2015. április 3., péntek

A Szövetséges Flotta - Helyzetjelentés a Naprendszerről 02.04.

A sci-fi filmek kismiskák ehhez a cikkhez képest.. ilyet kitalálni nehéz ... legalábbis zseniális írónak kellene lenni hozzá.
Én személy szerint úgy olvasom, mint egy érdekes regényt. Élvezem, és arra gondolok, hogy majd meglátjuk, mennyi igaz belőle.
Az viszont igaz - mert szemmel látható - hogy az eddigi világrend egyre jobban rogyadozik, és az emberek is változnak - ki erre, ki arra..
Milly


A Szövetséges Flotta - Helyzetjelentés a Naprendszerről


Az 1996-os Arkhón invázió óta intenzív háború folyik ebben a Naprendszerben.

Közvetlenül 1996 után a közös Draco-Reptilián flotta együtt az illuminátusok titkos űrprogramjának több frakciójával majdnem teljes ellenőrzést ért el a Naprendszerben. Sok ember volt kénytelen dolgozni nekik rabszolgaként az aszteroidákon bányászva. A Draco erők inkább a külső Naprendszer gyarmatait foglalták el, míg az illuminátusok jobban összpontosítottak az aszteroida övre, a Marsra és a Holdra.

A Holdon volt egy hagyományos elkülönülés az innenső, és a túloldal között. A közeli oldalt többnyire pozitív fajok foglalták el az Arkhimédész bázis kivételével, mely már korábban, 1977-ben elpusztult, és ami a Solar Warden programhoz tartozott. A Dracoknak, hüllőknek és az illuminátusoknak többnyire a túloldalon voltak bázisaik. Ennek az az oka, hogy el akarták rejteni a tevékenységüket a felszíni emberiség kíváncsiskodó szeme elől, ugyanakkor nem volt fejlett álcázó technológiájuk, mint amellyel a Fény erők rendelkeztek. Ugyanezen okból kifolyólag a titkos űrhajójukat fekete színűre festették, hogy alacsonyabb legyen az albedója (elektromágneses sugarak visszaverődési képessége) annak érdekében, hogy igyekezzenek észrevétlenek maradni a földi hivatásos és amatőr csillagászok előtt. Valamint a repülési röppályákat úgy kellett beállítaniuk, hogy minimalizálják az észlelés kockázatát.

Az LOC-t (Lunar Operations Command - Hold Műveleti Parancsnokság), mely fő fellegvára volt a Solar Warden programnak, jelenleg a Fény erői birtokolják, mely a Hold túlsó oldalán található.

Érdekes látni, hogy néhány mélyebb hírszerzési információ is kiszivárgott már az interneten sci-fi-nek álcázva, néhány kolónia leírásával, melyek nagyon közel állnak a valósághoz:

http://www.karridian.net/robotech_sc_offworld.html

Emellett van néhány puha találgatás a főáramú médiában a felszín alatti Hold bázisok lehetőségéről.

http://rt.com/news/242893-moon-lava-tubes-size/

Szerencsére az 1996-os invázió után a Fény erők fő bázisát a Ganümédészt nem foglalták el. A Ganümédész bázis a fő interdimenzionális portál helyszíne a Szíriusz felé, és ez a portál az egész invázió során érintetlenül maradt a Fény erők kezében.

Ezen felül egy ellenállási mozgalmat szerveztek a Draco/illuminátus rabszolga kolónia X bolygón. Ez az ellenállási mozgalom fizikai kapcsolatba került a Plejádiakkal, akik a külső Kuiper-övben parkoltak a heliopauzán túl, és Plejádi támogatással lázadást szerveztek az X bolygón 1999 decemberében, amikor kirúgták az illumnátusokat, felszabadították a bolygót, és bázisukat áthelyezték a föld alatti Agartha hálózatba a Föld bolygón.

Az X bolygót a Fény erők ettől kezdve stratégiai bázisként használták a Naprendszert megtisztító műveletekhez. Először megtisztították a sötét erők fő katonai erődítményét a Charon-on. Aztán viszonylag gyorsan folytatták a külső Naprendszerben, majd heves harcok zajlottak a fő aszteroida övben 2000 és 2003 között.

2001 márciuásban a Fény erők egy bizonyos fontos művelete fejeződött be, és a Központi Civilizáció közvetlenül be tudott avatkozni a Naprendszerben. Hold méretű gömb alakú köztes állomásokat helyeztek el a Naprendszer heliopauzáján kívül, hogy stabilizálják a Galaktikus Központi Nap beáramló energiáját, mely egyre akítvabbá kezdett válni a 26 ezer éves ciklusának csúcsán. Ezen energiák harmonikus módon való Naprendszerbe irányításával számos kataklizmát sikerült megelőzni, többek között a Földön is. Amikor az illuminátusok kimutatták a gömbök jelenlétét, kiborultak, és megrendezték 9/11-et.

2003-ban a Fény erők kezdtek fölénybe kerülni a Naprendszerben, és az összes negatív titkos űrprogramnak véget vetettek, kivéve azt, amely közvetlenül kapcsolódott a Chimera csoporthoz.

Most az egyetlen probléma a Földön kívül egy nagyon kis számú Chimera csoport és csatlósaik, akik védik a Naprendszerben lévő erődjeiket plazma strangelet és toplet bombákkal.

Az IS:IS portál sikeres megnyitása után tavaly december 15-én, amely elvégezte a sötétség háromszögelését a helyi galaxishalmazban, a Központi Civilizáció nagyobb gömb alakú köztes állomásokat pozicionált (némelyik akár 48 ezer kilométer átmérőjű) a heliopauzában, és újra elhelyezett sok kisebb Hold méretűt a Naprendszeren belül.

Ez év januárjában az összes fizikai strangelet és toplet bomba eltávolítását követően kezdetét vette Naprendszerünk végső felszabadításának művelete (kódnevén MOSS).

A Föld bolygó még mindig számos földönkívüli faj háborújának középpontjában áll. Számos faj képviselője lépett be a karanténba sok évvel ezelőtt, és állandóan harcoltak. A Fény oldalán a legtöbb fénymunkás a Plejádokról és a Szíriuszról származik. Sok fénymunkás származik az Antaresről és az Arkturuszról. A Sárkány családok legtöbb képviselője a Draco faj pozitív frakciójából származik. Az Ellenállási Mozgalom és a pozitív katonaság sok tagja andromédai eredetű. A sötét oldalon a Rothschildok az Orionról érkeztek. A Rockefeller / Bush / Illumináci frakció a Draco faj negatív frakciójától származik. Az Iszlám Állam és Blackwater/Xe/Academi zsoldosok hüllő eredetűek. A jezsuiták és a Fekete Nemesi családok a negatív andromédai frakciótól származnak.

A Fény erők általános terve az, hogy felszabadítsák Naprendszerünket, és flottájuk pozíciójának durva vázlata már évtizedek óta ismert:


A Naprendszeren belül a Fény erőinek minden hajója egy Tachyon membránnal van álcázva, hogy észrevétlenek maradjanak bolygónk felszínéről nézve. Sok ilyen hajó hasonló pályát követ, mint a fő aszteroida öv és a Kuiper-öv objektumai, és a legtöbb Tachyon membrán a közönséges kondrit spektrális jelét vetíti ki (az aszteroida öv hajói), valamint a fagyott metán spektrális jelét (a Kuiper-öv hajói). Ezért a felszíni csillagászok rendszeresen összetévesztik őket a Kuiper-öv aszteroidáival.

Ezek a hajók nem úgy hajók, ahogy mi értjük őket, hanem többdimenziós bioszatellitek, a tudat és az intelligens Fény anyagának organikus interakciói.

A kisebb hajók az Ashtar Parancsnoksághoz, a Jupiter és a Plejádi, Szíriuszi, Andromédai, Arktúriai és az Ellenállás flottájához tartoznak. A nagyobb gömb alakú bioszatellitek a Központi Civilizációhoz tartoznak.

A Központi Civilizáció egy ősi faj, mely a Galaktikus Központi Naphoz közel alakult ki, és az első faj a Galaxisban, amely sok-sok millió évvel ezelőtt elérte a spirituális érettséget. Bizonyos körökben ez a faj Wingmaker néven ismert:

http://soulconnection.net/glossary_in_depth/central_race.html

Olykor már megmutatkoztak az emberi történelem során, mint szárnyakkal rendelkező fizikai angyali lények.

Egyik képviselőjük Iona hozta az Istennői misztériumokat a Földre Atlantiszban.

Több millió évvel ezelőtt a Központi Civilizáció interdimenzionális kapukat kezdett építeni, és létrehozni egy galaktikus fényhálózatot az egész galaxisban. Amint ez megtörtént, számos fajjal találkoztak a galaxisban, és segítettek nekik elérni ugyanazt a szintű spirituális érettséget. Mindezek a szuverén, spirituálisan érett fajok létrehoztak egy konföderációs uniót, melynek neve a Galaktikus Konföderáció (nem Galaktikus Föderáció). Ahogy a neve is mutatja, ez nem egy méhkas mentalitású központosított szövetség, hanem a szuverén érett fajok egy laza, konstruktív konföderációs uniója.

Van egy speciális részlege a Galaktikus Szövetségnek, az úgynevezett Ashtar Parancsnokság. Az Ashtar Parancsnokság célja ennek a bolygónak a felszabadítása. Egy másik fontos részlege az úgynevezett Jupiter Parancsnokság. A jupiter Parancsnokság a Ganümédész portál gondnoka, és fő céljuk a Naprendszer spirituális felszabadítása. Ez a fő spirituális erő a Csillag Rend, és a Kék Sárkány családok mögött.

Sok embert elmeprogramoztak az Ashtar Parancsnokság ellen 1996 után. Azóta a legtöbb csatornázót is elmeprogramozták, a közvetítéseiket megzavarták, és ők most elsősorban hamis üzeneteket kapnak az Arkhón éteri / plazma rács technológiától.

A kulcs itt az, hogy keressük a Fényt. Ha keresed a kapcsolatot a Fény erőkkel, megtalálod azt. Ha úgy döntesz, hogy mindig a negativitásra fókuszálsz, attól félve, hogy minden csak egy újabb átverés, akkor abban lesz részed. Tehát válaszd a fókuszodat bölcsen.

Ahogy jelenleg az Áttörési fázisban vagyunk, a Szövetség célja (egy másik szó a szövetséges Fény erőkre), hogy folytassa a végső offenzívát a 3-as Szektor teljes felszabadításáért. A 3-as Szektor a Naprendszer hírszerzési kódneve.

A Szövetség földönkívüli erői a mester erők a BRICS / Keleti Szövetség mögött ennek a bolygónak a felszínén.

A MOSS (Multidimensional Operations Solar System - Naprendszer Többdimenziós Műveletek) , és az azt követő Szublunáris Műveletek befejezése után az Esemény fog következni.

Ez lesz annak a régi jóslatnak a beteljesülése, amely a Központi Civilizáció spirituális tanainak a részét képezi arról az időről, amikor a sötétség el fog tűnni a galaxisból, és a Galaktikus Fényhálózat teljes lesz.

Sok információ fog megjelenni a Naprendszerbeli helyzetről a közeljövőben, ahogy a felszabadítási műveletek folytatódnak. Ezért fontos, hogy tisztában legyünk a Naprendszerrel kapcsolatos alapvető tényekkel, hogy jobban megértsük a megjelenő információkat.

Az áttörés közel van!

24 megjegyzés:

  1. Itt az a baj h nem jelennek meg.Mire kell várni? Megjelennének aztán felvennék a kapcsolatot valamelyik országgal aztán kész.Oly mindegy h ma vagy 50 év múlva jelennek meg félni akkor is fognak az emberek egy két hónapig.Csak a lényeg h ne kérjenek fel minket h csatlakozzunk hozzájuk mert sok embernek úgy fog leesni h ők katonákat toboroznak és hogy ezért is segítenek.2-3 év múlva már felkérhetnek.

    VálaszTörlés
  2. Az angol nyelvű változatban vannak még egyéb képek is

    http://2012portal.blogspot.co.at/

    VálaszTörlés
  3. Aranyos kis történet, csak az a baj, hogy amiket COBRA leír abból a valóságban semmit sem látni. Pont olyan, mint Fulford. Mintha mindketten egy teljesen más világban élnének. Azt kell feltételeznem, hogy feltekert 10 euróssal együtt szippantják az utcákat valami didibárban egy pohár whiskey mellett. Ettől jön meg csak igazán az ihlet. Amit COBRA leírt abból egy jófajta sci-fi filmet lehetne csinálni. Asszem fel is hívom Hollywúúdot :D

    VálaszTörlés
  4. Névtelen2015. április 4. 8:18

    Aki olvassa Kobra oldalának magyar nyelvű változatait, és egyéb más információkat, akkor abból már összetud rakni annyit, hogy most már tényleg nem sok idő van hátra, de addig még nem lehet megtörténni a bejelentésnek, és az eseménynek, amíg olyan eszközök vannak még a sötétek kezében, melyekkel még zsarolhatnak, és árthatnak másoknak, de amint ezek teljesen eltávolításra kerültek, semmi akadály nincs már az útban a Fény megállhatatlan győzelméhez.

    VálaszTörlés
  5. Tesla elképesztő UFO-ja

    ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/04/tesla-elkepeszto-ufo-ja.html#.VR-2lPmsWkU

    VálaszTörlés
  6. Hatalmas emberi lábnyom bizonyítja, hogy óriások jártak a Földön?

    rejtelyekszigete.com/rejtelyek/hatalmas-emberi-labnyom-bizonyitja-hogy-oriasok-jartak-a-foldon/

    VálaszTörlés
  7. Brutális sebességgel száguldott át a viharon egy szivar alakú UFO Nebraska fölött

    ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/04/brutalis-sebesseggel-szaguldott-at.html#.VSApZfmsWLU

    VálaszTörlés
  8. Crespi atya és az eltűnt arany leletek

    ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/04/crespi-atya-es-az-eltunt-arany-leletek.html#.VSAp9fmsWLU

    VálaszTörlés
  9. 300 millió éves csavar?

    rejtelyekszigete.com/rejtelyek/300-millio-eves-csavar/

    VálaszTörlés
  10. ashtar létezik az biztos de nem ide üzenget.az arkhónok ha félrevezetnek csatornázókat akkor most mi az igaz?én pl.észrevettem h.zavar minden.net,telefon emberek kik húst esznek colát isznak.viccesnek tünik de a siriusról jöttem úgy érzem és ezt 2látó is megerösitette.pont ezért zavarnak szándékosan valakik.tehát 1,2 vagy x?totózhatunk h.ki ir igazat ki az igaz csatornázó.kati erre megirja h.hallgass a szivedre de még a szivemet is zavarják.pont azt érzem h.a csakráimat támadja 1láthatatlan erö.az biztos h.ezt az oldalt is figyelik és a tudatunkat olyan technologiával manipulálják és olyan szemét sugárzás van itt h.ashtar nem csoda ha marad a hajóján.a 60as években itt volt elmondta siracusának a lényeget.gondolom nem fog hülyét csinálni magából és ide üzengetni.ez van még nem érettünk meg a tant befogadni hiába látjuk halljuk még éretlenek vagyunk.amig 1ember rendör meg katona meg pap ,polizikus addig nem ismerheti istent.néha nézem öket és nem tudom h.emberek vagy patkányok.inkább utóbbi.ilyen tudatmanipulálást elérni az már komoly mágiával lehet csak.bush nem ügyetlen figura és a fény eröi h.mire várnak azt én se értem.persze erre is van magyarázat mint mindenre.csak kérdés h.az 1-es 2-es vagy az x a jó.sakkora birkák vagyunk h.nem nehéz madárnak nézni.szárnyas birkák.

    VálaszTörlés
  11. Na de mennyi hülyeség.Már nem olvasom az oldalt de ha ráklikkelek akkor jobbnak látom elhagyni is az olvasását.Gratulálok annak aki ilyen fantazmagóriákat kitalál.

    VálaszTörlés
  12. A Galaktikus Föderáció és a Spirituális Hierarchia Üzenete 2015. Március 31.
    Sheldan Nidle által
    (a Galaktikus Föderációval való közvetlen összeköttetésen keresztül)
    12 Oc, 8 Mac, 11 Ik

    www.foldimennyorszag.hu/BF167B5E-EAB9-44F6-8114-AA8B9CB708F5.html

    VálaszTörlés
  13. Élet a Halálközeli, az Ufó- és a Megvilágosodás Élmények Után

    exopolitikamo.wordpress.com/

    VálaszTörlés
  14. Hagyjátok már ezt a moslékot!
    Senki fogja az emberiséget megmenteni de elpusztítani sem! Magunknak kell egyiket is másikat is megtenni!
    Itt egy link amiben elolvashatjátok mit is írok! Aki hajlandó tenni az nem olvas szennyet hanem először is életmódot változtat és cselekszik SAJÁT MAGA nem másoktól várja a dolgot,miközben ő szemetel és halálra eszi magát nyugodt lelkiismerettel abban bízva,hogy a galaktikus akárkik majd rendet tesznek míg a másik éhen pusztul.
    Emberek ébresztő!
    http://tomkenyon.com/kik-a-hathorok

    VálaszTörlés
  15. Juuj de menő.Ilyenkor elgondolkozok h ki az erősebb? Sötétek akik az utolsókat rugják de még is teljes konttoll alatt tudnak tartani rgy bolygog,vagy a fény erői akik millio hajóval és bolygóval rendelkeznek.De ez egy kibuvó.Mért mit hisznek h nem fognak félni az emberek?

    VálaszTörlés
  16. Celebrating the Graduation of Law of One Channel Carla Rueckert

    http://divinecosmos.com/start-here/davids-blog/1176-carla-graduation

    VálaszTörlés
  17. Notes from Cobra Konstanz Conference, 21st and 22nd March 2015 - Part 1

    recreatingbalance1.blogspot.hu/2015/03/notes-from-cobra-konstanz-conference.html

    VálaszTörlés
  18. (google fordító)

    "Az első érintkezés került sor 1977-ben, amely alatt járta át a Naprendszer és nem akarta, hogy menjen vissza "haza" a földre. A Pleiadians volt, hogy megvitassák körülbelül 30 percig Cobra meggyőzni, hogy menjen vissza a Mátrix, hogy megakadályozzák a nukleáris háború történni az emberiségnek. Nem értette meg teljesen abban az időben."

    ~ Folytatás hamarosan!

    (jobb egér gomb, - fordítás magyar nyelvre)

    recreatingbalance1.blogspot.hu/2015/03/notes-from-cobra-konstanz-conference.html

    VálaszTörlés
  19. A rövid Planetary helyzet frissítése

    (jobb egér gomb, - fordítás magyar nyelvre)

    2012portal.blogspot.co.at/

    VálaszTörlés
  20. A kínaiak ajánlata, hogy átveszik a világ fölött a hatalmat kudarcot vall a Kínai Fejlesztési Bank támogatása ellenére

    ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/04/a-kinaiak-ajanlata-hogy-atveszik-vilag.html#.VSPzC_msWkU

    VálaszTörlés
  21. Globális újraindítás közeleg: "Megegyezés született valamennyi központi bank között"

    http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/04/globalis-ujrainditas-kozeleg-megegyezes.html#.VSVhY_msWkU

    VálaszTörlés
  22. Húsvéti Közös Munkánk eredményének beszámolója - Lendvay Katalin április 4.- 7.

    amivilagunk11-12.blogspot.co.at/2015/04/husveti-kozos-munkank-eredmenyenek.html

    VálaszTörlés
  23. Visszacsatolódtunk az Őserő Őstudatához

    http://istengyermek.blog.hu/2015/04/07/visszacsatolodtunk_az_osero_ostudatahoz

    VálaszTörlés
  24. a szivben nincs kinai v.japán.mi ez ha nem a sötét játéka?nincs öserö se.szeretet van csak és garantálom h.itt ezt soha senki se érezte még tartósan,mert ha igen akkor nem irkálna ide.vajon a kinaiak is azon filóznak h.mi itt min filózunk velük kapcsolatban?tölem az övék lehet a galaxis is szarok rájuk de putyinra is.birkák.ti adtok energiát ennek a manipulativ gazdasági,anyagi sátánista világnak.ébresztö nincs anyag.nem létezik.láttam a csészealjat ma de nem repült.francba.csésze alatt volt.francba.majdnem megtörtént az esemény.nekem már volt esemény és akkor bevett a nö 1postinort utána.rá volt irva vegye be az esemény után.cobra lemaradtál öregem.remélem ez idekerül mert én most nagyon nevetek saját magunkon.

    VálaszTörlés