2013. február 3., vasárnap

Egy magasabb rezgésszintre jutottatok - Salusa - január 25.

 

by kristalyhang

SaLuSa –2013. január 25.

 

Mike Quinsey közvetítése 

Azok előtt tisztelgünk közületek, akik továbbra is hordják a SZERETET és a FÉNY palástját, egyengetve az Új Kor útját. A követett célok sokkal közelebb vannak, mint valaha, és a megvalósításukra irányuló törekvésetekben való kitartásotok nemsokára meghozza gyümölcsét. Mivel visszavonulót fújtak a sötét lények és már nem képesek támogatókra lelni, hogy folytathassák eddigi mesterkedéseiket, a szövetségeseink jelentősebb előrelépéseket tehetnek. Sok akció eléri csúcspontját és reméljük sikerül ezt kézen foghatóan szemléltetnünk, hogy ti is meggyőződhessetek. Nem fogunk pontos részletekkel szolgálni, mert sok faktor kapcsolódik hozzá, de megpróbálunk utalásokat adni azzal kapcsolatosan, ami zajlik. Jelenleg minden ügy kielégítően halad útján, és kevésbé valószínű, hogy valamilyen zavaró manőver következtében változna a helyzet. A változás alapjai már régóta lefektetésre kerültek és eredményekkel is szolgálnak majd.
A Felfedések továbbra is utat törnek maguknak, több forrásból áramolnak és a jelenlétünkről való tudás és ennek megértése egyre jobban elterjed. Egyre több olyan ember lép a nyilvánosság színe elé, akik első kézből kapnak információkat, mely mások számra biztonságérzetet ad, hogy ők is előálljanak tudásukkal Ez mind előkészíti az időpontot, amikor megtörténhet a hivatalos bejelentés, ami lehetővé teszi számunkra, hogy megmutatkozzunk előttetek. Biztosíthatunk benneteket, hogy ezt nagy körültekintéssel hajtjuk végre és nem fogjuk azokat túlterhelni, akik eddig még nem fogadtak el minket. Legfőbb célunk, hogy felvilágosítsuk a lakosságot a ti evolúciótokban vállalt szerepünkről és arról, hogyan követtük nyomon fejlődéseteket az évezredek során. Tisztában vagyunk vele, mennyire fontos megnyugtatni azokat köztetek, akik félnek a jelenlétünktől, és hogy megismételjük, amire már sokszor utaltunk: az akcióink soha nem veszélyeztettek benneteket. Nem szabad minket összetéveszteni a ’szürkékkel’ [greys], akik a kormányokkal közösen titkos műveleteket hajtottak végre, ami összefügg a titkos hadi űrjárműveitekkel.
Sok éven keresztül próbálkoztak, hogy „befeketítsék” nevünket, de megakadályoztuk, hogy ez valóban megtörténjen. Nemrégiben egy „hamis zászló alatti” [false flag / álcázott ártó szándék] támadást hiúsítottunk meg a külső világűrből, mely minket, mint Földre „betolakodókat” állított volna be. Nem hagyjuk, hogy megsértsétek a világűrt és megállítottuk a próbálkozásokat, hogy nukleáris szerkezeteket telepítsetek oda! Annak ellenére, hogy nem megengedett számunkra, hogy minden háborút megfékezzünk, mégis a nukleáris készülékeket lakat alá helyeztük, melyek a harmadik világháború kirobbanásához vezettek volna. És az utolsó világháborútokat követő időkben már sok alkalommal sikeresen megakadályoztuk a Föld teljes elpusztítását, hogy ti ma itt mindannyian szemtanúi lehessetek az utolsó sötétek végének. Annak ellenére, hogy próbálkoztak akadályokat gördíteni a Felemelkedésetek elé, mi biztosítottuk, hogy megérkezhessetek az Új Korban. Továbbra is védelmezni fogunk benneteket, de ezen felül azt szeretnénk, hogy amint lehet veletek együtt dolgozhassunk és hogy teljes gőzzel indíthassuk be a változásokat.
Örvendetes látnunk, milyen gyorsan feldolgoztátok a december 21-én megtapasztalt Felemelkedés módját. Egy ilyen hosszú elkötelezett munkaperiódus után természetes az elvárásotok, hogy ’jobban’ felemelkedjetek, mint az megtörtént. Mégis egy magasabb rezgésszintre jutottatok, amit egyesek köztetek felismernek. A legfeltűnőbb változás az önkontroll és az elfogadás [lazaság] terén jelentkezett, valamint a képesség, hogy kifejezzétek a feltétel nélküli SZERETETET, amit eddig még nem érezhettetek. Az általános hatás, hogy Egynek érzitek magatokat a Mindenséggel, és a felismerés, hogy mindannyian egymáshoz kapcsolódtok. Nem mondták már nektek gyakran: „Ahogyan bántok valakivel, az olyan, mintha másokkal is ugyanazt tennétek”?! Mert Isten energiáján keresztül feloldhatatlan összeköttetésben vagytok egymással. Mondjuk úgy, hogy a megváltoztathatatlan SZERETET kapcsol össze benneteket, és most megnyíltatok a magasabb hatalmak előtt, felismeritek önmagatokban Istent.  
Nem szeretnénk olyan benyomást kelteni, hogy csalódottságotokat a megtapasztaltak kapcsán „félvállról vennénk”; de tegyétek fel magatoknak a kérdést, hogy mi most a legfontosabb! Reméljük rátaláltok a válaszra: „Segíteni az Új Kor formába öntésében és az Arany Kor megvalósításában!” Ez mind már létezik a magasabb birodalmakban és minél több FÉNYT aktiváltok önmagatokban, annál gyorsabban következik be a kölcsönös vonzás törvényszerűsége szerint. Lényegében ez hasonló a FÉNY-városotokhoz, mely az utolsó igazításokra vár, mielőtt láthatóvá válik és ez a pillanat a ti időszámításotok szerint nincs már messze. Ami már a múlthoz tartozik, azon már nem lehet változtatni; de gondolkodjatok el: Minden egy bizonyos módon történik, mert ti úgy akarjátok.
A Fénymunkások természetesen mindent megtesznek annak érdekében, hogy a lehető legjobbat hozzák ki Felemelkedésükből. Kritizálásuk helyett, meg kéne nekik köszönni a sokéves fáradhatatlan igyekezetüket, hogy SZERETET és FÉNYT hozzanak a Földre! Teljességében kötelezi őket az életszerződésük és ez sok áldozattal jár. Nem ragaszkodnak munkájuk elismeréséért, de néha nagyon kedves tud lenni, ha elismerik áldozatos munkájukat. Időközben köztetek mindenkinek van egy bizonyos elképzelése, hogy hol lesz a helye az Új Korban és hogy mi várható el tőletek. De legalább minden egyes lehetőséggel együtt vetítsétek bele SZERETETETEKET és FÉNYETEKET, mert ezzel pontosan azt teszitek, ami mindegyikőtöktől elvárható lenne. Nem kell mindenkinek jelentős szerepet vállalnia, mert egy csapathoz tartoztok; és higgyétek el nekünk: minden hozzájárulás számít, ami a dolgok kimenetelét érinti!
Ez az év egy izgalmas év lesz; tükrözzék a cselekedetek a szavakat [walk your talk] és terjesszétek bizalmatokat a jövőben, legyetek bárhol. Sok ember hagyja még, hogy a sötét erők akciói elkedvtelenítse őket és kétségbeesetten kutatnak valami után, ami felemeli őket. A leggyorsabb út, a negatív dolgoknak hátat fordítani és energiátokat olyan dolgokba fektetni, ami támogatja jövőtökkel kapcsolatos látomásotokat. Kiválasztottak vagytok, hogy ezekben az időkben a Földön legyetek, és tulajdonképp mindig tudtátok, hogy milyen lesz a kimenetel. Tudtátok, hogy civilizációtok nagykorúvá válik és a végső ajándékotok a Galaktikus Lénnyé való Felemelkedésetek lesz. De ne várjátok, hogy ez egy időben és egyszerre következik be, mert ez a saját tempótok által diktált haladás függvénye. Nincsenek határidők és senkire nem nehezedik nyomás, hogy a megfelelő tempónál gyorsabban haladjon előre; tehát ne legyen az az érzésetek, hogy ’lemaradtok’ bármiről.
SaLuSa vagyok a Szíriuszról, és a FÉNY Galaktikus Föderációja nevében üzenem nektek, hogy olyan közel vagyunk hozzátok, ahogyan ebben a pillanatban csak lehetséges! Szövetségeseink egyre bizonyosabbak és rövidesen néhány figyelemreméltó előrelépésre számítunk. SZERETETÜNK, mint mindig, kivétel nélkül áramlik felétek.
Köszönet, SaLuSa!
Csatornázta:Mike Quinsey 
Magyar nyelvű fordítás: Scarlett

 
 
kristalyhang | 2013-01-29 - 12:13 | Címkék: Mike Quinsey | Kategóriák: SaLuSa | URL: http://wp.me/p2FH9O-k5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése