2015. július 24., péntek

Az első képek a Kék Avionokról és Gömb lényekről 07.23.

Közkívánatra itt egy selfi." És akkor íme, ők lennének azok a bizonyos Kék Avian-ok"


2015. júli 23.


Corey a Gaiam TV-n –
 Az első képek a Kék Avianokról 
és a Gömb lényekről 
               


Corey első nyilvános TV szereplése megtörtént néhány nappal ezelőtt. A Gaiam TV „Cosmic Disclosure” címmel új sorozatot indított, melyben David Wilcock 52 epizódon keresztül beszélget majd Corey-val. Az első két epizódot nagy várakozás előzte meg, többek közt azért is, mert ingyen sugározták, és mert Corey-ék egy ismert számítógépes grafikussal együttműködve végre egy „hiteles” fantomképet alkottak a Kék Avian faj tagjairól. Részletek a tovább után.



Ez az első két epizód azóta is fent van a Gaiam TV honlapján, mindenki számára hozzáférhető és megnézhető:



http://www.gaiamtv.com/seeking-truth/lp-cosmic-disclosure#watch_episodes



Az első rész nemsokkal ezelőtt a Gaiam TV youtube csatornájára is felkerült.





A sorozat első két epizódja nem tartalmazott túl sok új információt, inkább arról szólt, hogy Corey-t a szélesebb közönség is megismerje illetve azok az olvasók, akik eddig csak a beszámolóit ismerték, most végre élő képen is láthassák őt. Magáról az interjúról annyit tudunk, hogy nem sokkal Corey bicepsz és vállműtéte után került rá sor, nagy fájdalmai voltak közben, de állta a sarat.



Előzetesen már elmondta magáról, hogy nem igazán tartja magát olyan embernek, aki nagy nyilvánosság előtt képes lenne hosszasan beszélni, ez talán látszódott is néha, kicsit félszegen (talán némi lámpalázzal küzdve) válaszolt a számára új helyzetben, de szerintünk nagyon jól megoldotta a helyzetet. Beszédén érezhető, hogy az ajkai elég súlyosan sérültek korábban, úgy kellett visszavarrni az alsó ajka egy részét, szóval ez már sosem lesz a régi, ebből is eredhet, hogy néha nehezen formálja a szavakat. Amúgy e két videó alapján teljesen hétköznapi, kicsit félszeg, szerény fickónak tűnik.



Elmondta, hogy mit is jelent tulajdonképpen intuitív empatának lenni, hogy prekognitív képességei vannak, vagyis képes mások érzelmeire ráhangolódni, ezt a képességét pedig a MILAB programban még fejlesztették és képezték is. Intuitív empataként töltött szolgálata során számtalanszor vett rész olyan helyzetekben, amikor e képességét földönkívüliek jelenlétében illetve földönkívüli lényeken kellett alkalmaznia (vagyis olvasnia kellett az érzelmeikben, gondolataikban).



Elmondta, hogy több mint 4 éve van kapcsolatban a Kék Avian-okkal, akik néhány esetben a saját lakásán is megjelentek nála (!), illetve, ahogy azt a beszámolóiban is említette, időnként egy picike gömb jelenik meg a szobájában és az veszi fel illetve „szállítja el”, hogyha valamilyen feladatot kijelölnek a számára.



A második epizódban részletesebben és talán személyesebb hangvételben beszélt a Holdon lévő LOC bázison történt egyik első konferenciáról, ahol a világ minden tájáról érkeztek civilek illetve katonák. Ezen a találkozón őt egyenesen a színpadra állították ki (amit nem tudott mire vélni, mert fogalma sem volt, hogy mi fog történni és miért éppen őt pécézték ki). Később aztán egy Kék Avian (Raw-Tear-Eir) és egy arany-háromszög fejű lény jelent meg a színpadon, a résztvevő közönség teljes megdöbbenésére. Kiderült, hogy Corey-t azért különítették el és azért állították ki egyedül a színpadra, mert neki kellett tolmácsolnia a Kék Avianok telepatikus üzeneteit a résztvevők számára.



(Erről a találkozóról itt írtunk korábban:

http://goodethungary.blog.hu/2015/04/26/tudositas_a_titkos_urprogram_szovetseg_gomb_szovetseg_legutobbi_talalkozoirol_es_osi_civilizaciok_ur



Az első két videóban legnagyobb részt olyan információkról volt szó, amelyeket már olvashattunk Corey korábbi beszámolóiban, az első két epizódban ezeknek egy rövid összefoglalását mondta el élő szóban, Wilcock kérdéseire válaszolva. Ezt figyelembe véve, mi nem tervezzük ezt két videót külön lefordítani vagy feliratozni.


És akkor íme, ők lennének azok a bizonyos Kék Avian-ok:


Kb 250 cm magasak, telepatikus úton kommunikálnak, miközben a szájukat is enyhén mozgatják, és mindezt kézjelekkel is kísérik.








Pár héttel ezelőtt Szelei Magdolna körlevelében olyan képeket küldött körbe a csoportjában, amelyen szerintük a Gömb lények láthatóak. A magunk részéről mi megbízunk bennük és hiszünk nekik, ezért most mi is idetesszük e fotókat a Kék Avianok mellé. A képeket Gálfiné Ildikó fényképezte 2015. július 3-án este (ezúton is nagyon szépen köszönjük neki):
gomb_lenyek_1.JPG
gomb_lenyek_2.JPG
gomb_lenyek_3.JPG

Itt szeretnénk elmondani, hogy nem vagyunk előfizetőia Gaiam TV-nek és nem iratkoztunk fel a hamarosan futó további epizódokra sem. Ha esetleg az olvasók közül valaki megtette ezt, és van kedve hozzá, megírhatja néhanapján, akár komment formájában is, ha valami rendkívülit látott, vagy hallott volna a sorozat további epizódjaiban.



A Gaiam TV tehát előfizetéses, de David Wilcock említette korábban, hogy azoknak, akik nem akarnak (vagy nem tudnak) fizetni ezért, de mégis érdeklődnek a téma iránt (valamint, hogy „őt se tartsák pénzéhesnek” – ezt ráadásul ő mondta, nem mi:), hamarosan készülni fog egy ingyenesen elérhető, letölthető e-könyv is, pdf formátumban. Ez nagyrészt Wilcocknak a Corey-val folytatott korábbi, részletekbe menő beszélgetésein alapul majd, valószínűleg a Wilcock-tól megszokott tömör, információban gazdag összeállítás formájában.



Elmondása szerint az előzetes jegyzetei 130 oldalra rúgnak, tehát egy viszonylag nagy terjedelmű anyag kerülhet ki hamarosan, erre pedig mi nagyon vevők lennék, és amint megjelenik, az érdekesebb, eddig nem ismert részeket/fejezeteket mindenképpen szeretnénk lefordítani és közzétenni. Corey is említette korábban, hogy ő is várja már ezt, mert szerinte ebben lesznek az igazán érdekesebb részek (pl a "Földön zajló NAGY KÍSÉRLETRŐL"). Szerintem ez mindenképpen egy jószándékú, másokat szolgáló hozzáállás Wilcock-ék részéről. Tehát ahogy ez a könyv elérhetővé válik, igyekszünk nekikezdeni mi is a fordításnak.


Forrás: http://goodethungary.blog.hu/2015/07/23/corey_a_gaiam_tv-n_az_elso_kepek_a_kek_avianokrol_es_a_gomb_lenyekrol




18 megjegyzés:

  1. A Magyari Korona üzent 07.14.

    amivilagunk11-12.blogspot.co.at/

    VálaszTörlés
  2. A Galaktikus Föderáció és a Spirituális Hierarchia Üzenete 2015. Július 21.
    Sheldan Nidle által
    (a Galaktikus Föderációval való közvetlen összeköttetésen keresztül)
    7 Ik, 0 Vayeb, 11 Ik

    www.foldimennyorszag.hu/0C769F6F-9105-4CEA-AB9D-12E4717668C2.html

    VálaszTörlés
  3. Július 26 - Augusztus 12 között, Föld - Nap - Központi Nap - Szíriusz Portál Kapu (8:8:8:8) nyílik !

    Az itt megtalálható Nagy Név összefüggések egyben !

    Portál-kapú, Föld, Szíriusz, Nap, Központi Nap, Egyiptom, Gíza, Nagy Piramis, Szfinx, Oroszlán, Thot, Hermész, Alkimia, Kék Fény, Izisz, Ozirisz, Tejút, Inka, Peru, Akasha, Lemuria, Atlantisz, Shamballah, Jézus, Mária Magdolna.

    (jobb egér gomb, fordítás magyar nyelvre)

    www.linkedin.com/pulse/close-encounter-egyptian-sirius-8888-sangeeta-handa

    VálaszTörlés
  4. Az Avianok köszöntője
    goodethungary.blog.hu/

    VálaszTörlés
  5. A Galaktikus Szeretet Hullám

    (jobb egér gomb,- fordítás magyar nyelvre)

    2012portal.blogspot.co.at/

    VálaszTörlés
  6. Kik vagyunk, és honnan származunk?

    Részletek G. Kavassilas: OUR UNIVERSAL JOURNEY c. könyvéből www.ourjourneyhome.com.au/

    www.docdroid.net/fQoZY3b/george-kavassilas-kozmikus-utazsunk.pdf.html

    VálaszTörlés
  7. TÉMÁK

    Gabonakör, Biburg, Németország, 2015.07.15.

    www.youtube.com/watch?v=HObeWB9fuYE

    A titkos légitársaság, és az 51-es körzet

    www.fenyorveny.hu/2015/07/a-titkos-legitarsasag.html

    51-es körzet a Google Földön

    www.youtube.com/watch?v=S8iYKvbwRxs

    Az orosz Pentagon szövetség véget vet a kazár maffia uralkodásának

    ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/07/az-orosz-pentagon-szovetseg-veget-vet.html#.Vbks9vntmko

    Dokumentumfilm jelent meg egy szigorúan titkos antigravitációs járműről

    ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/07/dokumentumfilm-jelent-meg-egy-szigoruan.html#.VbktRvntmko

    Levél Orbán Viktorhoz - Szelei Magdolna 07.23.

    amivilagunk11-12.blogspot.co.at/

    A kozmikus szeretet hulláma

    www.felemelkedes.blogspot.hu/

    UFO-kat videóztak Oszaka kikötője felett

    rejtelyekszigete.com/ufo-k-es-foldonkivuliek/ufo-kat-videoztak-oszaka-kikotoje-folott/

    Igazságot Cecilnek a megölt oroszlánnak Zimbabwe-ben.

    Petíció aláírás gyűjtés Robert Gabriel Mugabe, Zimbabwe elnökének.

    www.thepetitionsite.com/821/738/351/?z00m=25307640&redirectID=1755285540

    Enigmák - Titkos föld alatti bázisok

    boldognapot.hu/blog/

    VálaszTörlés
  8. Hivatalos náci térképek és dokumentumok támasztják alá Agartha létezését - egy egész világét bolygónk belsejében

    ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/07/hivatalos-naci-terkepek-es-dokumentumok.html

    VálaszTörlés
  9. Egy magyar találmány, amely tönkreteheti a hatalmas gyógyszeripart

    ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/08/egy-magyar-talalmany-amely-tonkreteheti.html

    VálaszTörlés
  10. Randy Cramer és Simon Parkes: Politikai viszonyok a Marson, az emberi tudatosság változása és a Föld bolygót uraló erők lassú széthullása

    1. rész

    goodethungary.blog.hu/2015/07/31/randy_cramer_es_simon_parkes_politikai_viszonyok_a_marson_az_emberi_tudatossag_valtozasa_es_a_fold_b

    2. rész

    goodethungary.blog.hu/2015/07/31/randy_cramer_es_simon_parkes_politikai_viszonyok_a_marson_az_emberi_tudatossag_valtozasa_es_a_fold_b_996

    VálaszTörlés
  11. Mennyi vizet igyunk, mivel kell sózni az ételt és hogyan?

    Magyar Testvéreim! A
    sejtek akkor tudnak jól működni, ha minden liter víz mellé az
    étellel és itallal 9
    gramm nátrium-klorid konyhasót pótolunk. 9
    gramm konyhasóban 4 gramm
    a nátrium. Káliumból 30-szor
    kevesebb szükséges, mint a nátriumból. Ez a dózisarány felel
    meg a testnedvek, köztük a
    vérszérum természetes nátrium : kálium arányának. A vérbe
    közvetlenül beadagolt Ringer
    infúziós oldatban is ilyen a dózisarány. (A
    dózis kifejezés a
    mennyiséget és annak időben megoszlását is jelenti!)
    Az 1
    nap alatt beadagolt 3
    liter Ringer 27 gramm
    konyhasót, de csak 0,4
    gramm káliumot juttat be a vérbe. Három élettani kutató
    kísérleteket, ún. hatás méréseket végzett patkányokkal és
    emberekkel, a nátrium dózis csökkentésével és a kálium dózis
    növelésével. És mit tapasztaltak: Azt, hogy mindkettő
    élet-rövidítő és elrontja a szaporodó képességet. A méréseik
    alapján 1950-ben
    Nobel díjat kaptak.
    Kutatásaik e szörnyű eredményeit hazánkban
    is közzétették, lásd:
    http://www.tejfalussy.com/wp-content/uploads/2015/07/verhigitoesvernyomascsokkentoakonyhaso141029.pdf.
    Hazánkban kb. 1960 óta
    semmibe veszik ezeket a hatás-méréseket. Ma is,
    „Nemzeti Stop Só Programként”, „sózási reformként”, a 3
    liter vízhez legfeljebb 2
    gramm nátrium pótlást és legalább 4,7
    gramm kálium pótlást írnak elő. Orvosok és gyógyszerészek
    tömege biztat fel a konyhasó pótlás ötödére csökkentésre és
    a kálium bevitel tízszeresre fokozására. Természetgyógyász,
    pl. Napfényes Élet Alapítványnál Váradi Tibor és társai is,
    a konyhasóval sózás teljes elhagyását
    tanítják be. Ezeknek tudható be, hogy a ma 30
    éves férfiaknak újabban csak
    62 éves élethosszat
    jósolnak, s az is, hogy spermadonornak jelentkezett 153
    magyar férfiból 147-nek
    minősítették megtermékenyítésre alkalmatlannak a spermáját.
    Végünk? Ez biológiai háború. Lásd:
    http://www.tejfalussy.com/wp-content/uploads/2015/07/spermadonor-150722.pdf.
    Tudnotok kell, hogy a Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hatóság
    tudtával a Nemzeti Élelmiszer Hálózat CBA
    üzletek is szabványsértő étkezési sókat, s azokkal készített
    olyan élelmiszereket árusíthatnak,
    amelyekben kálisó van a konyhasó helyett, lásd:
    http://www.tejfalussy.com/wp-content/uploads/2014/07/cba-s-sok-2013.jpg.


    A rendőrök el vannak
    foglalva a „migránsokkal”. Magatokat kell megvédenetek.
    Gyógyszerkönyvi tisztaságú
    nátrium-klorid konyhasóval és átpárlással
    tisztított ivóvízzel. Étkezéseteknél
    törekedjetek a Ringer oldat dózisai szerinti
    desztilláltvíz, konyhasó és kálium pótlásra! Az
    élelmiszerek nátrium és kálium tartalmáról lásd:
    http://www.tejfalussy.com/dokumentumok/emailkonyvek/1.emailkonyv:helyesen%20sozas%20es%20tiszta%20ivoviz.pdf
    ,
    http://www.tejfalussy.com/dokumentumok/emailkonyvek/kiegeszitok.emailkonyvekhez/etelek-italok.natrium-kalium.tartama.pdf,
    és
    http://www.tejfalussy.com/dokumentumok/emailkonyvek/kiegeszitok.emailkonyvekhez/tapanyagtablazat.pdf.
    Te is segíts, hogy ez
    a felvilágosító irat
    eljusson minden Magyar
    Testvérünk kezéhez!


    Verőce, 2015. 08. 02.
    Jogos védelemként, aggódó szeretettel: Tejfalussy András


    (
    Mellékletként csatolva MEHNAM-info 470-hez. Iratjele:
    kellesoznieshogyan-150802 )2015-07-31 18:12 GMT+02:00

    VálaszTörlés
  12. http://www.ufosightingsdaily.com/2015/08/two-blue-ufos-seen-over-springville.html?m=1

    Nem ezek jönnek ilyen kék izével? Fenti linken is kék gömbök vannak.

    VálaszTörlés
  13. Kazár terrorista kísérleteket hiúsítottak meg, miközben pletykák keringenek az augusztus 8-i letartóztatásokról

    ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/08/kazar-terrorista-kiserleteket.html#.VcE2SPntmko

    VálaszTörlés
  14. Cosmic Disclosure első epizód MAGYAR FELIRATTAL, a következő epizódok összefoglalóval

    goodethungary.blog.hu/2015/08/04/cosmic_disclousre_elso_epizod_magyar_felirattal_a_kovetkezo_epizodok_osszefoglaloval

    VálaszTörlés
  15. A Három Nagyszabású Földi Kísérlet

    Avyon – Pelegai – Gaia

    www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=542:jelaila-starr-es-a-9-dimenzios-nibiru-nagytanacsa-a-harom-nagyszabasu-foeldi-kiserlet-avyon--pelegai--gaia&catid=55:2015&Itemid=83

    VálaszTörlés
  16. Öt ismerem ö a pali madár

    VálaszTörlés
  17. Sztázis kamrában alvó óriások készen állnak rá, hogy felébresszék őket, állítja a titkos űrprogram informátora

    ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/08/sztazis-kamraban-alvo-oriasok-keszen.html#.VcT41vntmko

    VálaszTörlés
  18. Bár most mire kell várni? Jó ezeket nem látjuk élőben de akkor is valami legyen már.

    VálaszTörlés