2013. március 23., szombat

Ferenc pápáról, a felemelkedési folyamatról /1. - Sanat Kumara 03-18


Az alábbi bejegyzéshez ez a fotó jól illik:


 A régi pápai trón a régi pápával                  és a mai, Ferenc pápával




by kristalyhang
Ez egy új nap: 
Sanat Kumara beszél Ferenc pápáról, 
a Felemelkedési folyamatról, 
a Föld helyzetéről a Felemelkedésben, stb.
2013. március 18.
Közzétette: Steve Beckow
sanat_kumara_11Ellen lobogó tűzzel égett, hogy az Egy óra egy angyallal c. műsor  mai átiratát elkészítse. Azt érzem, hogy nagy hírértéke van annak, amit Sanat Kumara elmondott arról, hogy mi igaz Ferenc pápáról és mi nem.
Sanat elmondja nekünk, hogy Ferenc pápát átjárja a névadójának, Szent Ferencnek a fénye és hogy ő azért van itt, hogy „rendbe tegye” [megtisztítsa] a Vatikánt. Így megérkezett a takarító-személyzet. Igen, Ferenc egy jezsuita, de ugyanakkor nem várhatjuk el azt is, hogy a reformerek olyan szervezetekbe menjenek, melyeknek szükségük van a megreformálásra?
Így Sanat megkér bennünket arra, hogy ne tagadjuk meg Ferenctől a lehetőséget arra, hogy elvégezze a munkáját, hanem küldjünk neki szeretetet és álljunk mögé. (Nem csengenek vissza itt Obama elnök szavai?)
Sanat aztán azzal folytatja, hogy beszél nekünk arról, hogy a továbbiakban hogyan folytatjuk a tisztulás állomásait. Fénymunkásokként a közösségért is tisztítunk! Elmondja, hogy a 2012. decemberi 30%-ról már 55%-ra emeltük azok arányát, akik felemelkednének akkor, ha a Felemelkedés ma történne meg!
Fénymunkásokként mi már „90%-ban ott vagyunk” az ő elmondása szerint. Itt átvált arra, hogy számok helyett százalékokról beszéljen a Felemelkedés folyamatának beteljesítése kapcsán.
Elmondja azt is, hogy a Felemelkedés mind fokozatos, mind hirtelen. De nagyon is személyes. Van egy fokozatos felépítés és aztán egy „csettintés” vagy „ugrás” és aztán elmondja, hogy ez mikor és mennyire más mindenkinél!
Válaszol olyan kérdésekre is, hogy miért figyel olyan sok bolygó és galaxis arra, ami a Földön történik. Miért? Mert mi vagyunk az első bolygó, amely új megállapodás alapján emelkedik majd fel, azaz mi megtartjuk a fizikai testünket. Így beállítjuk a formánkat. Ez megmagyarázza azt is, hogy miért bánnak annyira nagy óvatossággal velünk! Mi vagyunk azok, akik meghatározzák, hogy mi működik a folyamat során és mi nem! Mindent egybevetve egy nagyon nyitott együttlét ez a „Raj”-ként ismert hatalmas lénytől!
Egy óra egy angyallal – 2013. március 18. – Sanat Kumara-val
Graham Dewyea (GD): Helló! Üdvözlet az „Egy óra egy angyallal” c. műsorban Linda Dillonnal, a Szeretet Tanácsának csatornájával és a „The Great Awakening” [A nagy felébredés –a ford.megj.] írójával, valamint Steve Beckow-val, a Golden Age of Gaia-tól. Örülök, hogy veletek lehetek! Graham Dewyea vagyok.
A mai vendégünk Sanat Kumara. Ezzel át is adom a szót neked, Steve!
Steve Beckow (SB): Nagyon szépen Köszönöm, Graham! Sanat azt kéri, hogy hívjuk őt Raj-nek. Az új hallgatóink kedévért: Raj a Bolygó Szava/Igéje [Planetary Logos] és minden kultúrában ismerik őt. Az Ótestamentum olvasói számára az Öregkorú [Ancient of Days]; a hinduk számára Skandha és Subramanya, az ősi perzsáknál Ahura Mazda; a buddhistáknál Dipankara Buddha és az asztékoknál Quetzalcoatl.
Tehát, üdvözlünk Raj! Nagyon régen hallottunk rólad!
Raj: Üdvözlet nektek is! És igen, jobban szeretem a Raj nevet, bár sokan úgy döntenek, hogy inkább Sanat Kumara-nak hívnak. És az igazat megvallva, akárhogy is hívtok, bármilyen néven szólítotok, akkor is válaszolni fogok nektek!
A Bolygótok Igéjeként, a fivéretekként és a barátotokként az öröm aranyló üdvözletét, bőséges sugárzását hozom nektek el! Gaia, ez a csodálatos bolygó - melyet vezettem és olyan megtiszteltetésben részesültem, hogy szolgáltam is és hosszú ideig felügyeltem is – továbbmegy a saját útján.
De nem egyszerűen azért jövök ma, hogy elmondjam ezt, hiszen szeretném, hogy mind emberi lényekként és mind ezen Felemelkedési folyamat részeseiként azt szeretném, hogy ti is tovább haladjatok! És ti tovább is mentek az arany ösvényen; a becsület ösvényén, az igazság ösvényén, a saját isteni énetekkel való összehangolódás ösvényén.
És ez az az istenség, melyet a legelejétől magatokban hordoztok és melyet a legvégéig magatokban fogtok hordozni.
Jól csináljátok, barátaim! És azt mondjátok nekem: „Raj, mit jelent ez?” Nos, nem vagyok hajlamos arra, hogy megszépítsem a dolgokat, amikről beszélek! Ha gyengén haladnátok, ha nem a nyomvonalon lennétek, ha kerülő úton járnátok – akár vezetve, akár nem – akkor erről beszélnék!
De személyesen, főként azok számára, akikhez ma és minden éjszaka beszélek, akik örülnek hogy hallhatják ezeket a szavakat: az utazásotok vége felé közeledtek… vagy mondjam úgy az „utazásotok” kifejezést (1), hogy annak a vége felé, amely egy új kezdete a teljességnek és a multidimenziós énetek igazságában való teljes lehorgonyzásnak!?
Nos, tudjátok azt, hogy nem fogom azt mondani, hogy „2013.március 19-én fel fogtok emelkedni!” De elmondom nektek és ezt örömmel teszem, hogy minden egyes órában, minden egyes pillanatban, minden egyes napban – legalábbis abban, amit ti ennek neveztek – felemelkedtek.
Tétováztok? Vannak pillanatok, amikor visszaléptek? Elfordítjátok a figyelmeteket annak igazságáról, hogy kik vagytok és hogy mi az utatok és az ösvényetek? Időnként még kételkedtek, szomorúak és mérgesek vagytok? Igen!
Drágaságaim! Nem tökéletesítettétek még magatokat és nem léptetek teljesen be a ti teljes isteni énetekbe! Ez az a folyamat, amelynek közepén álltok! És valójában nem is a közepén vagytok, hanem már a vége felé.
Ez azt jelenti, a Felemelkedés jelentése az, hogy tökéletes istenek vagytok? Nem! De ez azt jelenti, hogy ha ti az énetek, a küldetésetek, a célotok, a lényetek teljességének, a szívetek tudatossága teljességének tökéletesítésében álltok; A képességeiteket, a tulajdonságaitok, a talentumaitok lehorgonyzását végzitek; azt a vágyat teljesítitek, hogy a testetekben legyetek a Földön ebben az időben. Sosem volt a tervetek, hogy teljes mértékben tökéletesek legyetek!
Ugyanakkor azt mondom nektek, csodálatos barátaim, hogy sosem voltatok tökéletesebbek!
Nos, mivel kezdjük? Üdvözöllek!
SB: Köszönöm, Raj! És te tudod, milyen lelkesen várom, hogy halljam a szavaidat a Felemelkedéssel kapcsolatban! De egy sokkal komolybab és nehezebb kérdést kell feltennem neked az elején, mivel erről a témáról nagyon sok olvasó beszél a blogomon. Az új pápáról van szó!
Az egyik olvasó azt írja, hogy Jorge Mario Bergoglio-t számos…. – nos, ezt a kifejezést használta, hogy – számos emberi joggal való visszaéléssel, korrupcióval vádolják, valamint azzal, hogy egy olyan jezsuita rendet képvisel, mely történelmi szempontból elnyomta az embereket és az emberiség ellen bűncselekményeket követett el, mely alapján az olvasó úgy gondolja, hogy az új pápát azonnal le kellene tartóztatni és a nemzetközi jogok alapján elítélni.
Nos, természetesen mindenki ártatlan addig, amíg rá nem bizonyítják bármiben való vétkességet, így természetesen én az olvasók szavait nem próbálom valamiféle véglegesség-szerűen használni, de tudnál valamit mondani az olvasók megjegyzéseire? És aztán lesznek még további kérdéseink a pápával kapcsolatban
Raj: Amit tőletek kérek, a szívetektől és a lényetektől mindenekelőtt az, hogy tekintsetek e személy tisztaságára! És ritkán használjuk ezeket a szavakat! Nos, egy olyan országból, nemzetből és igen, még olyan rendből is származik ez az ember, ahol számos emberi jogi offenzíva volt? Igen!
De amikor egy olyan személyre tekintetek és olyan személyt akartok megtalálni, megpróbálni, felismerni és kétségbe vonni, akit választottak –aki meg lett választva – és nem arra gondolok, hogy aki a bíborosok közössége által lett megválasztva, hanem sokkal tágabb értelemben értem – és az induló pontotok az, hogy kétségbe vonjátok és leromboljátok ezt a személyt, akkor amit legfőképpen tesztek az az, hogy beragadva maradtok a harmadik dimenzió régi valóságában és olyan okok után kutattok, melyek oda is rögzítenek benneteket és őt is, pedig ez nem az a hely, ahová bármelyikőtök is tartozna!
Van egy pont, amiről beszélek. És ez talán korábban sokatmondóbb volt. Nagyon kevés ember van a bolygón, aki sosem tett semmi ártalmas, kegyetlen, igazságtalan, rosszindulatú, szeretetlen dolgot és olyat, ami nincs összhangban azzal az igazsággal, aki ő maga.
És azt mondjátok nekem: „Ó, Raj! Nevetséges dolgot mondasz! Ez a mértékétől függ! Nem valaki olyanról beszélünk, aki rosszindulatú dolgot mond, hanem emberi atrocitásokról!”
És azt mondom nektek, hogy ez az ember nem felelős az emberi atrocitásokért! Kapcsolata volt ezekkel és egy olyan pozícióban volt, ahol a fényt hordozta és elmozdította az energiákat? Igen! Egy olyan pozícióban volt, ahol megalázták, ahol alázatossá tette magát a szolgálatra? Igen!
Elárulom nektek – és ez az egyik fő lecke; ez egy jó hely az elinduláshoz nektek, Steve! Ez az egyik fő tanulnivalótok, hogy a Föld és az emberi lények ebben a helyzetben tanulnak! És ezek a leckék és a tulajdonságok nem csupán az álhűség, hanem a megbocsátás kvalitásai!
Nem a vakságról van szó, nem arról, hogy átnézzetek olyan dolgokon, amiket irányítani kell! Én lennék az utolsó, aki ezt tanácsolná! De hol az irgalom a szívetekben? Hol van az a vágyatok, hogy elölről kezdjetek valamit egy nagyon is más valóságban, ahol valójában az atrocitás, az erőszak nem léteznek?
Tehát azt mondjátok, az rejlik a kérdésben, hogy ez ugyanaz a csoport-e, amely meggátolta a közösség számára a haladást. Ez az a döntés, melyet vannak, akik meg tudnak hozni és vannak, akik nem! És ez sem nem szerető, sem nem kedves! Hanem ez az antitézis, melyet az emberi közösség egy lélek-szinten elhatározott!
Tehát a ti valódi kérdésetek az, hogy ennek a személynek – Ferencnek – megvan-e a komolysága [tisztessége, jóhiszeműsége] ahhoz, hogy magára vállalja ezt a pozíciót, a pápaság bizalmasságát? Hogy sokak vezetője legyen? És akár egyetértetek a Katolikus Egyház ezen szervezetével, a Katolikus Egyház történelmével, azzal, hogy sokak Krisztus és Isten nevében számos rossz tettet követtek el, akár nem, ez egy új nap!
És így azt mondom nektek, hogy ez a személy, ez a férfi nagyon is alázatos. Mindemellett egy jelentőségteljes személy. Ő azért választotta ezt és őt azért választották erre, hogy továbblépjen ebben a szerepben egy olyan időben, mely nagyon fontos átalakulásról szól. Mindig érdekes, hogy sokan lelkesen mutogatják egy alak hibáit, legyen ez akár családtag vagy akár egy közismert ember.
De ha ezt megteszik, akkor nélkülözhetetlen rámutatni a személy teljes képére; arra, hogy mit tett jól! És a kérdésetek nem erről szól!
Tehát azt mondom nektek - úgy, mint akit nem befolyásol az emberi akarat, hanem természetesen irányítja azt - ha megengeditek nekem, hogy megtegyem ezt. Azt mondom nektek, hogy ez a férfi – mivel ő az; és kérlek, tegyétek félre a szent vagy a bűnös kifejezést, mivel senkit sem szolgál – ennek az embernek egy igaz vágya van a továbblépésre azért, hogy szolgáljon és hogy egy olyan intézményt alakítson át, melynek iszonyú nagy szüksége van az átalakításra.
SB: Rendben! Köszönjük! Talán ez nagyon sok ember számára hasznos lesz! Van egy második szóbeszéd is, ami körbejár. Azt mondják, hogy ő egy ’walk-in’ [fizikai testbe időszakosan belépő]. Ez a szóbeszéd igaz?
R: Van egy különbség aközt, akit ti ’walk-in’-nek gondoltok és aközt, akit át lett világítva. És tudom, hogy az olvasóitok nagyon is tudatában vannak ezeknek a különbségnek, de jelen esetben csupán egy picit engedjétek meg, hogy röviden összefoglaljam!
Egy ’walk-in’ az, amikor egy lélek megérkezik egy kijáró-pontra vagy egy imán vagy egy könyörgésen keresztül – egy közvetlen kérelemmel az isteni beavatkozásért – teljesen elhagyja a testet és így eltávozik és megengedi másnak, hogy elfoglalja azt. Ez általában azért történik, hogy az a lélek be tudja fejezni az utazását és a küldetését és azt a célt, melyet a bolygón teljesíteni akar.
Ferenc részéről nincs vágy erre vonatkozóan. Ez egy olyan helyzet, melyet ő nem akart, aztán akart, aztán ahova vezetve lett ó, már évtizedek óta! És amint nagyon is jól tudjátok, sok politikai csoport van a Katolikus Egyházon belül, melyek sem egy jezsuitát nem akartak, sem egy olyan valakit, aki nem az ő saját fajtájukból származik, főleg nem olyat, aki nem európai [hogy pápa legyen].
Ez az ember régóta ismerte azt az ösvényt, amire vezették. És az egész életét a Mennyei Anya hódolatában és szolgálatában töltötte. Sokkal inkább olyan, mint ti vagytok, drága barátom (2). És sokkal inkább olyan, mint Jézus! Ismeri az ösvényét, ismeri az útját, mely előtte áll és valamilyen módon csupán vágyik arra, hogy gyalogolhasson, hogy egyedül hagyják és élhesse az életét csendben a családjával.
De ez nem az ő ösvénye! Ezért engedjétek meg, hogy nagyon is világos legyek: Ő egy ’walk-in’ [időszakosan belépő]? Nem! De őt át lett világítva. Ezt nem csupán a Mennyei Anya tette – hiszen ez már időszerű volt hosszú ideje -, hanem Szent Ferenc is. Innét ered az ő neve!
Nos, mit jelent az átvilágítás? Az átvilágítás azt jelenti, hogy a mi szeretett fivérünk, Ferenc [Szent Ferenc], hozzáteszi az ő energiáját, az ő figyelmét, az ő koncentrációját, az ő örömét e pápa energiájához, akit Ferencnek hívnak. Így valamilyen módon úgy is gondolhattok erre, mint egy együttélésre. Nem Ferenc, nem Szent Ferenc az, aki testet öltött, de energetikailag az ő fénye átjárja az új pápát. A kétség és a kíváncsiság azért jön elő, mert a fény annyira erős e két lélek társulásában!
E két lélek közötti megállapodás az, ami mindig is volt, hiszen mindketten tudták, hogy eljön az ő napjuk! Vagyis ez tervezett volt – mondjuk úgy, hogy – el fog jönni. És ez arról szól, hogy ezt az elavult egyházat átalakítsák és hogy a jezsuita visszatérjen, a ferences kvalitásokhoz. És ha visszamentek az alázat, a szegénység, a megosztás, a szolgálat, a szelídség eredeti céljaihoz, akkor ezek azok a dolgok, amiket látni fogtok!
E pápa fő figyelme – igen, természetesen – arra fog irányulni, hogy megtisztítsa az egyházat az atrocitásoktól - főként a szexuális erőszaktól, mely megtörtént és jelenleg is megtörténik -, hogy elrejtse ezt az erőszakot; de az is lesz a feladata, hogy felépítse és újjáépítse a közösség érzetét és nem olyan módon, mely Róma pénzszekrényeit növelik, hanem úgy, hogy megossza Róma bőségét!
Itt az ideje a nagyszerű változásnak! Nos, gyakran mondtátok nekem, a Mennyei Társaságnak és a Mennyei Anyának, a mi szeretett barátunknak, Mihálynak is, hogy: „Mutass nekem egy jelet!” Nos, drága szívem! Ez egy az egyik legnagyobb jel az intézményi változások között, melyet láthattok! Tehát figyeljetek! Figyeljetek az eljövendő hónapokra! Nem azt mondjuk, hogy ez egy folyamat lesz, melyet ő szét fog húzni!
Ó, sok rúgkapálás és sikoltozás lesz a kereskedők részéről? Igen! Amit Ferencben láthattok az nem más, mint egy alázatos, toleráns férfi, erős akarattal, aki egyszerűen eltávolítja majd azokat, akik nem szeretetből vannak ott! Nem fogja elviselni a vontatottságot és a fortélyokat [kibúvókat].
Tehát mit tehettek azon kívül, hogy egyszerűen figyelitek ezt az embert? Küldjetek neki szeretetet és támogatást, mivel mint tudjátok, mihelyst elindul a változás egy területen, a hullámmozgás átmegy az egész tavon, az egész bolygón! Ez a katalizátora az erőteljes változásnak! Ez jó hír!
SB: Nos, természetesen örülök, hogy ezt hallom, Raj! És biztos vagyok abban, hogy az olvasók és a hallgatók is boldogok lesznek!
Vége az 1. résznek!
Csatornázta: Linda Dillon
Magyar nyelvű fordítás: Vénusz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése