2012. augusztus 19., vasárnap

Minden lehetséges marad számotokra - Ashtar Parancsnokság


AZ ASHTAR PARANCSNOKSÁG ÜZENETE
2012.08.15.




Minden lehetséges marad számotokra 

 

Tartsátok meg az álmaitokat, a vágyaitokat és a képeiteket, melyeket az új életetekről és az új világotokról alkottatok, mivel mindezek olyannyira lehetségesek, amennyire mindig is voltak. Nem tűntek sehova. És minden, amit már megbeszéltünk veletek, még mindig lehetséges, csak megtörténtté kell tenni, ennyi az egész. Nincs értelme most feladni. Nem borult be a horizont, hiszen nem változott semmi. Miért vannak közöttetek olyanok, akik azt hiszik, hogy minden megváltozott a várakozásaitokban, a szemléletmódotokban, az idővonalaitokban, bármiben? Szeretnénk ezt megtudni ma. Szeretnénk, ha azok, akik azt hiszik, hogy valami megváltozott, hogy valami hirtelen nem lehetséges számotokra, megosztanák velünk és elmagyaráznák nekünk, hogy mi az és miért érzik, hogy néhány szabály megváltozott vagy néhány ígéretet megszegtünk vagy, hogy többé már nem rendelkezhettek valamivel, amiről korábban ezt hittétek.

Kérjük, mondjátok el, miért éreztek így. Ha van valami, amiről azt hiszitek, hogy mi mondtuk, kérjük, hogy magyarázzátok el, amiről azt hiszitek, hogy mi mondtuk talán korábbi üzenetekben és mondjátok el, szerintetek mit mondtunk nem rég olyan üzenetekben, ami bármilyen módon meghatározta számotokra, hogy valamelyik lehetőségetek megváltozott. Ez az, amit látni szeretnénk ma, mert ez nagyban segít minket abban, hogy megértsük ezt a hirtelen hangulathullámzást, amit néhányan az elmúlt napok során gyakoroltatok. Mi az elkövetkező időszakot úgy látjuk, hogy azok pompás lehetőségekben gazdagok. Nem látunk korlátokat vagy határokat abban, amit önmagatok számára elérhettek, amiben részesedhettek és abban sem, hogy innét hová mehettek. Eláruljuk nektek, hogy sokkal tisztábban látjuk a jövőbeli idővonalaitokat, de azt is el kell mondanunk, hogy ezek az idővonalak végtelenek, minden szándék és cél szempontjából határtalanok. Bármit elérhettek, amire vágytok, amiről álmodtok, amit akartok, és amire vártok. Szinte semmi sincs, amiben nem részesülhettek. Tehát, mi az oka annak, hogy néhányatok feje fölött ma borús felhők vannak?


Ez az, amit szeretnénk feltárni ma és kérjük, továbbra is hagyjatok hozzászólásokat az üzenetünk alatt és osszátok meg velünk belső gondolataitokat, mert szeretnénk még egyszer tisztába jönni ezzel kapcsolatban; nem tudunk a belső gondolataitokban olvasni csak akkor, ha azokat megosztjátok velünk a hozzászólásaitok által az üzeneteink alatt. Vannak közöttetek továbbra is olyanok, akik úgy érzik, hogy a telepatikus vagy pszichés képességeinket használjuk arra, hogy engedély nélkül áttörjük a személyes tudatotok belső menedékét. Megismételjük, és szeretnénk tökéletesen egyértelművé tenni: nem sértjük meg senki személyes birtokjogait, ami nem más, mint a ti szellemi, érzelmi, mentális és spirituális „hajótok”. Tiszteletben tartjuk, megbecsüljük és engedelmeskedünk azoknak a törvényeknek, melyek ezt az univerzumot irányítják, a személyes és szuverén jogait minden egyes embernek és csoportnak ebben az univerzumban. Úgy érezzük, ismét nagyon egyértelműek voltunk ezzel kapcsolatban és továbbmehetünk más, mai témánkra.


Úgy érezzük, hogy néhányatok csalódottsága önmagatokon megfigyelhető, személyes változásokat indít el a világotokban. Eláruljuk, hogy a változások sokaknak nyilvánvalóvá válnak majd, de azt is tudnotok kell, hogy más irányokban is kell keresnetek ezeket a változásokat, mivel a televízió és az újságok nem fognak bizonyítékot szolgáltatni nektek arról, amit ti kerestek. Legalábbis nem most. Úgy látjuk, hogy ez meg fog történni később, hiszen ez csupán egy eshetőség, amikor a falak, melyek elrejtik az igazságot és a valóságot, egyszer csak leomlanak és a médiátok minden területe elég biztonságosnak érzi majd, hogy ezekről a történésekről tudósítson benneteket. Most még nem ez a helyzet, de ez lesz, mivel a világotok előtt sok változás áll és ez csupán az egyike lesz ezeknek, bár ez valóban egy nagyon fontos változás lesz.


Ma azt javasoljuk nektek, hogy keressetek bizonyítékokat alternatív hírforrásokon keresztül néhány változásra, melyeket szeretnétek megtapasztalni, mert ezek a férfiak és nők már ráleltek arra a bátorságra, merészségre, becsületességre, akaratra, vágyra és szükségességre, hogy a testvéreiknek az igazságot tudósítsák arról, ami kiszivárog a világotokban. Ezeknek a bátor, tisztességes és profi férfiaknak és nőknek gratulálunk a szép munkájukhoz. Azt üzenjük és kérjük, folytassátok a törekvéseiteket, mert sok testvéretek szeme rátok és a munkátokra fog szegeződni nemsokára, az előttünk lévő időszakban, amint az eseményeke folytatódnak, és mint egy hullám egy tóban egyre nőni fognak és kiterjednek, és betöltik a világotok embereinek kollektív tudatát. És ti, valamint a ti fáradhatatlan erőfeszítéseitek azok, amikre a legnagyobb szükség lesz az igazság hangjának.


Eláruljuk nektek, hogy mi, az Ashtar Parancsnokság, elkezdtünk bizonyítékokat keresni a bűnös cabal tagjainak letartóztatásával kapcsolatban az interneteteken keresztül, és azt üzenjük nektek, hogy nincs okotok arra, hogy ne kezdjétek el ti is összeszedni rendszeresen ezeket a tornyosuló cselekedeteket. Szeretnénk látni, hogy többen közületek átfésülik az internet legmélyebb pontjait úgy, ahogy mi kutatjuk át az univerzumot annak legtávolabbi pontjáig, mert senki sem tudja soha, hogy milyen messzire kell néznie, mielőtt megtalálja, amit keres. Sokszor nagy dolgok jönnek nagyon pici csomagokban és szeretnénk, ha nem felednétek el ezt akkor, amikor keresitek, mi lesz a bizonyíték értékes része, amit sokan látni szeretnétek.


Hogy áttérjünk egy másik témára, eláruljuk, hogy nagy lépésekkel haladunk a veletek végzendő, első kezdő programunk sorrendjének elkészítésében. Megismétlem, hogy védő határokat fogunk építeni tengerparti védőgát formájában nem messze bolygótok több területén közel a tengerparthoz. Ott, ahogy úgy gondoljuk, hogy a partvonalak a természetes állapotukban nem nyújtanak megfelelő védelmet tengerszint emelkedés esetén, mely az előttünk álló időben a partvonal felé veszi az irányát. Megfigyelő szolgálatunk megerősítette megint a korábbi felfedezését és ismét arra következtetett, hogy a bolygótok bizonyos területein számítani kell a tengerszint emelkedésére, valamint úgy véli, hogy ha ezek a területek valamilyen módon nem lesznek megvédve, akkor árvizekre lehet számítani, melyek károkat okozhatnak. Ez már a harmadik jelentés a természettudományi részlegünktől, mely a part menti területekre vonatkozóan felelős az óceánjaitok és tengereitek elemzéséért és mi ma megosztjuk veletek, hogy ez már a harmadik jelentés, ami kisebb eltérésekkel és módosulásokkal ugyanarra a következtetésre jutott.


Szeretnénk, ha értenétek azt a nagyfokú gondoskodást, időt és energiát, melyet a tanulmányozásainkba fektetünk. Ezeket a megfigyeléseket nem gyorsan, lazán, véletlenül vagy gondatlanul végezzük. A tanulmányainkat aprólékosan, jól végrehajtva, nagy alapossággal végezzük és olyan magasan képzett szervezeti tagjaink ellenőrzik és vonják le a következtetéseket, akik sok esetben vettek részt és végezték el hasonló kutatások következtetéseit sokszor, sok különböző részén ennek az univerzumnak. Szeretnénk, ha megértenétek ezt, bár lehetnek gyakorlati eltérések abban, hogy mik lesznek a végső kimenetelek, de ezek az eltérések nagyon aprók lehetnek, alig szemmel láthatóak és kimutathatóak a különbségek vagy eredmények.


Szeretnénk, ha elkezdenétek felkészülni effajta eshetőségekre, mivel a készenlét mindig kéz a kézben vándorol a megelőző intézkedésekkel. Mi, a ti segítségetekkel, azon fogunk dolgozni, hogy annyi kárt előzzünk meg, amennyit csak lehet az által, hogy megépítjük azokat a védőgátakat, amikről beszéltünk. Ezek a védőgátak óriási part menti területeket fognak megvédeni. Nem fognak minden egyes négyzetmérföldet megóvni a bolygótokon lévő tengerpartokon, hiszen ez túlmutat mind az idő szorítása miatt, mind az elképzelhető területek miatt és nem gondoljuk, hogy az lenne a legmegfelelőbb megoldás, hogy minden egyes négyzetmérföldjét a földterületeiteknek védőgátakkal lássuk el. Ehelyett szeretnénk ezeket a gátakat nagy stratégiai fontosságú területeken megépíteni, melyek nem csak ezeknek a területeknek a partvonalait védik majd meg, hanem megakadályozzák, hogy nagy mennyiségű víz ömöljön be többi területekre, bukógátakat okozva ezeken a partvonalakon.


Hogy megértsétek ezt, gondoljatok egy folyóra, ami egy óceánon folyik át és ki kell jutnia egy másik helyre valahol, mondjuk egy másik óceánba, tengerbe, öbölbe, folyóba vagy földterületre. Szeretnénk ezt megelőzni azzal, hogy az effajta vizeknek az áramlását megakadályozzuk, melyek be tudnak és be is fognak épülni mind méretben, mind pedig erősségben, amikor is a bolygótok köpenyének szerkezeti lemezei mozgásba lendülnek és rezegni kezdenek az előttünk álló időkben. Ezért szeretnénk megvalósítani a fentieket a bolygótok vizeivel kapcsolatban.


Nem lesz összeütközés egy – mondjuk úgy - ’vörös’ bolygóval, mely a naprendszeretekbe lép. Ezt szeretnénk tökéletesen egyértelművé tenni. Nem lesz vörös bolygó, aszteroida vagy üstökös, ami belép a naprendszeretekbe és bármiféle problémát okoz bármilyen módon a bolygótoknak sem összeütközés, sem gravitációs hatás formájában. Ebben érthetőek voltunk és szeretnénk, ha mindannyiótok megosztaná ezt az információt azokkal, akik effajta félrevezető dolgokat hagynak on-line körökben.


Szeretnénk elkerülni a pánikot és úgy érezzük, hogy amikor mások valótlan történeteket terjesztenek, mint például hogy az elkövetkező időkben egy nagy bolygó nekiütközik a tiéteknek, ez kétségkívül pánikot kelt és félelmet erősít és kérdenénk: kit szolgál ez jobban? Benneteket szolgálna? Az embereket a bolygótokon, hogy elkezdjetek pánikba esni és félni az előttünk álló időben? Minket szolgálna, a szövetségeseiteket a galaktikus parancsnokságokból, akik semmit sem szeretnének annál jobban, mint egy békés újraegyesülést veletek? Vagy valaki mást szolgálna? A sötét mestereket szolgálná, akik idővel nagymértékben megerősítették magukat mind egészségben, mind erőben, mind irányításban és ismét kihasználják a félelemkeltést a világotokban? Azt kérjük, mindig szánjatok rá egy percet és gondolkodjatok el ezen, amikor egy cikket olvastok az interneten. Kérdezzétek meg magatoktól, hogy kinek van haszna abból a történetből, amit terjesztenek? Ha egyértelmű, hogy valaki nagyon konkrét embernek van haszna egy ilyen történetből, tegyetek fel magatoknak még egy kérdést: Valószínűsíthetően ki írhatta ezt a történetet?


Ez minden, amit meg akartunk ma beszélni veletek és szeretnénk ezekkel a szavakkal elköszönni: miért van az, hogy sokan közületek az elmúlt néhány évben leereszkedtek? Milyen változást érzel? Ha ez az, hogy megtudtad, hogy nem mindenki fog a ti világotokban felemelkedni magasabb dimenziókba az előttünk álló időszakban, szeretnénk megkérdezni tőled, hogy miért érzed azt, hogy te is azok között leszel, akik nem fogják megtapasztalni a felemelkedést? Miért van az, hogy néhány napja még azt gondoltad, hogy te is megtapasztalod a felemelkedést és miért van az, hogy sokan közületek ma azt érzik, hogy ők nem fogják? Ez egyszerűen azért van, mert megtudtad, hogy nem mindenki fog felemelkedni? Miért gondolod, hogy ezek közé automatikusan te is beletartozol? Ez az, amit ma szeretnénk, hogy jobban megértsetek, mert ha vannak indokok, miért érzed azt, hogy nem vagy a listán, mint korábban, hogy felemelkedj? Nem tudnátok azon dolgozni, hogy kiigazítsátok azokat a problémákat vagy hiányosságokat, vagy okokat, amik miatt azt érzitek, hogy nem fogtok felemelkedni?


Miért lépnétek ki hirtelen? Miért adnátok fel olyan könnyen? Miért nem mondjátok egyszerűen magatoknak: „Vannak változtatások, amiket meg kell tennem önmagamban és meg is teszem most.” és aztán tegyétek is meg. Ez az, amit kérünk ma tőletek, hogy magyarázzátok el nekünk az üzenetünk alatt hagyva gondolataitokat, mert szeretnénk jobban megérteni, miért vannak közöttetek olyanok, akik úgy gondolják, hogy vannak olyan oldalaitok, amelyeken nem lehet változtatni, amiket nem lehet korrigálni. És kérjük, osszátok meg velünk továbbá és mondjátok el, hogy mik ezek a dolgok, amikről közületek sokan úgy tűnik, hogy azt hiszik, hogy szilárdak, véglegesek, megváltoztathatatlanok bennetek, mivel mi nem látunk egyáltalán semmit bennetek, amiket azonnal nem lehetne megváltoztatni kis erőkifejtéssel, odafigyeléssel, elszántsággal, ösztönzéssel és akarattal. Ez néhány dolog azok közül, amik bennetek megvannak, amik sosem változnak meg. Azt üzenjük ma nektek, hogy használjátok, amitek van és változtassatok azon, amiről tudjátok a lelketek mélyén, hogy szükséges lenne megváltoztatni.


Mi itt vagyunk és felajánljuk nektek a támogatásunkat, hogy segítsünk nektek véghezvinni ezeket a módosításokat. Mi vagyunk az Ashtar Parancsnokság.




Csatornázta: Greg Giles


Fordította: Vénusz


Website: http://www.ascensionearth2012.org/2012/08/message-from-ashtar-command-81512-all.html 


*  
Forrás: http://hungariangg.blogspot.hu/2012/08/2012-08-15.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése