2013. február 26., kedd

A Cabal ereje lassan elfogy - Új infók Kobrától- 02.24.


 






 

A Cabal ereje lassan elfogy 

-Belső információk Kobrától

2013 február 24.

Voltak események a színfalak mögött, melyekről most már beszélhetek.

Az ellenállás jelentős lépést tett a felszín felé. Alapvetően a felszín alatt 0 és 30 méter között a fizikai sík felszabadult. Ez azt jelenti, hogy az összes fennmaradó katonai földalatti bázis legfelső szintje véglegesen meg lett tisztítva. Minden, ami bármilyen módon kapcsolatban állt bármelyik sötét projekttel, az 0 és 30 méter közötti mélységben ki lett ürítve. Ez azt is jelenti, hogy a Cabal a továbbiakban ezeket a típusú földalatti létesítményeket semmilyen jogellenes célra nem használhatja. Az a néhány megmaradt földalatti létesítmény, melyeket a Cabal rituálékra és elme programozásra használt, mostanra teljesen eltűnt. Minden földalatti fegyver és kábítószer tároló, illetve egyéb célra használt létesítmény felszámolásra került. Továbbá az összes földalatti tárolókban talált arany, értéktárgy és lelet el lett távolítva a Cabal kezeitől. A sötét összeesküvés tagjai most már csak a bolygó felszínén tevékenykedhetnek.

Az ellenállás használni kezdte azt a technológiát, mely megtisztítja a környezetet ért szennyeződéstől a 0 és 30 méter közötti felszín alatti rétegeket, mely emberi tevékenység miatt került oda. Az ellenállás szintén elkezdte eltávolítani a múlt maradványait, harci fegyvereket, csontvázakat és csontokat, melyek az emberiség évezredes erőszakos cselekményei folytán halmozódtak fel, és amelyek nagyon hosszú időn át horgonyozták le a negatív energiákat.

Az ellenállás blokkolt egy bizonyos technológiát, mely a az éteri Arkhónoké volt, amelyen keresztül a fizikai síkon tudták erejüket kifejteni. A szürkék és hüllők megjelenései így véget értek.

A Fekete Doboz (Black Box) technológia el lett távolítva. A fizikai Arkhónoknak szükségük van arra, hogy okkult rituálékra támaszkodjanak, hogy információkat kapjanak az éteri síkról egyfajta "csatornázás" formájában, és mint ahogy tudjuk, ezek elég megbízhatatlan források lehetnek.

Az ellenállás 22 ezer ügynöke most a bolygó felszínére jött, hogy támogassa bolygónk végső felszabadulását. Számuk idővel csak nőni fog.

Ebben a pillanatban a Cabal még elég sok mindent ellenőriz a felszínen. Legfőbb fókuszuk a pénz áramlásának ellenőrzésére, a tömegtájékoztatás manipulálására irányul az egész bolygón, dezinformációs ügynökségeken keresztül félrevezetik a fény harcosait és akadályozzák a bizonyítékok napvilágra kerülését a Föld-karanténon túli életről.

Egyes műveleteket a fény erőinek még el kell végezni ahhoz, hogy ez az ellenőrzésük megszűnjön, és már a helyükön vannak, hogy a megfelelő pillanatban ezt megtegyék. Az egyik ilyen művelet már aktív, mely a Plejádi flottát is magában foglalja. Elég sok a tennivaló, de nagyon valószínű, hogy az Esemény még a május 25-i portál nyitása előtt meg fog történni.

Kobra

Forrás: http://2012portal.blogspot.com


http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2013/02/a-cabal-ereje-lassan-elfogy-belso.html 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése