2016. február 27., szombat

"Végső Béke" – Hírek, helyzetjelentés 2016.02.25.



Itt elsősorban nem a földönkívüliekről van szó, hanem a földi ellenállás szervezkedéséről, és az isteni akaratról. A sötéteket nem engedik tovább tevékenykedni. Elég volt! Ezt kívánják a népek és az égiek.
Milly



"Végső Béke" 
 Hírek
Helyzetjelentés


Anonymus hírek, helyzetjelentés
Csütörtök – 2016. 02.25. 11:11:00



-- MEGERŐSÍTETT --

Az elmúlt napok, hetek, hónapok, évek és évtizedek óriási eseményei
kerültek előtérbe mára.

A kirakós "végső béke" darabja kerül sorra ma de. 6 és 8 óra között (amerikai középidő szerint). 


​(A napfelkelte Pekingben 6:54 du. vagy bármikor 5-7-ig de. keleti standard idő szerint Amerikában)
Minden makro RV ügynek be kell fejeződnie a G20-ak találkozója előtt, amely március 1-jén kezdődik / Galaktikus tanács.

Ez magában foglalja a magáncsoportok javainak a beváltását a központok helyi bankjain keresztül, amely 800 nyilvános átváltási számmal kerül nyilvánosságra. Minden régóta készen áll 5500 beváltó helyen és a telefonközpontokban. Minden bankágazat on-line módon üzemel majd a G20 találkozó után.

A tegnapra tervezett du. 6-8 óra közötti (amerikai keleti időzóna szerint) felszabadítás le lett állítva, komoly időjárási körülmények léptek fel, amely beborította az egész középnyugatot és a keleti parti területeket (az USA lakossága 40 %-át negatívan érintve és Kanada 30%-át is (Ontario). Így a PTB visszatartotta az RV-t, csütörtök délutánra halasztva.

Gondoljátok meg, hogy ezt a hirtelen időjárási helyzetet mesterségesen hozta létre a Sötét Nemesség/a Rothschildok, hogy még egy másik késleltetéssel tartsák vissza az RV megtörténtét a G20 találkozó előtt. Tudjuk azt is, hogy az utolsó másodpercben történő „visszahúzó előadásuk” hasonló helyzetet teremtett az RV/G20 időzítés tönkretételére.
 A Galaktikus tárgyalók nyugodtan állapítottak meg új időpontokat, és ez ennek megfelelően ment: „Inkább befejezni a megegyezéseket, amit már megtettetek vagy elmulasztottak a központi bankjaitok, és elősegíteni a vérvonalatok eltávolítását a Föld színéről”. Így az áhított felvilágosodás pillanatában, hosszú idő után a sötétek/cabal bankárok aláírták és megengedték az emberiség előrelépését. „Ó, köszönjük kegyelmes sötétek! A Fény elfogadja ezt, köszönjük szépen”.


Emlékezzetek, vagy mindenki vagy senki sem halad előre. Isten vagy nem Isten ...és mindenkinek el kell határoznia, hogy követi a Mennyek megbízását, vagy ki lesz zárva a létezésből … ezt szabad akaratból /Univerzális törvény szerint kell tenni … nincs kivétel még a legsötétebb sötét kalaposoknak sem.




Jól ismert kormányzati /intelligencia körökön belül, hogy sok egyéb megbeszélést és közleményt kell megtenni a G20 találkozókon, amelyek messze túlmutatnak a globális pénzügyi újraindítás működési körén.

Egy fő téma lesz a földönkívüliek felfedéséről szóló megbeszélés: ki, mit, hol, mikor és miért fog elvállalni (a tömegtudatba való bevezetés).

A szárazföldeket is újraértékelik és újratérképezik, mint az ősi Babilont, és a régi Ottoman és Kazár Birodalmakat. Mind a határok és a kormányok vissza fognak térni egy harmonikus rezgésre, amely nagyban fogja érinteni Izraelt, Palesztinát, Libanont, Jordániát, Szíriát, Törökországot, Ukrajnát, Örményországot, Irakot, Iránt, Jement, Omániát és Szaud-Arábiát.
A világ vezetői számára a NESARA szintén egy fontos témája lesz a megbeszélésnek. Pontosan, hogyan informálják a tömegeket erről az új, adómentes és bőséges forrás valóságáról. Az új technológiák hozzáférésének a felelősségét, beleértve a tudományt, a kommunikációt, a kézművességet és a sajtóeseményeket, ezeket mind külön fogják kezelni a különböző népeknél és a vezetőiknél.

A történelmi közzétételeket is különbözően fogják kezelni a különböző nemzeteknél és a vezetőiknél, mivel most van az ideje, hogy kiderüljön, valójában mi történt  Pearl Harbor, a 9/11, az USA, beleértve az Új Köztársaságot, a Koronatemplom Kamara, az IRS, a Belbiztonsági és Patrióta törvénycsalás, az 51. körzet, a genetikai elváltozások, a klónozás, a Fekete Hadsereg, a titkos űrprogram, a Közel-Keleti béke, a Vatikán, a sötét energiakapuk, mint Szíria, Haiti...stb ügyében.

Az igazság most mind ki fog derülni...egyik a másik után, és a másik után...
és ez az, amiért a cabal olyan keményen harcolt, hogy a tömény igazság egyetlen darabkája se derüljön ki, egyetlen puzzle se kerüljön a helyére...mivel MINDANNYIAN teljesen úgy fognak tűnni, mint az emberiség rabszolgatartói...sokak, akikről azt hittétek, hogy teljesen becsületesek és igazak a különböző kulturális területeken...miért kapták azt a nevet, hogy cabal (ármány, összeesküvés), amely szó szerint azt jelenti, titkos klikk vagy szekta.

A Galaktikus tanácsadók ott lesznek, amint mindig is voltak...és természetesen most
egy kicsit jobban megközelíthetően és mindenre nyitottan.
Emlékezzetek, az általános rabság elmúlt...így bárki, aki az emberiség legjobb jóját szolgálja most a nappal fényére jöhet és online. Várjatok most az egyre gyorsabban jövő sok pozitív változást!

És azoktól a szkeptikusoktól, akik ezt olvassák, kérem foglalják táblázatba a hitetlenségüket a megváltási időpontjukig. Amint tapasztalni fogjátok a nektek/az emberiségnek adott pénzügyi ajándékozás áldása teljes súlyát, feltehetően ki fog nyílni a látómezőtök a többi makro változás felé is, amelyek az eljövő napok, hetek, hónapok, évek és évtizedek során lesznek megtervezve.

Ahogyan a valuta arányok, úgy ezek is órák alatt.

Tudjátok, hogy minden résztvevő banknak be kell váltania minden alkalmazott valutát...így okos lenne úgy nézni erre a beváltási élményre, mintha egy vacsorai büfénél mennétek a bolygó legjobb ízű ételei mellett...és amíg kezdetben mindent meg akarnátok enni, mert farkaséhesek vagytok (rövid ideig), tudjátok, hogy a túl sok evés fájdalmat okoz a testeteknek (hosszú távon).
Így lehetőleg egy különös cél elérését figyeljétek, önmagában; ami optimális egyensúlyt tart az életetek és a legnagyobb szám vagy kamatláb között.

Nyilvánvalónak kellene lennie mindenki számára, hogy fordítsatok figyelmet az emberiség és a Föld (Urantia) pénzügyi, fizikai, spirituális és energetikai rabszolgaságából és csődjéből való együttes és egyidőben való kijövetelére, és ez az, amit a galaktikusok tanácsoltak évekkel ezelőtt, mint a „kemény utat”, ellentétben a nagy átváltozás lassan integrálódó minden egyes fázisára kiterjedő, egy sokkal hosszabb idejével, amit „könnyű útnak” ismernek. Így legyen.

Ui: A Tetelestai latinból van fordítva, azt jelenti, „Befejeződött”, ez volt írva a hitelszámlákra, hogy megmutassa a fizetést. Ez olyan, amikor a modern kifejezést szerezzük meg, „Teljesen kifizetve”.
Élvezzétek az áldásaitokat! Haladjatok lassan!

És emlékezzetek, az isteni tudat elérése mindig sokkal értékesebb, mint digitális krediteket elérni...mert mi az, ami valójában történik ma és azután minden nap, az állandó, nagyobb spirituális átalakulás egy része ellentétben egy egyedi, hallatlan banki ügylettel.

Aloha Ke
​Akua (Az Isten Szeretet hawai-i és lemúriai nyelven)


* Ó, igen, az igazság a két elmerült kontinensről , Atlantiszról (Atlanti-óceán) és Lemúriáról (Csendes-óceán) hamarosan szintén ki fog derülni.



Fordította MAnna

Kiegészítés:

RV

 Napfelkelte Művelet, avagy Pénzügyi Újraindítás (Új pénzügyi rendszer)




Tetelestai  és GCR

Valószínűleg az összes tartozás elengedését jelenti, ami a feltétele a pénzügyi rendezésnek.

Bővebben szintén a fenti linken.



Megjegyzés

Amikor felszabadulunk az anyagi béklyó alól, és a mi térképünk is át lesz írva...színre lépünk. Az összes rendezés nem volt felsorolva, de mi is benne leszünk.

(Milly)










22 megjegyzés:

  1. Pont M.O-t hagyták ki,gratulálok.

    VálaszTörlés
  2. Azt ællitjak h.nemsoká.metatron èvszazadok mulva mondja.mi ez az egèsz hazudozæs?nincsenek ufok.en tegnap lãttam egyet de hiàba mondtam senkit se érdekel.tehàt nincs csak nekem mutatkoznak.én meg senki vok.ez a megvàratàs kibirhatatlan.1politikus se tud semmit v.tudjàk?akkor mit szlogeneznek h.2018as vàlasztàs stb.èrthetetlen h.ilyen jo szinèszek lennènek?hol kèpeztèk ki öket igy?kati?

    VálaszTörlés
  3. TÜRELEM SZERETETT EMBERTÁRSAIM!SENKI,SEMMI SINCS ELFELEJTVE.MEG KELL NÁLUNK IS TENNIE AZ ADOTT KORMÁNYNAK A BEJELENTÉSEKET,MERT HA NEM, IGEN KELLEMETLEN MEGÉLÉSEKNEK LESZNEK SZENVEDŐ ALANYAI. A MAGOK NÉPE KÜLÖN FIGYELEM ALATT ÁLL,ÚGYHOGY IGYEKEZNÜNK KELL,ÉS CSELEKEDNÜNK AMIKOR KELL. ORBÁN IS TUDJA,MERT A CSILLAGKÖZI EGYEZMÉNYT NEKI IS ALÁ KELLETT ÍRNIA.JÓ LENNE HA MÁR FELKÖTNÉ A GATYÁJÁT,ÉS KEZDENE ÉRTELMES KONTAKTUST A NÉPPEL,VAGYIS VELÜNK , EGYSZERŰ DE NAGYSZERŰ MAG TÁRSAIVAL.NOS HAMAROSAN ITT A 2016.09.09.ÁLDÁS MINDENKIRE ÉS A LEGJOBBAKAT ADDIG IS.A GONDOLAT H-A-T-A-L-O-M,BÖLCSEN,TUDATOSAN HASZNÁLJÁTOK TEREMTŐ ERŐTÖKET!!!

    VálaszTörlés
  4. Kedves Zsuzsanna!
    Nagyon örülök a kedves,higgadt hozzászólásodnak.Én és sokan mások így gondoljuk. Lépni is fogunk, együtt.

    VálaszTörlés
  5. Nem hinnem h.orbán lenne az akinek elfogadnám a bejelentèsèt.vki aki nem parazita,olyan kell.nem politikus hanem spirituális ember.ezek a hazugok huzzanak oda ahol kikèpeztèk öket.nem tudom mi lesz ebböl es h.ki mit titkol de azt èrzem h.semmi különös.ez a spiritufo,belsöföld corey,wilcock,cobra stb.egy jo sztorinak tünik.ök szeretnèk h.ugy legyen ,èn is de mèg kevesen vagyunk.nagy itt a tulerö es a besugohálozat kiterjedt.a mi orszàgunkban èlök nagy rèsze kètszinü rendörpatkàny.ezekkel nem akarok egy levegöt szivni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne csak a rosszat lássuk mindenben! Ez olyan, mintha a féket is nyomnánk, miközben a gázpedálon a lábunk!

      Arra is gondoljunk, hogy miben fejlődtünk és miben vagyunk szerencsések.Nézz körül alaposabban! Például, ha OV nem állította volna meg a migráns áradatot, mi is kemény terror alatt lennénk, és az utcára se mernénk kimenni, mint a németek és franciák, stb.
      Rengeteg más pozitív lépés is történt. Ne csak a rosszat lásd!

      Már nem vagyunk kevesen, és ha te is kilépsz a szkeptikusok táborából, akkor eggyel többen leszünk.

      Törlés
    2. Fontos infók: https://www.youtube.com/watch?v=tsA_YS1Znhs

      Törlés
  6. Bekapcsoltam a tv-t es?matolcsi fizetèse ötmillio.vita vita hátán.hol itt a változás?milyen vègsö bèke?mi ez az egèsz fèlrevezetès?vègül is ebböl is meg lehet èlni, a spiritufo humbugbol.bravo.teremtsèl màr gyorsabban zsuzsa pèntek h.holnapra szàlljanak le azok akik nap mint nap imbolyognak repkednek fölöttem.köszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tévedés! Ebből nem lehet megélni. Nekem pl. semmi anyagi hasznom nincs a három blogom működtetéséből. De a közösségért végzett önzetlen munka segítségével tisztulunk és fejlődünk. Bárcsak mindenki megértené ezt. Vannak akik már értik, mások kapizsgálják. Szakemberek írják le, milyen változások zajlanak. PL: http://szepjovot.blogspot.hu/2016/02/radikalisan-uj-gazdasagi-rendszer-fog.html

      Törlés
    2. Fontos infók: https://www.youtube.com/watch?v=tsA_YS1Znhs

      Törlés
  7. Akkor jönnek bandièk igazán vendègsègbe vidèkröl? Lássuk a megvèt!medvèt.tehát egy kerdes.mi vilagunk oldalon vmi nagy banki zürzavarrol van szo.mi ez magyarra forditva?nem ertem rv mev bv meg stb.mi lesz a g20-on?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Itt a fenti cikk alatt is van magyarázat.
      Továbbá itt: http://amivilagunk11-12.blogspot.hu/2016/02/jenga-hirek-helyzetjelentes.html

      A G20-on pedig bejelentések lesznek a fentiekben olvashatjuk:

      "Jól ismert kormányzati /intelligencia körökön belül, hogy sok egyéb megbeszélést és közleményt kell megtenni a G20 találkozókon, amelyek messze túlmutatnak a globális pénzügyi újraindítás működési körén."

      És hogy mi az ami túlmutat? Az idézet után 4 bekezdés erről szól. Érdemes mégegyszer elolvasni. Tudom, hogy először az agyunk nem akarja befogadni... annyira szokatlan, hihetetlen.

      Törlés
  8. Az egységes pénz bevezetése miért is jobb? Hogy az egész világot egységesen irányíthassák.Pénzt csak az kap akit "ők" irányíthatnak. csippel.... Ez miért is jó? Ez az elhitetés kora. Önellátásra berendezkedni amíg lehet. ....... Az egyezség 7 évig tart.Aztán minden láthatóvá válik. Hogy ki éli túl????? ....?

    VálaszTörlés
  9. Szóval itt cenzúráznak....Ennyit az elfogadásról, meg meghallgatunk mindenkit...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ki nem fogad el kit?
      Itt nem szeretnék ökölharcot bevezetni. Mert moderálás nélkül az lenne. Olyan indulatok és stílusok röpködnek néha a háttérben, hogy nem szeretném az olvasókat ezzel elriasztani. Egyesek direkt élvezik, ha jól odamondogathatnak, vagy megalázhatják a másik embert. Ennyit az elfogadásról.

      Törlés
  10. Nekem nem hihetetlen csak az h.nem törtènik meg.olvasok minden cikket de akkor se èrtem.fökènt azt h.cobra oldalán olyan gyogyeszközöket találtam ami után nem kell többè korház.fred bell nuklear receptorai,vitaminjai után szintèn .tehát ezek a kőgazdagok kiknek 60 nulla van az egyes után a számlájukon azok mièrt nem kezdik el osztogatni ezt,mièrt nem adnak minden lakásba egy ingyenenergia kèszülèket?mièrt csak internetes kamukálè folyik?kati csapj az asztalra?kène szemèlyesen találkoznunk talán èn irogatok ide legrègebben neked.benne vagy?

    VálaszTörlés
  11. SZERETETRE MÉLTÓ MAGYARORSZÁG MINDEN LAKÓJA,"CREDENDO VIDIS"=HIT ÁLTAL LÁTNI!!!A HIT MINDEN CSODÁT MEGELŐZ,ÉS OLYAN CSODA VÁR RÁNK AMIT NEM EGYSZERŰ NÉMELYIKÜNKNEK GYORSAN BEFOGADNIA.MINDENKI CSAK A SAJÁT TEMPÓJÁBAN HALADJON,ÉS AKKOR TELJES A SIKER!!EMELKEDETT MESTEREK,FÉNYTESTVÉREINK,SANANDA,A FÖLDI MAGAS SZINTŰ VEZETŐINK,MESTEREINK,(KÖZÖTTÜK AZ ÉN NAGYNÉNIKÉM IS,AKI AZRAEL ANGYALLAL DOLGOZIK EGYÜTT AZ ITT RAGADT LELKEK ELBOCSÁTÁSÁBAN,MERT OLDANI KELL A SOK-SOK HÁBORÚ LENYOMATÁT ORSZÁGUNKBAN,A FÉNY FELTUDJON TÖLTŐDNI ÚJ MINTÁZATOT LÉTREHOZVA A BOLDOG,FÉNYES JÖVŐNKÉRT!!!A MAGAS SZINTŰ VEZETŐK SEGÍTIK POLITIKAI STABILITÁSUNKAT,HOGY NE ÁRASSZÁK OTTHONAINKAT A FÉLREVEZETETT,BECSAPOTT BEVÁNDORLÓK!LEGFŐKÉPPEN VÉDELEM MIHÁLY ARKANGYALTÓL ÉS SZŰZ MÁRIÁNKTÓL!)MINDEN PERCBEN EZEN DOLGOZNAK,MÁR MOST HITTEL LÁSSÁTOK A TELJES GYŐZELMÜNKET MINDEN NEGATÍV FELETT,AZ ORSZÁGUNKON BELÜL ÉS KÍVÜL EGYARÁNT .NEKÜNK,A MAG NÉPÉNEK ÖSSZE KELL FOGNUNK,TETTEKBEN ,GONDOLATOKBAN,MINDENKI A TEHETSÉGÉHEZ MÉRTEN!!!NAGYON GYORSAN TÖRTÉNIK MINDEN,IGAZÁN ALIG FOGJUK FEL,MÁR A KÖVETKEZŐ LÉPÉST TESZIK VILÁGUNKÉRT!!!DRÁGA NÉP,DRÁGA MAGYAROK ÁLDÁS RÁTOK, EMLÉKEZZETEK ELEINKRE MICSODA HARCOKAT VÍVTAK A SZABADSÁGÉRT.MILLY MINDEN SZAVÁRA FIGYELJETEK,A TUDATOSSÁGÉRT MINDENKINEK TENNIE KELL!NEM LESZ SZÜKSÉG PÉNZRE(MOST MÉG VAN SZÜKSÉG RÁ),AZ ANYAGI JAVAK SEMMIT SEM JELENTENEK ÚJ VILÁGUNKBAN,CSAK A TUDATOSSÁGRA TÖREKVÉS ÉS A FELTÉTEL NÉLKÜLI SZERETET FONTOS.BÉKE,LELKI FEJLŐDÉS,EGÉSZ-SÉG AMI KELL AZ ÚJ VILÁGBAN.ANNA ÉS A SOK-SOK VELE DOLGOZÓ LÉLEK IS ERRE TÖREKEDIK KEDVES NÉVTELEN!A GONDOLAT TEREMT,HATALOM,GONDOLJUK EGYÜTT AZ ÚJ VILÁGUNK MÁR M-O-S-T REMEKÜL MŰKÖDIK!!!
    /MILLY! KÖSZÖNET SZERETETEDÉRT,MELYET AZ EGÉSZ ORSZÁGNAK ADSZ,ÖNZETLEN MUNKÁDAT FELEMELKEDÉSÜNKÉRT,TISZTELETTEL,ALÁZATTAL./

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tiltsanak már ki innen.Mit ordibálsz? Caps lock off köszi.

      Törlés
    2. Gondolom nem az előző hozzászólónak címezted.

      Törlés
    3. De,felfogjuk ha normálisan írja le a mondatát.Nem kell caps lock folyton.Sok fórumom ezért kitiltás jár mert ordíbálásnak tekinthető.Nem zavar amit ír,de nagybetűvel ne írja.

      Törlés
    4. KÖSZÖNÖM NÉVTELEN,MEGTISZTELSZ VÉLEMÉNYEDDEL.KIRE HARAGSZOL IGAZÁBÓL?A MODERÁLÁS NEM CENZÚRA.LEÍRJÁK VÉLEMÉNYED(A TARTALMA NEM VÁLTOZIK),IGAZ EMBERHEZ MÉLTÓ STÍLUSBAN.SZERETETTEL GONDOLOK RÁD.HALLOTTAD A NAGYBETŰKET???ARRA HIVATOTTAK HOGY FIGYELMEDET FELKELTSÉK ÉS ÉRTELMEZD ŐKET BELÁTÁSOD SZERINT.NE CSAK NÉZZ,LÁSS IS ÉS ÉREZD AZ ÖRÖMET A SZAVAKBÓL.HALLOTTÁL MÁR CSÖKKENT LÁTÁSRÓL?(A SZEM PROBLÉMÁIRA IS GONDOLOK)BOLDOG VAGYOK,HOGY OLYAN EMBEREKKEL HOZ ÖSSZE A SORS AKIK MINDENKIÉR KEMÉNYEN DOLGOZNAK,TANÍTANAK,INFORMÁLNAK NAPRA KÉSZEN,FIGYELNEK RÁNK,ELOLVASSÁK ÍRÁSAINKAT,HOGY A HOLNAPUNK LEÍRHATATLANUL BOLDOG ÉS FÉNYES LEGYEN.A TIED IS.NEM CSAK BESZÉLNÜNK KELL A FELTÉTEL NÉLKÜLI SZERETETRŐL,HANEM GYAKOROLNUNK IS.RENGETEG TANULNIVALÓNK VAN.MINDEN BELÜLRŐL INDUL EL.NÁLAD M-O-S-T MILYEN A HELYZET?BÉKÉS LELKED BÉKÉT VONZ VILÁGUNKBA.AZ 'ÉN' BÉKÉJE LEGYEN VELED.

      Törlés
  12. Köszönet nektek akik értünk dolgoztok,és beszámoltok mindenről,hogy tájékozottak legyünk.Igen is a feltétel nélküli szeretet a legfontosabb.Az összefogás és a segiség.
    Na és még a "hit ".Hinnünk kell a jövönkben,hogy mindez valóra válik.

    VálaszTörlés