2013. március 7., csütörtök

Sorakozás a rajtvonalnál -SaLusa 03.01.

by kristalyhang
salusa-imagem-mais-real-deleSaLuSa – 2013. március 1.  
Mike Quinsey közvetítése
A világ sok részén omlanak össze a régi energiák, létrehozva a lehetőséget, hogy helyüket az új paradigma foglalhassa el. Ez olyan, mint a „rajtvonalnál való sorakozás“ ahogyan ti mondanátok, mert sok munka van még hátra, hogy biztosítva legyen: az új paradigma veszi át a vezetést. Ez kisebb bizonytalanságot hoz magával, mert egy ideig úgy fog tűnni, hogy minden látható dolog csak a szétesés jele. Az euró nagyon ingatag és más valuták sincsenek jó színben. Mindez egy nagy változásra utal, mely a bankokat is rákényszeríti, hogy a kereskedelmi módszereiket kiigazítsák. Látták, hogy ez fog bekövetkezni, mégis megpróbáltak szembe szegülni az elkerülhetetlennel, de ezzel nem mennek semmire. A javasolt változásokat illetően sok ország között egyetértés született, így ez csupán a megfelelő pillanat kivárásának kérdése, hogy azok a valóságba átültetésre kerülhessenek.
Rövid időn belül megkezdődik a Felfedés; de ne várjátok azt, hogy ez azonnal az elején messze menőkig kihat majd. Szükség van egy kis időre, míg „átrágjátok” magatokat a hatalmas mennyiségű földönkívüliekkel és UFO-kal kapcsolatos titkosításokon. Amint azonban kihántoljátok az igazságot a velünk való kapcsolatotok terén megnyílnak a „zsilipkapuk”, amire már a múltban is volt példa. Idő szükséges, hogy a kormányaitok a ’Szürkékkel’ [Greys] való összefonódásáról kiderüljön az igazság – valamint a kormányok rendelkezésére bocsátott fejlett technológia használata. Elsődleges kívánságunk, hogy hivatalosan ismerjék be jelenlétünket a biztosítékkal együtt, hogy kapcsolatunk békés természetű és az emberiséget segítő szándéka által vezérelt. Mi a FÉNYBEN élünk – és a FÉNYBŐL vagyunk – és a veletek való tárgyalások során a protokollt és az Isteni törvényeket követjük.
Idővel sokat megtudtok majd a több ezer éve fennálló kapcsolatunkról és rájöttök majd, hogy védelmezőtökként tevékenykedtünk! Figyelemmel kísértük spirituális fejlődéseteket és segítettünk az akadályokon való túljutásban, melyek különben súlyosan hátravetették volna evolúciótokat. Természetesen létezik egy határvonal ameddig elmehetünk, mert nem avatkozhatunk be olyan helyzetekbe, amikor „karmátok gyümölcseit aratjátok”. Ebben az esetben háttérbe kell húzódnunk- ami azonban nem akadályoz meg bennünket abban, hogy megpróbáljuk megkönnyíteni a tapasztalatszerzést, oly módon, hogy folyamatosan SZERETETET és FÉNYT küldünk felétek. Most pedig közelről kísérünk benneteket, és ha megengedett számunkra, hogy közelebb jöjjünk, akkor ez egy nagyon aktív időszaknak fog ígérkezni. Gyakran látjátok űrhajóinkat égboltotokon – és gyakran nagyobb számban, mivel továbbra is tisztítjuk atmoszférátokat és szemünket azokon tartjuk, akik továbbra is elköteleződtek a nehézségokozás felé.
A múltban sok utalás történt a sötét erők vezetőinek elfogatásával kapcsolatban, őket folyamatosan „összegyűjtötték”. Ti is hallottatok a Conteinment-ről, a „megfékezésről”, melynek köszönhetően messzemenőkig lecsökkentették az aktivitásukat. Figyelembe vettük azt is, hogy a tömeges letartóztatások nagy valószínűséggel pánikot okoztak volna nálatok, mert csak kevesen tudták volna, hogy miért történik mindez. Ezért a fokozatos változások mellett döntöttünk és a köztetek minket képviselőket, a szövetségeseinket pozícionáltuk [megfelelő helyre], mely a FÉNY erői számára az erősebb kontroll lehetőségét biztosítja. De amint nyíltan jöhetünk el hozzátok, azt fogjátok tapasztalni, hogy az általunk tervezett változások nagy gyorsasággal teljesednek be. Biztosíthatunk benneteket, hogy végül mindannyian örvendhettek az ígért jótéteményeknek és minden hatalmunkban álló lehetőséget megragadunk, hogy segédkezzünk nektek.
Fontos, hogy minden tiszta és pozitív dologba helyezzétek be energiátokat és ne pazaroljátok olyan dolgokra, melyek az Illuminátus és annak akcióival áll összefüggésben. Az ő idejük erősen behatárolt, hiszen akcióik is megnyirbálásra kerülnek, míg végül teljességben megállításra nem kerülhetnek. Nem jelentenek olyan fenyegetést, mint egykor, hisz a FÉNYlények korlátozzák a sötétek erejét. Eddig még nem sikerült a médiákat a fair és pontos híradás felé elmozdítani, de ez is eljön majd egyszer és akkor már nem kell kételkednetek a számotokra prezentált „híradó”-val szemben. A legtöbb esetben rátok is számítunk, hogy ti magatok vegyétek kézbe a dolgok menetét, méghozzá úgy, hogy a kölcsönös vonzás törvényét alkalmazva hozzánk csatlakoztok. Azért jöttetek a Földre, hogy megtapasztaljátok a dualitást, és ezzel kapcsolatban még nagy a ’fehér folt’, annak ellenére, hogy ezt az időszakot már lezártátok. Léteznek még be nem teljesítetett akciók, mely a sötétséget a FÉNYRE hozza, hogy megtisztítsa azt; és itt jöttök ti a képbe.
2012. 12. 21-el egy erősen kihegyezett fókuszpontotok volt; de mivel ez a fókuszpont elmúlt, újra nyitottabb az összpontosító energiátok – és még sok történés feldolgozásra vár és bekövetkezésük időpontja nem bizonyos. Mi azt mondanánk: összpontosítsatok a magasabb rezgésű területekről származó dolgokra, és azok kollektív megértésére. Ezzel véghezviszitek azt, ami elvárható tőletek – és felgyorsíthatjátok az átváltozást. Egy ilyen magas világszerte tetten érhető eladósodási állapotban világos, hogy csak egy megoldás merülhet fel a problémátokra – és ez az adósság teljes mértékű elengedése. Ez részét képezi a tervnek, melyet NESARA törvényként ismertek és a jóléttel együtt ez egy gyorsan fejlődő társadalmat eredményez majd. Relatív egyszerűek a kézen fekvő válaszok problémáitokra, csak a megfelelő embereket kell felkutatni hozzá, akik ezeket a válaszokat tetteikkel valósítják meg, és ez a kutatás nem mindig egyszerű. Figyelmeteket az erőteljes változások irányába kell fordítanotok, melyet kormányváltások kísérnek; ezután válik minden további dolog lehetségessé.
Észrevehettétek már, hogy az idő áramlása folyamatosan gyorsul és mielőtt észrevennétek, hol is tartotok ’éppen’, az eredmények hirtelenszerűen mutatkoznak meg: a nagy változások időszaka megkezdődött. Azt várjuk, hogy addigra elismernek bennünket és veletek együtt tevékenykedhetünk és egyesített erővel gyors lépéseket tehetünk előre. Az ünnepségek akkor kerülnek megrendezésre, amikor annak eljön a megfelelő ideje, de a világbéke ennek fontos előfeltétele, mert minden nemű háborús fenyegetettségnek meg kell szűnnie. Megvannak az eszközeink és az engedélyeink, hogy ezt kikényszerítsük, ha a szükség megkívánja. A zavargást keltő manővereket semmilyen formában nem toleráljuk tovább és ha a tisztítási folyamatok lezajlottak, akkor onnantól már nem számítunk többet nehézségekre. Látjátok Kedvesek, nem hagyott alább elszántságuk a Felemelkedésetekkel kapcsolatban, és az Arany Korba elvezető folyamat tovább halad előre.
Eddig az ’idő’ uralta az életeteket; de minél magasabb frekvenciákra emelkedtek, az idő annál kevésbé lesz jelentőségteljes. Elkezditek megérteni a ’Minden a Mostban létezik és történik’ koncepcióját, és egyszerűen az ’áramlattal’ haladtok együtt. Tudjuk, hogy hozzászoktatok a tervezéshez, hogy hogyan használjátok ki az ’időt’; de ha engeditek a dolgok természetes áramlását, anélkül hogy ezekkel a dolgokkal kapcsolatos rögződött gondolatokba kapaszkodtok, az élet lényegében könnyebben fog áramlani. Számotokra (még) nehézséget jelent, hogy az élet időfaktor nélkül is haladhat, - az eddigi felfogásotok szerint- , de a jövőben teljes mértékben szabadon érzitek magatokat és egy olyan életben lelitek örömötöket, mely békés és tartalmas. Ahogy megváltozik az ’időészlelésetek’, úgy változnak a tapasztalási tartalmak is.
SaLuSa vagyok a Szíriuszról, és áldottnak érzem magam, hogy létezhet veletek ez a kapcsolat. SZERETETTEL és FÉNNYEL küldöm ezt az üzenetet – a FÉNY Galaktikus Föderációjának nevében.
Köszönet, SaLuSa!
Mike Quinsey
Csatornázta: Mike Quinsey
Magyar nyelvű fordítás: Scarlett
Forrás: http://www.treeofthegoldenlight.com

kristalyhang | 2013-03-07 - 12:52 | Címkék: Mike Quinsey | Kategóriák: SaLuSa | URL: http://wp.me/p2FH9O-n2

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése