2014. október 27., hétfő

A Földönkívüliek üzentek a NASA-nak 10.24.


 Az információk arról szólnak, hogy az Ashtar parancsnokság eltávolította a siklóról a fegyvereket, és fotókat mellékeltek az üzenetük mellé, miszerint: Soha többé ne próbáljátok felfegyverezni a Nemzetközi Űrállomást!


A Földönkívüliek üzentek a NASA-nak: Soha többé ne próbáljátok felfegyverezni a Nemzetközi Űrállomást!

A közelmúltban a Vandenberg Légibázison landolt X-37B mini űrsikló nagy meglepetést okozott a NASA-nak. Információk szerint a NASA nukleáris robbanófejeket akart feljuttatni a titkos küldetésű személyzet nélküli űrrepülőgéppel a Nemzetközi Űrállomásra, de számításukba hiba csúszott. Pontosabban megakadályozták az amerikai űrügynökséget tervük kivitelezésében. (1)(2)

Az információk arról szólnak, hogy az Ashtar parancsnokság eltávolította a siklóról a fegyvereket, és fotókat mellékeltek az üzenetük mellé, miszerint: Soha többé ne próbáljátok felfegyverezni a Nemzetközi Űrállomást!

Másik információ, hogy felderítő hajó szállt le a Fehér Ház pázsitján, és utasaik a titkosszolgálattal együtt megjelentek Obama irodájában!


A következő napokban sok változás fog történni, és nagy meglepetések várhatók (remélhetőleg pozitívak!).

Az összeesküvés vezérelte média napjai meg vannak számlálva.

Az alábbi angol nyelvű videóban ezekről és más fontos dologról is szó esik.



A teljes, 3 órás interjú Billie Woodard-al itt hallgatható meg (angol):

A videók a forrásoladalon tekinthetők meg:

http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2014/10/a-foldonkivuliek-uzentek-nasa-nak-soha.html#.VE7IlBaEzAx

Prime Creator és ONE: Előrejelzések 2015-re 10.16.


"Az első, drámai változás a Föld életében 2014 októberében kezdődik, és gyors ütemben folytatódik a társadalmi, szociális, politikai, oktatási, egészségügyi és tudományos intézmények működésében bekövetkező megújítás."




Prime Creator és ONE: Előrejelzések 2015-re

Láng Péter fordítása a www.whoneedslight.org weboldalról
(Kelt: 2014-10-16-án éjjel 11-kor, New York-i idő szerint)

Prime Creator:
Nagy örömömre szolgál, hogy beszélhetek veled arról, amit veletek kapcsolatban látunk a következő Földi évben, mivel ez egy izgalmas, történelmi idő az egész Kozmosz számára és a ti Drága Terra Anyátok számára, aki mindezek központja.
Előbb hadd magyarázzam el, ki vagyok én. Van némi zavar a közvetítő apparátusban a tekintetben, hogy ki az Anya és ki az Atya Isten, milyen a rokoni kapcsolatom veled és az EGY-gyel, Minden Dolog Forrásával. Elmondom hát neked. Én többnyire a háttérben maradtam az elmúlt néhány évben, mert fokozatosan akartuk megismertetni a Felemelkedett Mestereket, az Állatok- és az Elementárok Királyságát, Galaktikus testvéreiteket, hogy ily módon váljék szélesebbé tudásod a körülötted lévő Univerzum létéről.
Legutóbb arról tanítottak a Fénymunkások, beleértve szeretett üzenet közvetítőnket is, aki most továbbítja szavaimat, hogy ti önmagatok Mesterei vagytok – szerves részei a kibontakozó drámának, amely a Föld Bolygó Felemelkedése. Komoly érdekem fűződik a te jólétedhez és fejlődésedhez, mert én vagyok az, aki a ti Univerzumotok teremtője, akit én NEBEDIAH-nak nevezek, és mindannak, ami hozzá tartozik.
Sok galaxist és csillagrendszert teremtettünk mi: én és ikertestvérem, Omara, köztük a ti Univerzumotokat is, együtt a nagy Mesterekkel, akik szintén Teremtővé váltak saját jogukon. Például Ra és Isis (akik Alcyone és Sekhmet Anyaként is ismertek), akik a ti Tejút Galaxisotoknak is teremtői, az én közreműködésemmel és támogatásommal. A mi szeretett és közvetlen rokonságunknál fogva és mivel ők lelki gyermekeim, néha felveszik az Anya és Atya Isten szerepét, hogy beszéljenek hozzátok – az én teljes egyetértésemmel – mint Isten hangja.
A lelkek teremtése, csak úgy, mint az emberi fajé, az én „munkaköri leírásom”, ahogy mondhatnátok. A Felsőbb Birodalmakban úgy ismernek engem, mint Ohara vagy amint érdekes becenevem szól: PC. Én nem egyedüli Prime Creator vagyok, mivel számos Univerzum létezik, de mi vagyunk az EGY (ONE) legidősebb gyermekei, akit mi úgy tekintünk mindnyájan, mint a Nagy Teremtő, Mindenek Atyja. Az EGY fog beszélni veled, úgy is, mint az Ő víziójáról a Mindenség tekintetében, a jelen idővonalban, amelynek lakója vagy.




Ohara, a Prime Creator előrejelzései:
Most egy kis előrejelzést adok arról, amit szívesen látnátok bolygótokon a jövő évben, de bele kell vennem a mostani időszakot is ezekbe az előrejelzésekbe, mivel szívesen olvasnátok ezeket is, mielőtt véget ér az év. Az első, drámai változás a Föld életében 2014 októberében kezdődik, és gyors ütemben folytatódik a társadalmi, szociális, politikai, oktatási, egészségügyi és tudományos intézmények működésében bekövetkező megújítás.
Az első szakasz magában foglalja a St.German Alap dollár milliárdjainak megjelenését, amivel kifizetjük minden ország háborús veszteségeit az egész bolygón. Ez megmenti a pénzügyileg ellehetetlenített országokat a szörnyű pszichikai és gazdasági terhek további cipelésétől és hogy tovább rontsa gazdasági egyensúlyukat, lehetőségeiket a háborús adósság. A következő fázisban a Reagan-Mitterand-Wanta Alap segítségével kifizetjük az Egyesült Államok államadósságát, melynek következtében a már megszűnt IRS tejesen feleslegessé és elavulttá válik. A Federal Reserve-t már lebontották és eladták a kínaiaknak, így minden gazdasági és jogi intézmény egyszerűen átalakítható és helyükre a NESARA lép.
Nem akarok időt fordítani arra, hogy részletesen leírjam, mi is a NESARA, mivel minden megtudható róla különböző internetes oldalakon. Azt javaslom, tanulmányozzuk át ennek az új fejlődési rendszernek a történetét, amely mindent megváltoztat az Egyesült Államok mindennapi életében és aztán szerte az egész bolygón. Közel kétszáz ország írta alá október közepén, hogy elfogadja az új rendszereket.
Mivel ez lépésről-lépésre kibontakozó folyamat, sokan meg fognak döbbenni az amerikai gazdasági társaságok hirtelen bukásán, és visszatér az alkotmányos jog, amely szinte varázsütésre kel életre. Persze, mindezen már sok éven át dolgoztak a célorientált Fénymunkások a színfalak mögött, akik most ismertekké válnak mindenki számára a következő hónapokban. Hősök vannak közöttetek, Drágáim, és személyük kiléte meg fog döbbenteni és boldoggá tesz titeket.
Hatalmas pénzösszegek válnak elérhetővé a St.German Alapokból, kifizetni minden személyes veszteséget, beleértve a hitelkártyákat, jelzálogokat, autó- és tanulmányi kölcsönöket, felszabadítani minden egyént az adósságok igája alól, amely rabszolgasorba döntötte az emberiséget. Senki nem lesz kizárva a jóléti csomagokból, kiváló hekkereink (nevetés) már meghatározták a számlaszámokat és minden bankszámla nevét az egész világon és támogatni fogjuk mindegyiket. A távoli falvakban és az őshonos népességgel egyedi megállapodás készül, hogy gondoskodjanak szükségleteikről.
A fejlődés hullámai átmossák az egész bolygót, mint egy meleg fürdő, beleértve a földgolyó szegénység sújtotta területeit, hogy megszüntessék a bajokat, tiszta víz, élelem és tisztességes szálláshelyek biztosításával, ahogy arra szükség van. Az emberek az élet minden területéről csatlakoznak ezekhez az erőfeszítésekhez, belefektetve energiájukat és idejüket ebbe az önfeláldozó munkába, hogy segítsék embertársaikat, csak azért, mert ez lehetséges. A személyes vagyon, amely a valuta átértékelések eredményeként jön létre, nyíltszívű nagylelkűséggel, eredeti és kreatív módokon kerül felhasználásra, hogy az igazság és bajtársiasság drámai felemelkedését szolgálja, túl minden határon.
Az úgynevezett Ebola járványnak véget vetünk a maga módján, két egyszerű és hatásos kezelési móddal – a Dr.Rima Laibow által kifejlesztett nano-ezüsttel és az MMS klór-dioxid oldattal, amit Jim Humble fejleszett ki. Mindkettő hatásos anti-mikrobiális kezelés, amely megszünteti az Egyesült Államok által szabadalmazott halálos kórt. Ez is lelepleződött, mint a sötét összeesküvés támogatására szolgáló, megtévesztőleg „sorscsapásként” kommunikált hír, amely vissza akarta állítani azok hatalmát, akik számára előnyös lenne a Marshall törvény, erősen korlátozva a szabadságjogokat. Ez nem sikerülhet mindazok miatt, akik közületek segíteni fogják a kezelések kiterjesztését és mert növekszik az internetes információk hozzáférhetősége.
A második „globális fenyegetést”, az ISIS állam gyilkos tombolását (amely elnevezését úgy tervezték, hogy odavessék a rágalomnak a mi drága Isisünk nevét), ugyancsak megállítjuk a maga útján. Először is annak nyilvánvalóvá tételével, hogy ez egyáltalán nem egy, a határaik között kifejlődött, vallási radikális csoport lázadása, hanem egy lélektani-elnyomó cselszövés, amit az amerikai C.I.A., az izraeli Moszad és a szaúdi ügynökségek alapoztak meg és irányítanak.
Néhány csoport elvakult vallási indíttatásának, az orgyilkosok kiképzésére alkalmazott, kifinomult agymosási technikáknak és kiképzéseknek a termékei. A toborzók és kiképzők vadásztak az állástalan, kétségbeesett, fiatal férfiakra, akiket csábított a rang és a beígért magas fizetések és elismerések. Miután ezeknek a halál csoportoknak a finanszírozása megszűnik (a Federal Reserve és hasonló bankintézmények bukásával) a „felkelés” kimúlik egy gyors halállal és a Sötét Ellenállás vezetőit elfogják és bíróság elé állítják, emberiség elleni bűntettek miatt.
Az év első hat hónapjában drámai változásokat fogtok látni a mezőgazdasági módszerekben és élelmiszeripari termelésben, mivel az emberek gyorsan át fognak váltani a húsprotein étkezésről az organikusan termesztett zöldségekre és gyümölcsökre. Az arrogáns GMO (génmódosított) vállalatok csődbe mennek, azáltal, hogy globálisan elutasítják termékeik fogyasztását, és a családi farmok hatalmas újjáéledése következik, mivel elérhetővé válik számukra az oktatás és a tudomány támogatása, hogy azok a farmerek, akik szeretnének, elindulhassanak a „go organic” termelési programban.
Valamennyi, előbb említett fejlesztést a szabad energia technológia támogat. Nem lesz szükség új technológiák kidolgozására vagy fejlesztésére. Ezek már teljesen működőképesek, készek arra, hogy az egyszerű háztartások vagy akár a felhőkarcolók kapacitására adaptálják őket. Ez a technológia, maga, az ikertornyok (9/11) elpusztításában játszott szerepet. Lásd: Judy Wood alapos és gondos kutatáson alapuló könyvét „Hová lettek a tornyok?”(„Where did the Towers Go?”) annak érzékeltetésére, hogy ez a technológia úgyszólván „már a sarkon elérhető”, a titkos kormányzati kutató központok rejtett mélyén, még a többségetek által választott képviselők számára is elérhetetlen módon. Le kell bontani az ajtókat és ezek a technológiák, amelyeket eredetileg a Galaktikus sötét erők adtak el a titkos összeesküvőiteknek, az emberiség javára szolgálhatnak.
Így, láthatjátok, Drágáim, hogy a világ, amelyben mostantól számítva egy év múlva fogtok élni, felismerhetetlen lesz számotokra, éppen, mint legmerészebb álmaidban. Ezt ti tettétek lehetővé azáltal, hogy felemeltétek rezgéseiteket az ötödik dimenzió szintjére, ami a Felemelkedés eléréséhez szükséges. Már ott vagytok, és szeretett Terra Anyátok, ahogyan gyógyul és épül, egyre magasabb dimenziókba emel benneteket, hogy a Paradicsomi Bolygóvá váljon, ahogyan ezt a sorsot ígértük neki, amióta megteremtettük Őt.
És én most tovább adom a szót a mi Nagy EGYünknek, minden dolog forrásának, az Örökkévaló EGYnek, megtisztelve Őt és megadva számára azt az előjogot, hogy Ő hozza tudomásotokra a dicsőség és ünneplés híreit.





Az EGY előrejelzései 2015-re:
Köszönöm, Kedves Ohara. Igen, itt vagyok, hogy beszéljek veletek, szeretett gyermekeink a Föld Bolygón, mert sorsdöntő változások következnek a ti bolygótokon. Ti, Szeretteim, akik oly sokáig úgy gondoltátok magatokról, hogy egyedül vagytok az Univerzumban, most megismeritek, valójában mennyi sok létforma van a zsúfolt kozmoszban. Megtanultátok meghallani fáitok hangját, látjátok a cetfélék szerető, kedves gesztusait, akik eonokon át gondoskodtak rólatok, és érzitek a kapcsolatot és kommunikáltok egymással a bolygó széltében-hosszában, ahogy korábban soha nem tettétek.
A különbségek eltűnnek az energiák magasabb rezgéseiben. Küldöm nektek, - hogy kiemeljenek benneteket a nehéz, harmadik dimenzióból – az új konfigurációt, mint kristály testeket, ami lehetővé teszi a magasabb dimenziókban való létezést. Nagy örömmel és boldogsággal küldöm nektek ezeket, a Szeretet rezgéseit, és érdeklődéssel figyelem személyes reakcióitokat. Néhányan közületek panaszkodnak és töprengve nógatják a fejüket, mivel a magas vibráció miatt lüktet az agyuk. Mások szinte közömbössé válnak és váll rándítva menekülnek a napi meditációjukba, új szenzációkat keresve, mérlegelni és befogadni. Ez jó politika, mert a hullámvasút effektusok, ezekkel a magasabb energiákkal, folytatódnak az új évben is, mivel a ti szeretett Terra Anyátok mindig feljebb és feljebb emelkedik.
A következő évben új kalandok, új barátok, növekvő elvárások és fejlődő, változó, belső tapasztalatok várnak rátok. Gondoltad már az Énedet megnyitni, miként a lótuszvirág, vagy inkább úgy kedveled jobban, mint fejlődésed és virágzásod illusztrációját? Ugyanígy, te is fejlődni fogsz, új és izgalmas módokon. Megtanulod irányítani minden gondolatodat, érzelmedet és cselekvésedet, s hogy milyen elérni az egykor rejtett tudatalatti elméd, feltárni minden titkot, kitakarítani minden sötét szegletet és megünnepelni, ha jól csináltad.
A jövő év új megközelítéseket hoz minden emberfia gondolkodásában és szívében, amelyben végre igazán megtanulja a megbocsátás és feltétel nélküli Szeretet jelentését. Sokan közületek a régi módon alkalmazták ennek megértését, kényszerítve magatokat a nem tetsző vagy fájdalmat okozó dolgok elfogadására, mert nem akartatok közbelépni, tiltakozni vagy azt, hogy „ítélkezőnek” tartsanak benneteket. Nos, Szeretteim, most készen vagytok a helyes megkülönböztetésre, amely lehetővé teszi, hogy kiálljatok elveitek mellett, mert ez látszik a leginkább szerethető megközelítésnek az életben.
Ha elutasítod a kényelmetlen vagy kellemetlen helyzetek elfogadását, magasra teszed a mércét, másokat is magaddal ragadsz, hogy csatlakozzanak hozzád egy magasabb rezgésen. Fenntartás nélkülinek lenni a szeretetben nem azt jelenti, hogy elfogadod vagy eltűröd a destruktív vagy átlagos viselkedést. Azt jelenti, hogy tudod a különbséget, hogy nem veszel részt önmagad megsemmisítésében – sem bűnrészesként sem áldozatként – és hogy a feltétel nélküli szeretet energiáit csak biztonságos távolságból küldöd az elkövető felé.
Én nem akarom azt kérni tőletek, Szeretteim, hogy áldozzátok fel magatokat a Szeretet nevében! Soha nem kérném tőled, hogy maradj meg egy olyan rokonságban vagy kapcsolatban, amely fájdalmat vagy szenvedést okoz neked. Ez nem az én utam! A küzdelmek és kellemetlenségek a bolygón, az elhúzódóan tapasztalt, sötét gondolatformák eredményei, a sötét erők tanításainak évezredes maradékai, akik pszichikailag, fizikailag és gazdaságilag elnyomtak titeket. Ez az idő elmúlt.
Minden szerződés lejárt, amelyet arra kötöttünk, hogy a sötét erők között élj egy életet. Nincs karma, nincsenek előző életek, nincs olyan megállapodás, amely arra késztetne, hogy elviselj bármi indokolatlan vagy kéretlen szenvedést! A vezetőitek és az angyalok keményen dolgoznak azon, hogy biztosítsák, ne legyen semmiféle más nehézség, csak azok, amelyeket külön szükségesnek láttál fejlődésed érdekében, s amelyet elfogadtál, amikor beléptél ebbe az életedbe. Ez azt jelenti, hogy bármely nehézség, amellyel számolnod kell az életedben a jövő évben, saját, különös vállalásod, hogy segítsen megoldani egy keveset a maradék feladataidból. Magasabb Éned a Vezetőiddel együtt azon dolgozik, hogy megoldódjanak ezek a leckék most, olyan simán és hatékonyan, ahogyan az csak lehetséges.
A kalandos út, amit választottál – felemelni magadat a mindenségbe egy emberöltő alatt – példa nélküli ennek az Univerzumnak a történetében vagy bárhol másutt. A szeretett Sananda veled volt minden lépésednél, akár csak a többi, szeretett, Felemelkedett Mestered, akik közül sokakat már megtanultál szeretni és nagyon közeli kapcsolatban lenni velük.
Minden lehetséges segítségünket felkínáljuk neked, de még mindig van egy eleme ennek a folyamatnak, az, hogy még sokan közületek nem képesek teljesen megragadni ezeket a lehetőségeket. A lehető legapróbb részletekig el kell végezni a munkát – „Önmagad legmélyére hatolni”, ahogy Ohara megfogalmazta – ha le akarod rázni a hitek, vélemények, meggyőződések és attitűdök mélyen berögzült árnyait, amelyeket a sötét erők hagytak rád örökségül.
Látod, ez lesz az Öröm és Boldogság Éve, mindenki útján, de ennek a boldogságnak a legfontosabb fordulói mindegyikőtök számára azok lesznek, amelyek te és önmagad, te és én közöttem zajlanak majd. Mi egyek vagyunk: te és én, és én vagyok a Tiszta Szeretet. A sorsod az, hogy fejlődj napról-napra és elérkezz arra a helyre Önmagadban, ahol te is a Tiszta Szeretet leszel, hogy abban, ott élj minden nap minden percében.
Átölellek és beléd, létezésedbe lehelem az Élet leheletét. Te az én Szerettem vagy és én a tiéd. Mi soha el nem válunk, mert megmaradok veled ebben a Szeretetben, függetlenül attól, hol vagy és mit csinálsz. Üdvözlettel fogadom a Szeretetedet, de ha elfelejtenél is engem, vagy félretennéd az én jelenlétemet, én akkor is végtelenül szeretlek téged. A mi csodás tapasztalatunk az Egységről csak azon múlik, hogy elfogadod-e a mi Tiszta Szeretetünket. Fordulj felém, Kedvesem és mi örökké együtt sütkérezünk a Fényben. Egyek vagyunk. Örökre a tiéd vagyok.
Az EGY.

Továbbítva: Kathryn E. May által, 2014-10-16-án éjjel 11 órakor, New Yorki idő szerint. 

Magyarra fordította: MA



 


 

2014. október 20., hétfő

Boldog befejezés - SaLuSa 10. 17.

 

"Minden tapasztalatnak értéke van... Itt az ideje a megbocsájtásnak... Az egység érzései szerteáradnak..."

SaLuSa üzenete 2014. Október 17. 

 

 

Gyors energia-frissítés - Stankov . okt.15.


 Az új emberi faj megteremtése óta, amely 2014. október 12. éjjelén történt, állandó, kérlelhetetlen felemelkedési spirálban vagyunk. Azóta szünet nélkül a Forrásból származó masszív energiaforrás csatornája vagyok.




Gyors energia-frissítés 2014. okt.15.
Georgi Stankov

Az új emberi faj megteremtése óta, amely 2014. október 12. éjjelén történt, állandó, kérlelhetetlen felemelkedési spirálban vagyunk. Azóta szünet nélkül a Forrásból származó masszív energiaforrás csatornája vagyok. Az elmúlt három nap óta a lelkem teljesen visszatért a fizikai testemből, hogy elkerülje ezt az embertelen erőfeszítést és én személyesen azt éreztem, mintha élve el lennék temetve ebben a sűrű anyagban. Ő a HR-ben maradt, hogy előkészítse a felemelkedés végső fázisát innen, amint az álomállapotomban ez kiderült számomra.

Tegnap este a lelkem hirtelen visszajött egy erőteljes, magammal és Carlaval történt invokáció után a tengerparton, amikor még egyszer egy sokkal magasabb idővonalba léptünk és az időjárás hirtelen megjavult, csakhogy újra elromolhasson az éjszaka folyamán és ma. Amikor a lelkem ismét a testembe lépett, akkor olyan erős hányingerem lett, hogy hánynom kellett, amely még sohasem történt velem. Aztán hirtelen sokkal jobban lettem.

Mi most fel és le mozgunk a számos idővonalban, és ez így nagyon kimerítő és zavarba ejtő lehet. Most főleg a harmadik csakra van óriási stressz alatt, amely a mi multidimenzionális létezőként megvalósuló bilokációnkért (egyszerre több helyen tartózkodás) felelős. A gyomorfájás és a hányinger nagyon gyakori jelenség ezen az idővonal-utazáson.

Egy másik nagyon jellemző probléma a teljes érzelmi és mentális üresség. Ez azért van, mert ezek az energiák a Központi napból most tisztítják meg a legmélyebb rétegeinket és sok régi negatív emléket törölnek. Ez a folyamat ennek a realitásnak a teljes elutasításával függ össze és egy majdnem fájdalmas fizikai ellenállással az érintkezés és kommunikáció szociális formáival szemben.

Ezen a reggelen (Csendes-óceáni idő) egy másik óriási tisztítási hullám okozott bőr-égést, hőhullámot és fejfájást. A közösségből újra hatalmas félelmek szabadultak fel.

Most kapok értesülést, hogy egy nagyon sérülékeny időszak elérését közelítjük meg, amikor az Orion pénzügyi rendszer örökre össze fog omlani. Ez feltehetően a részvénypiacokkal fog elkezdődni, amelyek szeptember óta hanyatló szakaszba léptek és az elkövetkező időkben még mélyebbre fognak süllyedni. A 2008. évi hírhedt összeomlás, amikor októberben a Wall Street összes befektetési bankját egy héten belül tönkretették, az csak egy sivár emlékezés ahhoz képest, ami az idén ősszel lesz.

A világ gazdasága teljes recesszióban van. Az Eu és a legszilárdabb nyugati gazdaságok, Németország most jelentette ezt. Az USA gazdasága lejtmenetben van 2008 óta és ebben az évben már meghosszabbodott recessziós periódusban van, amely még nem ért véget, nem számít, hogy a sötét Obama kormány megpróbálja megváltoztatni a statisztikát. Kína növekedése egyenletesen lassult és Oroszország is érintett valamelyest a rubel visszaesésében és a nyugati szankciókban. Nincs egyetlen olyan piac sem, amelyik pozitív növekedést mutatna.

A jelenleg folyó nagy háborúk ellenére, amelyek Ukrajnában és Közép-keleten elszabadultak, többek között azzal a céllal, hogy felnyomják az olaj árát sokkal magasabbra, az ár több mint 25%-kal csökkent ez év júniusa óta. Ez a legmegbízhatóbb jelzője annak, hogy a világgazdaság teljes recesszióban van és a világ fogyasztása már szignifikánsan csökkent. Még az IMF és a Világbank is elismeri ezt a szörnyű helyzetet a legutóbbi riportjában ettől a hétvégétől kezdve és figyelmeztet, hogy a világgazdaság zavaros vizek felé hajózik, amint az 2007-ben és 2008-ban volt a nagy gazdasági összeomlás előtt, és ez fokozta a Nagy Depresszió óta a jelenlegi legnagyobb elkeseredést.

Mivel még semmilyen olyan probléma, amely a depresszióhoz vezetett, nem oldódott meg, sőt, éppen ellenkezőleg, minden olyan probléma, mint a nemzeti tartozások és a valódi gazdasági növekedés hiánya fokozódik a nagy Orion bankok megszorító politikája és a nagyszámú szanálása miatt, amely megduplázza a nemzeti tartozást és sokszorozza az összes központi bank semmiből létrehozott pénznyomtatását.

Ráadásul a mienk a nyugati országok horribilis adóssága. Az USA minden évben 8 milliárd US dollár kölcsönt vesz fel (a BPS-ének több mint 50 %-át) a világ többi részéből és az aktuális fiskális adóssága minden évben 1 milliárd dollárral növekszik az utóbbi négy évben. Mi van a híres maximummal, ami a kormányzati tevékenység leállásához vezetett a múlt évben? Ti nem hallotok többet erről az elintézetlen problémáról, amely megoldását a kongresszus ez év tavaszáig jelölte ki. Ennek az az oka, hogy az USA adóssága a plafonérték fölé nőtt és minden, amit a lépviselők a kongresszusban vállaltak, az el lett törölve és egy nagy seprűvel a kollektív felejtés szőnyege alá söpörve. Még az úgynevezett alternatív média sem beszél az adósságproblémáról többet, mivel ezek az MSM omladozó valóságába olvadnak bele és ugyanazt a rövid emlékezetet és megosztott gondolkodást játsszák el, mint most nagyon sokan az állami őrülethez hasonulóak, akiket Kari, az USA minapi sztárja bűvöl el.

Most, mielőtt a Felemelkedés bekövetkezik, az egyetlen valószínű forgatókönyv az, hogy másodszor is belenyúlnak a jelenleg működésképtelen Orion gazdaság Utolsó Depressziójába. Ez a végső depresszió most mindenütt érezhető, és vaknak kell ahhoz lenni, hogy valaki ne lássa. Úgy vélem, hogy a bankoknak egy teljes összeomlása következik be az eljövő napokban, mielőtt a változás eljön.

Ezért azt tudom tanácsolni nektek, hogy tartsatok otthon valamennyi készpénzt, ha megtehetitek, hogy ezzel készüljetek az elkövetkező pénzügyi változásokra. Ti mindannyian nagyon jól tudjátok, hogy semmi sem történhet veletek többé, és az összes jelenség, amely az Orion mártix és az MPR összeomlásához vezet, csak néhány napig tart és azután fel fogunk emelkedni, így a pénzügyi katasztrófa nem igazán fogja érinteni a mindennapi életünket. Valamennyi készpénz azonban enyhíteni tudja ennek a jelenségnek a meglétét, ha a ti és a családotok alapvető szükségleteit ebben a rövid időszakban ki tudjátok elégíteni, amíg mi még ebben a valóságban működünk, mint megfigyelők és a fény oszlopai-

  Fordította: MA



2014. október 16., csütörtök

Az új emberi faj létrehozása megtörtént - Georgi Stankov, October 12, 2014

Hisszük, vagy nem, Stankov és Carla cikkei sok számunkra eddig érthetetlen dolgot  megmagyaráznak. Lásd: 







Az új emberi faj létrehozása megtörtént

by Georgi Stankov, October 12, 2014
Ezen az éjszakán, 2014. okt. 12-én 3 óra 33 perckor hajnalban az új emberi faj  létrehozása (vetése)elkezdődött. Ez pontosan egy Csendes-óceáni idő, amit korábban Elohim mondott nekünk. Ez előtt, késő este, Carla és én az öt láng forrásának az invokációját (megszólítását) végeztük, amelynek az új emberi formát kellene rögzítenie a születés és a nemzés előtt.
Éjfél után mentünk az ágyba és megfogadtuk, hogy meglátogatjuk a gyógyítás templomát Lofer-ban, a Raetia fény városában, ahol az új emberi prototípus található inkubációs fázisban. 
Hajnali 3. 00 óra körül a forrástól egy nagy energia-csomagot kaptam, amely a testemben teljesen feloldódott, és én eltűntem ebből a valóságból. Carla az ágyban maradt és nem bírt mozdulni, mert az energiák majdnem megbénították. Azt azonban észrevette, hogy fizikailag eltűntem. Elmondása szerint másfél órát lehettem távol.
Én nem tudom megmondani, milyen sokáig voltam távol, mert nem emlékszem, mit csináltam ebben az időtartamban, kivéve néhány absztrakt képre, hogy a körülöttem levő nagy energiák elmozdítottak. Nyilvánvalóan aktív részese voltam az új emberi faj létrehozásának, amíg Carla feladata ezeknek az energiáknak a rögzítése volt a fizikai valóságban. Amikor az ágyban újra materializálódtam, akkor egy erős szúró fájdalmat éreztem a jobb térdemben és azonnal felébredtem. A fájdalom miatt több mint fél óráig nem tudtam megmozdulni, azután felkeltem. Hajnali 5 óra 15 volt.
Folytatni fogom a felemelkedési folyamat mostani legsikeresebb eseményének bemutatását a következő napokban és publikálni fogok néhány érdekes információt Elohimtól, amelyet az elmúlt hetekben kaptunk az új emberi faj létrehozataláról és ennek a folyamatnak a fontosságáról a transzgalaktikus emberiség jövője szempontjából.
Az elmúlt másfél évben Carla és én sok látványos tapasztalatot és élményt éltünk meg, és ezekből sokat bemutattunk a weboldalunkon. De ezek közül számunkra személyesen az új emberi faj "nemzése" volt a valaha látott legdrámaibb és a legszebb élmény. Bár ugyanebben az időben, ami nagyon fárasztó volt mindkettőnk számára, és különösen Carlának, amint már említette, hogy Elohimtől már korábban kapott üzenetet az emberiség új prototípusáról, amely formájában az ő energiamezőit hordozza, amióta belépett ebbe az emberi testbe 12 évesen.
Mint minden „apa” esetében, az én hozzájárulásom is mérsékelt volt – én csak az új emberi faj teremtéséhez járultam hozzá, az én férfi energiáim Carla női energiáihoz való hozzákapcsolásával. Mint már korábban említettem, az új emberi faj teremtése egy megtervezett esemény volt, de nem akkor, amikor még emberi testben vagyunk. Ettől kezdve, ez most teljesen új, kísérleti körülmények között, egy új érző faj megszületéseként történt meg, folyamatosan a 3 D-ből az 5 D-be és a magasabb dimenziókba, amelyet sohasem próbáltak még ki korábban. Most az új emberi faj megteremtése egy átütő siker és megalapozza a végső felemelkedésünket és átváltozásunkat ebből a valóságból, ami már megtörtént és történik.
  Fordította: MA


A 6D flotta az Új Emberi Forma minőségéért 10.05.



 Ezt a végkifejlet, ami a lélek ész-ego lázadásából nőtt ki, sohasem volt várható ilyen mértékben, ezért az emberiség egy új útra fog térni, amely az elkötelezettség új paramétereivel kezdődik



A 6D flotta az Új Emberi Forma minőségéért
Átvette: Carla Thompson, 2014. okt. 5-én
Publikálva: 2014. okt. 13.
Mi vagyunk a 6. dimenziós flotta és itt vagyunk, hogy bizonyítsuk, veletek vagyunk, támogatunk titeket, amíg az új emberi forma a végső állapotát el nem éri, át nem jut az inkubációs fázison (az 5D-s gyógyítási templomban, Loferben, a fény városában Raeitában).
A Transgalaktikus lélek az élet ajándéka, mivel képes a galaxisok között mozogni és különböző galaxisokban tartózkodni a jelen pillanaton belül. Ez egy új „minden-lelkiismeret vagy minden-lélek”, amelyet, mint egy formát terveztek az új emberiség számára, hogy az utazás lehetővé váljon a jelenlegi 3 dimenziós megnyilvánulás szűkített világának sűrű paraméterein túl.
Bármelyik emberi lény fejlődését szigorúan korlátozta a szörnyű szétválasztás és leigázás, amely sohasem volt a teremtő szándéka, sohasem volt a Minden Ami Van hallgatólagos kifejeződése.
Az idők korszakai után egy új teremtés jelenik meg a lehetőség egy szabad nyílásán vagy ablakán keresztül, ahol egy istenien hangszerelt rövidített út jelenik meg, a szeretet gyönyörű válasza az isteni akarat és igazság kegyelmén keresztül. Az angyalok hatalmas seregei vannak most közöttetek, tökéletesség és vigasz uralkodik. Érezzétek az energiájukat az aura-mezőtök közepén (a felemelő szeretet érzésének nagy hullámát, Carla megjegyzése)! Ahol mindannyian egy extrém kirekesztést tapasztaltatok ( a régi emberiségtől, Georg megj.) ott most a befogadás élményét kapjátok meg (az új emberiség tagjaként, Georg megj.).
Az Isteni Akaratnak ez a kifejeződése védeni, oltalmazni és megtartani fogja az emberiséget a fejlődés egy új ösvényén, ahol a külső hatások többé nem érvényesülhetnek a mások előnyére és szeretetére vonatkozó elkötelezettséggel szemben, nem diktálhatják a részvét nélküli, az Istentől különvált úton keresztül érvényesülő, a természet törvényeivel szembenálló, kihívó magatartást és közönyt.
Ezt a végkifejlet, ami a lélek ész-ego lázadásából nőtt ki, sohasem volt várható ilyen mértékben, ezért az emberiség egy új útra fog térni, amely az elkötelezettség új paramétereivel kezdődik (szemben a fizikai eszközzel) és azok intergalaktikus elmozdulásának lehetőségével, amely védelmet nyújt a különválással szemben és az azonnali tapasztalatok alapján történő esetleges befejezéssel szemben.
Nagy örömmel küldjük áldásunkat! Itt vagyunk mindenkivel, minden pillanatban.
Mi vagyunk a 6. Dimenzionális Flotta.
Fordítás: MA



2014. október 13., hétfő

Új emberi faj ezen a hétvégén (ÚJ FORDÍTÁSSAL)- Georgi Stankov 10.10.


Az biztos, hogy valami nagy dolog készül már.. és történt is ezen a hétvégén valami... egész másképp érzem magam azóta.. pedig csak most olvastam el ezt a cikket. ... tapasztaltam  magamon az energetikai változást
Stankovot fenntartásokkal olvasom, nehéz a stílusa is, ráadásul ez google fordítós... de megér egy misét..valami van benne... (Milly)

  


Az új emberi faj létrehozására kerül sor ezen a 
hétvégén

by Georgi Stankov, October 10, 2014
Minden 4D-s világ feletti új emberi faj létének létrehozása az új galaxisban végbe fog menni ezen a hétvégén, legvalószínűbben a szombatról vasárnapra történő éjszakán. Ez az, amit Elohim mondott nekünk és ebben a pillanatban fogjuk fel. Mivel az ő üzenetük magán jellegű volt, így csak az alap információkat mondom el, amelyek elérhetők számotokra.
Miért olyan fontos ez az információ? Mert az új emberi faj elterjedése lesz az összes alsó 3D és 4D idővonal hírvivője, amely befedi a legfelső anyabolygót és az ő 5D-s burkolatát. A teljes megtisztulásnak ez a végső folyamata elkezdődött a teljes hold fogyatkozásával október 8-án, amikor minden sötét lény és energia, amely el volt rejtve a régi mátrix mélyedéseiben, ki lett utasítva onnan és egy hatalmas energetikai káoszt okozott, amelyet mi személyesen megtapasztaltunk az apartmanunkban.
Most ezek az alacsony frekvenciák gyorsan feloldódnak és elválnak ettől az idővonaltól. Úgy tervezték, hogy a teljes különválásuk befejeződik ezen a héten, így az új emberi faj létrejötte a teljesen tiszta energiák ideális körülményei között tud megvalósulni. Mindezeknek ez a célja.
Amint már említettem az első hirdetményemben az új emberi faj megteremtéséről, ez a faj teljesen új energetikai jellemzőkkel és az eredeti DNS kóddal lesz megáldva.
-Először, ez az új emberi faj egy új forma alapján fog kifejlődni, amelyet Carla és én fogunk létrehozni a mi felsőbb énjeink szintjén, amelyek a korábban már tárgyalt emberi fajjal szerzett tapasztalatainkon alapulnak. Ezt az inkarnációk egy új fajtája fogja követni a 3D-ből az alsóbb 5D-be, így mondható, az új emberi forma univerzális jellegű lesz és sokkal inkább sokoldalúbb, mint a régi volt. A jelenlegi emberi formát korszakokon át manipulálták a sötét arkonok a DNS szinten és az éteri szinten keresztül és nem engedték meg az ilyen univerzális energetikai képességek kifejlődését.
Ez az Adam Kadmon régi ősi formája szerinti képesség visszafordíthatatlanul elveszett az elmúlt 12000 évben, Atlantisz eleste óta. Csak néhány inkarnálódott Elohim és öreg lélek, akiket a „Nagyokhoz” vagy az „első és utolsó órák fényharcosaihoz” sorolunk be, voltak képesek sikeresen keresztülmenni az LBP kihívásain. Ezt részletesen bemutattam a weboldalon, és fenntarthattam vagy visszaállíthattam Adam Kadmon eredeti formáját, amelyet 2012 augusztusában újrateremtettünk, (ez a cikk olvasható volt ezen az oldalon abban az időben) és készen áll a felemelkedésre.
Amint tudjátok, már csak egy maréknyi emberi lény van, aki a régi formáját átalakította egy felemelkedett mester új formájára. 2013 augusztus 13. óta, Carla volt az első emberi lény, aki átment ezen az átalakuláson és én követtem őt egy héttel később, és azután az igazi PAT tagok maradéka. Ezek és képesek lesznek az 5. és a magasabb dimenziókba lépni, amikor az MPR eljön. Az összes többi vagy meghal az MPR katasztrofális következményei miatt, vagy elmozdul az új 4D-s világokba, ahol lassan felkészíti magát az 5D alsó szintjeihez való felemelkedésre. Ez a nézőpont az én visszatérő alapgondolatom 2011 óta.
Fontos megfigyelni, hogy a mi utolsó 2-3 évben történt felemelkedési tesztjeink végzése közben folyamatosan küldtünk felemelkedési kódokat az emberiség többi részének azzal a reménnyel, hogy felkészüljenek a felemelkedésre. Emlékezhettek a különös „a fény weboldala” oldalra, amelyet mi hoztunk létre közvetlenül a 12.21.12 portálnyitás után annak érdekében, hogy növeljük az inkarnálódott lelkek rész-nemzetségét és felkészítsük őket a felemelkedésre. Ezek az emberek mennyire elfelejtettek reagálni és visszaestek a mélyebb szendergésbe. Ezt a végkifejletet nem lehetett előre tudni és ez a kísérlet bizonyította, hogy a legtöbb inkarnálódott öreg lélek nem tud a felemelkedett mesterek szintjére lépni a régi emberi formában, mivel ez a mód egy majdnem embertelen erőfeszítést igényel az inkarnálódott személyiségektől, hogy átjussanak az LBP összes kihívásán és megbirkózzanak ugyanabban az időben az emberi kohósalaktól, ami ezt a folyamatot kíséri.
Emlékszem, hogy a múlt nyár végén egy üzenetet kaptunk az Elohimtől, amely megerősítette, hogy a felemelkedés utolsó kódjait néhány fejlett öreg lélek megkapta, és azután, hogy a kocka el volt vetve, az összes lehetséges jelölt, aki nem volt képes beépíteni ezeket a kódokat, nem tudott megfelelő fénymunkát végezni, nem tudott megfelelni a felemelkedésnek és elvesztette a jelenlegi inkarnációjának a célját, amiért olyan régóta dolgozott és annyi áldozatot vállalt a hosszú inkarnációs ciklusain keresztül.
-A második legfontosabb jellemzője az új emberi formának az, hogy ellenálló, teljesen védett lesz bármilyen külső hatástól és a genetikus kód lehetséges megváltoztatásától vagy attól, hogy átvegyék éteri szinten a sötét visszatartó erők negatív formáit, mint jelenleg. Az új inkarnálódott emberi lények csak olyan tapasztalatokat fognak gyűjteni a különböző sűrűségekben a 3D-tól az 5D alsó szintjéig, amelyek a felsőbb énjük teljes egyetértésével és jóváhagyásával történnek. Pontosan a jelenlegi inkarnációk kísérletében az ilyen előre meghatározott feltételeknek a hiánya okozta a teljes lesüllyedést a mai-nap emberiségében és zárta ki a 4D-be vagy az 5D-be való felemelkedést.

-A harmadik, hogy az új 4D-s világ teljesen olyan emberekkel lesz betelepítve, akik az új formát hordozzák. Ez sima és gyors átmenetet fog lehetővé tenni az 5D szintjeire. Ennek az az oka, hogy ugyanez a forma lesz az 5D első, második és harmadik szintjén, ahol az anyagi megjelenés még jelen lesz egy nagyon folyékony formában.
 Ennek példájaként bemutatom Telos várost Mt Shasta-ban, amely az 5D alacsonyabb szintjein található. A Raeita fény új városa szintén ebben a rezgéstartományban lesz. Ezek a szintek természetesen nyitva állnak minden magasabb szint és dimenzió felé, és lehetővé tesznek minden kölcsönhatást más civilizációkkal. Ettől kezdve az emberiség új formája lesz az alapja az új transzgalaktikus emberi fajnak.

-A negyedik, Gaia azt kérte, hogy a felemelkedése után csak azokat az embereket támogassák, akik tisztelik és elfogadják őt és harmóniában élnek a természettel. A mai emberi fajjal ezt nem lehet garantálni, még ha néhányan a tagjai közül meg is felelnek a 4D-nek. Ettől kezdve az új emberi formát úgy tervezték meg, hogy a fogantatás első pillanatától kezdve veleszületett kapcsolatot és végtelen szeretetet érezzen Gaia iránt, mint egy érző, közös lélek.
Mi lesz ezzel az emberiséggel? A többségük meg fog halni az MPR katasztrofális következményei miatt és újra vissza fog térni a Celestria-ra egy új inkarnációban, a legtöbben feltehetően valamelyik új 4D-s világba, vagy a lélektöredékük zökkenőmentesen egy alacsonyabb életvonalra megy át. Az a kevés egyén, aki eléri a 4D új, felsőbb világait, az új testben fog odaérkezni, az emberiség új formáját viselve.
Mint már leírtam ezen a weboldalon, jelenleg a lelkek többsége egybevonta a legtöbb lélektöredékét erről a földről és a nagyszámú idővonalról. Ezek a lelkek most legfeljebb két részben, elsősorban a földanya felszínén vannak jelen minden olyan egyén esetében, akik a felső 4D világokra jelöltek. Ők nem lehetnek többen, mint a jelenlegi emberség 10 %-a, számításaim szerint pillanatnyilag sokkal kevesebben, mint ahánynak egy vagy két töredéke a felső 4D életvonalon van. A többi lélek nélküli, üres, holografikus többszöröződés.
Ha az új emberi faj megfogan ezen a hétvégén az összes új 4D-s világon, akkor legalább egy a helyreállított lélektöredékek közül (a 12 résznek a nagy többsége, amellyel minden lélek inkarnálódik, a legtöbb időben) inkarnálódni fog ebben az új emberi testben és hivatalosan is elkezdődik a lélek új inkarnációs ciklusa a teljesen új energetikai és fejlődési lehetőségek között. Mi, mint felemelkedett mesterek, már ott vagyunk a 4D-s világokban, mert hivatalosan az új galaxis isteni logoszai és védői vagyunk és a küldetésünk azonnal meg fog kezdődni a fogantatás után. Számomra ez az Univerzális Törvény új elméletének a bevezetését jelenti az összes felső 4D-s világba, amely a jövő héten kezdődik.
Ez a földanya az olvasztótégely egy fajtája minden lassú 3D-s átfedésnek, amely felszabadul az MPR után az alsó életvonalakon. Ennek először tönkre kell mennie az MPR által, mielőtt az emberiség egy része felmegy az új 4D-s világokba és megkezdi az életet az Univerzális Törvény új elmélete szerint. Fontos megjegyezni ezen a helyen, hogy az Univerzális Törvény bizalmas megértését és elfogadását már kódoltam az új emberi formában DNS szinten az én HS-em, mint Elohim adatbázisa alapján.
Az időnek ezen a pontján sok mindent nem tudok még felfedni, mert még nem vagyunk kívül az erdőn, és a sötét erők olyan kellemetlen helyzeteket teremthetnek számunkra, mint azt tették két nappal ezelőtt, aktuálisan minden nap valamilyen formában. Tudják, hogy az új emberi forma és faj bevezetése az energetikai halálukat eredményezné, hogy számukra nem lesz megengedett, hogy bármelyik újonnan inkarnálódott emberen potyázzanak, és vissza kell húzódniuk a sokkal alacsonyabb 3D-s világba, mint annak, aki 2 napja felhívott telefonon, miután tüzet okozott a konyhában, és azért könyörgött, hogy hadd maradjon az én területemen.
Eddig az új emberi forma inkubációs állapotban volt. Ti ezt egy teozófiai kifejezéssel úgy tudjátok leírni, mint „szeplőtelen fogantatása és terhessége” az új formának. Az új emberi fajnak ez a formája Lofer gyógyító templomaként működik az 5D-ben a Forráson (12D) keresztül, mint az univerzális emberi lény prototípusa, a transzgalaktikus emberiségnek egy új Adam Kadmona, és csak a megfelelő pillanatra vár, hogy megsokszorozódjon végtelen alkalommal holografikus úton és megkezdje az új létezését az új 4D-s világokban. Amint elhangzott, ez terv szerint ezen a hétvégén fog megtörténni és ez a továbbiakban egy drámai energetikai folyamatot indít el lavinaszerűen.
Ezért volt olyan fontos számunkra létrehozni a gyógyító központot Loferben a múlt év ősze óta. Az új emberi faj beindulási folyamata több hónapot vett igénybe és 2014 májusában indult el, a sikertelen felemelkedés után. Bár ez a lépés egy része volt a kezdeti felemelkedési tervnek, nem terveztük, hogy létrehozza ezt az új fajt, amíg a felemelkedő emberiség fizikai létben van jelen. Ez megváltozott, amikor elhatároztuk, hogy mi, az első és az utolsó idők fényharcosai részt fogunk venni az új Galaxis megteremtésében és felemelkedésében, Gaia-val együtt, mint annak a gyújtópontjával. A jelenlegi felemelkedési folyamat lemérhetetlen része ez.
Végül, már helyesen feltételezhettétek, hogy Carla és én teljes mértékben részesei vagyunk az emberiség új formája teremtésének, amely magában foglalja a 4D-ből az 5D-be való gyors felemelkedésnek a lehetőségét. Ez az, amiért olyan sok információt kaptunk erről a területről. A legtöbb még személyes felhasználásra van, még nem lehet megosztani ebben az időben. Amint tudjátok, híve vagyok a teljes átláthatóságnak és utálom a titok bármilyen formáját. De ezen a részterületen ez nem miattam van, de erről a nagyon életbevágó teremtésről, amely érinti az egész emberiséget, nem lehet még teljesen nyíltan beszélni mielőtt az teljes sikerrel járna, és az összes sötét lény el nem tűnik örökre erről a földanyáról.
Egyébként, a következő napok mottója ez lesz az október 23-i napfogyatkozásig, amely egy másik óriási kapuja a felemelkedésnek – minden megoldatlan részletnek meg kellene oldódnia ebben az időtartamban, mivel nem lehet másképp az új 4D energetikai tiszta szintjeit átvenni. Ebből a nézőpontból minden lehetséges és megtörténhet a következő két hétben vagy azután.
 
  Fordította: MA



Eredeti szöveg: http://www.stankovuniversallaw.com/

Ez az az idő - Galaktikus üzenet 10.07.

  
 A Mennyország megkért minket, hogy avatkozzunk be egy felettébb pozitív módon, és biztosítsuk, hogy a Fény erői sikerrel járjanak. Így ez az idő az, amikor a sötétség kegyetlenül eltűnik a színről.

A Galaktikus Föderáció 
és a Spirituális Hierarchia Üzenete 
2014. Október 7.
Sheldan Nidle által




(a Galaktikus Föderációval való közvetlen összeköttetésen keresztül)

6 Men, 13 Tzotz, 11 Ik

Selamat Balik! Érkezünk! Földi társaink tovább folytatják az előrehaladást, hogy előkészüljenek az alapok kiosztására. Ezeket az alapokat csak egy globális jólét ösztönzése végett kell kiosztani, valamint hogy véget vessenek a szegénységnek és minden szűkölködésnek ebben a valóságban. Meg lett állapodva velünk és különféle társainkkal, hogy a régi pénzgyűjtési módszerek és a tömegektől való megtagadásuk tovább már nem tolerálható. A sötét összeesküvés különféle elemeit meg kell fosztani betegesen szerzett gazdagságuktól. Továbbá a kormányázás is, mely régóta ezeknek a semmirekellőknek a birodalma, teljes kitakarítást igényel. Azok akik a kormányban szolgálnak, régóta lekötelezettjei ezeknek a pénzügyi csirkefogóknak. Így egy széleskörű koalíciót hoztak létre maguk között, ami bankokból, befektetőirodákból áll, melyek fel vannak mentve azon büntetési mértékek alól, amiket valójában érdemelnének. Ez most meg fog változni, ahogy új pénzügyi szabályok véget vetnek ennek az illegális viselkedésnek. Letartóztatások tesznek pontot erre, és állítják fel a terepet ezen ügyek friss elintézési módjának. Ez az átláthatóság, tisztességesség, és világszinttű jólét új korszakát vezeti be. Ez csak a kezdete annak ami tervbe lett véve!

Némi galaktikus és mennyei bölcsességet igényeltek valóságotokról, és távoli eredetű népetekről. Ebben a tekintetben mi és a Felemelkedett Mestereitek fogunk tanácsokkal és igazságokkal szolgálni ennek a birodalomnak a természetéről, és a korlátozott tudatosságról. A sötétség még Atlantisz vége előtt, gondosan felügyelte a kolóniákat az egész Atlantiszi birodalomban. Ezen kolóniáktól azt akarták, hogy rabszolgaforrások legyenek. Ezeknek a rabszolgáknak kellett az alapjainak lenni, hogy az Atlantisziak és szövetségeseik drasztikusan megváltoztathassák a birodalom társadalmait. Ezen koncepció ellen küzdöttek azok, akik megértették azt az alkut amit a Mennyország nyújtott Atlantisz számára Mu (az ősi Lemúria) kontinensének elpusztítása idején. Ez a konfliktus vezetett Atlantisz pusztulásához is 13.000 évvel ezelőtt. Akkor emelkedett ki az Anunnaki, ezen letűnt birodalom sötét utódjaként. Az Anunnaki kezdetben elferdítések halmával tömte tele őseiteket. A célja az volt, hogy egy olyan mitológiát hozzon létre, amivel kontrollálhatja ennek a katasztrófának a túlélőit.

Ősi társadalmaitok története egy a kegyeltek számára elérhető technológia, valamint a tömegeknek adott technológia közötti egyre növekvő különbségről szóló elbeszélés. Fokozatosan nőtt egy titkos tudomány, ami lehetővé tette az Anunnaki kegyeltjei számára, hogy végrehajtsák azt, ami őseiteknek első látásra varázslatnak látszott. A kegyeltek is jól betanultak egy nagyon titkos történelmet, ami bemutatta, hogy miért ők az uralkodók, és miképpen a legjobb hatalmon maradni. Ez az együttműködés az Anunnaki és a kegyeltek között addig tartott, míg az Anchara dekrétumát be nem jelentették 1994-ben. Akkor az Anunnaki elhagyta kegyeltjeit, és megkérte őket, hogy adják meg magukat a Fénynek. A kegyeltek ezt visszautasították és egy globális konfliktust kezdtek, hogy meghatározzák melyik frakció fog most uralkodni. A sötétség folyamatos küzdelmét a hatalmon maradásért addig nem ellenőrizték, míg mi meg nem kötöttünk egy sor speciális megállapodást különféle Földi szövetségeseinkkel. Csak a támogatásunkat igényelték, és hogy ők maguk végezzenek a sötétséggel. Ez a stádium 2006 elején kezdődött.

Akkortól, előnyös helyzetünket arra használtuk, hogy biztosítsuk sikerüket. Az Agarthaiak elkötelezték magukat, hogy személyzetükből még többet küldenek ide élni világotokba, és hogy támogatásként tanáccsal lássák el ezeket a különleges szövetségeseket a legjobb stratégiákról. Ehhez hozzátettük a mi személyzetünket is, ami nagyban segítette ezen bátor és derék lelkeket törekvéseikben. A mi célunk az volt, hogy segítsük őket abban, hogy elősegítsék a NESARA kinyilatkoztatását. Az új kormányzásnak el kellett volna fogadnia minket, és végül véget kellett volna vetnie a felettébb rosszindulatú titkolózásnak, ami megakadályozza, hogy egy nyilvánosabb támogatásba kezdjünk. Ehelyett azt tettük, hogy figyelemmel követtük világotokat, és tettük amire lehetőségünk volt. Az összekötőink a kompok ezen baráti csoportok között már évtizedek óta. Egy aktívabb szerepet szándékozunk játszani, mivel az új mennyei rendelkezések most erre irányulnak. A Mennyország megkért minket, hogy avatkozzunk be egy felettébb pozitív módon, és biztosítsuk, hogy a Fény erői sikerrel járjanak. Így ez az idő az, amikor a sötétség kegyetlenül eltűnik a színről.

Namaste! A Felemelkedett Mestereitek vagyunk! Több jó hírrel érkezünk ma! Különféle szövetségeseink a titkos szent társaságokból és Ősi Családokból épp átmozgatják a pénzeket számos pénzkiosztásra alkalmas letéti számlára. Ezek a különleges csoportok fogják kifizetni a jólétprogramjaitokat, és a valutaszámlákat. A sötét összeesküvés régóta használta hatalmi pozícióját arra, hogy megakadályozza ezeknek a kifizetéseknek a megtörténését. Az Ősi Családok és mi, megegyezésekkel és kényszerítés által, végül kiszabadítottuk ezeket a számlákat a markukból. Áldottak a Mennyország útjai és a Fény hatalma! Ezek az összegek készen állnak, amint egy sor végső lépés beteljesült. Hamarosan számíthattok rá, hogy bejelentéseket hallotok erről a témáról. Örvendünk és készülünk egy sor csodás áldásra az emberiség számára! Hozsanna! Hozsanna! Hozsanna! 

Másik hír, hogy azok akik meg lettek bízva a régi valóság leállításával, készen állnak olyan jogi lépések sorára, amik az új GESARA kormányzás kiemelkedéséhez vezetnek. Áldjuk ezen tetteket, mivel azok a végső lépések, amik szabadságotokhoz és egyéni szuverenitásotok valódi kinyilvánításához vezetnek. Ahogy a régi hatalmak eltűnnek, a Fény emelkedik ki győzedelmesen. Legyetek felkészültek drága szívek bámulatos eseményekre. Emlékezzetek rá, hogy most ez az év fogja a zsarnokság végét ünnepelni, és azon képességek visszatérését, amiket Atlantisz idején elveszítettetek. A közelgő nagy fehér hónap volt az ősi időkben az, amikor Atlantisz arra a következtetésre jutott, hogy túllépi hatalmát. A Fény megmutatta, hogy a Mennyországgal kötött megállapodások örömben és az isteni szolgálat Fényében mennek végbe. A sötétség napjainak vége! Az isteni Fény ideje valóban itt van!

Áldjuk ezeket az időket, és készülünk drágáink a mi közelgő tanításainkra. Ezek fogják megtanítani nektek a bennetek lévő spirituális eszenciát, és annak tudatosságra gyakorolt hatásait. Ahogy emelkedtek Szellemben, gyarapodtok tudatosságban is. A spirituális és fizikai birodalmak itt vannak, hogy összefonódjanak, és egy új áldott valóságot alakítsanak ki. A feladat amire minket kijelöltek, az az, hogy őrködjünk felettetek, és támogatást nyújtsunk, és eligazodást az egyéni életszerződéseitek kikötései között. Ezt örömmel tesszük, és úgy igazgatunk benneteket, ahogyan a Mennyország mondja nekünk. Ennek a birodalomnak az összes Lényét nagyon szereti és értékeli a Mennyország. A Mennyország Fényében mindenki örömmel dolgozik azon, hogy enyhítse a fájdalmat, eltüntesse a bánatot, és táplálékot szerezzen mindenki számára. Ezért ez egy szent pillanat, mivel az ár a sötétség ellen fordul. Közel van ezen valóság üdvözülése! Hálaadás közepette örömmel mondjuk: Halleluja! Halleluja! Halleluja!

Ma folytattuk üzeneteinket. Legyetek örömben és készítsétek magatokat utazásotok végső lépéseire. Nagyszerű események történnek. Közel vagyunk a földreszálláshoz. Legyenek ezek a végső lépések igazak és gyorsak. Tudjátok Kedveseink a Szívetek Legmélyén, hogy a Mennyország számtalan Készlete, és soha véget nem érő Bősége valóban a Tiétek! Így Legyen! Selamat Gajun! Selamat Ja! (Szíriusziul Legyetek Egyek! és Legyetek Örömben!)

Forrás: http://www.foldimennyorszag.hu/07540346-4E9B-4132-A339-347B0BC69BE1.html


http://www.tudatvaltas2012.blogspot.co.at/2014/10/a-galaktikus-foderacio-es-spiritualis_9.html