2014. április 23., szerda

Sikeres leszállás Oroszországban 04.23.


Kaptam ezt az üzenetet, bemásolom, akár igaz, akár nem:

"Ma reggel kaptam ezt a csatornázást Selena a hold lánya néven
A hölgy kéri kilétének titkosságát én pedig nem tárom fel."




Kedves Fénytestvéreim!

A leszállásunk Oroszországban sikeres volt, de ittlétünket egyelőre titokban kell tartanunk.
Sajnálom, hogy még nem ölelhetlek titeket magamhoz.


Viszont ne féljetek, hamarosan elkezdjük a műveletet, amiben először össze fog omlani a dollár, hogy teret engedjen az új pénzrendszernek, majd szép lassan a pénzrendszer teljesen megszűnik.
A sötéteket le fogjuk tartóztatni, s eltávolítjuk a Földről.


A letartóztatások akkor kezdődnek meg, amikor már ittlétünk nyilvános lesz.


A sötétek most félnek tőlünk és sok mindenre képesek annak érdekében, hogy tervünk ne járjon sikerrel, mi azonban a tudatossági hálóból táplálkozunk, úgyhogy kérlek titeket, küldjetek fényt a hálónak és annyi energiát, amennyit csak tudtok.


Ez most nagyon fontos nekünk, hogy rejtőzködni tudjunk.


Köszönjük nektek, fénytestvéreim és kérlek titeket, hogy szeressétek egymást, ahogyan eddig is. 

Meditáljatok és reménykedjetek, mert mostmár itt vagyunk közöttetek és hamarosan megmutatjuk magunkat.
Szeretünk titeket és a bolygótokat. Gaiaért és értetek tesszük, amit teszünk.


Fényünk, szeretetünk és áldásunk küldjük nektek:
A 4. parancsnoki flotta vezetősége.





Megjegyzés: 

Én bízom benne.

Hogy miért is kell rejtőzködniük?  
Mert ha a sötétek észrevennék hol vannak, akkor odaküldenének egy osztagot, és a hajónak nem ártanának, de az embereknek igen. Nem kéne úgy járni, mint annakidején Romániában. Ott mindenkit kinyírtak a szekusok.

Hogy miért épp Oroszországban?
Mert Putyin  nyitott erre. Neki érdeke is jóban lenne a pozitívakkal. Meg azért, mert a hatalmas tajgákban, távol  mindenkitől, jól el lehet rejtőzni.

Hogy mikor tudjuk meg hivatalosan?
Úgy gondolom hamarosan. Putyin nem sokat lacafacázik, ezt láthattuk mostanában. Nem úgy tűnik, mintha vissza akarná fogni a változás szekerét, hanem inkább ellenkezőleg. 

Dombi Katalin



8 megjegyzés:

  1. Így legyen,mert így van kedves Katalin! Áldás!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ebben a formában ez egy nagy (elnézést) hülyeség. Egy vágyálom.Legyen már valaki (Putyin) aki odamos a gyűlölt nyugatnak. Az UFO kérdést azonban méd az ismert fizikai törvények alapján sem lehet a szőnyeg alá söpörni. Van a fénynél is nagyobb sebesség,féregjáratok,stb. És,ahogy mi nem kommunikálunk a hangyákkal,úgy velünk sem kell fejlettebb lényeknek kommunikálniuk, különösen ,ha jól felfogott érdekből nem teszik ezt.Amúgy,mondjuk egy tízezer évvel fejlettebb civilizáció gondolkodását nem biztos,hogy értenénk. Ja: És van még egy sebesség: A gondolati! És még sok más is.

      Törlés
  2. Ne azt nézzék már, hogy kik nyitottak, vagy nem, és ne a miniszterekkel vegyétek fel a kapcsolatot, mert azok akkor is hazudnak, amikor nem mozog a szájuk, hanem azokkal, akik már nagyon várnak már benneteket, - az emberekkel! Könyörgöm, MOST gyertek!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. egyet értek..=D már most is késő...

      Törlés
  3. Ez egy új forgatókönyv, Asthar nem ezt nyilatkozta, próbálom követni a történéseket üzeneteket nem egyszerű, jó lenne végre hogyha valamelyik üzenet egyszer csak kézzelfoghatóan megtörténne vagy megvalósulna. Mindenesetre köszönjük a híreket ezt is várjuk :-)

    VálaszTörlés
  4. de ha titok ide minek került fel?a titkok nem azt jelentik h.ne tudja senki?minek mondja meg?érdekes 1titok.a sötétek is olvassák ezen oldalakat nem?akkor már nem is titok.ha nem akarja h.megtudják nem mondja el h.itt van,nem?ha bujkálok vki elöl nem teszem fel a netre katikám.naiv vagy.ha téged üldöznek a rendörök felteszed az oldaladra h.mely országban vagy?

    VálaszTörlés
  5. Ez,ebben a formában egy nagy marhaság. Nincs mögötte más,mint: Végre valaki(putyin) aki talán odamos a gyűlölt nyugatnak. Az UFO kérdést azért nem lehet ilyen egyszerűen lezárni,még az ismert fizikai tőrvények értelmében sem.

    VálaszTörlés
  6. Pont Oroszorszagban? Most zartak el a gazt Szlovakia fele.. Illetve a felet... Egyebkent en is hallottam, h be akarjak szuntetni a dollart, nekem ezt meg 2008-ban mondtak, h elfogadtak a projectet... 2012-re akartak kivitelezni az Amero bevezeteset, de nem jott ossze.. Hogy aztan lesz e belole valami, azt nem tudom...

    VálaszTörlés