2013. november 16., szombat

Bevezetés a szíriuszi űrhajókba - Hatton parancsnok 11.15.


 Ez elvezet az emberek felkészítéséhez, ami elkerülhetetlen lesz. Nemsokára látni fogjátok a technológiát. Saját szemetekkel. Nemsokára ti magatok is rajta lesztek az űrhajókon és támogatni fogjátok a Földet tevékenységében.


by kristalyhang
Kedves Olvasók!
Bár úgy gondoltam a jövőben nem szándékozom újabb csatornázókat felvenni a ‘repertoárba’ és igazából maga az üzenet sem szolgál túl sok új információval, mégsem tudtam ellenállni az energiáknak, amit reményeim szerint az olvasás során ti is érezni fogtok! Scarlett
HATONN – a Phoenix parancsnoka / 2013. november 15.
Marc Gamma közvetítése
hatonn-e1384268180935Bevezetés a szíriuszi űrhajókba
Szeretett emberek, itt HATONN beszél.
Ez az első alkalom, hogy ezen a csatornán keresztül beszélek és nem ez lesz az utolsó alkalom. Mától fogva rendszeresen fogok új üzeneteket küldeni. Egy új és kimeríthetetlen témát fogok feldolgozni ezzel a csatornázóval, amit nektek közvetítünk. A Galaktikus Föderáció űrhajóihoz vezető utazás lesz ez.
A közvetítőm nagy kedvelője a Science-Fiction sorozatoknak és filmeknek és mindig nagy figyelemmel szívta magába ezeket az információkat és közben mindig azt kívánta, bárcsak valamelyik hajó fedélzetén lehetne.
Ennek a kívánságnak ebben a pillanatban nem tudok eleget tenni és ezt egyikőtöknek sem tehetem lehetővé, mivel még nem álltok készen ennek megtapasztalására. De azt is meg kell említeni, hogy sok ember alvás közben, amikor lelkük úton van, elfoglalják helyüket a hajókon. Itt nagyon sok emberről van szó, akik így tesznek újra és újra. Sajnos jelen pillanatban még senki nem tud emlékezni erre, de ez hamarosan meg fog változni. 
Nos, akkor induljon a sorozat az űrhajókról és az űrhajók fedélzetén található technológiákról és életről. Meg fogjátok ismerni a különböző űrhajókat és a hozzárendelhető fajokat és elmagyarázzuk a használatos technológiákat is. A ti szemszögetekből nézve sok minden Science-Fiction [tudományos fikció], de nálunk ez tényszerű tudomány.
Kezdjük a mai sorozatot a szíriuszi flotta űrhajóival. Méghozzá abból a tényből fakadóan, hogy ez a csatornázó is szíriuszi, és mint jövendőbeli közvetítőm megadjuk neki ezt a tiszteletet.
A szíriuszi anyahajók, amik Földkörüli pályán vagy közvetlenül a Föld közelében vannak, többnyire nagyon nagy űrhajók. Ezek a hajók nem tudnak bolygókra leszállni, mert nem ez a funkciójuk. Legénységük úgynevezett űrsiklókkal közlekednek az űrhajó és a bolygó között. Ezek a siklók használatosak a legtöbb űrhajón és az űrhajók közötti forgalomra is ezeket használják, pl. ha egy delegáció az egyik hajóról a másikra szeretne váltani.
A szíriuszi űrhajók nagyon nagy és hatalmas űrhajók. Az űrhajók a legmodernebb technológiákkal vannak felszerelve és az évek során mindig a legmodernebb szintre hozzák fel őket.
Technológiájuk nagyon fejlett, de vannak más fajok, akik a saját űrhajóikban messze modernebb technológiákat használnak, mint a szíriusziak. Ez az adott nép tudatállapotának függvénye. Ki lehet indulni abból, hogy a magasan fejlett fajok magasan fejlett technológiával rendelkeznek és az alacsonyabban fejlett fajok kevésbé fejlett űrhajókat és technológiákat használnak.
Ezzel biztosítva van, hogy a technológiát csak olyan formában használják, ami az adott nép aktuális fejlettségi szintjének és tudatállapotának felel meg. Képzeljétek el, hogy egy alacsonyan fejlett népnek –pl. mint a földi – egy fegyverrendszert bocsájtunk rendelkezésére, miközben ez a nép nincs tudatában annak, hogyan szabad ezt a technológiát felhasználnia. El tudjátok képzelni a pusztítást és a szenvedést, amit okozhat?
Mi - ez alatt a Bolygók Galaktikus Föderációját értem- biztosítjuk, hogy egy nép se rendelkezzen olyan technológiával, ami nem felel meg a fejlettségi szintjének és tudatállapotának. Csak így tudjuk biztosítani, hogy a technológiát ne használják tévesen.
Térjünk vissza a szíriuszi űrhajókhoz. Sok mindent írtak már a Föderáció űrhajóiról és ebből sok minden helytálló. Mégis vannak olyan emberek a Földön, akik fantáziájukkal néhány dolgot még hozzáadtak. Ezt próbáljuk meg most egy kicsit „kiszortírozni”, mert az ilyen téves információk csak összezavarnak.
A szíriuszi űrhajók különböző osztályokba sorolhatók. Ez a besorolás azt a célt szolgálja, hogy az űrhajókat a funkciójuk vagy a hovatartozásuk alapján lehessen besorolni. Ez a besorolás mindig átdolgozásra kerül, mert mindig hozzájönnek új funkciók és lehetőségek. Az űrhajók fejlesztése soha sem torpan meg. Mindig új ötletek és koncepciók kerülnek bevezetésre, amiket aztán megvalósítanak. Ez ahhoz vezet, hogy ez a besorolás a Galaktikus Föderáció más fajai ill. népei által átdolgozásra kell, hogy kerüljön.
A szíriuszi űrhajók osztályozása a következőképpen történik:
A nagy anyahajók messze vannak a Földtől és olyan hajók, amik egész szektorokat felügyelnek. Ezek a hajók soha nem jönnek bolygók közelébe, mivel ezek a hajók egy bolygót és annak elektromos mezőjét erősen megrongálhatná. Ez az oka annak, amiért az anyahajók a bolygótól távol teljesítenek szolgálatot.
A kisebb anyahajóknak lehetősége van bolygó körüli pályára kerülni. Ezek azok az anyahajók, amiket időről időre láthattok a Földről. Ez mindig akkor válik lehetségessé, ha egy bizonyos időre engedélyt kapunk a megmutatkozásra. Ennek a láthatóvá válásnak vannak előnyei és hátrányai. Ahhoz, hogy lehetővé váljon ez a felfedés, hozzá kell hangolódnunk a bolygótok és az emberek frekvenciájához, különben nem válnának láthatóvá a hajók. Ez hasonlít egy űrhajóhoz, amit bár láttok, de nincs ott [fizikai szinten] vagy fordítva. Ezzel azt akarom kifejezésre juttatni, hogy mi mindig ott vagyunk és láthatóak vagyunk, de csak azok számára, akik ezt akarják és képesek is rá.
Túl sok faktor játszik ebben szerepet, hogy itt most azt mind megmagyarázzuk és könyveket tudnánk megtölteni vele, de erre azonban nincs idő és nektek sem tetszene, hogy mindezeket a részleteteket megtudjátok, de természetesen kivételek mindig vannak. [somolygás]
A szíriuszi anyahajókon sok más űrhajó kap helyet, amik szintén különböző kategóriákba sorolhatóak. Ezeket az űrhajókat általában rövid- vagy középtávú repülésekre használják. Számunkra a rövid és közepes távok nem hasonlíthatóak össze a ti távolságaitokkal. Mi itt fényévekről beszélünk, míg ti kilométerekről. Részleteket ehhez majd a későbbiek folyamán.
Koncentráljunk a legfontosabb tulajdonságokra és tényekre. Később további részletekkel szolgálhatunk majd.
A fent említett űrhajók a különböző bevetésekre különbözőképpen vannak felszerelve. A bevetés, ill. a küldetés függvénye konfigurációjuk [kialakításuk]. Ezt úgy kell elképzelni, mint egy komplex konyhai robotgépet. A használat céljától függően különböző eszközök kerülnek felhelyezésre az arra szolgáló tartóeszközbe és így válik használhatóvá a gép.
A kisebb típusú űrhajóknál hasonlóképpen működik ez. Minden hajót felszerelhetünk a kiválasztott felszereléssel vagy kombinációval. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy optimálisan készítsünk elő és vessünk be minden hajót. Ez a konfigurálás minden esetben az anyahajón történik, mert ott lelhető fel minden tartozék.
De mindig támogatnak minket kísérőhajók, amik cseretartozékokkal rendelkeznek, ami lehetővé teszi számunkra, hogy az anyahajó nélkül hajtsunk végre változtatásokat a konfigurálásban.
Ez egy kis kirándulás volt, ami érintette a szíriuszi flotta anyahajóit és kisebb hajóit, amik Gaia közelében kerülnek bevetésre. Léteznek még különböző fajok ill. népek más űrhajói is. A hajók általában kinézetűeket vagy felszereltségüket tekintve hasonlóak, mert a Gaia körül állomásozó fajok a Galaktikus Föderációhoz tartoznak.
Ebből azt következik, hogy nagyon hasonló technológiákat és űrhajókat vetünk be, mivel hasonló tudatállapottal rendelkezünk és ennek megfelelően hasonló technológiai fejlettségi szintet értünk el, amit fent már elmagyaráztam.
Elérkeztünk a bevezető végéhez. A bevezetés folytatódni fog, mert van még sok minden beszámolnivaló. Azt ajánlom nektek, hogy ti magatok tegyétek fel a benneteket érdeklő kérdéseket. Nem kell hozzá ezt a csatornát igénybe venni, hanem tegyétek fel magatoknak a kérdést.  Meg fogunk hallani benneteket és válaszolni fogunk Nektek. Legyen ez egy közös projekt. Ti felteszitek a kérdéseket és mi szállítjuk a válaszokat.
Ez elvezet az emberek felkészítéséhez, ami elkerülhetetlen lesz. Nemsokára látni fogjátok a technológiát. Saját szemetekkel. Nemsokára ti magatok is rajta lesztek az űrhajókon és támogatni fogjátok a Földet tevékenységében.
Azonban ez további csatornázások témája lesz majd és lépésről lépésre magyarázzuk el a dolgokat, amik szükségesek ahhoz, hogy képet alkothassatok arról, ami rátok vár, ha megérett rá az idő.
Lezárom ezt az üzenetet kedves emberek a Földön és legszívélyesebb üdvözletemet küldöm Nektek.
A legközelebbi találkozásunkig.
HATONN, Flottaparancsnok és a Phoenix parancsnoka
__
Csatornázta: Gamma Marc
Magyar nyelvű fordítás: Scarlett

2 megjegyzés:

  1. Ez tök jó. Olyan mint az őrtorony (jehovások) a "felszab téri" (Ferenciek tere) aluljáróban. 25 évvel ezelőtt magyarázták, ami azóta se jött be. Persze alkalmazkodni kell a technikai fejlődéshez. Az oroszlán meg a bárány már nem nagyon jön be. Ez a véleményem. Jujujj! felettem egy űrha

    VálaszTörlés
  2. Csoportba gyűlve teszünk a szebb jövőért, személy szerint minden nap alkalmazom az asztrális térben való elképzelést céljainkról, ami fizikai lesz, és ezt nagyon sokan hisszük! Ma is találkozón veszek részt, segítünk egymásnak, ahol csak tudunk!
    https://www.facebook.com/groups/fenysziv/?fref=ts
    Aki felébredt, vagy szeretne, szeretettel várjuk!

    VálaszTörlés