2016. március 24., csütörtök

Belső Föld Elmélet


A tengernagy naplójában érdekes beszámolók olvashatóak erről az utazásáról. Azt írja, hogy a Föld belsejében egy sokkal fejlettebb civilizáció él, mint a miénk, akik különös, repülő szerkezetekkel közlekedtek, rendkívül kedvesek és segítőkészek voltak.



   
Belső Föld elmélet

2016.03.05.
Földünk csodálatos és gazdag hely. Rengeteg állat- és növényfaj található rajta. A civilizációnk pedig hihetetlen gyorsasággal száguld. Keressük, kutatjuk saját eredetünket, az óceánjainkat, a világűrt. Ezekre a dolgokra találták ki a vallást, a paleontológiát, a csillagászatot, a geológiát és az archeológiát. No meg persze több más különféle érdekes tudományágazatot.
    Végtelen kíváncsiságunk az, ami folytonos kérdéseket ébreszt bennünk. Ebben a bejegyzésben szó fog esni egy nem is olyan új keletű elméletről.
    Lássuk csak, hogy mit tudunk a mai modern technikánk segítségével saját Földünkről!
→ a földkéreg alatt nagyjából 50km vastag kőzetréteg található
→ ez alatt a folyékony külső mag helyezkedik el
→ legbelül pedig a Föld magja, amelynek összetétele feltételezhetően vas- és nikkel-szulfid
→ a Mag nagysága körülbelül a Holddal egyezik meg
A Föld gravitációs mezejéből, mágneses teréből és különféle szeizmológiai mérésekből következtethetünk ezekre.
    Viszont mit szólnál ahhoz, ha azt mondanám, hogy a Föld belülről üreges? Képzeld csak el, hogy a Földünk üreges belül és a belsejében háborítatlanul él egy civilizáció, akikről még csak nem is tudunk. Tudósok már foglalkoztak vele. Belső Föld-elméletnek nevezik. Nem hiszed el? Nézz utána. Meg fogsz lepődni. A világ, amit a hivatalos körökben is csak Agartha-nak neveznek különleges és gyönyörű. Hegységei magasabbak a mieinknél. Óceánjaiban dúsabb az életvilág, mert nincs mi kipusztítaná. Szárazföldjeinek aránya nagyobb, mint a felszínen. Az emberek harmóniában élnek a természettel, csak annyit vesznek el, amennyi szükséges. Civilizációjuk jóval fejlettebb a miénknél. És nem honol lent sötétség. Mélyen a Föld gyomrában, az a dolog, amit mi Magnak nevezünk, igazából egy óriási energiagömb, egy központi nap. Ez helyezkedik el mindennek a közepén. Nincsenek napszakok, nincsen éjszaka. Nincs évszakosság. A hőmérséklet állandó. Természeti katasztrófákról sosem hallottak az ottaniak. Ha felnézel az "égre" óceánokat és más földrészeket látsz a felhők mögött. Agartha konkávságának köszönhetően sokkal nagyobb a látótávolság, mint idekint a domború oldalon. Képtelenség? Márpedig egyre többen vélik úgy, hogy van valóság alapja. Bejárata kettő is van. Az Északi és a Déli pólusok. Igazából hatalmas lyukak, melyeken keresztül belülre juthatunk. A Délit jégpáncél fedi, az Északit a CIA védi. A műholdak messzire elkerülik. Normál ember képtelen bejutni rajta.
    De nem azért vagyunk itt, hogy összeesküvés elméleteket gyártsunk. Tekintsünk vissza a történelembe és nézzük meg, kik voltak azok a híresebb személyek, akik komolyan vették a Belső Föld elméletet.

Edmund Halley:

    Egyik, talán legfontosabb érdekesség, hogy róla nevezték el a Halley üstököst.
   1691-ben a Royal Society elé terjesztette az elméletet. Erősen lehetségesnek tartotta, hogy Földünk belül üreges, és úgy gondolta, hogy több kisebb szférából épül fel. Elméletének alátámasztásául azzal a magyarázattal szolgált, hogy a Föld mágneses pólusai évről évre mindig valamivel nyugatabbra tolódnak. Ezt a jelenséget azzal magyarázta, hogy a belső szférák egymástól függetlenül forognak. Továbbá azt sem tartotta lehetetlennek, hogy ezekben a szférákban élet alakuljon ki.

Ifj John Cleves Symmes:

    Amerikai százados volt.
   1818-ban bejelentette, hogy a sarkokon hatalmas nyílásokat fedezett fel, melyekbe le lehet ereszkedni. Ennek hatására indultak komolyabb expedíciók az Északi- és Déli sark felfedezésére.

Jules Verne:

    1864-ben megjelenik második regényének első kiadása, mely az Utazás a Föld középpontja felé címet viseli
    A történet boncolgatja azt a témát, hogy a felszínen kihalt fajok, a felszín alatt tovább élnek, mint például a dinoszauruszok, a hatalmas gombák és páfrányok. Azt viszont meg kell jegyeznünk, hogy az 1860-as évek elején vált nagyon népszerűvé két téma is a közéletben: a geológia és a paleontológia. Verne regénye nem szűkölködik ezekben, így az sem csoda, hogy rendkívül felkapott regény lett belőle.

Richard E. Byrd:

    Híres sarkköri felfedező és amerikai tengernagy.
    Az 1920-as években repülőgépével elrepült az Északi-, és később elsőként a Déli sark fölött. A Belső Föld elmélet képviselői szerint Byrd 1947-ben, végül nem csak elrepült a sarkok fölött, hanem az egyik nyíláson berepült, a másikon pedig ki. A tengernagy naplójában érdekes beszámolók olvashatóak erről az utazásáról. Azt írja, hogy a Föld belsejében egy sokkal fejlettebb civilizáció él, mint a miénk, akik különös, repülő szerkezetekkel közlekedtek, rendkívül kedvesek és segítőkészek voltak. Ír egy ominózus találkozásról is, melyben a Föld Őrzőit emlegeti, akik üzenetet küldtek általa a felszínre: A felszíni emberek azonnal szüntessék be a nukleáris hadviselést.
    Mindez nemsokkal Nagasaki és Hiroshima lebombázása után történt, és az amerikai kormány úgy döntött, hogy titokban tartja az egész ügyet.
    Szkeptikusok szerint a napló hamis, ugyanis 1947 februárjában, amikor Byrd-nek az átjáróba kellett volna berepülnie, a tengernagy egy úgynevezett High Jump nevű katonai akcióban vett részt 4700 társával együtt a Déli sark környékén. Természetesen az igazán fanatikusok azt felelik erre, hogy az egész csak egy kiváló fedősztori volt arra, hogy Byrd végül elindulhasson a repülővel.


    Youtube-on létezik egy videó, ami kicsit tudományosabb szempontból igyekszik megközelíteni a témát. A videót [ITT] megtekinthetitek. Szerencsére létezik magyar szinkronnal, bár a háttérzene sokszor túl hangos, és a szinkronizáló fiú sem beszél valami túl hangosan, azért jól oda kell figyelni arra, amit mond. Én ajánlanám a fejhallgató vagy a fülhallgató használatát hozzá.

    No és hogy az mi az én álláspontom és véleményem a témával kapcsolatban? Rendkívül érdekfeszítőnek tartom. Akár igaz, akár nem, az emberek szeretnek álmodozni, szeretik szabadjára engedni a fantáziájukat és elgondolkodni azon, hogy „Mi lenne, ha...?”. Mindenki abban hisz, amiben szeretne. Jómagam úgy érzem, jó lenne, ha valóban létezne egy ilyen dolog. Mármint, végre kiderülne, hogy azért mégsem vagyunk egyedül a fene nagy univerzumban. Meg egyébként is: nem lenne izgalmas egy ilyen hatalmas felfedezés? Bár én nem vagyok jó viszonyítási pont az ilyesmihez. Már annak is tapsikolva örültem, amikor Ben Affleck-nek végre sikerült krumplit termesztenie a Marson a Mentő Expedíció című filmben. :)

forrás: Ősi Idegenek című dokumentumfilm sorozat 2. évad 4. rész: Föld Alatti Idegenek  Lásd: 






Egyéb másik videó a témában:

Belső föld. / Legenda,vagy valóság!? /







3 megjegyzés:

  1. Ar ember alszik.
    Az EMBER lát.
    sok EMBER kell,hogy minél többen lássanak.

    VálaszTörlés
  2. hello Katalin! nagyon a markomba érzem a győzelmünket ezert csináltam egy videot youtubra mindegy hogy rosszak is nézik szerintem jobban félnek majd. estudom hogy utálnak engem is mert a jokkal dolgozok mindvégig 17 éven àt es 17 vagyok szoval remelem hamarabb jön a győzelem. :-) elkuldom neked is meg mindenki aki olvassa az nézze meg a felszabadulasunkat inkabb olyan űrcsatàban. https://m.youtube.com/my_videos

    VálaszTörlés
  3. nagyonjo kőszőnőm uram áldás és áldás.

    VálaszTörlés