2013. augusztus 21., szerda

Sok dolog fog megtörténni hamarosan - Arktúriai Csoport 08.17.


 Sok dolog fog megtörténni hamarosan. A világban végbemenő változások segíteni fognak benneteket túllátni a külső dolgokon és felismerni azt, hogy az adott változás valóban megtörténik.

by kristalyhang
Arktúriai Csoport / 2013. augusztus 17.
Marilyn Raffaele közvetítése
000801_0341_0008_tslsAz Arktúriai Csoport mai üzenete drágáink egy reménysugár szeretne lenni számotokra, mivel nagyon sokan veszítitek el a reményt. A világra néztek és azt mondjátok, hogy semmi sem változik! Pedig – drágáink - nagyon is sok dolog van változásban. Látjuk a világotok fényét, ami napról-napra egyre erőteljesebb, hiszen egyre több és több lélek ébred rá azokra az igazságokra, melyek messzemenően mások, mint azok, amik felé a múltban vezettek benneteket.
Az általatok látott káosz nagy része visszatükrözi azok tetteit, akik a széthúzásból (az elkülönülés érzéséből) akarnak hasznot húzni, hiszen ők azt kezdik észrevenni, hogy a talaj csúszik ki a lábuk alól – a hazug szavaikat többé nem hiszi el olyan könnyen az emberek többsége. Mindaz, ami a dualitást és az elkülönülést megtartja nem más, mint az abban való hit – az adott személy tudatállapota manifesztálódik eképpen… Korábban nem voltatok tudatában annak, hogy teremtők, hogy hatalmas lények vagytok, akik a szavaik és gondolataik energiája által teremtenek. De most ráébredtek az erőtök nagyságára, mely az isteni mivoltotok kifejeződése. Ez a fejlődés. Amint az emberiség ráébred arra, hogy csupán EGY létezik – egy élet, egy elme, egy tudatosság, egy valóság, egy törvény -, a dualitás és elkülönülés forrása többé nem lesz fontos. Többé nem létezik majd.
Nem az igazság intellektuális ismerete az, ami a változásokat okozza! Ez csupán az első lépés. A többi lépés a gyakorlásban rejlik – az elmélkedésben, a visszatükrözésben és az igazságban való létezésben - mindaddig, amíg ez nem válik tudatossá számotokra. A munka drágáink az, hogy gyakoroljátok és minden egyes pillanatban megéljétek az igazságot. Idővel ez nagyon könnyű lesz, mivel a lényetek részévé válik és ez lesz a ti „új énetek”. Azért van az, hogy számotokra úgy tűnik, hogy eddig nem változtak a dolgok, mert el kell végeznetek bizonyos munkákat, mielőtt azok meg tudnak nyilvánulni. De ez elérkezik, drágáink! Egy új világot teremtetek a felébredésetekkel!
Ne töltsetek időt azzal, hogy a híreket nézitek vagy a világban megnyilvánuló negatív eseményekről olvastok, mivel ez lehetővé teszi, hogy azok belépjenek a tudatosságotokba és elvonják az energiát tőletek mindaddig, amíg nem fejlődtök olyan szintre, ahol már nem hatnak rátok az efféle dolgok. Legyetek tudatában a világi eseményeknek, de ne hálózzon be benneteket! Például, amikor egy jelenleg dúló háborúról vagy konfliktusokról hallotok, mondjátok azt magatoknak, hogy: „Igen, látom ezt a káoszt, de tudom, hogy valójában nincs olyan igazság, mely támogatná ezt! Ez a dualitásban és az elkülönülésben való hit manifesztálódása! Minden érintett személy egy isteni kifejeződés, de ők nem tudnak erről. Ezért keresik az egyetlen olyan úton a békét és szeretetet, melynek jelenleg a saját hitrendszerük szerint tudatában vannak.” Küldjetek fényt nekik és küldjétek az ibolya színű lángot ezekre az emberekre és ezekre a helyekre anélkül, hogy bármilyen célt vagy irányt meghatároznátok.
Értsétek meg, hogy ezzel nem megtagadjátok a külső dolgokat, hanem átfordítjátok azokat az által, hogy felismeritek a mögöttük rejlő igazságot. Ez az a módszer, amellyel megtöritek a dualitásból és szeparációban való hitből születő külső dolgokat. Ezzel segítetitek a világ átjutását egy magasabb dimenziós energiába, valamint annak megfelelő magasabb dimenziós manifesztációkba egyaránt.
Minden a tervnek megfelelően történik. Sose féljetek drágáink, mivel a felemelkedés ezen útja folyamatban van, ha hisztek benne, ha nem. Egy lélek nem képes örökké a sötétségben és tudatlanságban maradni – kivéve, ha ez az ő döntése. Minden lélek afelé fejlődik, hogy megélje és megértse lényének igazságát – nincs más mód erre, mivel ez az egyetlen igazság! Ezen kívül nincs semmi más!
Sok dolog fog megtörténni hamarosan. A világban végbemenő változások segíteni fognak benneteket túllátni a külső dolgokon és felismerni azt, hogy az adott változás valóban megtörténik. Próbáljátok meg ne úgy tekinteni a világi eseményekre, mintha azok visszalépések lennének! Gondoljatok rájuk úgy, hogy azok mindent kiemelnek a régi és a befejezett dolgokból, és hogy azokat új szemmel kell megvizsgálni, és a maguk valóságában kell azokat látni. A kormányok, a templomok, a vállalatok, a katonaság, stb. régi, sötét részeit észrevehetően világítja meg a fény. A látszat pedig sokkoló! A világ ezekben a sötét dolgokban élt hosszú ideig azt hívén, hogy vagy nem volt ott, vagy hogy egyszerűen ez a módja a dolgok működésének – de többé nem így van! Sok bátor lélek világítja meg ezeket a sötét dolgokat és egy fejlődő világnak a feladata az, hogy ezt észrevegye.
Mi, az Arktúriai Csoport, másokkal egyetemben szemlélünk és megáldunk benneteket minden időben. Sokan segítségetekre vagyunk ebben az átalakulásban és hamarosan sokkal inkább tudatába kerültök a mi létezésünknek. Nem léphetünk a bolygótokra és nem mondhatjuk, hogy „Helló! Itt vagyunk!”, mivel a világotok jelenlegi állapota alapján nem igazán lennénk üdvözölve. De hamarosan elég sokan fogtok erre készen állni. Sokan vannak más rendszerekből közöttetek most, de nem ismeritek fel őket, mivel ők nagyon hasonlítanak hozzátok!
Nem kell félnetek a régi jóslatoktól és a téves tanításoktól a világ végével kapcsolatban, mivel az áldozatos munkátokkal megváltoztattátok ezt az energiát. Megszereztétek a jogot arra, hogy felemelkedjetek, miközben a fizikai testetekben vagytok. Senki sem lehet közöttetek többé más, nálatok fejletlenebb bolygókról ezekben a hathatós időkben. Védelem alatt álltok, ezért üdvözöljétek majd a más bolygókról származó fivéreiteket és nővéreiteket a megérkezésük alkalmával! Ők is magasabb energiákba léptek a fejlődésük során és értik, mi vár rátok. Ők csupán segíteni szeretnének nektek azzal, amit már megtanultak mind spirituálisan, mind a technológia terén. Ők a felebarátaitok szeretnének lenni.
Nagyon fontos, hogy központosítsátok magatokat, és megtanuljatok meditálni - ha még ezt nem tettétek meg -, mivel az ÉN csendes tudatosságában megnyitjátok magatokat a magasabb energiáknak, a Felsőbbrendű Éneteknek és engedélyt adtok arra, hogy még nagyobb mértékű vezetést és segítséget kapjatok. Emlékezzetek arra, hogy a vezetés általában nem hangos szavakkal érkezik, mint ahogyan azt a filmjeitekben gyakran megfigyelhetitek! Ez apró „felismeréssel” jön – olyan információval, melyet aztán szavakká fordítotok át. Ezért hívják a meditációt gyakran a „csendes, kis hangra való figyelés”-nek.
Szeretetet és áldást küldünk nektek, testvéreink! Fény és Igazság nektek!
Mi vagyunk az Arktúriai Csoport.
Csatornázta: Marilyn Raffaele
Magyar nyelvű fordítás: Vénusz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése