Sok hűhó alig valamiért - Sirius kritika
| 2013. április 23. kedd, 20:10 |
Magyar idő szerint kedden, hajnali négykor Los Angeles-ben bemutatták az utóbbi évek leginkább várt ufós dokumentumfilmjét, a Sirius című közel két órás mozit. A filmet a világpremierrel egy időben 10 dollárért (2300 Ft.) bárki megnézhette az interneten is, így világszerte sok ezer kíváncsi emberrel együtt, én is alig bírtam kivárni azt a bő fél órát, amíg a visszaigazoló link megérkezett, hogy aztán még abban a másodpercben elindítsam a filmet, amiről világszerte annyit beszélnek.
A főcímet követően az első képeken emberek hosszú sorát látni, amint arra várnak, hogy a fémdetektoros ellenőrzés után egyesével beengedjék őket egy nagy épületbe, miközben odabenn az egyik terem magányában Dr. Steven Greer, fejét az öklén támasztva gondolkodik.
Néhány pillanattal később kiderül, hogy 2012 szeptemberében járunk, majd ahogy a traumatológusból lett UFO kutató hatalmas tapsvihar közepette kisétál a színpadra, az is világossá válik, hogy a film szerkezeti gerincét ez az előadása képezi majd.
Az első tíz percben Eisenhower utolsó beszédének részleteit halljuk, amint egy mindenek felett álló globális összeesküvésről beszél, majd még korábbról Thomas Jefferson, egy másik amerikai elnök intő szavai is fájóan aktuálisan hangzanak. Az államfők mondataira rímelve mutatja be a film a bankszektor szereplői és a nagy olajcégek közötti összefonódást, miközben arra a következtetésre jut, hogy a gazdaság szereplői mára korlátlan befolyást szereztek az USA politikai elitjében, így már "nem számít, ki ül az elnöki székben, akkor is az történik, amit ők akarnak".
Az UFO észlelések történelmi áttekintése következik. Az ősi idegenek elméletének számtalanszor hallott és látott bizonyítékai követik egymást a távol-keleti több ezer éves ábrázolásoktól kezdve, a híres koszovói templomi freskón át egészen a reneszánsz festőkig bezárólag, majd az elmúlt bő hatvan évben készült leghíresebb filmfelvételek peregnek újra a szemünk előtt. Az 1952-es Washington DC feletti UFO rajzástól kezdve egészen napjainkig bezárólag számos UFO felvételt látunk, miközben magas rangú amerikai katonák és más neves szemtanúk sorolják a bizonyítékait, hogy rajtunk kívül vannak más értelmes lények is az univerzumban.
Akikkel a Greer által alapított, úgynevezett CE-5-ös csapat tagjai - saját állításuk szerint - már többször kapcsolatba is léptek. Míg az első három típusú találkozás meghatározása Allan J. Hynek nevéhez fűződik, az ötödiket (Close Encounter of the 5th Kind) már Dr. Steven Greer fogalmazta meg, amely az emberek által kezdeményezett kapcsolatfelvételt jelenti.
Steven Greer és a CE-5 csapat tagjai rendszeresen kitelepülnek a sivatagba, ahol közös meditációval, telepatikusan igyekeznek kapcsolatot teremteni az idegenekkel. "Ha igazán szeretnél kommunikálni ezekkel a földönkívüliekkel, akkor sikerülni fog" - mondja az egyik CE-5 nagykövet. A lelki töltettel és érzelmi szálakkal erősen átitatott interjúk lenyűgöző élményekről számolnak be, mi azonban csak éjjellátó kamerákkal megörökített mozgó fénypontokat látunk az éjszakai égbolton.
A huszonötödik percben kerül szóba először az időközben Ata névre keresztelt 13 centiméter magas furcsa lény. Gary P. Nolan, a Stanford Egyetem őssejtekkel foglalkozó professzora elmondja, hogy amikor meglátta az apró humanoidot az első reakciója az volt: "Hűha, ez meg micsoda?" Kifejtette, hogy 10-15 évvel ezelőtt még nem lehetett volna megállapítani, miféle szerzet ez a pici teremtmény, mert nem állt rendelkezésre az ehhez szükséges technológia, ma viszont már szinte mindent megtudhatunk róla.
Nem sokkal a film felét követően érkezünk el a dramaturgiai mélyponthoz. A kétezres évek elején Greert és két másik kollégáját is rákbetegséggel diagnosztizálták, amelyet csak ő élt túl és társai elvesztése nagyon megviselte. A baj azonban nem jár egyedül. Ekkor kezdett névtelen halálos fenyegetéseket kapni, és az alapítványai pénzügyi helyzetei is válságosra fordultak, amelyek hatására kis híján feladta, de végül győzött a hite és hamarosan újult erővel állt ismét munkába.
Ekkor egy újabb éles váltással a nullponti energia kutatásának történeti áttekintése következik. Tesla, Edison és a többiek, akik közül sokan rejtélyes körülmények között vesztették életüket. "1945 és 1998 között összesen 2053 atombombát robbantottak fel a bolygónkon, ezeknek több, mint a felét az USA felügyelete alatt. Miközben rendelkezésünkre áll a technológia, amellyel teljesen új alapokra helyezhetnénk a civilizációnkat, csakhogy ez nem érdeke a fosszilis energiahordozók befolyásos lobbistáinak" - kesereg újra a színpadon állva Greer.
És ahogy az energiaszektorban, úgy a hatalmas, 600 trillió dolláros üzletet jelentő fegyverkezés esetében is a pénz az úr. A film készítői szerint a fegyverkezési hajsza időről időre ellenségeket keres és talál magának. A hidegháború alatt a szovjetek, a kilencvenes években Szaddam Husszein, 2001. szeptember 11. után a terroristák, legújabban pedig a világűrből fenyegető aszteroidák jelentenek olyan veszélyt, amely jó érv az újabb és újabb dollár milliárdok mellett. "De vajon ki következhet ezután?" - teszik fel a kérdést a film alkotói, majd rögtön ezután Ronald Reagannek, az ENSZ-ben mondott híres és sokat idézett szavait halljuk, amint arról beszél, hogy egy ellenséges földönkívüli civilizáció érkezése esetén az egész emberiség azonnal összefogna.
A film végéhez közeledve Dr. Gary P. Nolan, a Stanford Egyetem professzora összegzi az apró lényen végzett vizsgálatainak eredményeit. Mindjárt az elején leszögezi, a humanoid lény semmiképp sem hamisítvány, amit a belső szervei is egyértelműen igazolnak.
A DNS vizsgálatok alapján kiderült, hogy Ata hímnemű volt, aki az előző évszázadban élt és 6-8 éves korában halhatott meg. Azt egyértelműen kizárta, hogy majom lenne, de bármennyire is arra hajlik, hogy egy genetikai rendellenességek sokaságától szenvedő ember lehetett, ezt nem merte kijelenteni: "Őszintén szólva azt hittem, hogy sokkal egyszerűbb dolgom lesz és gyorsan tisztázhatjuk, hogy a szemmel látható eltérések csupán különböző fejlődési rendellenességek. Azonban nem ismerünk olyan genetikai torzulást, amely a tíz pár bordát, vagy a lényen megfigyelhető különleges fejszerkezetet megmagyarázná. Szeretnék ennél többet mondani, de nem akarom a saját személyemet...támadásoknak kitenni."
A film záró gondolatait ismét a színpadon álló Dr. Greertől halljuk, aki kénytelen elismerni, hiába a sok száz szavahihető szemtanú, a sok ezer oldalnyi hiteles irat, az Egyesült Államok kormánya mégsem hajlandó beismerni, hogy kapcsolatban áll az idegenekkel. Arra, hogy ezen változtatni lehessen, egyetlen lehetőséget lát Greer: "Ha egyre többen állnak a mozgalom mellé és elérünk egy kritikus tömeget, amely egy emberként követeli a beismerést, valamint az általuk alkalmazott és már ma is elérhető szabad energiával működő technológiák bevezetését és elterjesztését, nincs az a hatalom, amely ellen tudna állni. Előbb, vagy utóbb ez úgyis be fog következni, mert ez az emberiség végzete".
Dr. Steven Greer
Vegyes érzelmek kavarognak bennem a film megtekintése után, de összességében azt kell mondjam, sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött szép reményeimet a Sirius. Amellett, hogy kilencvenkilenc százalékban olyan dolgokat hallottunk benne, amelyek nagy részét magyar konferenciákon is számtalanszor elmondták már, a film legfőbb hibája, hogy a vezérfonala maga Dr. Steven Greer, nem pedig az ügy, amiért harcol. A bő száztíz perc alatt egy nem jó értelemben vett személyi kultusz rajzolódik ki a néző előtt, amellyel mintha azt szeretné elhitetni, hogy a kisemberek javaiért heroikus küzdelmet folytató Dávid, akár még Góliátot is legyőzheti, miközben nyilvánvaló, hogy még csak megpiszkálni sem képes. A legnagyobb baj pedig, hogy ezzel nyilvánvalóan maga Greer is tisztában van, és ha már ez nem sikerülhet, akkor legalább megpróbál minél több pénzt csinálni belőle, csakhogy ezzel pontosan azt teszi, amit azok, akik ellen harcol. Ennek pedig pillanatok alatt az a vége, hogy teljesen hiteltelenné válik az illető. Nagy kár lenne érte.
Molnár Gábor Tamás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése