2014. július 21., hétfő

Fénykamrák - Galaktikus üzenet 07.15.


 Ez az eljárás, a Mennyország által úgy lett eltervezve, hogy nagyjából három napig tart majd, hogy elérje isteni célját.

A Galaktikus Föderáció 

és a Spirituális Hierarchia Üzenete 

2014. Július 15.

Sheldan Nidle által





(a Galaktikus Föderációval való közvetlen összeköttetésen keresztül)


13 Batz, 14 Kumku, 10 Caban


Dratzo! Több jó hírt hozunk nektek! Azok akik a csodás áldásaitok el hozatalával foglalkoznak, már majdnem készen állnak, hogy kézbesítsék nektek. Ezért maradjatok magabiztosak és pozitívak jólétetekkel kapcsolatban. Az egy új pénzügyi rendszerrel és új kormányzással együtt fog elérkezni. 

Fordítsuk figyelmünket ebben az üzenetben egy olyan dologra, ami párhuzamosan együtt jár jólétetekkel, a fizikai énetek teljes tudatosságra való mennyei előkészítésére. Ez az eljárás fizikai, mentális, és érzelmi testeitek teljes átalakítását idézi elő. A végső átintegrálás akkor fog megtörténni, amikor biztonságban egy kristályszerű Fénykamrába kerültök. Ez a különleges élő Fénybarlang teljesen át szekvenciálja a sejti RNS/DNS-eteket. Úgy működik, mint egy élő Fényhangszer. Áthangszereli az új szekvenciakódokat, amivel azonnal eléritek teljes fizikai potenciálotokat. Ez az eljárás, a Mennyország által úgy lett eltervezve, hogy nagyjából három napig tart majd, hogy elérje isteni célját. A ti saját testőrzőitek és más mennyei vezetők irányítják azt. Továbbá lesz egy különleges mentorotok, aki erre lett kijelölve, és expressz módon képeztük ki erre. Amikor kikerültök ebből az élő Fénykristályból, vissza lesztek jutva a teljes tudatosságba.

Most ennek az eljárásnak a fájdalmas előkészületeit tapasztaljátok. Ezek a műveletek a különféle éterikus és fizikai testeitekkel először azt teszik, hogy újraintegrálják azokat, majd olyan szintre növelik a Fényfrekvenciát, amit még képesek vagytok kezelni. Ez az eljárás tartalmazza a DNS-etek kettőről három szálasra történő kezdeti megnövelését. Ez a procedúra képessé tesz benneteket jobban érezni a körülöttetek lévő valóságot. Továbbá ahogyan ez kombinálódik a meridián és csakra rendszeretek általános feljavításával, az bizonyos mértékű belső fájdalmakhoz vezet, ami megtéveszti belgyógyászaitok többségét. Mindazonáltal, biztosak lehettek benne, hogy egy olyan eljárás van folyamatban, ami istenileg lett kitervelve arra, hogy felkészítsen benneteket az élő Kristály Fénykamráitokba való három napos visszavonulásotokra. Ez a mennyei Lény egy különleges ajándék a Teremtőtől. Ez fogja beteljesíteni teljes mértékben azt az átformálódást, amit jelenleg elszenvedtek. Ezért mindegyikőtök egy sor hangoláson megy keresztül, ami lerövidíti ezen a szent élő Fénylényen való itt tartózkodásotokat.

Két típusa van ezeknek a bevezető hangolásoknak. Az első az, ami vagy megemeli mindegyik jelenlegi csakrátok frekvenciáját, vagy lehetővé teszi az új csakrák bevezetését. A másik típus a fizikai testetekben zajló aktuális változások. Nézzük át ezt részletesebben. Az első típus a gyakoribb. A mennyország a fizikai tudatosságotok hatalmas módosításának legszélére helyez benneteket. Így a fizikai testetek képes az eddiginél sokkal több isteni Fényt magához venni. Ez a fokozott Fény arra készteti testeteket, hogy felbővítse korlátolt tudatosságú működéseteket, és lehetővé tegye nekünk új csakrák behelyezését a testetekbe, hogy könnyebben kezeljétek ezt a növekvő stresszt. Ez a megnövelt fizikai tudatosság lehetővé teszi fizikai éneteknek, hogy egy olyan eljárásba kezdjen, ami könnyebben összekapcsol benneteket a ti spirituális tudatosságotokkal. Ez felállítja a terepet ahhoz, amit az élő Fénykamrák fognak véghezvinni. A második típus sokkal ritkább. Ahogy a meridián rendszeretek módosul, olyan lenyomatokat ad válaszul, amiket mi fel tudunk használni ahhoz, hogy valójában feloszlassunk a jelenlegi csakráitok közül néhányat.

A legjobb példa erre az, ami a szívcsakrátokkal történik. Ez a csakra most kettőre oszlik, egy új szívcsakrát produkálva, és bevezeti a csecsemőmirigy csakrát a testetek energiarendszerébe. Jelenleg az új szívcsakra már megvan. Az újabb csecsemőmirigy csakra különféle kialakulási stádiumokban van. A csecsemőmirigy fogja kezelni a felfokozott immunrendszereteket, és együtt fog működni az új rekeszizommal, hogy felszámolja azokat a tragikus behatásokat, amiket a félelem képes okozni a testetekben. Ez az eljárás okozott némi ideiglenes kellemetlenséget. Végül ez le fogja korlátozni azt a fájdalmat, amit ezek az a változtatások a fejetekben létre tudnak hozni.

 Tartsatok észben egy lényeges célt - a Mennyország rendelte el teljes átrendezését a fizikai énetek működésének. Amikor ezek a hangolási sorozatok egy előírt küszöböt elérnek, készen fogtok állni rá, hogy belépjetek a ti Kristály Fénykamráitokba. Azon a ponton, az összes fájdalom amin most keresztülmentek, egy nagyon kedvező dolgot fog előidézni. Lehetővé fogja tenni, hogy három nap alatt visszaalakítsátok magatokat teljes tudatosságú Lénnyé, mely képes csodás munkát végezni. Olyanná, aki ki tudja bontakoztatni a fizikai Teremtést.

Namaste! A Felemelkedett Mestereitek vagyunk! A társaink szorgosan állítják fel a terepet bőségetek számára, és készítik elő azokat a módszereket, amikkel a sötétséget kijuttatják jelenlegi nagy vagyoni és hatalmi pozícióiból. Ez az eljárás véget fog vetni hatalmuknak, és szent szuverenitásotok visszatérésével, és egy nagy jóléttel fog megáldani benneteket, ami lehetővé teszi, hogy elérjétek szent célotokat. Ennek az eljárásnak ezért alaposnak kell lennie, és képes kell legyen megadni azt, amit a Mennyország elrendelt számotokra. Bevezeti azt a kormányzást is, ami valóban gondoskodik általános jólétetekről, és készségesen óvja szent jogaitokat is. Ez az új kormányzás meghív titeket, hogy vegyetek részt benne szabadon, és lehetővé teszi, hogy szabadok legyetek, és képesek legyetek ezen valóság valódi természetéről tanulni. Lehetővé teszi azt is számotokra, hogy tudjatok a Belső Földről és a spirituális családjaitokról. Ezek a csodálatos Lények olyan mentorokkal fognak szolgálni, akik velünk együtt tanítani fognak benneteket egy csomó igazságról azzal a valósággal kapcsolatban, amiben most laktok.

A mi kötelességünk, hogy a megfelelő isteni pillanatban megjelenjünk előttetek, és egy olyan oktatássorozatba kezdjünk, amire a Mennyország kért fel minket. Ezek a kölcsönhatások készítenek fel benneteket rá, hogy megértsétek amit az új valóság fog nyújtani nektek. A teljes tudatosság egy felettébb csodálatos Létállapot, mely a galaktikus emberiségnek megadatik. Ez az állapot áld minket már évezredek óta, és sokat tanított nekünk a minden egyes valóságban benne rejlő lehetőségek alaptermészetéről. A Teremtő egy különleges otthonnal, és elkötelezett isteni szolgálattal lát el minket. Ezeket az adományokat mi arra használjuk, hogy segítsünk másoknak, és fenntartsuk ezt az isteni környezetet. A mennyei Elohim, mindannyiunk által segítve rakja össze ebben a műveletben a fizikaiságot. Mi egy olyan birodalomban létezünk, amit mi magunk segítettünk kialakítani. A mi felelősségünk a bölcsességünk és az áldott szeretetünk használata, hogy fenntartsuk azt.

Számos dolgot megtanulhatunk miközben az isteni szolgálatot végezzük. Fenntartjuk azt az egyszerű igazságot, hogy mind egyek vagyunk, és napi szinten alkalmazzuk azt közös szolgálatunk során. Ezen szent feladatokból mérhetetlen bölcsesség és feltétlen Szeretet árad mindenkihez. Az áldás mindennapi része a szolgálatunknak. Kántálunk, táncolunk, és örömet hozunk mindenkinek. Az öröm az isteni kegy legnagyszerűbb állapota. Benne a nevetés, mely övezi Lelkünk létét és lélegzetét. Könyörület árad belőle. A megvilágosodás ezen egyszerű tettek eredménye. Mi arra használjuk ezt, hogy megértsük szent otthonunk szépségét és azokat a csodákat, amiket a Teremtő ad neki. Tanuljátok meg világotokat nem túl komolyan venni. Álljatok készen tenni amit kell, hogy áldjátok és átalakítsátok a világot. Emlékezzetek rá szívetekben, hogy kollektívánk miképpen született, és hogy most készen áll visszajutni korábbi dicsőségébe. Énekeljünk, táncoljunk, és dorbézoljunk egy nagy jólétben, mely soha véget nem érő örömmel és szabadsággal van tele. Hozsanna! Hozsanna! Hozsanna!

Ma röviden áttekintettük mi is történik világotokban, és átvettünk azon jelenségek közül párat, melyek most történnek veletek. Egy utazáson vagytok, ami nagyon gyorsan megváltoztatja ezt a birodalmat, és visszajuttatja azt az ő korábbi állapotába. Ez a visszatérés az ajtótokba juttat minket, és mi felkészítünk benneteket a teljes tudatosságba való végső nagy ugrásotokra! 

Tudjátok Kedveseink a Szívetek Legmélyén, hogy a Mennyország számtalan Készlete, és soha véget nem érő Bősége valóban a Tiétek! Így Legyen! Selamat Gajun! Selamat Ja! (Szíriusziul Legyetek Egyek! és Legyetek Örömben!)

Forrás: Földimenyország.hu

http://tudatvaltas2012.blogspot.hu/2014/07/a-galaktikus-foderacio-es-spiritualis_18.html 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése