2013. február 12., kedd

Betekintés az ember jövőjébe a Földön - Mr.Keshe

y kristalyhang
KesheFoundationBetekintés az ember jövőjébe a Földön
 A tudomány világa a mai napig nem érti annak fogalmát, hogy a mágneses és gravitációs mezők átalakítása hogyan hozza létre az anyagot. Emiatt a késő 20. és 21. században értelmetlen kifejezéseket hoztak létre – mint például az „isten molekulák” – ezekre a természetes folyamatokra, amik által az anyag létrejön oly módon, hogy a mágneses és gravitációs mezők kapcsolatba lépnek egymással és töltésük csökken vagy növekszik. Ezt nevezzük Magravjuk erősségének. Ezek a kölcsönhatások azok amik lehetővé teszik az ember számára, hogy bármilyen entitást észlelhessen érzéki és vizuális kapacitásának megfelelően. Ezt a kapacitást az emberi szövet aminosavának Magrav erőssége határozza meg a földi környezetben.
Azzal, hogy a proton plazmájában található anyag első jelét elnevezték „isten részecskének”, ezek az eltévelyedett tudósok téves következtetésre jutottak, akárcsak a korábbi évszázadok tudósai, akik a Földre azt hitték, hogy az univerzum középpontja.
Ezen fantáziaelvüknek megfelelően az ember teste, a Föld, és a Nap is ilyen isteni részecskék: láthatóan és érzékelhetően megtestesültek az anyagi állapotban, csupán nagyobb méretű mezőkben és nagyobb anyagi tartalommal.
Milyen kár, hogy az ember olyan lassan tanul a múltbéli félreértésekből és hibákból. Az embernek az a szokása, hogy elmerül képzeletében és előtérbe helyezi téves ötleteit egészen addig, amíg a tanulmányozott téma és a vizsgálódás lenyűgözi a kor kicsinyes embereit. Azonban a tudományos törekvések és a felfedezések során felismeri múltbéli gondolatainak hibáit, amik saját hiányos felfogásából eredtek.
Ahogy az ember értelmileg kezdett felnőni és ahogy technológiája fejlődött a múlt századokban, elkezdett feljegyzéseket készíteni környezetéről és más emberek tetteiről. Kezdetben a barlangok falára rögzítette az eseményeket, aztán állatok bőrére, majd pedig vászonra és papírra. A közelmúltban hangfelvételeket, később filmeket vagy kazettákat, manapság pedig mikrocsipeket használ.
Az ember számára könnyen érthetővé válik, hogy az univerzum lakói, akik technológiájukat és intellektusukat tekintve sokkal fejlettebbek a mai embereknél, évszázadok óta megfigyelői és látogatói voltak ennek a bolygónak. Felvételeket készítettek az eseményekről és minden ember tetteiről a bolygón évmilliókon keresztül, a közeljövőben pedig vissza fogják játszani ezeket a felvételeket a bolygó lakóinak.
Ekkor majd a Föld ún. vezetői rájönnek, hogy a bolygó minden számottevő eseménye és azok következménye rögzítésre került évezredeken keresztül, hogy az ember majd megnézhesse őket. Az emberiség jelen generációja ebből majd látni fogja, hogy ezek az ún. hatalmas emberek mit tettek a Földön magukkal és embertársaikkal.
Ezzel egyidőben az évszádok alatt az emberi faj erőszakos viselkedését ugyanúgy közvetítették univerzumszerte élő adásban az ottani lényeknek, mint ahogy a Földön a híreket is közvetítik.
Azonban a felvételek, amiket a Föld megfigyelői készítettek, sokkal részletesebbek, nem csak a tetteket, hanem a gondolatokat is tartalmazzák, amik felbujtották az ún. hatalom embereit ezekre a megfontolatlan tettekre.
Ha az ember tudná, hogy a múlt századokban a tudományos és humanitárius fejlődésben tett cselekedeteit megfigyelték és rögzítették az univerzum más teremtményei, akkor arra is rájönne, hogy a múlt bűntettei ugyanúgy rögzítve lettek ugyanezen intelligens lények által, akik elhaladtak e bolygó mellett és lejegyezték az ember öntelt elképzelését saját jelentéktelen létezéséről.
Ezek a megfigyelők feljegyezték az ember minden igazságtalan tettét, amit más emberek ellen követett el, és minden harcát amit háborúval és fegyverekkel vívott piciny földek és hasztalan földi anyagi javak megszerzéséért.
Mint ahogy a tudósok beavatkozás nélkül megfigyelik a dzsungelban az állatokat, ugyanúgy készítettek felvételeket az univerzumnak ezek az utazói arról, ahogy az ember háborúval, megtévesztéssel és lopással életeket és nemzeteket tett tönkre.
A bolygó egész történelmet és a természeti katasztrófákat is feljegyezték és visszajátszották szerte az univerzumban évszázadokon keresztül, hogy megmutassák az ember hogyan él a Föld kis szigetén az univerzum óceánjában. Az összes ilyen felvételt bemutatják szerte az univerzumban, amiből látszik a bolygón folyó erőszak, az embert pedig úgy állítják be, mint vadállatot.
Vajon a mai emberek vezetői, az ún. nemzeti uralkodók, és a vallási vezetők tudtak-e valaha ezekről a felvételekről, amik embertelen tetteikről, és tévelyedett szándékukról és gondolataikról készültek, miközben különböző dolgok mögé bújva álcázták tetteiket, mint például világbéke törekvések, egy nemzet vagy vallás támogatása, stb.
A nemzeteknek és vallásoknak ezek a vezetői szégyenkezni fognak tisztességtelen és hamis tetteik és szándékaik miatt, amikor tevékenységüket hamarosan visszajátsszák, hogy a bolygón minden ember láthassa őket. Az emberiség ki fogja közösíteni a megtévesztés embereit, ahogy idővel közzéteszik a valódi szándékukról készült felvételeket az emberi faj számára. Egy kis idő elteltével utoléri őket az igazságszolgáltatás bűneik miatt, amiket keselyű módjára követtek el, és amiket úgy állítottak be, mintha egy galamb követte volna el őket.
Az emberi faj látni fogja, hogy mit örökölt ezeknek a hasztalan embereknek a hamis tetteiből; ezek az eltévelyedett cselekedetek eltérítették fajuk és lelkük fejlődését a teremtés egész világában.
Ezzel egy időben ezek a felvételek felfedik majd és sosem torzítják el azoknak a tetteit, akik az igazi békét és a Föld egyesítését keresték és hirdették az univerzális közösségben.
Így rövid időn belül az ember látni fogja bolygólyának valódi múltbéli eseményeit, ahogy azok a felvételek mutatják, amiket az univerzum más teremtményei készítettek.
Amit ennek a kicsi bolygónak a különböző részein az ember televízióképernyőjén mutattak erőszakként, a bőrszínnel és vallással kapcsolatos durvaságokat, azt ahogy az ember másik embertársát kapzsiságából kifolyólag kihasználta, hogy megszerezze ennek a bolygó értéktelen porának anyagi javait, ezeket mind teljes valójukban fizikailag rögzítették. Idővel a Föld múltbéli és jelenlegi vezetőit szembesíteni fogják a fizikai bizonyítékokkal, és felelniük kell majd tetteikért, amikor ezek a felvételek napvilágra kerülnek mindenki számára.
Valójában a legtöbb ember olyan mint a vezetőik, ugyanolyan kapzsi módon viselkednek akárcsak a dzsungel vadállatai, és ugyanazokat a gaztetteket követik el a többi emberrel szemben. Manapság az ún. közmédia ezt a viselkedést a konfliktus és háború híreként tudósítja nap mint nap, nem tudván hogy ugyanezeket az erőszakos, állatias viselkedésről készült híreket más intelligenciák is szétsugározzák szerte az univerzumban.
A becsületes emberek kerülik az erőszakot és a más lényekkel szembeni erőszakos viselkedést, a tisztességes emberek távol tartják magukat a részeges és züllött utcai verekedésektől, hogy megmutassák nincs semmi közük ehhez az elfogadhatatlan viselkedéshez. Hasonlóképpen járt el az univerzális közösség is az emberi fajjal szemben, elkerülték az embereket, mint az univerzum zabolátlan állatait, akikkel nem akartak semmilyen kapcsolatba lépni egészen máig, habár a múltban erre is volt példa néhány alkalommal.
Egészen mostanáig ez volt a helyzet, azonban mostantól új technológiák közzétételével ez változni fog.
Idővel ahogy az ember felismeri, hogy minden tett – legyen az egy normál emberé vagy a Föld ún. nemzeteinek vagy vallásainak az ún. vezetőié –  felvételre került és mint az univerzum vad teremtényeinek cselekedetét szétsugározták és megmutatták szerte az univerzumban. A bölcs ember meg fogja érteni, hogy az ember együgyű felfogásával miért tekint önmagára úgy, mintha az univerzum egyetlen teremténye lenne. Ezért kereste a tudományos világ eddig hiába az életet az univerzumban, mert az univerzális közösség többi része inkább úgy döntött, hogy elkerüli az embert állatias viselkedése miatt és nem ismerkedik össze vele.
Vajon az ember hogyan fogja megváltoztatni a viselkedését, amikor látni fogja, hogy az univerzum más teremtményei felvételt készítettek tetteiről és gondolatairól? Ekkor majd a becsületes emberek látni fogják, hogy a Föld vezetői oly sok szenvedést okoztak, és elárultak másokat néhány jelentéktelen fillérért. A bolygó népességének jelenlegi szokásai mellett az igaz vezetők olyanok lesznek mint az aranypor.
Azért kiáltok fel, mert szégyenlem, hogy egy ilyen teremtmény bőrébe születtem. Ez a kiáltás a teremtőé és azoké az igaz embereké, akik a békét szolgálják a bolygó jelenében és jövőjében.
Szégyeljék magukat azok az emberek, akik azt hitték vagy hiszik, sosem kerülnek felvételre üres koponyájuk bűnöző agyhullámai és azok a tettek, amik ezekből az elhagyatott bűnöző gondolatokból eredtek. Ugyanúgy élik tovább hamis, díszes életüket nem is gyanítván, hogy a felvételeik mindenki számára szabadon elérhetőek lesznek, hamarabb mint képzelnék.
Az ember valódi történelmét idővel majd élő adásban levetítik az univerzum űrutazói a jövő generációinak, hogy mindenki láthassa őket. Vajon ekkor majd a földlakók és az ún. vezetőik büszkék lesznek, hogy ebből a fajból és erről a bolygóról származnak?
Szomorú belegondolni, hogy milyen sokáig fog az embernek tartani, hogy elég érett legyen a gondolataiban, viselkedésében és tetteiben, nem csak azért, hogy egy békés földi közösséget hozhasson létre, hanem hogy csatlakozhasson ahhoz a békés közösséghez, ami már jelenleg is létezik az univerzumban.
M T Keshe
Magyar nyelvű fordítás: Norfeus

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése