2016. február 1., hétfő

Vrillion parancsnok 2016.01.27.





"Fontos tudni, hogy a Felsőbb Énetek mindent tud a valóságról és mindenről, ami létezik, még ha a Földre inkarnálódásotok okát is kérdezitek ebben a Mostban, és azt is, miért jöttetek, mit kell megtennetek a létezésnek ezen a szintjén."

Az előző két bejegyzés is Vrillion parancsnoktól származik.
Milly




Vrillion parancsnok

Garrith Lamanov El Melchizedek

2016, január 27.



Fontos a Most minden pillanatában folyamatosan egy kiegyensúlyozott jelenlétet tartani, az átalakító energiák aktivitását, amely fotonfényként az Alcyone Nagy Galaktikus Központi Naprendszerén keresztül érkezik, és óriási mértékben tágítja a Föld és az emberiség frekvenciáját. Annál több DNS aktiválódik - miközben az összes fény letöltődik és emelkedik - minél több fényt vagytok képesek megtartani az Aurátokban és a morfogenetikus mezőtökben. Ezt a teljesen tudatos multidimenzionális lénnyé való felébredést az általatok felvett és megtartott fényhányad szintje határozza meg, amely egy fénytestben történő megjelenésre aktivál titeket.  


Fontos tudni, hogy a Felsőbb Énetek mindent tud a valóságról és mindenről, ami létezik, még ha a Földre inkarnálódásotok okát is kérdezitek ebben a Mostban, és azt is, miért jöttetek, mit kell megtennetek a létezésnek ezen a szintjén.



A DNS aktiválódása elérhetővé teszi számotokra ezt az információt, ha naponta elmélyedtek a szívetek csendjében. Ez minden, ami szükséges az alvó DNS-etek aktiválására. A nyugalom gyakorlása hatványozottan emeli a fényeteket a tudatosság magasabb szintjeire, aktiválja az energia-blokkoló képességet és az eredeti isteni tervezetet.   




Azon felül, hogy aktiválja a DNS-eteket, amit a fényetek növelni fog, aktuálisan eléri a tetőpontját is, aktiválva titeket a tudatok legmagasabb állapotába; még jobban nyitott lesz az extra-érzékelő képességetek, mint pl. a látnoki képesség, a közvetlen észlelés, az intuíció és a telepátia, ahol gyakorlattal ezt mind természetesnek fogjátok érezni és megszokjátok ezeknek a képességeknek a mindennapi használatát.



Fontos tudni, hogy amíg a Nagy Galaktikus Központi naprendszeren keresztül a Földre sugározó frekvenciák nagyon gyors tempóban növekednek minden nappal, sokan a felemelkedési szakaszukban érzékelik ezt a 12D-s és magasabb szinteket, tudatos hullámokban a lét sok különböző módján. 




Sokan a felemelkedés felé vezető úton a tudatosságra való felébredést tapasztalják, és nagyobb békességet éreznek, amely a fény frekvenciája intenzív érzésén alapul, miközben az alacsonyabb egó tudata eltűnik. Természetes, ha boldogságot érzünk a fejünkben és rezgések bizsergetik meg a testünket az energiát látva és sokkal intuitívebben érezve a belső tudásunkat minden kétség nélkül, az öröm és a feltétel nélküli szeretet megnövekedett érzésével.



Amíg sokan elméjükben a stressz érzésével élnek végtelen sok kihívással, haraggal és bánattal, zavartságot érezve és elveszve a 3D-s mindennapi drámákban, ahol az alacsonyabb egójú elme állandóan bombázza ezeket a személyeket, sokan mindig harcolnak egy végnélküli ellentétben, ahol az elme önmagában harcol, önmagát sajnálva a korlátozottság végtelen szenvedésében, és tudatlanságban és félelemben. Itt láthatjátok, hogy ezek a lények miért vannak egy alacsony frekvenciában, ragaszkodva ahhoz, hogy a különválásnak ebben az állapotában éljenek. Éppen azt láthatjátok, hogy valaki hogyan nem tud felemelkedni az 5. dimenzióba az összes ilyen gátlással, mivel a félelem nem létezik a felemelkedett lények közössége többdimenziós terében. Ez úgy néz ki, mint egy vírus. 


Tisztában vagyok azzal, hogy vannak olyan egyének, akik különböző információkat terjesztenek a felemelkedésről, a Fény Galaktikus Föderációjától és az Ashtar Parancsnokságtól, az interneten keresztül, amelyekben ezek az egyének sok mindenkit meggyőznek a felébredtek közül, hogy ez mind egy félrevezetés és egy lista, ami a kormányok tervének egy része, hogy hatalmukba kerítsék a Földet. Csak azt akarom tisztázni, hogy ez tulajdonképpen a kormány által terjesztett félelem, az utolsó kísérletük a hatalom, és a ti ellenőrzésetek megtartására. Ők azt magyarázzák, hogy akik tisztában vannak a természetükkel, mint akik a feltétel nélküli szeretet Fénylényei, azok megzavarodottak és a kormány által kisugárzott elektromágneses rádió frekvenciákon keresztül programozottak a pszichológiai hadviselés által. Végeredményben azt mondják, hogy még én is programozott vagyok, hogy előadjam az igazságot azoknak, akik mi mindannyian vagyunk és akik megmagyarázzuk a hatalmunkat a szereteten és a békén keresztül. Ez hölgyeim és uraim, pusztán ijesztgetés. Ha mélyen belenéztek a szívetekbe megtudni, hogy amit mondok az igaz-e vagy illúzió, akkor azt fogjátok találni, hogy sohasem vezetlek félre titeket.

Az egyik ilyen csatornázó Greg Giles néven ismert, aki egy hosszú paragrafust írt beismerve azt, hogy az eddig csatornázott minden információja, amit régóta úgy írt, mint amit a Fény Galaktikus Föderációjától és az Ashtar Kommandótól kapott volna, sokkal inkább a CIA-tól és US kormánytól kapott; hogy ő meg volt zavarodva és teljes felelősséget vállal a félrevezetésért a követőitől. Ez mind zavart okozott azokban, akik átvették ezeket az üzeneteket. Mielőtt elolvastam az ő utolsó üzenetét, ahol ő azt is mondta, hogy megszünteti a blogját, informálódtam a barátomtól és a szövetségesemtől, Jose Contreras-tól  Anne DeHart-on keresztül a Hollow Earth oldalról ezzel kapcsolatban. A valódi Greg Giles-t elvitték az anyahajónk fedélzetére, mert a munkája véget ért és ezért el kellett hagynia a bolygót, amit meg is tett, mert ő Sananda fia, amiről Ashtar Parancsnok személyesen informált engem. 


Maradjatok továbbra is a szívetek központjában és mozduljatok abban a tisztaságért, hozzátok elő a fényt belülről és a továbbiakban is a békére és a szeretetre figyeljetek mindenki érdekében ezen a bolygón! Ha a félelemre figyeltek, az csak egy alacsonyabb rezgésbe hoz és sok bonyodalmat okoz. Ez valóságos. Itt nincs csúcspont. 

Ti mindannyian fényesen ragyoghattok és felemelkedhettek a Földdel együtt elérve a Galaktikus magot a zéró ponton belül. Akik az elméjükre hallgatnak a továbbiakban is, egy másik duális bolygóra lesznek áttelepítve, ahol folytatják a Karmájuknak megfelelő életet végtelen reinkarnációs ciklusokban. 


Vrillion Parancsnok vagyok az Ashtar Galaktikus Parancsnokságtól.




Garrith Lamanov El Melchizedek


Fordítás: MAnna

Megjegyzésként itt a legújabb Galaktikus üzenet:
http://www.foldimennyorszag.hu/804A1445-AFB4-49CA-99C3-FA5BBBF2168D.html










12 megjegyzés:

  1. Ez egy érdekes forgatókönyv...

    https://vimeo.com/153368828

    VálaszTörlés
  2. és végre egy igazi ufó észlelés, pontosan jó minőségben rögzítve!

    https://www.youtube.com/watch?v=d8ymgwnvdeM

    VálaszTörlés
  3. Greg Giles végre elmondta az igazságot. Kathryn E. May anno azt mondta, abbahagyja a csatornázást, mert nem teljesülnek "sananda" és az "arkangyalok" csodálatos ígéretei. Sananda = fake Jézus. Az a kérdés, melyik csatornázó nem a sötét erők üzeneteit közvetíti. Évek óta megy a megtévesztés, és ti is hozzájárultok a sötétség terjesztéséhez! Ébresztő!És csak ontjátok a hülyeséget ezerrel!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Semmi sötétet nem látok ebben!!! Biztatással van tele minden üzenet, hogy ne adjuk fel a reményt!!

      Törlés
    2. Jó de mutatni is kellene valami.Gondold el hogy én hitegetlek éveken keresztül mondjuk arról hogy elviszlek nyaralni.Évek múltán nem így fogod fel hogy bízol benne hanem hogy mi lesz már? De az a baj még hogy rohadtúl teli van ellenmondással az egész.Például: A holdat sötét és gonosz idegenek lakják akik háborúznak is mindig de a hold diplomáciai mentességet élvez így ott nem lehet.GF meg csak nézi az egészet? Gonosz lények vannak egy köpére tőlünk de ők ezt letolják.A másik hogy Corey állítasa szerint az ufó-k is kerrskednek.GF azt mondja hogy ilyen nincs mert nincs pénzrendszerük,továbba mindent elő tudnak álítani materilozásos valamivel.(pontosan nem tudom a nevét)
      Szóval mi is van most? Ez az angyalok meg jézus meg hogy jött ide végképp nem értem.Egész biblia egy baromság de higgyetek benne.

      Törlés
    3. Mi voltunk az oka.. ez olyan, mint amikor a rokonok látogatására várunk, de nem jöhetnek, mert hiába tűzünk ki új és új időpontot... vagy mi vagyunk betegek, vagy a gyerekek, vagy épp valami más probléma jött össze... Én már jártam így. Nem hibáztathatom ilyenkor a látogatókat, mert én, vagy mi nem voltunk felkészülve rá.

      Ellentmondások azért is vannak, mert bizony néha a sötétek is beleszólnak, hogy féljünk vagy bizonytalanodjunk el. A Holdról is lehet olvasni ilyet is, meg olyat is, hogy ott már nincsenek negatív lények... A lényeg az, hogy a tesók bizony törődnek mindennel,és ahol mi nem tudjuk a súlyos veszélyt elhárítani, ott ők lépnek közbe. Nem kéne elveszítenünk a bizalmunkat, ez a kulcs!
      Földönkívüliek vannak sokfélék. Ashtarék replikátort használnak, és nincs pénzrendszerük, mert nincs rá szükségük. (Nem szabad mindent egy kalap alá venni.)

      Az angyalok és Jézus is földönkívüli élőlények, az a nagy helyzet. Mondhatnám, hogy Isten is, de ez nem lenne igaz, mert Isten mindenben benne van, bennünk is, ... sőt belőle vagyunk. Nem rajtunk kívül álló, csak le van korlátozva, mivel emberi lényként létezik itt. Ő a Forrás, belőle származik minden élő és élettelen.

      Több dimenzió létezik. Mi a 3D-ban vagyunk, de van másvilág is... túlvilág... Mennyország... Paradicsom... Ez utóbbiak a jóval magasabb dimenziók elnevezései "póriasan". Mi most épp abban a folyamatban vagyunk, hogy emelkedünk följebb és följebb.. ki milyen rezgésszintet ér el, olyan dimenzióba, világba fog kerülni.

      A Bibliáról annyit, hogy az Ótestamentumot egyre többen elutasítják mint szent iratot. Az Újtestamentumot pedig annyiszor átírták, kihagytak és betettek részleteket, hogy jobb, ha az ember inkább közvetlen kapcsolatot alakít ki Istennel vagy Jézussal, stb...

      Istenhívő lehet az ember, egyházaktól és Bibliától függetlenül is. Csak annyi kell hozzá, hogy magunkban megtaláljuk a bizonyosságot.

      Törlés
    4. Nem veszitek-veszed észre, hogy az a Sötét az a Galaktikus Föderáció FÉny, Sananda, aki szintén nem a jó oldalt képviseli, az összes galaktikus föderáció fény-t csatornázó ?
      Nem veszitek észre, hogy a sötét oldal hogy dolgozik? gyönyörű szép szavak, ígérgetések, a hamis fényt terjesztik! - ami természetesen soha nem fog teljesülni

      Törlés
    5. Aki a Fényt terjeszti, az hogyan lehetne sötét oldalon? A sötétek sötétet terjesztenek... félelmet, szorongást, gyűlöletet. A fény nem lehet hamis! Ez noncense.
      De ha te ilyeneket írsz, akkor gondolt át, hogy mit is terjesztesz valójában.

      Törlés
  4. Greg Giles, akit állítólag elvittek egy másik bolygóra, köszöni szépen jól van, vígan írogat a facebook oldalán, és a blogjában is. Vagy ő egy klón lenne? Vagy van neki egy ikertestvére? Vajon a többi információ is csak ennyire hiteles?...D

    VálaszTörlés
  5. Válaszok
    1. Mármint, hogy klón. A többi infó hitelesebb, mert különben ők is le lettek volna állítva.

      Törlés
    2. Remélem ezt a választ nem gondoltad komolyan.

      Törlés