2013. július 17., szerda

A fejlődés arról szól - Arktúriai csoport 07.14.

  
A fejlődés arról szól, hogy a jó és a rossz meggyőződéseken túljussatok és felfedezzétek, hogy semmi más nem létezik, csupán az Egy Isteni Tudatosság, amiben semmi ellentét nincs!

by kristalyhang
Arktúriai Csoport / 2013. július 14.
Marilyn Raffaele közvetítése
000801_0341_0008_tslsAzért vagyunk itt, hogy fénnyel és szeretettel teli üzeneteket küldjünk nektek. Mindannyian, akik ezeket az üzeneteket olvassátok Fénylények vagytok – néhányan jobban tudatában vannak ennek, mint mások, de mindannyian megpróbáljátok megérteni a spirituális igazságot, miközben az életeteket a feledés fátyla alatt élitek, mely a földre való inkarnálódás velejárója.
Minden a terv szerint halad, ezért próbáljátok meg nem elfogadni azokat a dolgokat, melyek azt hirdetik, hogy semmi sem történik. Minden olyan koncepció, mely arról szól, hogy a változásnak hogyan kellene kinéznie egyszerűen kétséget és zavart kelt. Bizonyos változások a vártnak megfelelően merülnek fel, de vannak olyanok, amik nem. Sok dolog olyan szinteken történik, melyet nem vagytok képesek az emberi szemeiteken keresztül látni. Főként, ha azt várjátok, hogy ezeket a média mutassa meg. A káosz az óriási energia-elengedésnek és a változásnak a jele. Engedjétek, hogy a folyamat kibontakozzon, miközben az általatok leginkább ismert, legerősebb fényben és igazságban éltek. Küldjetek Fényt a világnak! Minden a dualitásból való elmozdulásról szól és afelé irányul, hogy felfedezzétek, hogy minden Egy. Ez a szívben kezdődik – az emberek között bontakozik ki; olyanok között is, akik sok éven át spirituális úton jártak, de olyanok között is, akiknek még sosem volt eddig olyan gondolatuk, miszerint lehetne az életet másként is élni!
Tanuljatok meg túllátni a harmadik dimenziós dolgokon egy olyan spirituális valóságba, mely a színfalak mögött rejtőzik. Fedezzétek fel, hogy mind a jó, mind pedig a rossz kimenetek egyformán illuzórikusak. Az emberi szemek a spirituális elképzeléseknek csupán az elme általi interpretációját látják és így minden olyan elme, mely a dualitás meggyőződéseivel van telve (azzal, hogy „ez jó az pedig rossz”), mindig a jó és a rossz megtapasztalásában fog testet ölteni. A fejlődés arról szól, hogy a jó és a rossz meggyőződéseken túljussatok és felfedezzétek, hogy semmi más nem létezik, csupán az Egy Isteni Tudatosság, amiben semmi ellentét nincs!
Készen álltok arra, hogy elfogadjátok a teremtői mivoltotokat, de el kell döntenetek, hogy az igazság szintjéről vagy a harmadik dimenziós dualitás és elkülönülés szintjéről valósítjátok-e ezt meg. Amint megtanultok túllátni az anyagi dolgokon a mögöttük rejlő valóságba, a földi élet el fogja engedni a csapdáit – azok az események és dolgok, melyek egyszer aggodalmat okoztak ez után új fényben és új értelmezésben jelennek majd meg és spirituális növekedés veszi majd kezdetét.
Az általánosan elfogadott dolgokra az egyik jó példa a halál, mely sok fájdalmat okoz a hátramaradóknak. Meg kell értenetek, hogy a halál egy illúzió. Minden lélek eldönti, hogy milyen okból akar a földön lenni. Időnként ez azért van, hogy befejezetlen dolgokat tegyen rendbe másokkal. Máskor azért, hogy megtapasztaljon olyan dolgokat, melyekről tudja, hogy meg kell élnie, mielőtt továbbhalad az útján. De valójában egy személy sem hal meg soha – hanem egyszerűen hazatér és hátrahagyja a testét.
Az életnek öröknek kell lennie, mivel ez a Végtelen Forrásban és az Isteni Igazságban van és abból való! A fejlődés egy fokozatos elmozdulás ezen igazság tudatossá tétele felé, mely mind a földi, mind pedig más területeken való megtapasztalások által történik. Sokan úgy döntenek, hogy ezekben az időkben távoznak. Tiszteljétek őket és lássátok meg, hogy mindenkinek megvan a döntési joga arról, hogy menjen vagy maradjon ezekben az erőteljes időkben. Néhányan lelki szinten úgy látják, hogy azt a fejlődési szintet [melyet kitűztek maguknak] nem tudják elérni kellő gyorsasággal, ezért úgy döntenek, hogy távoznak, és aztán visszajönnek majd egy későbbi időpontban az új energiába.
Ha a világ egyszer képes lesz arra, hogy megértse, hogy a szeretteik nem halottak, hanem csak úgy döntöttek, hogy inkább hazatérnek, akkor képesek lesztek megünnepelni a szeretett ember új utazását ahelyett, hogy az elvesztését élnének meg. Ez egy példa arra, hogyan lássatok túl a külsőségeken a valóság irányába! Mondhatjátok, hogy: „Mi a helyzet a gyilkosságokkal és a háborúval?” Ezek a dolgok nagyrészt karmikusak és részei egy lélek leckéjének, melyek azért kellenek neki, hogy elmozdítsák őt egy meghatározott tudatállapotból – gyakran abból az állapotból, amiben sok életében élt. Sokan vannak még, akik olyan ősi harcos energiákat hordoznak, amiket újra meg kell élniük annak érdekében, hogy el tudják engedni azokat és hogy egy magasabb dimenzióban működésbe tudják hozni.
A Föld egy nehéz hely a fejlődésre, mivel folyamatosan a dualitás és elkülönültség energiájával rezeg együtt – azzal, amit most változtattok meg. Ti vagytok azok a bátor lelkek, akik úgy döntöttek, hogy fejlődnek és segítenek a földnek ezekben a hathatós, energikus időkben. A változás jeleit látni lehet azokban a dolgokban, melyeket oly sokan megtapasztaltok a testetekben, az érzelmeitekben, a munkátokban, a kapcsolataitokban és a hitrendszereitekben – minden jel arra mutat, hogy a régi energia eltűnőben van és többé nem vagytok vele összhangban.
Sokan vannak más csillagrendszerekből és magasabb dimenziókból azok között, akik megfigyelik, hogy miként hoztok le egyre több és több fényt. Példák vagytok arra, hogyan kell a Fényben élni, miközben fizikai testeitekben vagytok még.
A magasabb rezgésű energiák jelenleg is áramlanak a Földre és ezt azok is érzik, akik nincsenek tudatában a történéseknek. Ez gyakran egy nem meghatározott félelemben és zavartságban ölt testet. Ennek eredményeképpen azok, akik nincsenek a történések tudatában úgy cselekedhetnek, ami nehézséget okozhat a körülöttük élő családoknak és barátoknak. Ajánljátok fel a segítségeteket ezeknek a drága lelkeknek, ha úgy látjátok, hogy fogékonyak rá; ha nem, akkor egyszerűen csak küldjetek nekik Fényt. Mindig legyetek tudatában annak, hogy minden léleknek van egy Felsőbbrendű Énje, hogy vannak vezetői, és hogy nem kötelességetek megmenteni a világot, csupán a saját megvilágosodásotok útján kell járnotok, mert ez viszont a külső dolgokban fog testet ölteni és mindenkit, aki fogékony, fel fog emelni és még több Fényt fog hozni!
Így mentitek meg a világot!
Mi vagyunk az Arktúriai Csoport
Csatornázta: Marilyn Raffaele
Magyar nyelvű fordítás: Vénusz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése