2012. augusztus 12., vasárnap

Az idővonalak tudománya és azok előrejelzései - Galaktikus üzenet

A FÉNY GALAKTIKUS SZÖVETSÉGÉNEK ÜZENETE
2012.08.10.




Az idővonalak tudománya és azok előrejelzései 


Ahogy most haladunk előre e világgal kapcsolatos terveinkben, elkezdesz majd hirtelen változásokat látni mind több kormányzati és mind másfajta rendszerben szerte a társadalmatokban. Ezeknek a változásoknak – bár bizonyos területeken fokozatosan történnek – gyorsnak kell lenniük bizonyos területeken, mivel itt nincs sok választásunk és néhány rendszereteknek úgy kell összeomlania, mintha egy plédet kirántanánk alóluk. Szeretnénk olyan lassan és óvatosan eljárni, ahogy csak lehetséges. Így is fogunk tenni, ámbár néhány esetben az a fajta lassúság, ahogy ezt meg tudjuk tenni, a ti szemszögetekből nézve még mindig viszonylag gyorsan fog történni, hiszen az új rendszereket gyorsan fel kell építeni, hogy megvédjék a világotokat, és hogy megvédjék az életetek fontos részeit, mint például az élelmiszer-előállítást és -elosztást, valamint több szükséges területet, mint például a víz és elektromossági ellátás. Ezeket a rendszereket most meg kell védeni, de ajánlunk nektek helyettesítésükre más szisztémákat, amik meg fogják változtatni ezen áruk előállítását, bár ezeket a változásokat háttérbe kell helyeznünk az idő szűke miatt, mondjuk úgy, hogy amíg mi az erőinket a többi szükséges területre összpontosítjuk, ezek később kerülnek feljebb a listánkon.

Úgy érezzük, hogy meg fogjátok ezt érteni, ha megértitek, hogy a bolygótok a jelenlegi időkben néhány eltérő lehetséges kimenetel tetején csücsül, kételyek között. Mi úgy fogunk ezekre a végeredményekre utalni, mint idővonalakra, és el fogjuk magyarázni ezeket az idővonalakat. Elmondjuk, hogy miben különböznek egymástól, hogyan lehet egyik idővonalból a szomszédosba jutnotok, és hogy szerintünk mi a legjobb az ezen lehetőségekre való felkészüléshez, hiszen mi nem tudjuk, hogy te melyik idővonalat fogod választani; ok és okozat, a gondolataid, a tetteid és a szándékaid miatt. Bár sokan közületek azt hiszik, de nekünk nincs kristálygömbünk, ami segítségével könnyen tudnánk a sorsotokban olvasni. Ez nem így működik. Ahogy ez működik, az az, hogy vannak bizonyos technológiáink, melyek segítenek minket pontosabban előrevetíteni (megtervezni) az idővonalakat. Vannak olyan technológiáink is, melyek segítenek abban, hogy – mondjuk így – meglátogassunk jövőbeli idővonalakat azért, hogy felmérjük őket és hogy jelentéseket, kutatásokat és vizsgálatokat végezzünk, majd visszahozzuk ezeket az adatokat a jelenlegi időbe. Mindemellett, nincsen egyetlen olyan eszközünk sem, mellyel az által, hogy választással megváltoztatunk egy utat, megjósolhatjuk, melyik idővonalat fogja bárki is megtapasztalni.


Érted ezt a különbséget? Ez egy nagyon fontos pont. Mindenkitől, aki most olvassa a szavainkat azt kérjük, hogy gondolja végig, mit is mondtunk. Olvassa el ismét és tanulmányozza a mai üzenetünk e részét, mert szeretnénk, ha mindenki nagyon iskolázott lenne ebben a témában ugyanúgy, ahogy sok másban is, de engedjétek meg, hogy ma az idővonalak tudományára és az előrejelzéseikre összpontosítsunk. Nincs semmi olyan technológiánk vagy fizikai képességünk, melyekkel előre tudnánk jelezni, hogy melyik ember – még ha az a mi saját emberünk is –a manifesztáció teremtő erején, szavak, tettek, szándékok által melyik idővonalat fogja választani és megtapasztalni.


Mi, a saját szemszögünkből, sokkal tudatosabban hozzuk létre az idővonalakat, amelyeket meg akarunk tapasztalni. Ez az igazság. Mi nagyon élvezzük ezt az előnyt veletek szemben, mert nagyon kevesen értitek a kreatív megnyilatkozás erejét és ezért sok esetben nem tudatosan teremtitek meg azokat az idővonalakat, amelyeket meg fogtok tapasztalni. Ti, mint egy összetett tapasztalás, az idővonalakat néhány különböző módszer alapján választjátok és ezek közül a módszerek közül néhány nem tudatos eszközökkel kerül kiválasztásra. Néhányat pedig azok manipulálnak, akik értik a kreatív manifesztáció folyamatát a világotokban és ezek hatnak a maradék emberre trükkök, megtévesztés és befolyásolás által. Néhányan ezt úgy nevezitek, hogy tudatvezérlés, bár rajtatok kívül senki sem irányítja a tudatotokat. Ezt sose feledjétek. Amit ők csinálnak az a tudati mintáitok befolyásolása. Ez teljesen különbözik attól, mint amikor valaki a tudatodat irányítja, mivel te és csakis te vagy az, akinek megvan a hatalma arra, hogy bármit létrehozzon saját maga számára, amit csak akar. És neked van csak meg az a hatalmad, hogy vázlatosan kitervelj bármiféle nyugtalanságot vagy gondolatot. Ne feledd ezt! Ne felejtsd el, hogy senkinek sincs feletted egyáltalán hatalma, ha te nem adtad szándékosan oda másnak.


Térjünk vissza az idővonalakkal kapcsolatos megbeszéléshez. Az utazásotok jelenlegi periódusában – úgy, ahogy mindig is – sok idővonalat elérhettek és eláruljuk anélkül, hogy megpróbálnánk összezavarni titeket, hogy végtelen számú jövőbeli idővonalat választhattok. Kollektív és egyéni tudatotok jelenlegi állása alapján eláruljuk, hogy nagyon sok jövőbeli idővonalatok van, amik – statisztikai kifejezéssel élve – valószínűtlenek. Más szavakkal mondva: vannak olyan gondolatok, ötletek és álmok, melyek a legtöbbetekben épp nincsenek meg, ezért valószínűleg elegen vagytok, akik úgy gondolják, hogy ezek az idővonalak nem is fognak megtörténni, így matematikai és statisztikai számítások szerint figyelmen kívül is hagyhatjuk ezeket az idővonalaitokat.


Tehát, mik azok az álmok és látomások, amelyek a jövőtökkel kapcsolatban ugyanazok számotokra? Ez az, ahol össze tudunk állítani adatokat és statisztikákat és többféle ésszerű végeredményt kaphatunk arról, hogy melyik idővonal vagy melyik idővonalak azok, melyek statisztikailag valószínűbbek a többinél. Ez az, amit a veletek kapcsolatos vizsgálataink során, a nektek küldött üzeneteink által teszünk, és ezért vagyunk annyira kíváncsiak a hozzászólásaitokra, amiket az üzeneteink alatt hagytok az on-line közösségeitekben. Kevesen vagytok akik – még a korábbi vagy a jelenlegi inkarnációtok során – beleegyeztetek abba, hogy megvizsgálhatjuk néhány gondolati mintátokat, melyeket e változások idején folytatunk le. Az elsöprő többségetek azonban nem vesz részt ebben a kutatásban.


Egész gyakran ráakadunk azok hozzászólásaira, akik azt hiszik, hogy mi a telepatikus képességeinket használjuk ahhoz, hogy kihallgassuk személyes és belső gondolataitokat. Szeretnénk ezért tökéletesen egyértelművé tenni számotokra, hogy miért kérjük, hogy szóljatok hozzá az üzeneteinkhez, ha – szerintetek – egyszerűen tudunk olvasni az agyatokban. Ez nem így van. Mi nem olvasunk az agyatokban. Mi egyáltalán nem sértjük meg senki jogait. Kérünk, értsétek ezt meg. Kérjük, ne feledjétek ezt el. Mi azért kérjük, hogy hagyjatok hozzászólásokat, mert ez az útja, az egyetlen útja annak, hogy kiderítsük, mit éreztek és mit szeretnétek önmagatok számára. Reméljük, tökéletesen tisztáztuk magunkat ebben a témában, mivel senkinek sincs joga ahhoz, hogy mások személyes szférájába berontson; oda, amely az ő belső lénye és mi, a Fény Galaktikus Szövetségének tagjai természetesen nem sértjük meg semmilyen módon, alakban vagy formában ezt a jogot.


Az üzeneteink alatt hagyott hozzászólásaitok olvasásával adatokat gyűjtünk, feltételezéseket gyártunk, hogy mi az, amit ti, mint közösség magatoknak teremtetek; ez az, amit ti is csináltok minden egyes pillanatában minden egyes napotoknak; ti a jövőt teremtitek. Tehát, szerintünk mit teremtetek? Ez a nagy kérdés, ugye? Ez a legnagyobb kérdés, ami szerintünk a tudatotokban és az ajkatokon kellene lennie minden egyes napon; de eddig azt látjuk, hogy sokan közületek nagyon sok más dologgal vannak elfoglalva és mi csak csodálkozunk, mert – újra elmondjuk, hogy – nem olvasunk a gondolataitokban, csak az on-line közösségeitekben hagyott szavaitok által tudjuk kideríteni a gondolataitokat. Amit mi látunk, az a jövőtök megteremtésével kapcsolatos felfogás és gondoskodás hiánya. Szeretnénk, ha tudnátok azt, hogy amint egy nap véget ért és egy másik elkezdődik, ti megformáltatok, kifaragtatok valamit, amit később mindannyian meg fogtok tapasztalni és sok esetben már meg is tapasztaltatok.


Tehát, mi az, amit formáltok? Mi az, amit faragtok? Mit teremtetek? Az idővonalaitokat hozzátok létre. Több mint egy lehetőséget teremtetek, mivel a kreatív manifesztáció ereje összetett, így nem csak egy meghatározott vagy pontos jövőt teremtetek, hanem sok eshetőséget hoztok létre, és ahogy a teremtés vizén úsztok át, visszaestek és áramoltok, emelkedtek és süllyedtek – mondhatni – különböző lehetőségeken keresztül minden nap minden egyes percében. Az idővonalak nem egyenes nyilak, nem vízszintes utak. Az idővonalak a lehetőségek összetett hálói. Egy kicsit másképp, egy kicsit tisztábban látod már az idővonalaidat és azt, hogy hogyan teremtitek ezeket mindannyian, amikor előre haladtok a napotok során? Minden egyes napotok során?


Nos, mi azt kérdezzük ma tőled, hogy tudod-e azokat az eshetőségeket, amelyeket a jövőd hoz számodra? Természetesen nem tudhatod ezt és mi sem tudhatjuk. Az on-line közösségeitekben nagyon gyakran megkérdezitek tőlünk, hogy milyen lesz a jövőtök és mit fogtok mindannyian megtapasztalni. És mi azt mondjuk: ti már tudjátok, hogy erre nem tudunk választ adni, mivel sem nekünk, sem nektek nincs információtok róla. Senkinek sincs. Bármi megtörténhet, ezt már többször is elmondtuk nektek. Megbeszéltünk veletek sok lehetőséget, leírtunk nektek csodálatos dolgokat, amelyek mind eshetőségek számotokra és valóban azok, de rajtatok áll, hogy egyesével mindenki manifesztálja ezeket a dolgokat saját maga számára, az emberek és a bolygótok számára, hiszen ez ilyen módon működik.


Szeretnénk, ha elgondolkodnátok azon, amiről az előbb beszéltünk nektek. Kérjük, hogy olvassátok el újra az üzenetünket, ha ez jobban segít megérteni a mai leckénket; úgy érezzük, hogy sokatok elveszít egy lehetőséget arra, hogy tanuljon még úgy is, ha rászánja az időt arra, hogy elolvassa az üzeneteinket. Úgy érezzük, hogy sokan közületek csak átfutják ezeket az üzeneteket vagy nem megfelelő módon figyelnek a magyarázatainkra és a hiányosságokra, melyek időnként az utolsó részekben találhatók. Az üzeneteink nagyon építőek lehetnek számotokra, mint egyének számára és az embereknek, mint közösség, mivel ez – egyenlőre – a ti magasabb dimenziós információtok életvonala. Nincs más csővezeték, nincs más sugárút senki számára a magasabb világokból származó információgyűjtésre, csak telepatikusan. Ha vannak közöttetek olyanok, akik még nem profik a kommunikáció e módjában, akkor ebben a vonatkozásban az üzeneteink ezen emberek életvonalai. Azt javasoljuk, hogy nézzétek és bánjatok ezekkel így és ne kezeljétek annyira durván, ítélkezően és tiszteletlenül, mert az üzeneteink a szeretet, a gondoskodás, a felsőbb dimenziós bölcsesség és információ üzenetei és ezek sokat segíthetnek nektek a jelen időkben.


Ez minden, amit el szerettünk volna nektek ma mondani és azt kérjük, hogy úgy éljétek meg a napotok hátralévő részét, hogy tudatában vagytok annak, hogy a jövőtöket teremtitek meg.


Szeretünk benneteket és mi vagyunk a társteremtőid a közös jövőnknek, annak eljöveteléig. Mi vagyunk a Fény Galaktikus Szövetsége.




Csatornázta: Greg Giles


Fordította: Vénusz


Website: http://www.ascensionearth2012.org/2012/08/message-from-galactic-federation-of_7280.html 

Forrás: http://hungariangg.blogspot.hu/2012/08/2012-08-10.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése