2012. augusztus 6., hétfő

Augusztusi energiák - Pusztai Orsi


A kristálycsakra oldal zárolt, de azért mégis megtaláltam Orsi üzenetét.
 
 2012. Augusztusi energiák 
 Isteni Valónk elfogadása… 

 Pusztai Orsi üzenete



A hónap mantrája:

MEGÉRTÉS KAPUI KINYÍLNAK MOST BENNEM
ELFOGADOM ISTENTŐL ÁLDOTTNAK ÉLETEM!


A  Megértés EMF mestertulajdonság kártyája (az EMF  V-VIII. fázisok munkájából)


Az év nyolcadik hónapja ugyancsak tartogat számunkra beavatásokat és hangolásokat. Ezen időszakban nagyon erőteljesen hangolják össze létezésünk aspektusait, a test, a lélek és a szellem tereit.
Szellemünk a tiszta tudat, teremtő gondolat, mely létrehozza azt az ideát, energiaképet, mely megvalósulni törekszik a teremtésben.
Lelkünk az érzelmek által feltöltött teremtő erő, mely megismerni vágyik azáltal, hogy kapcsolódni tud mind a szellemi, mind a fizikai sík energiáival. Így szerez tapasztalatot, mely szellemünk tudatosságát gazdagítja, és old meg feladatokat, mely lelki tereinket tisztítja.
Testünkben az az akarati erő dolgozik, mely megnyilvánítja (optimális esetben) szellemi gondolataink és lelki érzelmeink (vágyaink) energiáit a fizikai síkon, és tapasztalatai által beteljesíti a teremtést.

Éppen ezért, hogy e három részünk harmonikusan együttműködhessen, augusztus hónapban olyan isteni képességeket és erényeket hangolnak bennünk, melyek az isteni törvények tudatos és gyakorlati megélését is segítik.
Ezek megértésével leszünk képesek szembenézni létezésünkkel és a múlt terheinek elengedésével. Meg kell értenünk és elengednünk a ragaszkodások lehúzó energiáit és segítenünk kell saját felszabadulásunkat. Képesek lehetünk most már tisztán megélni testi, lelki és szellemi szabadságunkat, hogy kényszerektől mentes, szívbéli döntések okán élhessünk.



Jézus tanítása szerint ez az időszak az elfogadás hónapja
Létezésünk aspektusainak elismerése és befogadása folyik. 
Minden inkarnációnk által tanulunk és fejlődünk, így azok tudásai és tapasztalatai erősítenek bennünket. 
Ezen erőkhöz viszont csak tudatos elfogadással és megértéssel férhetünk hozzá. 
Gyermek kezébe nem adnak kést... 
Viszont ha készen állsz,olyan életek energiái nyílnak ki az Emlékezet által, melyek segítenek a tudatos fejlődés útján téged. 
Földi és szellemi szinten is nagy találkozások részese lehetsz. 
Azok a lelki erők, melyek benned már az elfogadás energiáival átitatottak, megmutatkoznak és feloldják a régi sérelmeket. Ha ehhez szükséges egy találkozás, akkor az megtörténik. 
A Létezés bennünk így teljesedhet ki ezen elfogadás és megértés által. 
Nagyon fontos a hónapban, hogy kerüld a tagadást, mert azzal eltávolítod magadtól a megértés lehetőségét.
Három héten keresztül gyakorolhatjuk létezésünk elfogadását és inkarnációink tapasztalatainak feltárulását.
 De segítenek ebben a felkészítő és feloldó fázisok a hónap elején és végén. Hiszen nem elég feltárulni az emléknek, annak tapasztalatát be kell építenünk, hogy bölcs tanítását használni tudjuk további feladatainkban.

A hónap energiája: ÖNMAGUNK ELFOGADÁSA és a LÉTEZÉS értelme, hogy megértéssé válhasson bennünk a hit.

