Grüll Antal - Atlan (Az emberiség eredete)

"Nem tudom, kedves olvasó, hogy érzed-e a döbbenetet, amit ezek az újonnan megszerzett információk okoznak számodra. Ha elfogadod azt, amit az előzőekben olvastál, érezned kell azt az új, friss erőt, ami szétáramlik benned. Érezned kell, hogyan hullanak le rólad a láncok, árad beléd az energia és az erő, ami eddig el volt zárva előled. Jusson eszedbe mindig az a régi mondás: a tudás a legnagyobb hatalom. Mert tudnod kell, hogy kivel, milyen mérhetetlen nagyságú - emberi ésszel szinte felfoghatatlan - erővel állsz szemben.."



Hogyan is kezdődött? Mi lehet az igazság?.... Az majd talán nemsokára kiderül..
Íme egy izgalmas olvasmány.. Történelem?..
Milly

Grüll Antal - Atlan (Az emberiség eredete)
2009.-részlet-

Előszó

Történik, néha olyan dolog az emberrel, amely egész életének irányt szab. Velem ez kora gyermekkoromban megtörtént. Nem
tudom, miért pont velem. Talán a véletlen, talán a sors, talán valaki más?
Letenyén történt, 1971 forró nyarának egyik délelőttjén. Zala megye csendes kisvárosában laktam szüleimmel, testvéremmel.
Családom szerényen élt, úgy, mint mindenki abban az időben. Éltem az 5 éves kisfiúk mindennapi életét. Játék a barátokkal,
csavargás, bicikli, foci. A világ még nem tárult ki előttem, a magam gyermek feje szerint éltem, nem tudtam, hogy az én kis
világomon kívül más, sokkal nagyobb világ, világok is léteznek.
Annak a napnak az emléke azonban örökké megmarad bennem, mert akkor ott, valaki irányt szabott az életemnek.
Délelőtt volt, heves zápor futott végig a vidéken. Majd kisütött a nap, a vízcseppek megannyi gyémántként csillogtak a növények
levelein. Hirtelen meleg lett, hatására pára borította be a levegőt. Varázslatos volt, gyönyörködtem benne. Ugyanakkor valami
megmagyarázhatatlan nyugtalanság fogott el. Úgy éreztem, indulnom kell. Hogy hová? Magam sem tudtam, csak éreztem, hogy
mennem kell. Hátra futottam az udvarba, majd tovább, ki a kertbe. A zápor teljesen feláztatta a földet, de nem törődtem vele.
Nadrágom, kis cipőm csupa sár lett. Siettem a kert végébe, ahol barátaimmal focizni szoktunk. Azt hittem, most is ott találom őket.
Messziről láttam azonban, hogy nincsenek ott. Hogyan is lehettek volna? Hiszen csak pár perce állt el az eső.
Én csak mentem, kerestem tovább. A legelő szélén húzódott egy kis vízfolyás. Általában száraz volt, csak egy-egy hevesebb zápor
után csörgedezett benne némi víz. Fák, bokrok ölelték körbe az árkot. A közelben lakók ide szokták kihordani a használhatatlanná
vált háztartási eszközeiket. Volt itt minden! Lyukas lavór, rossz kályha, ócska bicikli váz, görbe kerék. Valóságos kincsesbánya
volt ez a hozzám hasonló gyerekek számára. Gyakran fordultunk meg itt barátaimmal. Átugrottam a kis vizesárkot, haladtam pár
métert. Tekintetemet a földre szegeztem, akaratlanul is azt figyeltem, hogy talán most is találok valamit.
Megcsillant valami a lábam előtt, de tovább mentem. 


Vizes volt még a fű, csillogott minden a ragyogó
napsütésben. A nyugtalanság azonban fokozódott bennem. Csak toporogtam ott, körbe-körbe jártam,
akaratlanul is kerestem valamit. Testemben furcsa bizsergést éreztem, néztem jobbra, néztem balra, sőt
sokszor még az égre is föltekintettem, ahol bárányfelhőket kergetett a nyári szél. Nem értettem, mi történik
velem.
Aztán ismét a földre pillantottam, és ismét megcsillant valami. Most már tudatosult bennem, hogy ez
valami más, ez nem lehet a fűszálakon meg-megcsillanó vízcsepp. Lehajoltam, felvettem a jobb kezemmel.
Ámulattal figyeltem, ahogyan ott, a tenyerem közepén csillogott. Színe ezüstösen fémes, közepén a
háromszög, benne egy kör alakkal, ami kristályból lehetett. Ahogyan így nézegettem ezt a furcsa,
fecskefarok alakú tárgyat, hirtelen nyugalmat éreztem. Elmúlt az a megmagyarázhatatlan nyugtalanító
érzés, amely végül ide vezetett. Úgy éreztem, megérkeztem. Valami furcsa vágy kerített hatalmába, meg
akartam tudni, mi lehet ez a különös valami, amit a kezemben tartottam. Csodálatosan csillogott, de a zápor
idején felverődő sár még rajta volt. Fogtam magam, és a jobb kezemmel belenyúltam az árok közepén
található víztócsába. Így, egy kézzel megmostam, majd felegyenesedve a bal kezemet is rátettem, mivel a
vizet le akartam törölni róla. Abban a pillanatban, ahogyan a két kezem a tárgyon összeért, fájdalmas görcs
nyílalt bele a testembe, szinte mozdulni sem bírtam. Mintha áramütést szenvedtem volna! Hirtelen minden
lelassult körülöttem, majd úgy éreztem, megállt velem az idő és a tér. Hirtelen ábrák, képek jelentek meg a
fejemben. Olyan volt, mint egy diafilm vetítés, amilyet az iskolában szoktam látni. Számomra akkor még
ismeretlen dolgok, események voltak a képeken, amelyekben lapozni tudtam. Amelyiket érdekesnek
találtam, meg tudtam állítani, majd bele tudtam menni, és alaposabban szét tudtam nézni ezekben az
ábrákban. Majd kiléptem, és tovább lapozgattam a képek között. Mai fejjel úgy gondolom, hogy ez a
valami különös ismeretanyaggal töltötte fel az agyamat, valamiért átadta nekem a benne tárolt
információkat. Amikor letöltődött ennek a tárgynak a teljes anyaga, felriadtam, vagy felébredtem.
Ijedtemben azonnal elhajítottam kezemből ezt a különös valamit és még láttam, hogyan repül tova. Majd
röptében, még a földet érés előtt, maga után füstcsíkot húz..


Forrás:
http://legendavadasz.hu/rejtelyek/grull-antal-atlan-az-emberiseg-eredete

Bővebben: http://valosag.net/Grull_Antal_-_Atlan_%28Az_emberiseg_eredete%29.pdf

...................................................

Friss hírek pedig itt, a mai helyzetről:

http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/06/a-forradalom-vegre-elerkezik-ezen-az.html#.VW8jrdLtlBd  

Milly