2012. augusztus 6., hétfő

Galaktikus üzenet - A meghódított idő


2012. 07. 30.

A FÉNY GALAKTIKUS SZÖVETSÉGÉNEK ÜZENETE



A MEGHÓDÍTOTT IDŐ 

 

  Harmóniában felül fogunk emelkedni 

minden előttünk felmerülő kihíváson, 

mert együtt elkezdjük megújítani a kötődéseinket, kapcsolatainkat, 

szeretetünket és szolgálatunkat egymás iránt, 

ezen Világegyetem iránt, 

Teremtőnk felé, 

aki Teremtője mindennek amit élvezünk, szeretünk,

 amit dédelgetünk, amit elraktározunk memóriánkban, 

 

mert boldogságot, örömöt, sőt néha fájdalmat hoztak,

 mert összes tapasztalataink közelebb vittek bennünket 

az egységéhez mindennek ebben az Univerzumban, 

 

közelebb egymáshoz, közelebb felsőbbrendű énünkhöz

 és közelebb Teremtőnkhöz, 

aki lehetővé tette mindezt számunkra, 

 

hogy élvezzük, tanuljunk, növekedjünk, 

megtapasztaljuk a létezést,

 az életet itt ebben a csodálatos Világegyetemben.


Most elérkezett az idő arra, hogy elkezdjük a következő lépéseket együtt utunkon, lépések, melyek elvezetnek benneteket egy vadonatúj világba, egy vadonatúj Világegyetembe, mert magatok mögött fogtok hagyni mindent, amiért ideérkeztetek megismerni mint a ti valóságotokat, mert semmi sem lesz ugyanolyan számotokra amikor egyszer kiléptek azon a bizonyos ajtón az előttünk álló közeli napokban, napok melyek nagyon gyorsan közelítenek, mert az idő felgyorsult. Értitek ezt, Drágáink? Érzitek, hogy az idő összeomlik önmagába, ahogyan egyre erőtlenebb lesz veletek és akaratotokkal szemben? Az idő eltűnik, elillan, elveszik és hamarosan nem fog számítani nektek soha többé, mert az idő elfogy, ha úgy tetszik, és egy „időtlen” létállapotban felbukkanva fogjátok magatokat találni. Ez az amire számíthattok és javasoljuk nektek ne számoljátok a perceket, napokat és órákat amíg mindez elkezdődik számotokra, mert amikor ezt teszitek hatalmat adtok az időnek, energiát adtok neki, időérték tartományt adtok magatok fölött. Az időt felruházzátok egy joggal amivel természetesen nem rendelkezik, mert az idő nem egy kormányzó, egy uralkodó, egy király, egy Teremtő. Hanem az idő egy elvont dolog, egy sajátosság, a ti készítményetek és a mi alkotásunk.


Mi, azok a lények, akik lakjuk ezt a csodálatos Világegyetemet, teremtettük az időt azért, hogy kísérletezhessünk vele jobban megtapasztalni és megérteni Univerzumunkat, magunkat és egymást. Ez minden amit az idő jelent. Az idő nem több ennél, de nem is kevesebb ennél. Azt mondjuk nektek, ne értékeljétek az időt ennél többre. Egy pillanatra se higgyétek, hogy nem tudjátok meghódítani az időt, az időt már legyőztük, mert mi teremtettük azt és soha nem adtunk az időnek magunk fölött bármilyen hatalmat is, mert az soha nem volt része álmainknak és látomásainknak ebben a különleges teremtésben. Feloldani az idő bilincseit hihetetlenül felszabadító élmény lesz számotokra, nem fogtok úgy öregedni mint ahogy most teszitek, nem fogtok úgy elfáradni mint ahogy most, nem lesznek bizonyos határidők amikkel találkozva meg kell küzdenetek, habár még lesznek maradék darabkái annak, amit időként ismertetek, ezt szerettük volna tisztázni.


Ez nem olyan, mintha egy teljes semmiben végeznétek ahol nincsenek tennivalók, egy idő és egy hely ezeket megcselekedni, mert ezekre természetesen van. Mindig lesz olyan idő, dátum és hely az utazásra, ahová eljutni egy bizonyos mennyiségű időbe kerül. Nem szeretnénk, hogy félreértsetek bennünket amikor azt mondjuk, hogy az idő meg fog változni számotokra, mert az idő továbbra is létezni fog, csak éppen a szabályai, jellemzői, törvényei amik az időt kormányozzák fognak megváltozni számotokra. Értitek ezt, Drágáink? Értitek, hogy mindig is lesznek bizonyos megjelenési formái, bizonyos hatása, bizonyos törvényei, bizonyos esetei az időnek. Az idő mindig létezni fog, mert az elgondolás az hogy legyen, éppen az elgondolás maga az, ami az átalakulás megtapasztalásához fog vezetni benneteket amikor elhagyjátok az alacsonyabb dimenziókat és beléptek a fölöttetek elhelyezkedő magasabba, ha úgy tetszik, habár a dimenziók egyáltalán nem egymás tetején fekszenek, inkább többen egymáson belül helyezkednek el, ha el tudjátok képzelni ezt ilyen módon.


Szeretnénk megbeszélni veletek, hogy mit fogtok kezdeni a sok időtökkel egyszer amikor távoztok abból az életből, amiben tudjuk hogy annyira jól fejlődtetek. Egy új kezdés lehet sokatok számára eléggé rázós bizonyos fokig, mondhatjuk úgy is hogy enyhén sokkoló néhányatoknak, mert amint véget érnek a régi utak és elkezdődnek az újak az mindig egy kihívás, amit komolyan kell venni. Kívánjuk nektek, Drágáink, akik figyelemmel kíséritek üzeneteinket, gondolkodjatok el arról hogyan fogjátok kezelni a búcsúzást attól a sok dologtól amiben fejlődtetek és már annyira megszoktátok. Képesek lesztek zökkenőmentesen végrehajtani ezt az átmenetet, vagy meg fogtok tapasztalni néhány légörvényt világotokon, nehéznek találván elengedni oly sok ismerős dolgot? Mi is ott leszünk nektek, útmutatásunkat és tanácsainkat felkínálva azoknak, akik ezt az átmenetet egy kissé kihívásnak találják és hasznot húzhatnak azok segítségéből akik előttük járnak és átélték már azt, amit ti fogtok hamarosan megtapasztalni, nem egyszer, de ezelőtt már sok alkalommal.


Bár ez egy dicsőséges, izgalmas, kalandos és szórakoztató élmény lesz számotokra, de egy új, különös, titokzatos és olykor kihívást jelentő tapasztalat is lesz sokatok számára. Azt szeretnénk, hogy készítsétek fel magatokat a legjobban amennyire lehet, arra ami egy nagy változás lesz számotokra. Ez nem egy apró változás lesz sok tekintetben, mert sok szabályként megismert dolog amiben felnőttetek szertefoszlik, utat adva a sok újnak, amiről nincs vagy csak nagyon kevés emléketek van. Látjátok, hogy ez lehet természetesen egy enyhe sokk valakinek? Mi természetesen megértjük ezt, és amennyire tudjuk szeretnénk a lehető legjobban lecsökkenteni azt, ami felkavaró élmény lehet számotokra, és lehetővé tenni az átmenetet az új életbe annyira zökkenőmentesen és alaposan amennyire lehetséges.


Ehhez úgy érezzük a legjobb, ha ecseteljük egy kicsit milyen is lesz számotokra amikor elhagyjátok ezt a valóságot egy újért, különbözőbbért, egy magasabbrendűért, egy szabadabbért, egy irgalmasabbért és kalandosabbért. Az egyik dolog amitől megszabadultok az a korlátozások, amik ebbe a dimenzióba hoztak benneteket, amit ma otthonotoknak hívtok. Oly sok korlátozó tényező van: pénz, kor, egészség, nemek közötti megkülönböztetés, földrajzi adottságok, munkahelyeitek, családjaitok. Ezek mind korlátok, mondhatnánk béklyók, habár megértjük mennyire szeretitek családjaitokat és szerethetitek azt a területet ahol éltek, ez nem az amire mi gondolunk. Amire mi gondolunk az, hogy vannak kötődéseitek életetek ezen területeihez, kötődések melyek nem vághatók el könnyedén, megengedve szabad mozgásotokat bárhová is szeretnétek menni és tegyétek azt amit szeretnétek. Ez az egyik szempont életetekben, ami bizonyosan meg fog változni, ha egyszer felbukkantok a magasabb birodalmakban, ahol nem lesznek kötöttségeitek amik visszatartsanak a szárnyalástól benneteket bárhová is szeretnétek eljutni, látni és megtapasztalni.


Igen, igaz, hogy van családotok az innenső oldalon is, akik nagyon szeretnek benneteket, Drágáink, de nincsenek családjaitok abban az értelemben amiért minden nap dolgoznotok kell, hogy támogassátok őket, vagy otthon maradva neveljétek őket , vagy mindkettő, mert ez nem része új valóságotoknak. Sokan közületek új életpályán fogják magukat találni, ez is igaz, de bőven lesz időtök, szabadságotok és anyagi javak az utazáshoz oda, ahová szeretnétek és tenni azt amit kívántok, mert nem lesztek lekötve egy állással, ami oly sokatok életének parancsol ahogyan az ma lehetséges.


Ez néhány azon tényezők közül, amikről szeretnénk hogy ma elgondolkodjatok, mert bár sokan tekintik ezt egy áldásnak, amivel képesek lesznek elvágni kötelékeit néhány olyan dolognak amiről már beszéltünk, meglepődhettek azon, hogy lesznek sokan közületek, akik kihívásnak fogják találni ezen dolgok elengedését vagy akárcsak néhányat ezek közül, mert ők sohasem ismerték életük ezen szempontjaiból az igazi szabadságot, ami oly sok idejüket, energiájukat, figyelmüket és forrásukat igényelte. Csak azt szeretnénk, hogy gondolkozzatok el erről ma és arról is hogyan fogtok érezni és hogyan fogjátok kezelni ezt érzelmileg, amikor mindnyájatok kötelékei, amik ma bizonyos fokig visszatarthattak benneteket attól, hogy felfedezzétek azt amit meg akartok tapasztalni és utazni oda, ahová kívántok kötetlenül mindörökre. Ma gondolkodjatok el ezen és készítsétek fel magatokat, mert bár a szabadság egy örömteli áldás és ajándék, az igazi szabadság is lehet elég nagy kihívás néhányatoknak, amikor az ajándékcsomagok kinyílnak először sok évmillió után, vagy lehet éppen első alkalommal.


Szabad fívéreitek és nővéreitek vagyunk a Fény Galaktikus Szövetségétől. Szeretünk mindnyájatokat, Drágáink.


Csatornázta – Greg Giles


Website: ascensionearth2012.blogspot.com


Fordította – Katherine 


Forrás:

 http://hungariangg.blogspot.hu/2012/08/2010-07-30.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése