2013. március 15., péntek

Köszönöm a segítséget

 Méghogy nem történt semmi 2012. dec. 21 -én és ezért utána sem változott semmi?  

 

Kedves olvasóim!

Padlót fogtam  december 21-e után. Gondolom nem véletlenül történt, hiszen előtte nem voltam  stabil és eléggé megfelelő energiaszinten sem. Karácsony szentestén ágynak dőltem, Belázasodtam, náthás lettem, legyengültem és erősen köhögtem. Szilveszterig. Akkor jobban lettem, de pár nap múlva visszaestem és még rosszabbul voltam, mint előtte. Pedig kétszer is voltam orvosnál - ami nálam nagy dolog, mert nem szoktam orvoshoz járni. Két hétig feküdtem. Úgy köhögtem, hogy sokszor majd'meg fulladtam. Közben elfogyott a tűzifánk, az ennivalónk, a pénzünk, és elromlott a tévénk (ennek örültem) a számítógépünk, a monitorunk, és tele lett a levélszekrényünk felszólításokkal, hogy fizessünk. Persze így internetezni sem tudtam, a blogírás is elmaradt. Pedig  havonta többezer megtekintés szokott lenni, és várják sokan a híreket.

Na innen jó talpraállni...Amikor az ember má-már föladná. Az örvény ha elkap, nem szabad pánikba esni, hanem az aljára érve, egy nekirugaszkodással ki lehet emelkedni oldalt. Fekve és ülve igyekeztem meditálni és átélni minél gyakrabban az Egységet. Tudtam, hogy ez segíteni fog. 

Olyan tisztítókúrán estem át ekkor, mint az intenzív meditációs jógakurzuson 1-2 hétig. Lelkileg óriási megkönnyebbülés volt.

Egyszer aztán az a gondolat jött be, hogy kérjek az olvasóimtól segítséget. Nem nagyon akartam ráállni, de annyira noszogatott ez az érzés, hogy megtettem. És csodák-csodájára meg is kaptam a segítséget!

Bár a tervezett laptopot nem tudtam megvenni, de ennivalót igen. Mikor jobban lettem, megjavíttattam a számítógépet és vettem egy használt lapmonitort, ami végre nem rontja úgy a szememet, mint a  régi.

Kerek egy hónapig voltam beteg, és utána egy hónapba telt, mire megerősödtem. De nem bánom, mert sokkal stabilabb és erősebb vagyok, mint előtte.

Nagyon hálás vagyok azoknak, akik segítettek nekem a nehéz időkben talpraállni! Most jutottam hozzá a listához, hogy kik küldtem nekem támogatást. A 17 olvasóm egyenként kis adománya nekem sokat jelentett. Kihúzott a csávából!

Kérem, hogy Isten áldja meg őket Szeretettel, Bőséggel, Boldogsággal!

Krisztina
Júlia             
Emőke         
Mónika        
Andrea   
Zsolt
Ilona
Utalvány
Tibor
Éva
Gábor
Ferenc és neje
Krisztina
József és neje
Ferencné
Istvánné
Imre     

Szép fényes napokat mindenkinek!

Szeretettel
Dombi Katalin

1 megjegyzés:

  1. Koszonom hogy Vagy Nekunk Kedves Katalin!!Lengyelorszagbol! Eva Swierczynski

    VálaszTörlés