A csillaghajó fedélzetén - részlet

 

a kép filmrészlet
Stargate Universe

Giorgio Dibitonto

Angyalok csillaghajókban 

12. fejezet

A csillaghajó fedélzetén

1980. július 27-én este egy újabb találkozásra került sor. Egy kis hegyre mászás után a repülő korong fénye már jelezte is számunkra az űrtestvérek jelenlétét. Rafael jött velünk szembe, és odavezetett minket a repülő diszkoszhoz, amely a fák között a talajon állt. A nyitott ajtón keresztül vakító fehér fény áradt szét és bevilágította a rétet. rafael - gondolataimat olvasva - biztosított, hogy nem lesz semmilyen bántódásban részem, és szédülni se fogok. Közelről az űrhajó hatalmasnak tűnt, és finom fény áradt minden porcikájából. Tina láthatóan meghatott volt. Rafael belépett az űrrepülő korongba, és kezeivel intetett, hogy kövessük őt. Elsőként Tina lépett be, majd én, végül Paolo, aki velünk jött.

A belső rész a lehető legegyszerűbb volt. A társalgót olyan fény világította meg, amely mindenütt szétoszlott anélkül, hogy látható lett volna valamilyen fényforrás. A nagy kupola alatt négy világító tábla falként szolgált. Különleges érzés fogott el; mindannyiunkat elárasztott ez a fény, amilyen a mi bolygónkon nincsen. A békének és az első felszabadultságnak az érzései vegyültek bennünk az ezen csodálatos lények iránt érzett hálával, akik ilyen lehetőséget nyújtottak számunkra. Mélyen meg voltam hatódva.

Tina Orthonnal beszélgetett, míg Firkon Paolora nézett, aki hallgatott, és tekintete olyan volt, mint amikor valakinek rendkívül élményben van része, és szavakkal nem akarja azt elrontani.

A falak egyikét színes vonalak világították meg, és különböző egyéb fények villantak fel rajta. Egy vele szemben ülő testvér felállt, és felénk jött, hogy üdvözöljön bennünket. Ő magas volt, kékeszöld szemei voltak, és rézszínben csillogó gesztenyebarna haja majdnem a válláig ért. Választékos udvariassággal mély benyomást gyakorolt rám. Elnézést kért, és visszalépett helyére a világító fal elé.

Az ajtó bezárult, és a lábunk alatti padló mintha enyhén megmozdult volna és tartósan remegni kezdett volna.

"Emelkedünk", mondta Rafael. "Hamarosan a csillaghajó fedélzetén leszünk."

A nagy kupola alatti teremben három székcsoport foglalt helyet. Rafael hellyel kínált bennünket, és ő is leült. A többi testvér visszafogott hangon azzal a férfivel beszélt, aki látszólag a pilóta volt.

"A csillaghajó", közölte Rafael," a föld légkörén kívül állomásozik. Nem sok időre lesz szükségünk, hogy odaérjünk."

Odajött Orthon és Firkon is, és mellénk ültek. Utóbbi kifejezte afölött örömét, hogy velük vagyunk a repülő korong fedélzetén és jóságosan mosolygott azon félelmemen, hogy megint olyan szédülés vesz rajtam erőt, mint amilyen a hegyre való felkapaszkodásunk előtt. "Mint látod", mondta szeretettel, "mindannyian jól vagyunk." Elnevettem magam vele együtt és biztosítottam, hogy valóban olyan jól érzem magam, mint ahogy el se tudtam volna képzelni. Tina kifejezte csodálkozását a diszkosz egyszerűsége és az egész berendezés működése fölött. Paolonak sikerült kimondania, hogy mennyire meg van lepődve, hogy a világűrben van. Én meg arra gondoltam, hogy milyen hatalmas tapasztalatokat engednek nekünk megélnünk ezek a testvérek, milyen egyszerű módon és milyen előzékeny jósággal. Azt mondtam magamban, hogy mindez csak nagy tudásnak és a dolgok összefüggéseibe való beletekintésnek a gyümölcse lehet. Nem tudom, mennyi idő telt el, de a diszkosz egyszer csak egész finoman meglökődött.

"Megérkeztünk", jelentette Rafael. "Most állunk be az anyahajóba."

Felálltunk, és az ajtócska kinyílt. Miután kiszálltunk, egy nem túl magas folyosón mentünk keresztül. A falak úgy tűntek, mintha üveggel összeolvasztott fémből lennének. Valamelyest áttetszőek voltak és egy olyan fényerővel rendelkeztek, amelyet nehéz leírni, de nagyon kellemes a szemnek. A folyosó végén Rafael előtt megnyílt egy ajtó anélkül, hogy valaki hozzáért volna egy kilincshez. 

Egy meglehetősen nagy terembe léptünk be. A falaknak ugyanaz a kinézetük volt, mint a folyosónál, csak még több fénnyel voltak telve, és az a megmagyarázhatatlan benyomás, mintha szép átlátszóak és mélyek lennének, még erősebb volt. Az egész teret színes fény töltötte be, ami minden tárgyon élő visszatükröződéseket keltett, mintha megszámlálhatatlan fénysugár tükröződne, melyek forrásait nem lehet tudni. És ez mindennek, ami csak a szemünkbe jutott, a melegség és előkelőség hangulatát kölcsönözte.

Tina meg akarta érteni azon karosszékek egyikének a szövetét, amelyek ebben a tetszetős teremben itt-ott csoportokban foglaltak helyet. Firkon rámosolygott, mert gondolataiból kiolvasott egy kérdést. Ez a szövet, amely fakult aranyra hasonlított, valamilyen anyagból lehetett, de erőssége és hajlékonysága valami olyanra engedett következtetni, ami a Földön ismeretlen." Sok mindent meg kell beszélnünk", mondta, " de az idő rövid." Rájöttem, hogy mióta felszálltunk ezeknek az űrjárműveknek a fedélzetére, minden időérzékemet elvesztettem.

Rafael meghívott, hogy foglaljunk helyet. Egy heverőre telepedtünk le, amely előtt öt támlás fotel volt felállítva félkörben. Rafael, Orthon és Firkon azokra ültek. Megfigyeltem a födémet, amely kevésbé világosnak tűnt számomra, mint a falak. A színárnyalataiban alig észrevehető változások azt a benyomást keltették, mintha egész vastagságában folyékony anyagból lenne. Olyan volt, mintha láthatatlan kezek egy krepp-papíron játszanának, és a hatás a megfigyelő számára kellemes és megnyugtató volt. belépett a terembe Kálna, Ilmuth és Zuhl, és mi belsőleg ujjongtunk az örömtől. Ebben a varázslatos fényben és színpompás ruháikban még fiatalosabbnak látszottak. Miután ünnepélyesen üdvözöltek bennünket, ők is leültek.

"Hosszú idő óta várunk erre a pillanatra" ( megj: George Adamski 1953-ban volt ugyanitt ), mondta Rafael meleg szívélyességgel. Hangja még örömtelibbé tette a hangulatot. Tina, Paolo és én meghatottan mosolyogtunk, a testvérek ugyanúgy. Rafael szeretettel nézett rám és én nem hagyhattam ki, hogy meg ne dicsérjem azoknak a válogatott virágoknak a szépségét, amelyek átlátszó vázákban voltak kitéve az asztalon a jobboldalunkon. nagyon kedves színeik és formáik voltak, ellipszis-, kör- vagy kehelyalakzatok. A Földön még sose láttam ehhez hasonlókat. nagyon kellemes illatot árasztottak, ami meleg érzéseket ébresztett.

"Az Egyetemes Szeretet az egész Teremtésnek az élete. A Gonosz titka egyedül a szeretet elvesztésében rejlik. Szeretni annyi, mint fényben lenni. A belső vakság, a tudatlanság és a rosszakarat a szeretet hiányának a következményei. Isten lénye maga a szeretet, és ebből fakad az egész Teremtés is."

Ezekkel a szavakkal Rafael olyan dolgokról kezdett el beszélni nekünk, amelyek lekötötték a figyelmünket. " A gonoszság", folytatta, "abban áll, amikor valaki nincs a szeretetben. Annak számára, aki szeretetben van, nem nehéz a tudásnak végtelen útjait járni, melyek a Teremtőhöz vezetnek, ami minden szeretetben élő lény leghőbb vágya. Viszont annak számára, aki nincs szeretetben, és ezért gonoszságban van, az igaz ismeret nehéz, sőt lehetetlen. Minél inkább a tudás fényében állunk, annál inkább könnyebb a szeretet bensőnkben való kiterjesztése. Minél inkább a gonoszságban van valaki, és ezáltal távol a tudástól, annál nehezebb és lehetetlen a szeretetben lenni.

A Földön sajnos kevés szeretet és tudás van. Ez az oka annak, hogy az embereknek sokat kell átvészelniük és elszenvedniük, hogy beláthassák a Gonosz csalásait és tévedéseit, mielőtt a Teremtőhöz, minden Jónak a Forrásához vezető útra térhetnek."

Majd egy nagy igazságot mondott nekünk Rafael. "Azért bonyolítjátok annyira a dolgokat, mert sötétségben vagytok. Az egyszerűség a Fény nagyszerű útjainak egyike. Ezért lett megmondva nektek, hogy a mennyek meghódításához az szükséges, hogy gyerekké váljatok. Ami nagyszerű és mély, az egyben mindig teljesen egyszerű is. " 

Ekkor Orthon vette át a szót. A következőket mondta : " Sok dolgot mutatunk most nektek. Egyszerűen és módszeresen fogjuk ezt felépíteni, hogy át tudjuk nektek adni néhány olyan alapvető igazságot, amelyek hozzásegítenek benneteket a magasabb valóságokkal való megismerkedéshez. Ezután megengedjük, hogy megnézzétek a csillaghajót, és veletek együtt tartunk egy ünnepet."

Firkon kért minket, hogy értelmünket tegyük felvevőképessé és hogy szívvel is kövessük az eseményeket.

"Tekintsetek ebbe az irányba", mondta Kálna, miközben a tőlünk balra lévő falra mutatott, szemben a virágos asztallal. "Figyeljétek meg, amit most mutatunk nektek"

Odafordultunk, és mindannyian a megadott helyre irányítottuk a tekintetünket. A teremben lévő fény elhalványult és bensőségesebb hangulatot hozott létre. Tina és Paolo szemrebbenés nélkül figyeltek. A helyiség egyik részén mintha valami füst keletkezett volna, mintha gőz formálódott volna össze és egy szürke ködfelhőt képzett volna. Majd a felhő egy további változáson ment keresztül; három emberi alak körvonalai bontakoztak ki benne. Elképedve néztük ezt a hirtelen változást, ami úgy tűnt, hogy a semmiből keletkezik. Megfigyeltük, ahogy egyre inkább egy férfinak, egy nőnek és egy gyereknek a körvonalai alakulnak ki előttünk. Ők valóban ott voltak és egyidejűleg úgy tűnt, mintha egy film- vagy színházi jelenetet láttunk volna. Ezek a ködök kialakították még néhány fának a képét, és alattuk minden megjelent, ami egy füves, virágos rétet ábrázolt alacsony bokrokkal. A férfi egy kövön ült. A nő, aki állt, pulóverbe és nadrágba volt öltözve. A gyermek egy faággal jelet rajzolt a földre. Ez egy vidéki jelent volt, talán egy kis családi kirándulás. Ezek a szereplők, akiket fekete-fehérben láttunk, mint a fekete-fehér TV-ben, csak éppen térbeli alakokként, most fokozatosan színessé kezdtek válni. A szürke, ködszerű anyag színeket vett fel, és hamar erősen megnőtt az egész jelenet fényereje is. Egyidejűleg annak a teremnek a fénye is lecsökkent, amelyben voltunk. Egyre inkább megragadott az, amit láttam.

A férfi felállt, és beszélt az asszonnyal, aki a felesége kellett, hogy legyen. A gyermek az idő eltöltésére dúdolgatott magában, anélkül, hogy törődött volna a szüleivel, akik a közelében voltak. Ekkor Ilmuth csengő hangja szólalt meg, aki valamire felhívta a figyelmünket, " Most ebben a családi jelenetben ", mondta," bemutatunk nektek valamit, amit meg szeretnénk értetni veletek. Figyeljetek jól!"

Az emberi és növényi formák, valamint a többi részlet színe előbb erősebb lett, aztán fokozatosan elhalványult. A három személy ruhái összeolvadtak ezekkel a leheletvékony színekkel, és így három jó felépítésű emberi testvolt látható, egy férfitest, egy női test és egy gyermeki test. A három test gyöngéd rózsaszínén átlátszott egy világoskék szín ( megj : az rózsaszín az étertest, a világoskék az asztráltest ) ,ami a rózsaszínű test alatt annak minden részén látható volt, és egy kicsit világosabb testet képezett, olyan perspektívában, hogy egyértelműen látni lehetett a két egymás fedő testet, de egyidejűleg fel lehetett ismerni, hogy azok valójában elkülönültek egymástól. Ez a folyamat megismétlődött, és még más testek is megjelentek, mindig pontosan egymást fedő alakban, de az eltérő színük és fényerejük által mégis elkülönülve. Meg tudtam figyelni, hogy minél mélyebben jelent meg egy test ebben a térbeli átláthatóságban ( megj : vagyis minél magasabb rezgésű spirituális test jelenik meg ), annál fényesebb volt, de nem nyomta el fényével az őt átfedő sötétebb testek látványát. Megszámoltam a testeket : heten voltak. A legbenső egészen fehér volt, ( megj : a halhatatlan isten-emberi lélektestről van szó! ) és lüktetett, mintha ritmikus fényadagokat bocsátana ki magából. 

Minden pulzusütésnél annyi fényességet sugárzott ki magából, amennyi átjárta az összes többi testet, egészen az utolsó, halvány rózsaszínűig. 

"Figyeljétek meg!" mondta Ilmuth. "Figyeljétek meg a növényeket és a sziklákat is!" Valóban, azoknál is ugyanaz történt, mint az embereknél. ( megj : vagyis az állati-növényi-ásványi szint is rendelkezik ezekkel a testekkel! ) Ilyen bemutatót még sohasem láttam. Minden az élet mélységét mutatta, színárnyalatok gazdagságát, ritmikus átmeneteket az egyik fényfokozatból a másikba és az alakoknak olyan szimmetriáját, hogy csak csodálkoztam. Ilyet én sose tudtam volna kitalálni.

"Így lehetséges számotokra", magyarázta Ilmuth, "hogy személetesen elképzeljétek az emberben, a növényi világban és az ásványi birodalom alakzataiban működő életerő különböző dimenzióit. Ezt a hét dimenziót feloszthatnánk három egymáshoz hasonló életformára is."

Odanéztem, és láttam, hogy a három első, felül lévő test ( megj : anyagi-éter-asztrál ) különösen sűrűségét és gyenge fényerejét tekintve megjelenésében egymáshoz hasonló. A következő három ( megj : mentál- kauzál-buddhikus ) már fényesebb volt, és annál finomabbnak és határozottabb alakúnak látszott, minél mélyebben foglalt helyet. A legbelső, amely teljesen fehérben pompázott, most szokatlan fényesnek látszott, és világosan kivehetően ritmikusan erős fényhullámokat sugárzott ki az összes többi testre, amelyeken áthatolt egész hosszukban és mélységükben. Világossá vált számomra, hogy a Földön nem lehetséges, hogy átlássuk mindezt a hét eleven valóságot, és hogy ez a felfoghatatlan jelenet az érzékeléseim számára olyan lehetőséget biztosított, amelyek egy Földön szokásos normális tudatállapotban nem lehetséges.

"A legkülső test", mondta Ilmuth, " az anyagi test. A többi testben megnyilvánuló energiák már nem anyagi természetűek, kozmikusak vagy asztrálisak, ahogy ezt a ti tudósaitok a Földön mondanák. Ezen testek mindegyikével élhet az ember különböző világokban, dimenzióban és magasan fejlett bolygókon. Ha a legkülső test meghal, akkor az alatta lévő kész arra, hogy teljes mértékben alkalmazkodjon az új energetikai környezethez. Ez az, ami a halálkor történik, de a valóságban ilyenkor csak egy új születéséről van szó a magasabb dimenzió új testével egy olyan fejlettségű magasabb világba, amilyen az új test fejlettségi szintjének felel meg. Mivel azonban számos más dimenzió is létezik, az emberben lévő lehetséges testek száma sem hét, hanem nagyon sok. Most csak azért mutattunk be hetet nektek, hogy megkönnyítsük számotokra a megértést."

Egészen elmerültem ebben a csodálatos valóságban. Majd Tina hangját hallottam, aki felkiáltott : " A legutolsó test szépsége elbűvölő!"

"Ez az, amit szerettünk volna, hogy jobban megértsetek," kapcsolódott be Kálna a beszélgetésünkbe, és hangjában elégedettség volt érzehető. "Az egészen fehér test az, amely életenergia-hullámokat bocsát ki az asztráltesteken át egészen az anyagi testig. ( megj : mivel Dibitontóék akkor még nem ismerték a különböző finomanyagi testek neveit, ezért Kálna az érthetőség kedvéért mindegyiket "asztrális testek" összefoglaló névvel illette. ) Ez annak a láthatóvá tétele, amit ti "Szellemnek" neveztek! Az írásokban azt találjátok, hogy az emberi lényt testre, lélekre és szellemre lehet osztani. Így test alatt a halandó testet értjük, lélek alatt az asztrális testeket, és szellem alatt az embernek azt a lényegi részét, amely halhatatlan és sohase fog meghalni, mert az az életnek és a tudatnak a székhelye."

" A Szellemnek," folytatta Ilmuth, " megvan az a képessége, hogy éljen a végtelen mindenségben az égi sorompó fölött ( megj : ott, ahol megszűnik minden forma ), de amíg még az asztrális testek burkolják, nem lépheti át az égi sorompót, és egy megfelelő fejlettségű kozmikus világban kell, hogy tartózkodjék."

Majd Firkon a következőket magyarázta :"A mindenség központi lényegéből származó testvérek, mint amilyenek mi is vagyunk, már kidolgozták a szellemi testüket, éppen ezért a kozmikuson túli mindenség csodálatos fénybirodalmaiban tartózkodnak. A mindenség testvérei, akiket az Írások gyakran 'angyaloknak' vagy az 'Úrnak' neveznek, képesek utazásokat tenni a kozmikus dimenziókba, és ha szükséges, kozmikus testeket felvenni. Ezzel szemben azoknak a testvéreknek, akik még nem olyan fejlettek, hogy meg tudnának szabadulni a kozmikus testeiktől és ezáltal át tudnák lépni a kozmikus sorompót, ami mögött a fény végtelen birodalma van, az a lehetőség áll a rendelkezésükre, hogy az ő fejlettségi fokuk szerinti világukba tegyenek utazásokat. Ilyen felfedezéseket önállóan is tehetnek az ismereteik és maguk választotta feladataiknak, megbízatásaik ösztöntő ereje által. Ahhoz viszont, hogy magasabbra jussanak, mint ahogy ez ma veletek történt, ránk kell bízniuk magukat, azokra, akik már átlépték az égi sorompót, és ennél fogva olyan ismerettel rendelkezünk, ami lehetővé teszi számotokra, hogy olyan világokba utaztassunk benneteket, amelyek a ti fejlettségi szintetek fölött van."

"Akkor tehát", szólt közbe Paolo, "benneteket a mindenség testvéreinek nevezhetnénk, a többieket pedig, akik nem tudtak megszabadulni minden kozmikus testtől, kozmikus testvéreknek."

"Nagyon helyes", válaszolta Orthon. "A mi tudásunk szellemi tudás, és abban a kozmikus tudás is benne foglaltatik. Másfelől vannak olyan testvérek is, akiknek nagy kozmikus tudásuk van, de szellemben szegények. ( megj : Jézus is ezekre értette a  Hegyibeszédben a "szellemben szegényeket", akik elértek a kozmikus tudás határához és vágynak a Szellemre, és nem az értelmi fogyatékosokra célzott, ahogy ezt manapság már közhelyszerűen értelmezik! ) A kozmikus erőre mindig a szellemi vagy misztikus erővel kell hatni, és ez azt jelenti, hogy rá kell bízni magunkat a Teremtőre, aki az Ő Fény-gyermekei által működik. Aki csak kozmikus erők által működik, annak nincs garanciája arra, hogy helyesen és negatív következmények nélkül cselekszik. Ha azonban azokkal működik együtt, akik a Fényben vannak és a Szellemi Birodalomhoz tartoznak, azaz akik misztikus erőkel is rendelkeznek, és ismerik a Teremtő egyetemes, mégis hangtalan cselekvésmódját, akkor ez az egyén a szeretet és isteni gondviselés révén a megmentés Egyetemes Tervének a közvetítője lesz, és nem fenyegeti az a veszély, hogy téved. Mert senki sem birtokolhat magának olyan ismeretet, amely meghaladja az ő tudati korlátait."

Majd Rafael visszaterelte a figyelmünket arra, ami abban a színes felhőben történet, és amely most három emberi alakot mutatott a környező kerttel együtt. A férfi és a nő vitatkozni kezdtek egymással. Észrevettem, hogy a férfi hadonászott karjaival, mint ahogy ez egy heves összetűzésnél lenni szokott. Hallottuk a hangját. Szemrehányásokat tett feleségének egy ügy miatt, amit én nem igazán értettem, de ami a gyermekükkel függött össze. A gyermek, úgy tűnt, egyáltalán nem törődött a szülei közötti szóváltással, hanem játszott tovább.

"Figyelem!" mondta Rafael."Most látni fogjátok a dühnek a kihatásait ezen emberek finomszövetű testeire és szellemi testeire."

A férfi szigorú szavakkal szidta az asszonyt, azért hibáztatta, hogy nem képes megtenni a kötelességét. Fel volt háborodva, és az asszony megdöbbenten nézte őt. A férfi alakján láttam, hogyan torzulnak el a ( finomanyagi ) testeinek a körvonalai, mintha egy durva erő alakítaná át azokat. A vonalak harmóniája megzavarodott. A szellemi testből, amely sötétebbé vált és elvesztette a hófehér fénykisugárzását, valamiféle energiafoszlányok hullámai jöttek elő, amelyek átjárták a többi testet és megváltoztatták azzal azok fényét, zártságát és alakját.

A férfi most már kiabált, és az asszony sírt. A férfi szellemi testének fehér fénye piszkos lett, majdnem sötétbarna. Az egész lényét áthatotta ez a csúnya elszíneződés, alakja összehúzódott és deformált maradt. csak az anyagi test úszta meg kisebb károsodással, pedig az volt ezeknek a csúf eltorzulásoknak a tartálya, melyeknél elpusztult a többi test fénykisugárzása és szépsége. Most a férfi testéből ki is léptek ennek a sötét, rendezetlen életenergiának a hullámai, kiterjedtek egyre nagyobb körben a környező levegőre, és behatoltak a feleségének a testeibe is, melyek emiatt szintén összehúzódtak és közben eldeformálódtak, valamint természetes fényerejük is elsötétedett.

"Amit itt láttok", magyarázta Rafael, "minden emberi lényben megtörténik, aki átengedi tudatát a dühnek. Az ő életenergiája sötét lesz és eltorzul. A szellemi testből ez a bomlás átterjed az összes többi testre, egészen az anyagi testig, és mindegyik szenved tőle. Minden egyes élőlény életenergiája a környezetén keresztül élő kapcsolatban áll fajtája többi élőlényének energiájával, és így segít testvéreinek, ha rendezetten és jól él, de árt a saját fajtársának, rendezetlenül és rosszul él. A Teremtés minden része élő, kölcsönös kapcsolatban áll egymással. Minden a valóság része, és minél finomabb szintű valóságról van szó, annál több élet van benne. A gondolat és annak formái, valamint az, amit ti fantáziának vagy képzelőerőnek neveztek, a valóságnak és kifejezőerőnek olyan része, melyet az anyag nem tartalmazhat. Ezzel azt akarom mondani, hogy még az anyaghoz kötődő ember is el fog csodálkozni, ha tudatára ébred annak, hogy az anyagi energia kötöttségével szemben a saját szellemének, amely magában foglalja a gondolatait, érzéseit és intuícióját is, milyen élettel teli tulajdonságai vannak. Mivel azonban az ilyen egyén ezeket a dolgokat az anyag szemüvegén át nézi ( megj : szó szerint : az anyagi testbe zárva, az anyagi érzékszervek és az ebből eredő lefokozott tudatosság csőlátásával ), azt az illúziót hozza létre, hogy csak az anyagi világ létezik, és minden más finomabb szintű valóság tárgytalan és üres."

Időközben a férfi folytatta a dühkitörését, és az imént leírt "energiafertőzés" átterjedt most már a gyermekre is, aki még mindig azt a látszatot keltette, mintha nem törődne az övéi veszekedésével. Ugyanakkor a növényvilágot is folyamatosan áthatották ezek a sötét, rendezetlen energiahullámok ritmikus sugárzás formájában, és megbontották az összhangot egészen a körülöttük levő sziklák belsejéig! Sőt, mi is megtámadottnak kezdtük érzeni magunkat ezáltal a nyomasztó érzés által.

"Milyen szörnyű!" mondta Tina. " borzasztó!"

A jelenet közben felgyorsult ( mintha filmet pörgettek volna tovább ), majd ismét lelassult a természetes tempóra. Ekkor az látszott, hogy a férfi gyöngéden átöleli a feleségét, aki letörölte a könnyeit. A gyermek pedig kettőjük között jókedvűen nevetett. Eközben a három személy testei és a környező növény- és ásványvilágé is az eredeti szintre állt vissza. Fény- és színhullámok újra harmóniát és élénkséget adtak az alakoknak. Örömöt és boldogságot éreztünk visszatérni magunkba, míg a történtek és átélt események miatti ijedség elmúlt bennünk.

A jelenet fokozatosan elhalványult, és a ködgomolyag ismét szürkévé vált, majd lassan az is eltűnt. A terem újra kifényesedett és Rafaelt meg a többieket láttuk ránk mosolyogni, mint amikor egy fájdalmas elválás után újra viszontlátjuk egymást. Ezután egy pillanatra örömmel töltött el az a gondolat, hogy erre a csillaghajóra, a béke szigetére utazhattunk, és Tinával, Paoloval és a testvérekkel itt tartózkodhatunk.

Rafael újra elkezdett beszélni : "Ha az Atyaisten minden gyermeke arra használta volna a neki adott szabadságot, hogy csak az Egyetemes Szeretet végtelen útjait követi, és kizárólag az Ő egyetemes törvényeire bízza magát, akkor nem lett volna szükség a kozmikus dimenziók megtapasztalására, amelyek annyira korlátozottak az égi sorompón túli végtelen mindenséghez képest. Mivel azonban kezdetben volt egy lázadó, aki meggyőzte követőit arról, hogy meg lehet tagadni az engedelmességet a Jó Atyával szemben, és hogy nélküle lehet cselekedni, e büszkeség által létrejött a Gonosz megtapasztalásának szükségessége. És ekkor az Atya, mivel tudta, hogy mások is fogják utánozni ezt a rossz példát, szűkebb határok közötti dimenziókat alkotott, nevezetesen a Kozmoszt, az asztrális és anyagi világokat, amelyek, bár szintén csodálatosak, hisz ezek mind az Ő Isteni Kezeinek művei voltak és a Mennyei Birodalom gyönyörű szépségeit tükrözték vissza, határai mégiscsak szűkebbek voltak. Tudta, hogy ott sok gyermeke azon lesz, hogy a mindent átfogó szeretet helyett az egoizmust gyakorolja, a jóság helyett a gonoszságot, a testvérek öröme feletti boldogság helyett a szadizmust. Tudta, hogy a Gonosz útjait fogják követni a Jó útja helyett, gyűlölködni fognak szeretet helyett, vakságukhoz jobban fognak ragaszkodni, mint az igaz ismerethez, ami az életet ajándékozza.

Azért lett megalkotva az anyag, hogy a belé zárt szellem és tudat általa védősánccal rendelkezzen. Láttátok, hogy az anyagi test volt a legkevésbé érzékeny, és hogy az visszatartotta magában és fékezte az ember finomabb testeiben okozott zavarokat. Ha ezeknek a testvéreknek nem lenne anyagi, sem asztrális teste, akkor sokkal nyíltabban és fájdalmasabban érzékelnék a gonoszt, amely meg akarja mételyezni a tudatukat. Fontos, hogy az ember anyagi élete alatt meggyőződjön a gonosz hasztalanságáról és veszélyességéről, mert különben finomszövetű ( finomanyagi ) sokkal valóságosabb dimenziókban fogja megtapasztalni azt, ám sokkal nagyobb szenvedések közepette és annak teljes hevességével. Szükséges, hogy az ember megtanulja megérteni az Atya jóságát, aki nem vette el a szabadságot az Ő szeretetéhez hűtlen gyermekeitől, hanem meghagyta nekik azt a szabad lehetőséget, hogy meggyőződjenek arról egy kevesebb szenvedéssel járó környezetben. Maga a szenvedés egy gyógyító eszköz, a fájdalom az Atya hangja, amely hívja haza az Ő gyermekeit; a szenvedés tisztítás és szeretet. Jaj lenne, ha nem lenne szenvedés, amíg csak nincs visszahozva az Atya utolsó gyermeke is! Ti láttátok a szenvedés hatásait ezen az emberen, akinek tudatosult, hogy megsértette a saját feleségét és kárt okozott a gyermeke finom érzésű lelkének. A férfi tudata által érzékelt fájdalom egy élő energia volt, amely szelleméből szabadult fel, és visszaadta és újrarendezte lényében a harmóniát, ugyanúgy a feleségében és a kisgyermekében is."

"Amint újra a jóság és szeretet fogja eltölteni a Föld gyermekeit", mondta Kálna nagyon gyengéd hangon, "szellemetek csodálatos életenergiákat fog mozgósítani, melyek az értelmetek számára fényt, szívetek számára melegséget jelentenek majd.  Akkor majd a belőletek kiáradó jótevő erő újra meg fogja gyógyítani a szellemi, lelki és anyagi rossz közérzeteteket. Az állatok is méregtelenítve lesznek ezáltal, a növények és a kövek is. Nem tudjátok elképzelni, mennyire függ tudatotoktól az egész élő környezet! Az öntudatos élőlények tényleg meghatározzák élő környezetük, világuk milyenségét. Minden élő valóság : minden hangulati változásotok, az összes kívánságotok, gondolatotok vagy érzésetek és minden szenvedélyetek ugyanúgy! És ezeknek a finomanyagi valóságoknak a nevetségessé vagy nem létezővé tétele a világosság felé vezető utatoknak még sok évezreddel való meghosszabbítását jelenti. Viszont az Atya minden gyermekének a saját motivációjából, önszántából kell eljutnia arra az ismeretre, amely az igazságról szól, vagyis a Jó és a megtévesztő Gonosz közötti megkülönböztetésről. És mi egészen addig fogunk nektek segíteni, amíg az Atya újra boldog nem lesz az által, hogy ismét fogadhatja a ti szereteteteket és Belé vetett bizalmatokat, hisz Ő a legnagyobb szintű szeretet egyedüli teremtője és Istene.

Minden gondolatnak megvan a saját színe, különleges illata, saját hangzása és jelentése. Ez mindenre érvényes, ami az emberi szellemben él. Az Atya gyermekei képesek paradicsomokat alkotni vagy végtelen poklot előidézni. Az Atya mindig fog fáradozni azért, hogy gyermekeit újra magához vonzza, és mi hű gyermekei és munkatársai leszünk egészen addig, amíg mindenki ezen Atyai törekvés igazságáról meg nem győződik."

Firkon a szemembe nézett, és észrevettem, hogy gondolataimból kiolvassa azt a kérdést, amit fel akartam tenni.

"Igen", mondta komoly és szilárd hangon, "bizonyos, hogy ezek a dolgok véget fognak érni. Mert az Atyának azok a tevékenykedő gyermekei, akik helytelen kísérletekkel foglalkoznak, hamarosan belátásra fognak jutni. Ők annyi szenvedést fognak okozni a Földön, hogy a vakok is látni fognak és a süketek is hallanak majd. A szívek fel fognak oldódni az ezeréves merevségükből, és az értelmük fényre fog vágyni. Akkor az Atya tart egy ünnepet, amilyen a Teremtés történetében még nem volt, mert az elveszett fiú végleg visszatér az Atyai házba."

"Meg van írva", fűzte hozzá Rafael elgondolkozva, " hogy csak a megrontás fia vész el. Ez az Atya szívét végtelen szomorúsággal tölti el, és nekünk is nagy fájdalmat okoz. Ezek az önfejű emberek nem akarják megérteni a tanítást, de már nem fognak tudni tovább ártani. Számukra az egész szeretet- és gyógyítóterv nem fog gyümölcsöt hozni. Mi nem helyezhetjük magunkat az Atyaisten helyébe. Ő bizonyára az ilyenek számára is tartogat valamit. De jaj annak, aki megkísérti a végtelen Jóságot, Irgalmasságot és Igazságosságot. Ezek a megrögzött testvéreink ne felejtsék el, hogy mindig, minden pillanatban van számunkra irgalmasság, megbocsátás és szeretet. De nekik mégis szenvedniük kell majd mérhetetlen önfejűségük következménye miatt."

"Mindaz, ami a Földön ezekben az évezredekben történt", tette hozzá Rafael szomorúsággal, de határozott hangon, "a szenvedés, igazságtalanság és vér hosszú története alatt, egy elrettentető példa marad a kozmosz számára, hogy látni lehessen a tévedést az iszonyat minden formájában. A tévút immár majdnem elérte azt a határt, amelyet az Atya az Ő szerető szívében kitűzött. Ő nem fogja tovább megengedni, hogy bárki is szenvedjen, és mindenki meg fogja kapni mindezért a jussát, amit magára vett."

Tina figyelmes volt és komoly. Paolo kíváncsian és barátságosan nézte Rafaelt.

"Most tekintsétek meg, amit mutatunk nektek", mondta Ilmuth.

A térvilágítás ismét elgyengült. A szürke felhő gyorsan színessé vált, és egyszer csak egy olyan gyermeket láttunk magunk előtt, aki fizikai testében erősen fogyatékos volt. Finomszövetű ( finomanyagi ) testei ezzel ellentétben sugároztak, és olyan gyönyörű színekben fénylettek, és olyan harmóniában voltak, hogy Tina felkiáltott a csodálkozástól. Én eltűnődtem a jelenségen, és nekem fájt ez a kiáltó ellentét. A gyermek belső szépsége lenyűgöző volt, mint külső fogyatékosságnak a szenvedést sugárzó benyomása.

"Ha az ember tudatában, melyek energia- és életadás a feladata, felborult a rend, és így előidézi a bolygón ezeket az iszonyatos dolgokat.". mondta Ilmuth, "akkor gyakran mi vagyunk azok, akik birtokba vesszük ezeket a testeket. Ti nem tudtok róla, de a nyomorék testekben és beteg anyagban való szenvedésekhez majdnem mindig leszáll egy angyal, hogy átvegyen egy magasztos és hatékony feladatot a földi testvérek előnyére, akiknek el kell hagyniuk a gonoszt."

Elhallgatott. Amit hallottam, és láttam, megrázott. Az ilyen testvérek iránti szeretetem határtalanná nőtt. A szegény gyermek szellemi teste leírhatatlan csillogással fénylett. Ez a szellemi fény hatékonyan és szelíden kiáradt a külső testekre és szétterjedt körben azokon. 

"Ezek a ti világotoknak a tüdői", mondta. "ha majd egy napon megértitek ezeket a dolgokat, akkor már nem lesz több ember a Földön, aki azzal vádolná az Istent, hogy azért alkotott volna meg teremtményeket, hogy kínozza őket, hanem kemény szívetek gonoszságát teszitek majd felelőssé, és dicsérni fogjátok azokat, akik helyettetek hajlandók voltak ártatlanul viselni fájdalmakat, csak azért, hogy megmenthessenek benneteket. Különben mi értelme lenne a mártírok vérének, a mindenkori jó tetteknek és szeretetnek? Milyen jelentősége lenne annak is, amit AZ vett magára, Aki meghalt a kereszten, hogy bemutassa nektek az egész igazságot és hogy megadja nektek az egyetemes szeretetről szóló legnagyobb tanítást, ami valaha is elhangzott a Földön? Az igazság órája közeleg, és amint leomolhat a felejtés fátyla, az a lepel, amely eddig a fájdalom enyhítése miatt volt szükséges, abban a pillanatban mindenki meg fogja tudni, hogy azért született-e a Földre, hogy megváltassék, vagy azért, hogy mentsen másokat, miután előbb saját maga is meg kellett hogy váltasson. Mert előbb az angyalok is, akik emberként születnek a Földre, maguk is meg kell hogy mentessenek, és csak azután lesz meg az az erejük, hogy másokat megmentsenek, azáltal, hogy véghezviszik a nehéz küldetésüket.

Néhányan közülünk megteszik azt, hogy fizikai fájdalmakat viselnek el egy megkínzott testben, ahelyett, hogy nektek kelljen megtapasztalni a Gonosz pusztító hatásait. Meg van írva, hogy 'ne ítélkezz'. Ne ítélkezzetek tehát, hanem maradjatok meg a szeretetben, mert az az egyetlen garancia a Jó győzelmére a gonosszal szemben. Bízzátok magatokat Istenre, az Atyára és az Ő gyermekeire, akik a szeretetben dolgoznak a ti gyógyulásotokra. Legyetek jók és egyszerűek!"

Ilmuth abbahagyta a beszédet. A ködfelhőcske elvesztette a színeit és eltűnt, amivel megszüntette számunkra annak az embernek a látványát is. A világosság visszatért a csillaghajó termébe. Gondolatok hosszú sora ment át tisztán a fejemen.

Rafael arra kért minket, hogy kövessük őt. Orthon és Firkon velünk jöttek Ennek az óriási és csodálatra méltó csillaghajó-fénytestnek a különböző részlegeit látogattuk meg. Bevezettek minket egy olyan terembe, ahol együtt elfogyasztottunk egy felséges italt. Aztán Kálna énekelt egy dalt, majd egy olyan zenét hallottunk, amely Tinát könnyekre fakasztotta. Lelkeink örömmel és békességgel voltak telve, valamint azzal a bizonyossággal, hogy ezek a testvérek végtelenül szeretnek minket. Majd ezután a folyosón keresztül visszakísértek a repülő korongba, amelynek vissza kellett hoznia bennünket a Földre. Utazási kísérőnk ismét Rafael, Orthon és Firkon voltak.

"El fog jönni az az idő", mondta búcsúzóul Ilmuth, miközben Kálna mosolygott ránk, "hogy már nem kell elválnunk egymástól. Az összes földi testvér, aki ezt szeretné, repülhet majd velünk a világűrben. Ahhoz elég lesz már csak annyi, hogy valakinek ilyen vágya van, ám a legfontosabb feltétel ennek a megvalósulásához természetesen az, hogy ő ekkor már olyan gyermek, aki csakis az Atya szeretetéből él. Együtt fogunk majd meglátogatni más világokat és keresztülszelni új égi dimenziókat. Mindig a szeretet és a tudás feladatait fogjuk felvállalni olyan testvérek érdekében, akik gyorsan szeretnének magasabb szintre fejlődni. És akkor szemtől szembe kerülünk majd az Atyával, mert túl fogunk jutni az égi sorompón."

"Legyetek bizonyosak ebben" tette hozzá végül Kálna, "ez az igazság."

Búcsúzóul mindannyian megöleltük egymást.

Helyet foglaltunk a diszkosz-űrhajóban, miközben bent kigyulladt a fény, hogy a pilóták előkészítsék a hajót a Föld légterébe való visszatérésre. Szívünk viszont itt marad az anyahajó fénycsodái, színei és illatai között. A diszkosz visszahozott minket arra a helyre, ahonnan néhány órával azelőtt elvitt minket. Az idő hajnali 6 óra körül járt. 

vége a 12. fejezetnek

 

 2012. december 19. szerda, 10:36 | Módosítás dátuma: 2012. december 21. péntek, 11:55 | Írta: Spirituális UFO-kutató