Az  Önelfogadás EMF mestertulajdonság kártyája (az EMF  V-VIII. fázisok munkájából)


 Ebben a hónapban a Karmikus Tanács mindenki élettervét, életfeladatát átvizsgálja, és az eddig megtett cselekedetek és tudatos fejlődés szerint jóváírhatnak feladatokat.
Figyelik gondolataink és érzelmeink igazságtartalmát, a szeretet és a hit minőségét és erejét bennünk.
Itt mindent a lélekenergiához, a tudatszinthez és az egyén karmikus terheihez mérten megélhető feladatmegoldásokat figyelik. A szellemi tanács nem hasonlítgatja egymáshoz az embereket és a lelkeket, így nem azért fognak értékelni, vagy lepontozni, mert a Béla ezt vagy azt csinálta te meg nem.
Egyszerűen megvizsgálják, hogy önmagadhoz, a lehetőségeidhez képest hogyan éltél a szeretet számodra megadatott erőivel és teremtő lehetőségeiddel.
Mind egyénileg, mind pedig kollektív szinten várhatóak karmikus könnyítések (vagy éppen gyorsítások, karmasűrítések) Isten kegyelméből.
Ehhez azonban tudatos felismerésre és elfogadásra van szükség emberi szintünkön, mert ha ellenállás van bennünk, az a jóváírásokat hátráltatja.
Ez a karmikus „felülvizsgálat” a kegyelmi időszak lezárása előtt történik. Most mindenki egy olyan folyamatban van benne energetikailag, mely alatt intenzívebben alakíthatja, fejlesztheti tudatosságát és energiaközpontjait. Az elmúlt 30 évben a tudati fejlődés olyan gyors tempóban haladt, melyre nem volt példa e teremtő ciklus során. Kinyíltak síkjaink kapcsolati erői és az átalakulásunkat, fejlődésünket szolgáló energiák sokkal erőteljesebben fértek hozzánk.
Ezáltal mindenki olyan tudati lépcsőfokra léphetett fel, melyre szíve szerint már készen állt (akkor is ha ez a sorsában nem volt előre meghatározva).
Ez a tudat-váltási folyamat év végéig még ilyen erőteljesen próbál ösztönözni minket a megismerésre és a tudatos megélésre.
Nagyon fontos, hogy mindig igazat mondjunk magunknak és másoknak, vállaljunk felelősséget önmagunkért, és bátran cselekedjük meg mindazt, ami szívünk szerint vezet bennünket.
Így léphetünk biztonsággal feljebb a tudati lépcsőn…

Augusztus a Szivárvány-energiák megnyílásának időszaka
Ez az isteni erő a magas szellemi síkok, a Teljesség dimenzióinak energiáit hozza el nekünk. 
A velünk élő szivárvány gyermekek már horgonyozzák ezt az energiát, de ilyen kapuk még nem nyíltak a Föld energiaterében, melyek most várhatóak a hónap folyamán.
Ez a tudatosság, melyet a szivárvány energiák hoznak el, abba a szellemi egységbe és összetartozásba segít beleemelkednünk, amikor már a lineáris gondolkodást elhagyva egy multi-dimenzionális tudati vezérlés irányítását fogadjuk el. 
Magunkba engedjük tisztán szellemi gondolatainkat, és képesek leszünk meglátni a magasabb, isteni összefüggéseket az eseményekben.

Ehhez azonban olyan isteni képességek kell, hogy kibontakozzanak bennünk, melyekkel hozzá tudunk kapcsolódni tudatosan ehhez az energiához.
Éppen ezért a hónap hetei alatt olyan átalakító erők érkeznek, melyek az isteni erények kibontakozásában segítenek. 
Folyamatosan állítanak majd olyan próbák elé, melyben bizonyíthatjuk, melyek azok a képességek, amikkel már rendelkezünk, és mi az, amiben még fejlődnünk kell. 
E próbák alapján kezdik el tudatosságunk terein át behangolni a szükséges isteni képességeket fizikai emberünk energiáiba.
Ha például folyamatosan időzavarban szenvedsz, csak nyugalom, a türelem képességének hangolása alatt állsz…
Ha állandóan „idegesítő” emberekkel találkozol, gondolj arra, hogy talán az elfogadás erényének próbáján esel át éppen…
Augusztus hónap a 8-as szám uralmával az anyagba hozatal és az anyagi, pénzügyi dolgok energiáival dolgozik. Így ha még tartozásod lenne bárkinek, bármikorról univerzálisan, akkor számíthatsz rá, hogy most törlesztened kell. 
Ezért ha látszólag ok nélkül „folyik ki” a kezed közül a pénz, csak ajánld fel a Gondviselésnek Isten akarata szerint.
Légy bizakodó és hittel teli, mert az Aranykor küszöbén állsz…




A hónap fontosabb napjai:

Augusztus 1.
 A szellemi térből olyan segítő erők és fénylények érkeznek, akik előkészítenek bennünket az isteni erők befogadására. 
Ma különösen szép és szeretetteljes dolgok várnak rád, vedd észre ezeket magadban és magad körül. 
Üdvözöld a segítőket és köszönd meg a munkájukat. Engedd, hogy tegyék isteni dolgukat… A mai nap az Áldás isteni erőinek napja, ezért minden amit szíveddel megáldasz teremtő erőd fényével töltődik fel és segíti utadat.

Augusztus 2.
 Telihold energiái hatják át a teret. 
Ebben a hónapban kétszer is láthatjuk a Hold teli, tiszta arcát, mintegy kezdeti és lezáró energiát adva a hónapnak. 
Ebből is látható milyen fontos, hogy tudatalattinkból előhozzuk és elengedjük mindazokat a gátakat, akadályokat, melyek már nem segítenek előrelépnünk utunkon. Holdanya most különösen erőteljesen küldi ránk ezüst fényét. 
Megszólítja bennünk ösztönvilágunkat, érzelmi tereink elzárt zugait, hogy elfogadva segítségét tisztulhassunk.  
A mai napon a Megbékélés energiái dolgoznak bennünk, hogy lelkünk tisztulhasson. Érdemes ma Holdmeditációt tartani és elengedni minden békétlenséget és ragaszkodást.

A  Békesség EMF mestertulajdonság kártyája (az EMF  V-VIII. fázisok munkájából)


HOLD szertartás
Először is keress egy nyugodt helyet, ahol figyelmedet teljesen önmagadnak és a szertartásnak szentelheted.
Gyújts füstölőt (a Holdhoz az aloe, az ylang-ylang és a mirha tartozik), hogy illata betöltse a levegőt, és rakd körbe a teret gyertyával (a Hold színe az ezüst, de a fehér is tökéletes). A füstölés a tisztítási eljárás része is egyben, de ugyanakkor a felszálló füst ezen túl magával viszi az imánkat, könyörgésünket, ezért már ősidők óta része a szertartásoknak. Erre azért van szükség, hogy a köztünk és a szellemvilág közötti közvetítő erők összekapcsolódhassanak.
Szólítsd meg a szertartáshoz a védelmező erőket és szellemi segítőket…
A Hold angyala Gábriel arkangyal, aki a víz elem és a női befogadó erő angyala is.
Gábriel segít neked egy ezüst spirállal összekapcsolni téged a Hold és Földanya szeretetével, hogy intuitív vágyaidat megvalósíthasd és isteni ösztöneidet használhasd.
Gábriel segít, hogy reményeid és álmaid a Hold erejével megtámogatva a megvalósulás felé induljanak.
A telehold angyala Ofaniel.
Ofaniel segítségével teleholdkor szeretetteljes gondolatokat tudsz küldeni azoknak, akiknek szeretnél. Ezzel segíthetsz neki az életében pozitív változást elfogadnia. Képzeld magad elé azt, akinek üzenni szeretnél, küldd felé a gondolatot szeretettel és kérd meg Ofanielt, segítse őt a befogadásában.
Áldd meg szeretettel azt, aki a gondolatodban előtted van, majd engedd el a képet…
A Hold energiái hatással vannak reményeinkre, álmainkra, intuícióinkra. Ugyanakkor az agyi területeket is befolyásolják. Ereje hat az érzékiségre és befolyásolja hangulatunkat.
Hat a tudatos intelligenciára és a gondolatok szeretetteli képeire, ugyanakkor a tudatalatti irányítójaként is számon tartják. A Hold itt az anyagi térben mindennek a ritmusosságát, ciklusait biztosítja. Hat a növekedésre, a mindenben benne rejlő víz elem okán. Éppen ezért az anyaság és a táplálás energiája is hozzá kötődik.
A Hold szertartások hatását növelik a hozzá tartozó ásványok, pl. holdkő és szelenit. Erejük segít a holdmeditációkban. Az igazgyöngy is segíti a Hold energia befogadását.

Pontosan gondold át, mire szeretnél segítséget kérni, és képzeld el annak sikeres kimenetelét.
Szólítsd meg most segítő angyalaidat és Holdanyát, kérd, hogy támogassanak kérésed megvalósulásában… és lásd, ahogy egy ezüstös fénysugár indul el Holdból feléd.
Lásd meg, hogy a megszólított segítő megérkezik hozzád a Fénnyel. Engedd magadba útmutató erejét és engedd, hogy az erő dolgozzon benned. Hagyd, hogy a segítő átadjon neked egy üzenetet vagy támogató, tanító energiát. Figyeld, mi történik… láthatsz képeket, színes fényeket vagy hallhatsz tanításokat, különböző hangokat. Lehet, hogy a megszólított segítő angyal ad neked valamit. A meditáció végéig maradj a szeretetben.
Meditáció után köszönd meg a segítséget, majd engedd vissza a segítőket és az erőket a helyükre. Képzeld el, hogy a felszabadított energiák visszajutnak a saját dimenziójukba vagy az anyatermészethez.
Ezután szeretettel szedd össze a kellékeidet, ásványokat, gyertyákat. Végig tudatosítsd köszönettel magadban, hogy megtetted, amit szerettél volna. Csak hagyd az isteni erőket dolgozni… Gyújts egy külön gyertyát köszönetképpen a segítségért.
Most már csupán annyit kell tenned, hogy hittel vársz. A számodra kedvező változás elindult…

  
Ofaniel a Hold Angyala


Augusztus 4 - 5.
 E két nap együttes erővel bír.
4-én beáradó energiák a Kegyelem fényei, melyeket 5-én a Feloldozás isteni energiái koronáznak meg. 
Szombaton megnyílnak bennünk olyan területek, melyeket mélyen elrejtettünk magunkban, vagy már úgy gondoljuk róluk, hogy elrendeztünk ezeket a dolgokat. 
Megkeresnek olyan személyek vagy emlékképek, akik/amik segítenek szembenéznünk és elengednünk. 
Ez egy kegyelmi állapot, hogy ne kelljen tovább cipelnünk felesleges, lehúzó terheket. 
Vasárnap, Atya napján pedig a Feloldozás fényei kimossák belőlünk az önvád és hibáztatás bezáró és elkülönítő energiáit. 
Szeretettel kísérjük ki magunkból és engedjük a fényekkel eltávozni belőlünk ezeket a felesleges érzéseket és gondolatokat. Nem baj, ha csak úgy „minden ok nélkül” sírva fakadsz… engedj teret a lezárásnak.
Őrangyalod segít, csak szólítsd meg!

Augusztus 6.
 Az első hangoló hét kezdete.
A Szeretet isteni erényének fényei fognak most körbe minket. 
Szeretetangyalok érkeznek és a 6. dimenzió rózsaszínes Szeretet-fényeiből hoznak mindenkinek ajándékot, csak fogadd el. Ez a Szeretet-erő segít a hónap tanító energiáinak beépülésében.


Augusztus 8.
 A 8-as szám duplán rezeg e napon. Földi feladataink és anyagi helyzetünk kerül előtérbe. 
Ma érdemes végiggondolni van-e bármilyen tévhit, akadály vagy esetleges fogadalom, ami megakadályozza, hogy az univerzum gazdagsága és ajándékai eljussanak hozzád… Ha ezeket felismerve elengeded, olyan lehetőségeket tár eléd a sors, melyek behozzák életedbe mindazt, amire szükséged van.
Ma teremtő akaratunk energiái erősödnek fel bennünk, így érdemes odafigyelni a gondolatainkra.

Mondogasd mantraként:
„Csak jó dolgok történnek velem. Minden célomat könnyedén elérem szeretetem és hitem által. A bőség energiája folyamatosan áramlik hozzám. Köszönöm Istenem mindazt, amivel megajándékozol engem gondviselésed kegyelmeként. Elfogadom! Életem boldog és sikeres, észreveszek és a javamra fordítok minden lehetőséget, mit Atyám küld nekem. Életemben minden rendben van!"

Augusztus 12.
 Az első hét lezárása.
Az Alázat isteni erénye árad most hozzád és segít felismerned, senki nem több vagy kevesebb a másiknál, csak a saját útján járva próbálja felfedezni önmagát, ugyanúgy ahogyan te is.
Ha önmagunk felismerésére és jobbá tételére törekszünk, példát mutatva mindenkinek segítünk magunk által, Isten akarata szerint. 
Légy alázatos önmagaddal és ne bántsd magad azért mert a tanulási folyamatban néha nem minden sikerül tökéletesen. Nem az a hiba, ha elrontunk valamit, hanem az, ha nem javítjuk ki!

Augusztus 13.
 A második hét első napján a Tisztaság/Igazság erénye és lelke érkezik… Az életedben mindent átjár, felfed és megnyilvánít.
Most megteheted, hogy az igaztalan dolgokat kiteszed az életedből.
Tudatosan törekedj az Igazság megnyilvánulására az életedben. Így kapcsolódhatsz Önvalód magasabb részeihez, mert nem tagadod önmagad hazugságokkal. Ideje, hogy levedd a társadalom és az elvárások (megfelelni vágyás) lepleit magadról.
Vállald bátran, hogy Istenhez tartozol!

A  Tisztaság EMF mestertulajdonság kártyája (az EMF  V-VIII. fázisok munkájából)


Augusztus 15.
 Galaktikus kapu nyílik az angyali világok magas síkjaiból, hogy angyali létünk erői és erényei segíthessenek bennünket.
Ma vegyük magunkhoz ezeket az energiákat és lássuk, ahogyan szárnyainkat kitárjuk a Fénynek.

Augusztus 17.
 Újhold erői áradnak szét.
Minden újholdkor energiáink letisztultan állnak az érkező beavató és alakító hatások előtt.
Ekkor energiarendszerünk olyan csúcsponti állapotban van, amikor képes magába fogadni és ugyanakkor magából átadni a szükséges energiákat. Ebben az állapotban sokkal könnyebben kezdünk neki bármilyen átalakulásnak, mert az emberi tudat ilyenkor sokkal fogékonyabb.
Az újhold kitágítja tudati tereink horizontját, ezzel befogadóvá tesz minket mindenre, minden új-ra.
A leáradó és beállító erők ekkor kezdik el munkájukat fizikai síkon is, hiszen először szellemi és lelki tereinket hangolják.
Ha tudatos befogadók vagyunk, fizikailag is érezhető változásokat tapasztalhatunk. 
Ez a nap a legalkalmasabb a tisztulásra. Ma is csodálatosan segíti a meditációt a Hold ereje.

Augusztus 19.
 A második hét lezáró napján újabb segítő Fények vesznek körbe minket. a Mértékletesség lelke segít, hogy Önmagad központjába kerülhess.

A  Nyugalom (középpont) EMF mestertulajdonság kártyája (az EMF  V-VIII. fázisok munkájából)

Ez az isteni erény megmutatja neked, hol billentél ki a túlzott akarással a harmóniából. Hol vannak benned túltöltött vagy éppen energiahiányos területek az életedben.
A fizikai élet dolgai emberként ugyanúgy fontosak, ahogyan a szellemi fejlődés is.
Ha bárhol túlzásokba estél, most a Mértéket megmutatja neked Szíved!

Augusztus 20.
 A harmadik hangoló hét kezdetén a Szelídség lelke, a Jóság energiái áradnak hozzád.

A  Szelídség, Alázat EMF mestertulajdonság kártyája (az EMF  V-VIII. fázisok munkájából)

E napon, nemzeti ünnepünkön Szent Koronánk szellemi teréből Boldogasszonyunk vigyázó erői érkeznek.
Szent Koronánk beavató erői, mint csodálatos és fénylő kupola leereszkednek a Kárpát-medence fölé.
Most minden magyar lélek megszentelődik Jézus megváltó fénye, és Boldogasszonyunk értünk mondott imáinak ereje által.
A tatárlakai amuletten található (agyagkorong, kora i.e. 5200 év) székely-magyar rovásírás jelentése:
Oltalmazónk, minden titok dicső Nagyasszonya,
vigyázó két szemed óvjon Nap Atyánk fényében!

Augusztus 22.
 Az energiarendszereink összehangolása zajlik testi, lelki és szellemi szinteken. 
Furcsa érzések és gondolatok, finom vibrálás és kóválygás lehetséges…
Engedjük, hogy Isten akarata szerint megtörténjenek a hangolások.
Az ellenállás blokkokat idézhet elő, ahol fájdalmas területek képződhetnek.
A Megbocsátás és Szeretet lelkét hívd magadba, kérd Urunkat, megváltó erejével szabadítson fel téged!

A  Megbocsátás EMF mestertulajdonság kártyája (az EMF  V-VIII. fázisok munkájából)
A  Feltételnélküli szeretet EMF mestertulajdonság kártyája (az EMF  V-VIII. fázisok munkájából)


Augusztus 24.
 A kegyes Szív energiái áradnak hozzánk, mellyel megértjük a „Minden úgy jó, ahogy van” elvét.
Ma kapcsolódj rá meditációban az EGY-SZÍV isteni dobbanásaira, hogy az Univerzum áramában újra otthon legyél…

Augusztus 26.
 A harmadik ciklus befejezésével újabb tudati hangolás történik gondolati, érzelmi és akarati tereinkben.
A Hit - Remény – Szeretet, Szentháromság erők beavatása folyik energiarendszereinkben.
Ez a behangolás, most új rezgésszinteket állít be energiaközpontjaink és fénytesteink tartományaiban.
Ma pihenj sokat és adózz magadban hálával az isteni Kegyelemért.

Augusztus 27.
 A levezető és beépülő periódusban felszabadulnak benned olyan tulajdonságok, melyek behangolása sikeres volt benned.
Új képességek, erények fejlődtek ki, melyek most már segítségedre vannak utadon.

A  Képesség, Erő, Hatalom EMF mestertulajdonság kártyája (az EMF  V-VIII. fázisok munkájából)

Figyeld meg, miként reagálsz most egy-egy dologra?
Miként változott meg a hozzáállásod?
Hogyan tudsz őszinte szívvel örülni mindennek?

Augusztus 29.
 A mai napon krisztusi Énünktől kapunk egy személyes beavatást a 11-es szám erőiben.
A 11 igazi erőhöz kapcsolódik; ez jelenti a fizikai és lelki erőt is.
A Tarotban a 11. kártya az Erő ( a harmadik sarkalatos erény), az energia, elszántság, önbizalom és a győzelem, magas frekvenciájú vibrálásokat képviselő Mesterszám.
A Szellemi energia, mely uralkodik az anyag felett. Ösztönök feletti uralom. Férfi és női vonások egyesítése.
Az Erő, Az Ész, A MÁGIA.
A Napnak 11 éves ciklusa van. Itt új ciklust kell kezdenünk egy magasabb, szellemibb szinten, de kiegyensúlyozott módon. 

Az  Egyensúly EMF mestertulajdonság kártyája (az EMF  V-VIII. fázisok munkájából)

A Tizenegy a 10+1 szintézise, az új ciklust jelenti, de amelynek kivitelezése az előző 1-10-ig tartó ciklusban megszerzett erő, bölcsesség, szeretet, uralom saját vágyaink felett, szerénység, igazság hatékonyságától függ…

Ha gyakran felbukkan életünkben a 11-es szám, pl. mindig ekkor pillantunk az órára, azt jelenti, hogy a Szellem fel akarja hívni a figyelmünket arra, hogy szenteljünk több figyelmet a saját spirituális, szellemi fejlődésünknek. A 11:11 egy aktiváló kód, ami közvetlenül a Felsőbb Énünkhöz kapcsol minket, hogy haladhassunk és fejlődhessünk.

Augusztus 31.
 Újabb telihold, mely lezárja a hónap energiáit.
Most benned egyesül az isteni és a földi gyermek.
Lásd magad, ahogyan a Földön állva, hatalmas alakként az Univerzumban a Fény koronázza homlokod!
Köszönd meg Atyádnak és Földanyának is, hogy emberként létezhetsz. Áldott vagy!
  
Vezessen téged az Elfogadás lelke utadon!



Áldással: Orsi
2012. július vége
Pusztai Orsolya

 Megjegyzés: 
Pusztai Orsi eredeti üzenetét kiegészítettem az EMF Kiegyenlítő Technika mestertulajdonságok kártyáinak odaillő képeivel, és az EMF tanításaival, az Ő beleegyezésével. Köszönöm Orsinak!






A szeretet energiájában,
Gábor Kati
EMF I-XIII. fázis akkreditált kezelő
Jóga a Hálóért tanár


Forrás: 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2012/08/2012-augusztusi-energiak-isteni-valonk.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése