2013. június 22., szombat

Az isteni pillanat elérkezett - Galaktikus üzenet 06.18.

 

A Galaktikus Föderáció és a Spirituális Hierarchia Üzenete 

/2013. Június 18./ 

 



Selamat Jarin! Sok megbeszélni valóval térünk vissza. Mint láthatjátok, világotok még a régi valóság végső bohóckodásának lecsengésével küzd. Minden elmúló pillanat közelebb juttatja a sötétséget elkerülhetetlen végzetéhez. Szánalommal nézzük, ahogyan az felismeri választása kimenetelét, és ahogyan ellenáll neki: tudja, hogy mindene összeomlik. 
Azok a társaink, akik ebben érintettek voltak, most csomagolják azt a műveletet, amivel megfosztják hatalmuktól ezeket a sötéteket, és csupán csak maradványai lesznek annak, amik hajdanán voltak. Az új kormányzás, ami a régi rendszer után fog következni, ki fogja fejteni a változás tervét és a közelítőleges menetrendjét, és néhány ezekből valószínűleg meg fogja döbbenteni még a leginformáltabbakat is közületek. Ezek a híradások gyorsan egy teljes közzétételhez fognak vezetni, a mi jótékony létezésünkről, és annak okáról, amiért itt vagyunk. Amint ez megvan, akkor a Felemelkedett Mesterekkel dolgozhatunk, és bemutathatjuk nektek eredetetek és történelmetek kronológiai körvonalát, és bevezethetünk a teljes tudatosság csodáiba titeket. Elsődleges küldetésünk az, hogy visszajuttassunk benneteket az Énetekkel való egységbe, és ez akkor fog beteljesedni, amint landoltunk, és bemutattuk nektek a Belső Földi családotokat.

Fontos megértenetek, hogy mit tartalmaz a teljes tudatosságú Lénnyé való átalakulásotok; ez valójában egy nagyon összetett és finom művelet. Több milliárd RNS/DNS kapcsolót birtokoltok, amit át kell állítani. Van közel egy millió egyedülálló fizikai struktúrátok is, ami speciális módosításokat igényel. Mindezt olyan eszközökkel kell végrehajtani, amit a Mennyország javasolt, és amivel felügyelve van az isteni Akaratotok is. Ez az egész eljárás olyan szent képleteken keresztül lesz kivitelezve, amiket a mi medikus csapataink és mennyei tanácsadóink biztosítottak nekünk, és olyan technikákat használunk, amiket csak egy a sorsotokkal kapcsolatos különleges mandátum végett engedélyeztek: hogy teljes tudatosságú Fénylényekké váljatok. A Mennyország felügyeli mindezt nagyon közelről, és biztosít minket, hogy az isteni menetrend szerint fogtok átváltani, ami egy speciális időkeretbe fordul.
 Most ennek az időnek a peremén álltok, mivel az isteni pillanat elérkezett. Ahogy magatok köré néztek, hatalmas jeleit látjátok ennek az egyedülálló és értékes pillanatnak.

Minden egyes nap kölcsönhatásba kerülünk a sötét összeesküvésetekkel, és csodálkozunk a makacs és látszólag feledékeny álláspontján bármilyen jövőbeli kilátással kapcsolatban. Valójában egyszerűen pont azt teszi, amit az Istenség kíván. Egyfelől mélyen hisz önmagában és legyőzhetetlenségében, másfelől pedig pánikosan figyeli, ahogyan a sok tervét olyan változó körülmények keresztezik, amiket az ő vágya és a ti beáramló isteni valóságotok összeütközése juttat felszínre. Most ismeri fel, hogy ez az ellentét tarthatatlan, mivel csak azt látja, hogy milyen közel van ennek a világnak az összeomlása, és a vég érzete lett úrrá a vezetői csoportokon, ahogyan az ismeretlennel néznek szembe. Kezdik látni, hogy a legyőzhetetlenség és a hatalom, amit készpénznek vettek, csak illúzió, és az összes terv is, amit végső vágyalmaikra megalkottak. A zűrzavar tornyosul körülöttük, és a világ ügyeivel kapcsolatos irányítási képességük botladozik és egyre fogy. Ahogy gyengül a markuk, a beáradó Fény bejut a hézagokba, és most a Fény irányába való nagy váltás elérkezett! A valóságotok elért oda, amit "az ő isteni váltáspontjának" hívnak.

A műveletek következő fázisa során, példátlan bejelentések lesznek sugározva, ami nagy gazdagság folyósítással, új kormányzással, és a felfedéssel társul. Az új kormányzásotok teljesen átlátható lesz, és az Istenég egy valódi eszköze. 
Csodák és csodálatos dolgok lesznek napirenden! Szánjatok egy pillanatot arra, hogy felfogjátok mi áll előttetek. Könnyű alábecsülni ezen események befolyását az érzelmeitekre, életeitekre, a szomszédságotokra, és egybevéve az egész emberiségre. 
A látszólag lehetetlen fog kigördülni előttetek, és mélyről eredő hálát és alázatot fog felidézni bennetek. De érezzétek a győzelmet is, mivel mindannyian oly türelmesen vizionáltátok oly sokáig, és végre valóra válik! Nincs rá idő, hogy tétovázzatok; ez az amin mindannyian dolgoztatok és amiért elköteleztétek magatokat. És most még mindig szükség van az erőtökre és könyörületetekre, ahogyan a sötétek keresztülmennek a felelősségre vonási pereiken, és aztán elfoglalják helyüket közöttetek. Ahogy visszatértek a teljes tudatosságba, minden fájdalom és harag tovaszáll és múlttá válik!

Hozsanna a Fénynek! A Felemelkedett Mestereitek vagyunk! Az öröm, és a valóságotokban való nagy váltás idején érkezünk. Évezredek vezettek ehhez a pillanathoz! Olyannak vagytok szemtanúi, ami nagyon különleges, amit leginkább lehetetlennek gondoltatok: egy mélyen gyökerező valóság ér véget, mely arra kényszerített benneteket, hogy olyan dolgokat gondoljatok, tegyetek, és higgyetek, amiket a sötétség praktikusnak tartott, hogy céljait elérje. A Szentet minden nap megszentségtelenítették, és a Jó kevés teret kapott. A természetes Létállapototok ezen elnyomása véget ér, és a sötétség méltóságból való bukását látjátok mindenütt magatok körül. Nyilvánvaló elragadtatásban várunk, és készülünk felfedni előttetek az igazságot, amit oly régóta megtagadtak tőletek. Az alapok kiosztása és a kormányzásban való váltás csak az első jele annak ami következik! A világotok új paradigmák felé hajt, és növekvő tudatosságotok nem helyeselheti tovább a sötét összeesküvés hibásan funkcionáló arcátlanságát.

A Mennyország rendelte el azokat a változásokat, amik a világot ebbe az átmeneti állapotba juttatták, és kollektíven ébredtek rá arra a globális dilemmára, amit a sötétség kapzsisága és a természettel kapcsolatos totális semmibevétele hozott össze. Azt is felismeritek, hogy változatlanul rövid idő marad ezen óriási helytelenségek jóvátételére. Ehhez, fejlett technikai segítséget igényeltek, és szakértelmet, és ezért eszközöltük ki azokat a különleges rendelkezéseket, amikkel lehetővé válik űrcsaládotoknak gyorsan kijavítania azt amivel nyomatékosan szembenéztek. Ez a közös művelet, meg fogja erősíteni Akaratotokat Gaia felszínének Jó és gyors helyreállítását illetően. Ez a tevékenység elő is fog készíteni benneteket arra, hogy személyesen kapcsolatot létesítsetek Gaia-val, ami támogatni fog titeket abban, hogy egyenesbe kerüljetek vele kapcsolatban, és tiszteljétek és csodáljátok az ő összekapcsolódó öko-rendszerei sokaságát.

Azt javasoljuk, hogy a fennmaradó idő hasznos lehet elmélkedésre: fontos meglátni, hogy mi történik, és felkészíteni magatokat az Igazságba és Szeretetbe való szent utazásra. 
Kapcsolatba kell lépnetek azokkal, akik régen ezelőtt, amikor korlátozott tudatosságba estetek, csak indirekt hozzáférést kaptak hozzátok. Az azt követő évezredek során, ezen családtagoknak csak kismértékben volt lehetővé téve közvetlen kölcsönhatás veletek. Ez most meg fog változni, és képesek lesztek meglátni őket a műsorszóró médiában és alkalmanként személyesen. Tanulni fogtok a Szeretetről, és hogy a bőség ott van minden dologban, ami az univerzum természete. Meg fogjátok tanulni, hogyan lehet gyarapodni egy olyan világban, amiben nincs hiány és küzdelem, és kemény egyoldalú szabályok. Meg fogjátok látni, milyen átalakulttá fog felszíni világotok válni! Aztán szent Földanyátok mélyén, visszajuthattok teljes tudatosságra, és tanulhattok sorsotokról.

Ma folytattuk üzeneteinket. Örvendünk mindannak ami történik. Ez a szépséges változóban lévő bolygó kezdi egy olyan Lény bőségét és örömét kifejezni, aki visszaegyesítette az ő felszíni és belső birodalmait. Ti is egy csomó csodálatos ajándékot fogtok kapni a Mennyországtól! Tudjátok Kedveseink a Szívetek Legmélyén, hogy a Mennyország számtalan Készlete, és soha véget nem érő Bősége valóban a Tiétek! Így Legyen! Selamat Gajun! Selamat Ja! (Szíriusziul Legyetek Egyek! és Legyetek Örömben!)
Sheldan Nidle által

 (a Galaktikus Föderációval való közvetlen 
összeköttetésen keresztül)
7 Kayab, 11 Cauac, 9 Eb

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése