2012. december 30., vasárnap

Nem veszítettetek el semmit - SaLusa 12.28.

by kristalyhang
Kedves Olvasók!
Nem akartam nagyon kitárulkozós élménybeszámolókat leközölni a lapon, mert azt gondoltam a felemelkedés mindenkinek személyes ügye, de ugyanakkor igazából valahol mindannyiunk ügye is, ezért ha valaki úgy érzi név nélkül megosztaná velünk bármilyen élményét vagy annak hiányát, kérem írja meg nekem az e-mail címemre és engedélyével fölteszem a blogra.
Köszönettel: Scarlett
SaLuSa – 2012.12.28.
Mike Quinsey közvetítése
Nem számít hányfajta jóslat keringett [a Felemelkedésről], mert a tény az, hogy mindegyik csupán egy lehetőséget („valószínűséget”) tükröz, melyek a teremtő képességeitek hatékonyságának, ill. annak testet öltésének [materializálódásának] függvényei. Ezért azt mondjuk nektek: Azt éltétek át, amit ti magatoknak teremtettetek és így egyesek számára, akik több bizonyítékot vártak el a felemelkedést illetően, csalódást okozott. Megértjük ezzel kapcsolatos érzéseiteket; de az ébredő felemelkedés folyamata ettől még nem áll le, hanem még jobban felgyorsul, mint eddig. A naprendszeretek energiái fokozódtak a Napotok és a galaxis központi Napjának (újra)igazításával [együttállásával]; és volt sok lélek, aki ezt átérezték, másrészt voltak ugyanannyian, akik nem érzékeltek semmit.
Bár a Felemelkedés létre jött, de meglepetésetekre még sok alacsony rezgésszintű lélek él köztetek. Ennek az oka, hogy bár képesek voltak befogadni az új energiát, hogy saját rezgésszintjüket megemeljék és tovább emelkedjenek; de ezt az egyéni rezgésszintet most még gyorsabb tempóban kell fokozniuk, ha tartani akarják veletek a tempót. Vegyétek figyelembe, hogy sok lélek egyáltalán nem volt tudatában december 21. jelentőségének, ezért nem mindenki, aki érzett valamit, volt tudatában, hogy mi ennek az oka. Úgymond ez az utolsó lehetőségük, hogy lépést tartsanak a Felemelkedési folyamattal, és hogy elkerüljék a Föld elhagyását, ha az akkor nem a javukat szolgálná. Folyamatosan jelen volt a remény, hogy annyi lélek amennyi csak lehetséges legyen képes elfogadni az új energiát. Így mi úgy érzékeljük: ha elfogadjátok a dolgok pozitív kimenetelét, akkor örülni fogtok, hogy egyre többen veletek maradnak a lélekcsaládotokból.
Az Új Kor elkezdődött, és az idő igazolni fogja, hogy a megtapasztalás módja miatt semmi nem veszett el. Mostantól a dolgok lényegesen pozitívabb kimenetelét élitek meg, mert ti magatok vagytok felelősek saját jövőtökért. Egyéni tisztulási folyamatotokban, hogy a még jelen lévő nemkívánatos energiától megszabaduljatok, jó tempóval haladhattok tovább és nem lesz nehéz sikerre vinni ezt a vállalkozást. Egy olyan szinten vagytok most, amikor örültök, hogy életben vagytok és tudjátok, hogy most tovább lépkedhettek előre, hogy egy új életet élhessetek – több szabadidővel, mint soha korábban. December 21. energiájának befogadásával erősen elmozdultattok a „Most” irányába, és ez azt jelenti, nem érzékelitek olyan erősen a „teret és időt”. Ha az 5. dimenzióban mozogtok, akkor felismeritek, hogy ott nem lineáris többé az idő, így elvesztitek a perspektívát, hol is vagytok és hogyan jutottatok oda. De ez miatt ne aggódjatok, mert képesek lesztek újra oda „visszagondolni” magatokat, ahol előtte voltatok.  Idővel más dimenziókat és valóságokat, ill. más lényeket is észleltek majd, akik ott léteznek.
Jelenlegi kormányotok [Nagy-Britannia], mint ahogyan sok más nyugati világ kormányai röviddel a leváltásuk előtt állnak, és ez egy fontos folyamat, mely lehetővé teszi további dolgok előmenetelét. Az eddigi kormányok képtelenek a jelenlegi krízist kezelni, melyet sok bank és korrupt rendszer összeomlása okozott, melyeket az őszinteséget mellőzve, saját profitra fókuszálva használtak. A kialakult helyzet megoldása számunkra világos és az új [krízis]kezelő módszereket előkészítették és bevezetésük a megfelelő időben történő „jeladásra” történik meg. Minden nap minden lélek észlelési képessége növekszik és a végeredmény, hogy civilizációtok végül egyre kevésbé lesz érdekelt a múlt hozadékaiban. Bölcsebben és okosabban látjátok át, hogyan vezettek félre benneteket évszázadokon keresztül. Már nem tűritek, hogy „mindig ugyanazt” fogadjátok el, hanem az élet egy új megközelítési módját követelitek, mely tiszteletben tartja miden egyes egyén szuverenitását, békéhez és az jóléthez való jogát. Képesnek kell lennetek szabadon kifejezni önmagatokat, hogy Egyek legyetek mindenki Mással, mert az Egység elérése az, amit kívánunk nektek.
Teljes mértékben megértjük, miért bátortalanodtak el egyesek közületek a meglehetősen csendes felemelkedési időpont „elmulasztása” kapcsán, de mi látjuk a pozitív oldalát is! Megpróbáltunk vezetni benneteket, hogy elérjétek önmagatok legmagasabb megismerését, ill. vezettünk benneteket, hogy láthassátok, mi várhat benneteket az Új Korban és ez a bátorítás nem szakad meg. A december 21-i igazodás [újrahangolás] megtörtént és emelkedett tudattal léptetek be az Új Korba. Ez képessé tesz benneteket, hogy felgyorsítsátok az eseményeket, ami által a változások nagy gyorsasággal válnak megtapasztalhatóvá. Minden, ami beharangozásra került az Új Kor kapcsán, továbbra is áll, erősebb támogatással, mint eddig, mert az előttetek álló további útszakasz világosabban rajzolódott ki. Nagy türelemről tettetek tanúbizonyságot és nagyon hálásak vagyunk a FÉNY-ért és más lelkekért folytatott munkátokat illetően. A történések most olajozottabban fognak beteljesülni és biztosíthatunk benneteket, hogy ténykedésetek, mellyel közelebb hoztátok az emberek számára a FÉNY-t és a SZERETET-et óriási eredményeket hozott.
Természetesen Földanya is tovább emelkedett és továbbra is veletek együtt dolgozik az Új Kor megvalósításán. Csak kevés eset volt, amikor embereknek kellett elhagyniuk a bolygót és ez a Fénymunkások érdeme, akik keményen dolgoznak azon, hogy a FÉNY-hez vezessék a lelkeket. Nagyon örülünk, hogy megállapíthatjuk, hogy ez feloldotta az alkalmazkodást és a kétséget, mert egyes emberek gondolataikban nagyon aggódtak barátaik és családjaik sorsa miatt. Ez nagy reményt hoz azoknak a lelkeknek, akik az Új Kor jelentőségének, ami felé haladtok, nem voltak tudatában. Tudjuk, hogy egyesek számot vetnek és felmerül bennük a kérdés, miért keltettük azt a benyomást, hogy már a Felemelkedés előtt sok minden elérhető lett volna.  Ehhez azt tennénk hozzá, hogy a mi célunk az volt, hogy minden lehetőséget megmutassunk nektek, hogyan juthattok tovább, - méghozzá saját kreatív energiátok által.
Tudjuk, hogy a Fénymunkások sok időt és energiát invesztáltak a siker elérése érdekében és a „látszólagos csődöt mondás” nem az ő kritikájuk. Valójában nincs hiba a feladatuknak való odaadásukban. Egyszerűen arról van szó, hogy az általatok elvárt első változások teljes manifesztációjának kritériumai nem egyeztek a körülményekkel. Igen, abszolút voltak olyan pillanatok, amikor nagyon közel voltatok, hogy learathassátok igyekezetetek babérjait; de megint ott voltak a sötét erők, akik megidéztek egy fenyegetést jelentő helyzetet vagy késleltetést, amire reagálni kellett. Vegyétek figyelembe, hogy nem rendelkezünk engedéllyel, hogy a megoldásokat kierőszakoljuk, hacsak nem Isteni elrendeltetésről van szó; mert ti magatok vagytok, akik a dolgok kimenetét diktáljátok, amiért felelősséggel is tartoztok.
Tudjátok, hogy nem vesztegettetek el időt, mert látszólag csak kevés fejlődés történt. A színfalak mögött Szövetségeseink továbbra is dolgoznak és közel állnak egy kormányváltás előremozdításában. Ezek döntő lépések, hogy a régi 3. dimenziós politika maradványait a hátatok mögött hagyhassátok, és olyan államvezetőket helyezzetek hatalmi pozícióba, akik tudatában vannak az átfogó változások szükségességének, hogy az Új Kor gyökereket ereszthessen. Nemsokára megtapasztaljátok, hogyan csap át a Földön a Szeretet hulláma, ami megmutatja majd, hogy civilizációtok egy kvantumugrást hajtott végre előre. Amint ezt eléritek, erős Egység uralkodik majd a közös célokat illetően, mely segíteni fog a világbéke megteremtésében. Ha fókuszpontotokat továbbra is a világ konfliktusokkal terhelt területeire irányítjátok, akkor [béke]szándéktok hamar eredményre vezet. Ha a világbékét megvalósítjátok, ez a háborúk idejének végét jelenti, amit végszükség esetén mi is kikényszeríthetünk.
Ahogy múlnak a napok, úgy a mi kilátásaink egy átfogó űrhajóbemutatóra is drámaian növekednek. Nemsokára sok szem szegeződik majd a Közel-Kelet és a Távol-Kelet országainak szegénységére és rászorultságára, mert az együttérzés és a megértés oda szögezi a figyelmet, ahol a szükség uralkodik. Ez a kormányokat arra kényszeríti, hogy komolyan foglalkozzanak a helyzettel és ennek megfelelően cselekedjenek. Szövetségeseink törekvései a gazdagság egy újraelosztását idézik elő, mely eddig illegális módon felhalmozásra került. Sok minden azon a ponton van, hogy nyilvánosságot kap és az alacsonyabb rezgések gyors letűnésével lecsökken a további akadályoztatások lehetősége.
Kedvesek: legyen világos számotokra, bár álmaitok még nem teljesedtek be, de nem veszítettetek el semmit; valójában már többet nyertetek, mint amitek [korábban] volt. Az út vonala tisztábban rajzolódik ki és lassan segítségnyújtásunk is nyíltabb formát ölthet. Ezért mi is azt szorgalmazzuk, hogy a Felfedés [Galaktikusok jelenléte], amilyen gyorsan csak lehet, következzen be. Akkor végre zavartalanul nekikezdhetnénk a munkának. A kilátások jobbra fordultak és igyekezetetek idővel tapasztalhatóbb eredményeket érnek el. Természetesen az idő javarészében nagyon közel vagyunk hozzátok, bár alig mutathattuk meg magunkat; de ez is időben majd megváltozik. Létrejön a találkozás és végre mi is ott lehetünk nálatok, a Mesterek és családotok a Belső Földből. Ez egy szép ünnepelni való időszak lesz és az egész világ tudni fogja, hogy megérkeztünk.
Soha semmi nem történik véletlenül, mert minden a Mennyei elrendelést követi. Léteznek hatalmas lények, akik kérdés nélkül végrehajtják Isten szavát [akaratát]; de megértjük ezzel kapcsolatos kétségeiteket és nehézségeiteket, ha a dolgok úgy tűnnek nem terv szerint haladnak. Mégis minden történés megvalósul és minden kimondott ígéret beteljesül. Köztudott, hogy ez így van, mert Minden a „Most”-ban létezik és csak arra vár, hogy a megfelelő pillanatban létrejöhessen. Ez azt jelenti, hogy akkor következik be, ha a civilizációtok számára a maximális hasznot hozhatja. Ami akkor történik, az nem csak a felébredetteknek szól majd, hanem inkább azoknak, akik talán még mindig „szunyókálnak”. Mivel az alacsonyabb rezgések lassan eltűnnek, így ezen lelkek kapnak egy finom „ébresztést”, hogy emlékezzenek, most érkezett el a fordulópont az életükben. Szándékukat tekintve, egy jól megalapozott döntést kell hozniuk, különben nem tehetnek előrelépéseket az Új Kor irányában. Ez saját döntésük – és egy magasabb szinten tudják, tudat alatt, hogy mi forog kockán.
SaLuSa vagyok a Szíriuszról – hadd mondjam el, hogy már nem tart sokáig, míg sokan erre az időszakra visszapillantva megtalálják a Felemelkedésük bizonyítékát, mert felismerik az önmagukban bekövetkezett változásokat. Felismeritek ezt a barátaitoknál és családotoknál, hiszen egy sokkal nagyobb békét árasztó aura övezi őket. Mivel a magasabb szintű energiák továbbra is a Földre áramolnak, hatásuk nemsokára mindenki számára látható válik, mert az emberiség SZERETETTEL nyújtja ki karját és azokra irányítja a FÉNY energiáit, akik még mindig a sötétség foglyai. A Felemelkedési folyamat ugyanolyan intenzitással folytatódik, mint eddig. Szeretetünk kísér utatokon.
Köszönet, SaLuSa!
Mike Quinsey
Kiegészítés: Kérlek nyugtázzátok, hogy SaLuSa üzenetei mától, csak hetente egyszer – minden pénteken – jelennek meg [angol nyelven]. SaLuSa azt mondta nekem, hogy az üzenetek idővel a történések okán amúgy is feleslegessé válnak. Szeretném megköszönni minden fordítónak odaadásukat, a FÉNY-nek tett szolgálatukat, valamint az üzenetek terjesztésére fordított munkájukat! Mindenkinek egy Boldog Új Évet kívánok és egy Boldog Új Kort! 
Szeretettel és Fénnyel:
Mike
Csatornázta: Mike Quinsey
Magyar nyelvű fordítás: Scarlett



kristalyhang | 2012-12-30 - 16:52 | Címkék: Mike Quinsey | Kategóriák: SaLuSa | URL: http://wp.me/p2FH9O-ik

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése