2014. október 20., hétfő

Gyors energia-frissítés - Stankov . okt.15.


 Az új emberi faj megteremtése óta, amely 2014. október 12. éjjelén történt, állandó, kérlelhetetlen felemelkedési spirálban vagyunk. Azóta szünet nélkül a Forrásból származó masszív energiaforrás csatornája vagyok.




Gyors energia-frissítés 2014. okt.15.
Georgi Stankov

Az új emberi faj megteremtése óta, amely 2014. október 12. éjjelén történt, állandó, kérlelhetetlen felemelkedési spirálban vagyunk. Azóta szünet nélkül a Forrásból származó masszív energiaforrás csatornája vagyok. Az elmúlt három nap óta a lelkem teljesen visszatért a fizikai testemből, hogy elkerülje ezt az embertelen erőfeszítést és én személyesen azt éreztem, mintha élve el lennék temetve ebben a sűrű anyagban. Ő a HR-ben maradt, hogy előkészítse a felemelkedés végső fázisát innen, amint az álomállapotomban ez kiderült számomra.

Tegnap este a lelkem hirtelen visszajött egy erőteljes, magammal és Carlaval történt invokáció után a tengerparton, amikor még egyszer egy sokkal magasabb idővonalba léptünk és az időjárás hirtelen megjavult, csakhogy újra elromolhasson az éjszaka folyamán és ma. Amikor a lelkem ismét a testembe lépett, akkor olyan erős hányingerem lett, hogy hánynom kellett, amely még sohasem történt velem. Aztán hirtelen sokkal jobban lettem.

Mi most fel és le mozgunk a számos idővonalban, és ez így nagyon kimerítő és zavarba ejtő lehet. Most főleg a harmadik csakra van óriási stressz alatt, amely a mi multidimenzionális létezőként megvalósuló bilokációnkért (egyszerre több helyen tartózkodás) felelős. A gyomorfájás és a hányinger nagyon gyakori jelenség ezen az idővonal-utazáson.

Egy másik nagyon jellemző probléma a teljes érzelmi és mentális üresség. Ez azért van, mert ezek az energiák a Központi napból most tisztítják meg a legmélyebb rétegeinket és sok régi negatív emléket törölnek. Ez a folyamat ennek a realitásnak a teljes elutasításával függ össze és egy majdnem fájdalmas fizikai ellenállással az érintkezés és kommunikáció szociális formáival szemben.

Ezen a reggelen (Csendes-óceáni idő) egy másik óriási tisztítási hullám okozott bőr-égést, hőhullámot és fejfájást. A közösségből újra hatalmas félelmek szabadultak fel.

Most kapok értesülést, hogy egy nagyon sérülékeny időszak elérését közelítjük meg, amikor az Orion pénzügyi rendszer örökre össze fog omlani. Ez feltehetően a részvénypiacokkal fog elkezdődni, amelyek szeptember óta hanyatló szakaszba léptek és az elkövetkező időkben még mélyebbre fognak süllyedni. A 2008. évi hírhedt összeomlás, amikor októberben a Wall Street összes befektetési bankját egy héten belül tönkretették, az csak egy sivár emlékezés ahhoz képest, ami az idén ősszel lesz.

A világ gazdasága teljes recesszióban van. Az Eu és a legszilárdabb nyugati gazdaságok, Németország most jelentette ezt. Az USA gazdasága lejtmenetben van 2008 óta és ebben az évben már meghosszabbodott recessziós periódusban van, amely még nem ért véget, nem számít, hogy a sötét Obama kormány megpróbálja megváltoztatni a statisztikát. Kína növekedése egyenletesen lassult és Oroszország is érintett valamelyest a rubel visszaesésében és a nyugati szankciókban. Nincs egyetlen olyan piac sem, amelyik pozitív növekedést mutatna.

A jelenleg folyó nagy háborúk ellenére, amelyek Ukrajnában és Közép-keleten elszabadultak, többek között azzal a céllal, hogy felnyomják az olaj árát sokkal magasabbra, az ár több mint 25%-kal csökkent ez év júniusa óta. Ez a legmegbízhatóbb jelzője annak, hogy a világgazdaság teljes recesszióban van és a világ fogyasztása már szignifikánsan csökkent. Még az IMF és a Világbank is elismeri ezt a szörnyű helyzetet a legutóbbi riportjában ettől a hétvégétől kezdve és figyelmeztet, hogy a világgazdaság zavaros vizek felé hajózik, amint az 2007-ben és 2008-ban volt a nagy gazdasági összeomlás előtt, és ez fokozta a Nagy Depresszió óta a jelenlegi legnagyobb elkeseredést.

Mivel még semmilyen olyan probléma, amely a depresszióhoz vezetett, nem oldódott meg, sőt, éppen ellenkezőleg, minden olyan probléma, mint a nemzeti tartozások és a valódi gazdasági növekedés hiánya fokozódik a nagy Orion bankok megszorító politikája és a nagyszámú szanálása miatt, amely megduplázza a nemzeti tartozást és sokszorozza az összes központi bank semmiből létrehozott pénznyomtatását.

Ráadásul a mienk a nyugati országok horribilis adóssága. Az USA minden évben 8 milliárd US dollár kölcsönt vesz fel (a BPS-ének több mint 50 %-át) a világ többi részéből és az aktuális fiskális adóssága minden évben 1 milliárd dollárral növekszik az utóbbi négy évben. Mi van a híres maximummal, ami a kormányzati tevékenység leállásához vezetett a múlt évben? Ti nem hallotok többet erről az elintézetlen problémáról, amely megoldását a kongresszus ez év tavaszáig jelölte ki. Ennek az az oka, hogy az USA adóssága a plafonérték fölé nőtt és minden, amit a lépviselők a kongresszusban vállaltak, az el lett törölve és egy nagy seprűvel a kollektív felejtés szőnyege alá söpörve. Még az úgynevezett alternatív média sem beszél az adósságproblémáról többet, mivel ezek az MSM omladozó valóságába olvadnak bele és ugyanazt a rövid emlékezetet és megosztott gondolkodást játsszák el, mint most nagyon sokan az állami őrülethez hasonulóak, akiket Kari, az USA minapi sztárja bűvöl el.

Most, mielőtt a Felemelkedés bekövetkezik, az egyetlen valószínű forgatókönyv az, hogy másodszor is belenyúlnak a jelenleg működésképtelen Orion gazdaság Utolsó Depressziójába. Ez a végső depresszió most mindenütt érezhető, és vaknak kell ahhoz lenni, hogy valaki ne lássa. Úgy vélem, hogy a bankoknak egy teljes összeomlása következik be az eljövő napokban, mielőtt a változás eljön.

Ezért azt tudom tanácsolni nektek, hogy tartsatok otthon valamennyi készpénzt, ha megtehetitek, hogy ezzel készüljetek az elkövetkező pénzügyi változásokra. Ti mindannyian nagyon jól tudjátok, hogy semmi sem történhet veletek többé, és az összes jelenség, amely az Orion mártix és az MPR összeomlásához vezet, csak néhány napig tart és azután fel fogunk emelkedni, így a pénzügyi katasztrófa nem igazán fogja érinteni a mindennapi életünket. Valamennyi készpénz azonban enyhíteni tudja ennek a jelenségnek a meglétét, ha a ti és a családotok alapvető szükségleteit ebben a rövid időszakban ki tudjátok elégíteni, amíg mi még ebben a valóságban működünk, mint megfigyelők és a fény oszlopai-

  Fordította: MA



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése