2014. május 11., vasárnap

Sheldan Nidle - a közvetítő életéről


A Szerzőről

Sheldan Nidle 1946. november 11-én New York-ban született, Buffalo-ban nõtt fel. Az elsõ földönkívüli és UFO élményei röviddel születése után elkezdődtek, melyek egész gyermekkorán keresztül folytatódtak a kapcsolatfelvétel különböző formáiban szintúgy, mint az ezzel járó manifesztációkkal - fénykommunikációk, földönkívüli látogatások, és tanító/tanuló gyűlések alkalmával űrhajók fedélzetén. Élete nagy részében folyamatos telepatikus kommunikációnak és közvetlen "mag-tudás" beültetéseknek (éterikus és fizikai implantátumok) örvendezhetett. Sheldan-nak éveken át vizuális és fizikai tapasztalásai voltak űrhajókkal kapcsolatban.

Tizennégy éves kora környékén Sheldan megkérte a Szíriusziakat és a Fényszövetségek Galaktikus Föderációját, hogy hagyják abba a vele folytatott kommunikációt, mivel folyamatos konfliktusokat tapasztalt meg tudományos ismeretei és aközött, amit az iskolában itt tanult a Földön. Békén hagyták őt, de a Szíriusziak és a Fény Szövetségek Galaktikus Föderációja azt mondta neki, hogy vissza fognak térni, amikor eljön majd az idő beteljesíteni küldetését a Földbolygó és az Emberiség számára. A főiskolán olyan fejlett tudományos programokban helyezkedett el, mint a fizika, kémia és a matematika.

Sheldan 1968-ban kapott egy diplomát Politikai Tudományokból a Buffalo-i Egyetemtől. Ezt követően több diplomát is szerzett. Az 1970-es években, Alelnök volt a Syntar Productions-nál Tudományos Programozás területen, ahol társszerzője volt egy Nikola Tesla életével és eredményeivel kapcsolatos dokumentációnak. Az 1970-es évektõl az 1980-as évek közepéig részt vett az elektromos energia alternatív forrásaival kapcsolatos tudományos kutatásokban. Majd az 1980-as évek közepén, a földönkívüliekkel való kapcsolatai újra elkezdődtek.

Jelenleg a Fény Galaktikus Föderációjának egy képviselője és előadója, és 1997 novemberében megalapította a Planetary Activisation Organization-t, a Planetáris Aktiváló Szervezetet (PAO).
 
Űrember - Sheldan Nidle a Mi Idegen Nagykövetünk

Barukh Shalev interjúja

Időnként, az Akaku közösségi televíziója figyelemre méltó show-t közvetít. Amikor ez megy, egy tudattágító szegély dominál a képernyőn, pulzáló színekkel. Azt vékonyan beékelődött szöveg misztikus szimbólumokkal tarkítva, valamint az idegen lényekkel való közelgő kapcsolatfelvételt sürgető üzenetek jelennek meg.

Sheldan Nidle a show vendége. Abban hisz, hogy ő az ősök által kiválasztott nagykövete sokféle földönkívüli fajnak, hogy felkészítse az emberiséget a mi "első kapcsolatfelvételünkre".

Nidle azt hiszi, hogy ő egy "csillagmag". A csillagmagok, ahogyan azt türelmesen kifejtette nekem, "egyszerű gyerekek, akik földönkívüli kapcsolattal rendelkeznek, akiknek spirituális kapcsolatuk van "evilágon kívüli" civilizációkkal és entitásokkal. A csillagmagok rengeteg látogatást tapasztalnak meg, és ezeket a legpozitívabb módon tapasztalják, egyre többet és többet, mely valóban világraszóló."

Nidle abban hisz, hogy a "szíriuszi anyahajóval" kommunikál valami olyanon keresztül, amit ő "nem-detektálható evilágon-kívüli kristályimplantátumoknak" hív.

Nidle "világon-kívüli civilizációja" a szíriusziak, akik hozzá képest "közel 8.3 fényévnyire vannak, és közel négymillió éves múltra tekintenek vissza." A szíriusziak "úgy néznek ki mint mi, csak nagyobbak, többnyire hét láb magasak, győnyörű nagy szemük és halvány bőrük van..."

"Halvány bőr?"

"Igen, tudod halvány, mint az enyém," mondta Nidle kitartva testszínű karját megtekintés céljából. "Őket mindig ez a csodálatos energia veszi körül. Mindenről tudnak. Az én összes dolgom velük teljesen pozitív és maradéktalanul gyönyörű volt. Megtanítottak nekem mindent - ősi történelmet, Atlantiszt, és tanítottak nekem szociológiát..."

"Szociológiát?" Kérdeztem. "A földönkívüliek tanítanak szociológiát? Ez nem inkább... földcentrikus?"

"Hát, ők úgy illusztrálták, hogy ha "te" egy Földi küldetésen vagy, miért ne részesülhetnél földies oktatásban."

Nidle alacsony termetű és zavaros tekintetű ember. A tekintete körbejárja a szobát, és egy gyors gépies hangnemben beszél. Amikor készítettem vele az interjút egy szűk pólót viselt, melyre az volt írva, hogy "UFO's are real. The Air Force Doesn't Exist." - Az UFÓk Valóságosak. A Légierő Nem Létezik.

Nőiesen lágy kisugárzású, szőrös karú, picit tokás, de rendezett arcú, a haja ritka és vékonyszálú. A fogai között feltűnő hézag van, mely komikus külső megjelenést kölcsönöz számára. Ugyanakkor kitűnően képzett. Továbbá politikai képzettsége két mesteri fokozattal bír, melyből az egyiket a Dél-Ázsiai Kormányban, a másikat pedig az Amerikai Politikusok között és a Nemzetközi Közösségi Közigazgatásban szerezte.

Nidle és felesége San Francisco Bay körzetében ismerkedett meg egymással. "Akkoriban írta meg első könyvét, melyet You are a Galactic Human - Te egy Galaktikus Ember vagy - címmel illetett, amit Susan, a felesége mondott neki." Elmentem az egyik előadására, és amíg Sheldan a Photon-övről beszélt, az kiváltott bennem egy újraemlékezést a Csillagemberiséggel való kapcsolatomról. Az előadás után, kapcsolatba léptem vele, hogy tudnék neki segíteni az általa kapott üzenetek kiadásában. Néhány évvel később, elkezdtünk együtt dolgozni."

Susan a szünetben szeretettel nézte a férjét, de ő el volt foglalva a kezének a vizsgálatával. "Nekem fogalmam sem volt, tudod, az élet jelentéséről," folytatta Susan. "Amerikai vállalatnál dolgoztam, Cosmo magazint olvastam, és elkezdtem keresgélni, és megtaláltam Sheldan-t. Azt az információt, melyet ő csak egy csettintéssel átadott nekem, rögtön megértettem."

Susan Nidle egy jólápolt alacsony nő, sovány arccal, a fiatal Gábor Zsa Zsára emlékeztet.  Egy másik világban egy iskolai ügyintéző, vagy egy aerobic oktató lehetne. Nidle-nek van egy fiúgyermeke, akit Narturi-nak hívnak. "Nem akarok beszélni erről," mondja. De neki, Narturi-nak, akit ő kedvesen, tisztán szeret,  ajánlotta mindkét könyvét. A Selamat Ja: A Guide for Galactic Humans - Salamat Ja: Segédlet Galaktikus Emberek számára - 2001-ben lett publikálva, és az ajánlóban az olvasható, hogy "Ezt a könyvet fiamnak, Narturi-nak ajánlom. Tudd, hogy az apád szeret téged, nagyon-nagyon." Egy másik, a Your First Contact - Az Első Kapcsolatfelvételetek - könyvben Nidle azt írja, hogy "Ezt a könyvet szeretettel ajánlottam Narturinak. Hamarosan fiam, együtt lehetünk és tölthetjük el az időt, melyet olyannyira vártunk. A te szerető apád, Sheldan Nidle."

Nidle azt mondja, hogy a gyerekkora fájdalmakkal és csalódásokkal teli volt. "A szüleim féltek tőlem és borzasztóan szitkozódtak," mondja. "Le tudtam kapcsolni a lámpákat az elmémmel, és mindig ezek a kék golyóim voltak..."

"A kék fénylabdák azt jelentik," mondta a felesége.

"Bármikor vissza akarok jönni a hajóról," folytatta Nidle, "tudod, az űrhajóról, és ha beszélnék az apámmal erről, elszállna az őrjöngéstől. Ő egy dühmániás volt és számtalanszor ütött engem. Boxoló volt és jól megvert. Aztán amikor 18 éves lettem, már nem tehetett velem semmit. Félt az erőimtől, a szíriuszi kapcsolataimtól, melyek megmentették az életem. Bármilyen traumába kerültem, ők meg tudtak gyógyítani."

Ezen a ponton, Nidle transzba került. "A Föld számomra pokolszerűvé válik," mondta. "Megpróbálok beszélni az osztálytársaimmal a szíriusziakról és a kapcsolatomról velük, és ők elutasítanak. A szülők azt mondják a gyerekeiknek, hogy ne játszanak velem."

Könyvének önéletrajzi fejezetében, ez egy frekventált téma, melyben arra is kitért, hogy azok - hatására - körülötte, csodálatosan "meggyógyult" a földönkívüli jótevők által. Ez a szakasz képviseli:

"Gyermekkorom legdurvább elemei az apám állandó testi visszaélései voltak. Újra és újra hagyott meghalni, elterülve a hálószobám padlóján, vagy egy összekuporodott magzati pozícióban az ágyamon. Azonnal a szíriuszi orvosi csapat teleportált engem az anyahajóra, vagy a legközelebbi csészealjig. Ádázul azon fáradoztak, hogy helyreállítsanak egy olyan érintetlen állapotba, melyben nincsenek ütésnyomok, horzsolások, és nincsenek törött csontjaim se.  A következő reggelen, Apa teljes rémületben pillantott meg engem, ami vidám elcsodálkozással párosodott. Az amit látott, mindig komolyan megijesztette őt."

Nidle hisz benne, hogy a "szíriuszi Anyahajóval" kommunikál valami olyan dolgon keresztül, amit ő "nem-detektálható evilágon-kívüli kristályimplantátumoknak" nevez. "Nem tudja őket felvenni egy MRI letapogató sem, mondta büszkeséggel." Ezek közül a kristályok közül, néhányat beleültettek a fejébe, míg mások "az energiamezőmben vannak, miközben lebegnek a fejem körül." Nidle azt mondta, hogy egyszer egy nyilvános televíziós showban azt nyilatkozta, hogy "a másik hajó, és a hölgy a hajóról, megnövelte az energiamezőt a fejem körül."

"A hölgy a hajóról?" kérdeztem. "Igen, tudod a szíriuszi anyahajó," mondta áthatóan rám bámulva és az űr felé lengetve a kezét. "Egyébként a feltett kérdésekre válaszolnék, de amióta az energiamezőt megnövelték, a házigazda is képes lehet hallani a válaszokat! Szeretne kérdezni, és én szeretnék válaszolni, szeretne kérdezni, és én szeretnék válaszolni, szeretne kérdezni, és én szeretnék válaszolni nekik! A házigazda, nos azt gondolta, hogy szuper volt. Később egy támogatóvá vált."

'Néha, amikor beszélünk, ő egyszerűen "kikapcsol", a felesége mindig azt suttogja ilyenkor, "Az anyahajóval beszél"

Hét évvel ezelőtt, Nidle megalapított a Planetary Activation Organization-t Pukalani-ban. "A Planetary Activation Organization-t azért hozták létre, hogy mindenek előtt előkészítse a Földet a szíriusziakkal való első kapcsolatfelvételre," mondta Nidle. "Másodsorban, terjessze a Galaktikus Föderáció üzeneteit, és létrehozzon egy Planetary Activation Organization hálózatot a világ körül."

A csoportnak van egy weboldala a www.paoweb.com címen, mely Sheldan könyveinek, előadásainak és termékeinek főhadiszállásaként szolgál. "Ez egy nagyon informatív szervezet," mondta Susan Nidle. "Vannak koordinátoraink a világ minden részén. Mexikóban, Németországban, Franciaországban, Ausztráliában, Új Zélandon, vannak Olaszországban, Dél Afrikában..."

"Ez nem úgy hangzik, mint egy csupán informatív szervezet," mondtam. "Ó, nem, nem," mondta. "Ők önkéntesek. Ez egy független mozgalom. Sheldan információt nyújt a könyvein keresztül, és egy heti frissítést ad és előadásokat tart nekik. A legfontosabb része, a heti frissítések. Ezek a Fény Galaktikus Föderációjától, és a spirituális hierarchiától érkeznek."

Az mi? "A Galalktikus Föderáció, több mint 200.000 csillagnemzet, csillagliga és csillag konföderáció uniója," mondta Nidle engem bámulva, mintha egy idióta lennék. Nidle azt mondta, hogy amikor 14 éves volt, azt kérte a szíriusziaktól, hogy hagyják békén az agyát. "Az idő tudományában voltam és ez igazán kínos volt," mondta. "Amikor főiskolás voltam, a tanáraim kiborultak tőlem, mert ezekről kérdezgettem őket. Nem tudtak válaszolni a kérdéseimre. A kvantum következő fázisa megérti, hogy egy tudatos univerzumban élünk. Van egy világegyetem, ami tudatában van önmagának, és minden elemnek, ami felöleli azt.

Egy ponton a beszélgetésünkben, Susan Nidle kibontott egy óriási lila zászlót. "Ez a mi szimbólumunk, az Ummac Dan," mondta. "Igen," tette hozzá a férje. "Ummac Dan teremtést jelent szíriusziul."

A szimbólum lila és arany, Los Angeles Lakers stílusú. Egy hatágú csillag, azon belül egy kereszt, annak a két végén íves vonal jellemzi. "Az Ummac Dan a Fény Galaktikus Föderációjának az emblémája a Szíriuszi Csillagnemzet számára," mondta Nidle. Ez egy forgó 3D hologramot mutat, ami a konferenciaasztalok között lebeg. Három részt tartalmaz, melyből az egyik az élet aspektusát szimbolizálja. A csillag a teremtésben lévő élet eszenciáját reprezentálja, a kereszt pedig a szellem az anyagba való megnyilvánulását és a sötétség feletti elkerülhetetlen győzelmének szimbóluma. A lila Isten szent teremtését szimbolizálja."

"Az emberek azt mondják nekünk, hogy úgy néz ki a szimbólum, mint egy Zsidó kosárlabdacsapat jelképe," mondta Miriam de Vera, aki számos Nidle könyv illusztrátora.

Nidle nem törődik a médiákkal. "Az emberek kedvesek, azt akarják, hogy ott legyek a rádióshow-ban, TV show-ban, vagy bármiben..." mondta. "Az első néhány alkalommal égés volt. Egy rádióshow-ban voltam, és a házigazdának az összes vendége, aki bekiabált, aljas volt velem. Aztán tudod a reklám után, azt hinnénk, hogy majd eltűnnek, és új bekiabálók lesznek, de ott tartotta őket még két reklám erejéig. Nem volt védelmem. Ez fájt, ez csalás."

Bármikor, ha feltettem Nidle-nek egy olyan közvetlen kérdést, amire problémás volt válaszolni, a sajnálat ízét éreztem. Amikor kitért a válaszadás elől, abban a kísérete látszott érintettnek. A felesége és de Vera arra ösztönözte őt, hogy mondja el az igaz történetet, de Nidle elérzékenyült, amikor kérdeztem valamit. Egyértelműen jobban szeretett ő beszélni.

Valójában egy mély szomorúság járja át Nidle történetét. Tisztán hisz azokban a fantasztikus történetekben, amiket mesél. Ő nem egy szélhámos. Nem, ő a legkevésbé sem becstelen. Sok gyerekkel történik az, hogy képzeletbeli játszótársakkal nő fel. Nidle-el úgyszintén, de ő sosem nőtte ki őket. Valójában azt állítja, hogy a "galaktikus földönkívüliek" megóvják őt az élet középszerűségétől. Nélkülük, ő csak egy alacsony, kövér pasas lenne vicces fogakkal. De velük, az ő oldalukon, egy küldetésen lévő férfivá válik.

Ő a mi űr nagykövetünk. És pillanatnyilag ő jelenik meg a mi TV-készülékeinken.

MTW

Közreadja: www.foldimennyorszag.hu


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése