben érkezés tapasztalata is, ha akarjátok, a hajókon!!!
"Mellesleg, meglesz nektek mindez a pénz, de az Aranykorban, amint teljesen beléptek abba - és előre haladtok saját Felemelkedésetek felé, mert mindenkinek más lehet az úti célja, terve, elkötelezettsége vagy tervezete, és így tovább, a következő út szakaszra - nem lesz már többé pénz.
Ne feledd, hogy ha fel tudod sugározni magadat Scotty nélkül, ha megérinted az orrodat, vagy legyintesz egy pálcával, és megjelenítesz és létrehozol bármit, amire vágysz, és ha nem kell többé adót fizetned - ez jó nemde! - mi a csudának kellene neked pénz a Földön???
"Ez egy jó kérdés! Vegyétek észre, hogy fogalmaztam - mi a csudának kell az a Földön - mert nem lesz többé pénz a Föld bolygón. Nos, sok arany lesz, de az más fajta arany, az egy magas rezgésű spirituális arany, annak egyatomos elemei vannak: az az ORMES, és az bennetek lesz. Már van bennetek egy atomos elem: az ORMES, megvan nektek a saját egy atomos elem gyáratok, ORMES-etek a lényeteken belül, kedvesek, és ez teljes sebességgel fog előre haladni, mert ez az, ahogyan be fogtok kerülni a kristály testetekbe, és ez az, ahogy fel fogtok emelkedni! 
"Mi az ORMES?  Ez túl hosszú szó. Azt úgy hívják, hogy Pályán Újrarendezett Egyatomos Elemek magas pörgésű állapotban - ORMES. Ez a többes számú gyűjtő neve az ORMES-nek, egyetlen belőle az ORMUS. Azt David Hudson fedezte fel.  Az egy magasabb állapot, az a kristály fény test arany, ezüst és más fémekből álló állapota. Meg fogod azokat találni a táblázatban, amely az összes elemet mutatja be - az a kémia tantárgyban található meg. Ha többet akarsz tudni az ORMES-ról, beütheted azt a Google keresőbe, megnézheted benne David Hudson-t. Az az aloe vera juice-ban található meg, mi az aloe vera-t javasoljuk. Nem javasoljuk a por állagú ORMES-t - túlzásba viheted! David Hudson azt tette, és mások is.
"Így mi azt javasoljuk, ha el akartok kezdeni több ORMES-t bevinni kristállyá átalakuló testetekbe, csak igyatok egy kevés aloe vera juice-t minden nap. Teszteljétek, irányítsátok magatokat. Vannak más ételek is, amelyekben az megvan. Az ORMES alapvetően megtalálható - és különböző formái vannak - a vulkánikus talajban termesztett növényekben. Tehát ez egy útmutatás számotokra. De megtalálhatjátok azt az aloe vera juice-ban, és tanácsos azt beszerezni olyan tisztán és bio állapotban amennyire csak lehet, hogy ne roncsolódjanak meg benne a jó dolgok, és így tovább. 
"Nos, ez csak valami, amit megtehetsz, hogy előbbre juss az úton való utazásban, mert ne feledjétek, ti nemcsak az Aranykorba utaztok - ti meg fogjátok tapasztalni az Aranykort, élni fogtok az Aranykorban, és befejezitek a Felemelkedési folyamatotokat egy bizonyos ponton. Ha meg akarod azt rövidíteni, és az Aranykori nagy nyitás előtt akarsz felemelkedni, az is rendben van. Megteheted azt, neked nincs szükséged ORMES-re ahhoz, hogy felemelkedj - ez csak egyszerűen valami, ami segíteni tud nektek a magas dimenziós testetek kialakításában. Az egy magas dimenziós alkotó elem, és az ok amiért javasoljuk az aloe vera juice-t, hogy ne vigyétek azt túlzásba.
"Azok az emberek úttörők voltak, akik az LSD-vel kezdték, néhányan közülük túl messzire mentek, a csúcs fölé. Az ORMES más - az nem LSD, ne tedd meg azt az ugrást - de azt mondjuk, hogy ti túlzásba vihetitek azt, ennek okán nem javasoljuk a porokat, az aloe vera-t javasoljuk. Lehet, hogy az a lassú útnak tűnik, de ti már elég messzire jutottatok, és az különbséget fog jelenteni nektek, ha azt választjátok. Beszerezhettek egy aloe vera növényt is, tegyétek a mellé, ahol alszotok, és hívjátok be a növényből pontosan a megfelelő mennyiségű ORMES-t a lényetekbe. Az egy energia átalakító, és ez a jó módszer azt megtenni - az csupa Szeretet!!!
"A magas dimenziós energia a Szeretet - nincs semmi más megengedve, mint a Szeretet a magasabb dimenziókban. Miről beszélünk? Ti azt akarjátok, hogy minősítsem azt - rendben van. Mi a magas 4-ik és az a fölötti szintekről beszélünk. Miért mondunk magas  negyedik dimenziót? Nos, tudjátok, van az asztrális szint, és ott van néhány srác, akik  ott időznek az alacsonyabb dimenziókban - csak kikerülik azt, mikor ti megteszitek utazásotokat. Csak hívjátok az egyik védelmezőtöket -  én mindig elérhető vagyok, szeretek idegenvezető lenni - tehát csak hívjátok az egyik védelmezőtöket, hogy fogja a kezeteket, és repüljön veletek, és kerüljön ki nektek bármit, ami ott 3-ik dimenziós, hogy elhaladjatok mellette, és alacsony 4-ik dimenziós, és azt is mondhatod, hogy azt választod, hogy az Isteni éneddel utazol, és az Isteni védelmeződdel, és senki mást nem fogsz meghívni! Mi adtunk nektek néhány leírást arról, hogy mire számíthattok...
Csatornázta: Susan Leland
Magyar nyelvű fordítás: Golden Lotus

kristalyhang | 2013-10-17 - 12:03 | Címkék: susan Leland | Kategóriák: Ashtar | URL: http://wp.me/p2FH9O-BA

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése