2014. április 17., csütörtök

Egy elképesztő erővel ható portál- Metatron üzenet 04.14.

 Ez egy történelmi pillanat az univerzum életében.
Így április 15-től, az új holdtól április 22-ig, a Kardinális Nagy Kereszt pillanatáig egy elképesztő erővel ható portál lesz tárva azok számára, akik fel akarnak emelkedni. 











Egy elképesztő erővel ható portál  

Metatron üzenet



2014. április 14.


Most kedvesem egy kicsit több információt szeretnék adni arról az élményről, amely mindnyájatok számára elkezdődik, akik ezt az üzenetet, ezt a hívást hallják. Remélem, hogy Kathryn el tudja ezt küldeni mindannyiotokhoz.
 Ez egy történelmi pillanat az univerzum történetében. Tudjátok, hogy szeretek beszélni az univerzum idővonalairól és a fizikájáról. Olyan egyszerűen adom elő, ahogyan csak lehet.


Úgy tűnik, hogy a februári üzenetemet, amely egy másik forrásból származott, valamelyest félreértették. Próbáltam teljes megvilágításba helyezni azt, mi hogyan látjuk a Föld bolygó aktivitását. Mint tudjátok, különböző idővonalak, a dolgok kialakulásának különböző lehetőségei vannak és ezek mindig a felszínen levő résztvevőktől függnek.


Ma van a holdfogyatkozás és a telihold kialakulása előtti nap. Aktuálisan a holdfogyatkozás nagyon gyorsan elkezdődik. A telihold beteljesedése holnap lesz a földgömbön keresztül. És sok-sok energia van az univerzumban, amely meg fog érkezni ebben az időben. Kértem Kathrynt, hogy hozzon össze egy közleményt. Természetesen, nem egyedül én akartam ezt. Mindig együttműködünk itt, a magasabb birodalomban.


A mostani üzenetemet az Első Alkotó kérésére adom át. Mindig Sanandával és Istenatyánkkal/anyánkkal együtt dolgozom. Mi egy csapat vagyunk, mint ahogy ti is, és ti a mi fő csapattagjaink, akik ezt lehetővé teszitek. Ti egy kis csapat vagytok a Föld bolygó nagyobb népességéhez viszonyítva. Ez az, amit az észben tartottam, amikor az eredeti közlésemet adtam. 

Nem arról szólt, hogy 2038-ig kell várni a felemelkedéshez, természetesen nem.


Ez most kezdődik számotokra, amikor a telihold felkel. Ezt „véres holdnak” mondják, mert szokás szerint vörös színben jelenik meg az égen. Ez a húsvét kezdetének az ideje is. Kérem Kathrynt, hogy holnap a rádió adásában beszéljen a húsvétról és annak a jelen időkben megtapasztalható energiájáról. Sokan a „kardinális nagy keresztről” is tudtok. Ezt holnap éjjel meg is tudjuk magyarázni.


Az összes ilyen asztrológiai jelenség sokkal erőteljesebb, sokkal fontosabb hatással van a portál mostani megnyitásában, az univerzum ilyen eseményeinek időzítése szempontjából, mint amit közületek bárki is el tudna képzelni. Nem gondoljuk azt, hogy ez egy időben meghatározott dolog, de ez egy olyan esemény, ami periódikus ciklusban ismétlődik. Ezeknek a jelenségeknek az együttes megjelenése azonban történelmi, mivel évezredek óta nem történt ilyen. És most itt vagytok az univerzum egy hatásos pillanatának küszöbén. Te kedvesem az első hullámban leszel. Ez az, amit mi idehívtunk, a felemelkedés első hulláma. Te már felkészültél, keményen dolgoztál, a szívedbe fogadtad a sok tanítást, amit az elmúlt években nektek felajánlottunk.


Sok csatorna dolgozott azon, hogy az üzeneteinket hozzátok eljuttassa és mi meg vagyunk elégedve a munkájukkal. Megmondjuk a világnak Kathryn csatornáján keresztül, hogy nem lesz többé közvetítés. Holnaptól kezdve nem fogtok rádióadásokat hallani, internet programokat vagy írásos üzeneteket átvenni, mert nem lesz rá szükségetek. Az, aki közületek olvassa ezt az üzenetet az az a személy, akinek nem lesz szüksége erre többet, ahogy látod, érted? Az aki közületek meghallotta ezt az üzenetet és keményen dolgozott, hogy megemelje a rezgését, az az a személy, aki személyesen tud velünk beszélni. Így természetesen nem lesz szüksége közvetítőkre. Ha szükség lenne ránk, hogy eljuttassuk üzenetünket a Földön azoknak, akik még a tanulás folyamatában vannak, még a rezgések emelésének szakában, azt mi magunk megtesszük majd. amint látod, a közvetített üzeneteknek ez a formája véget ért.  Ugye izgalmas? Nem azt mondjuk, hogy az információkról le fogtok maradni. Egyáltalán nem. Személyesen fogtok minket hallani. A magasabb dimenziókban fogtok velünk találkozni. Az érkezéseteket tárt karokkal várjuk. Ugye izgalmas?


Látni fogod a te felemelést segítődet, a te szeretettedet, a mesteredet, a vezetődet. Egy nagy kórusban fogunk üdvözölni titeket, amint átjöttök Harmónikus Portálon. Ez az, amit mi annak a kapunak hívtunk, amelyet energiával töltünk fel és megnyitunk a számotokra április 15-től, a teliholdtól kezdve. úgy fogjátok hívni: Az Új Kezdet Teliholdja, és természetesen az. Így április 15-től, az új holdtól április 22-ig, a Kardinális Nagy Kereszt pillanatáig egy elképesztő erővel ható portál lesz tárva azok számára, akik fel akarnak emelkedni.


Azokat, akik az első hullámban ott akarnak lenni, szeretettel várjuk. tárt karokkal várjuk érkezéseteket a magasabb birodalmakban és milyen milyen fényes ünnepség lesz az. Olyan izgatottak vagyunk, mint ti. Ó, tudom, te a fizikáról és az asztronómiáról és minden más magasabb értelmű szempontról már korábban is beszéltél velem, hogy mit kell tenni ezekkel az izgalmas dolgokkal. De én is, ahogyan te is, amint mindenki közülünk a magasabb birodalmakból izgulunk a történések miatt. 


Ez a történés, az emberiség felemelkedése, amint tudod, ez egy történelmi esemény, egy világraszóló történés. Olyan keményen dolgoztunk ti és én és a többiek. Olyan szívósan dolgoztunk sok „eonon” keresztül, centiről centire, lépésről lépésre, felismerésről felismerésre. Mindenki tette a magáét és most megkaphatod a kemény munka jutalmát. Amint tudjátok, ez egy jutalom magatoknak. Megteremtettük a kaput, a megnyitását, az információkat eljuttattuk hozzátok, de ti tettétek és teszitek meg a lépéseket. Ti vagytok azok, akik az ösvényen bátran végigmentetek, hittel és reménnyel. Figyelmen kívül hagytátok, milyen nehéz lehet az ösvény, amin haladtok, milyen messzinek tűnt a cél, amely mellett kitartottatok. 


Mindannyian együtt dolgoztunk, de nem lehettünk biztosak ebben a szépséges, dicsőséges pillanatban. Ez egy csoportos tudatosság eredménye volt  és ez a csoportos tudatosság, amit most érzékelsz, ez a szív és az értelem összekapcsolódása, ez az új éra kezdete. És amikor leírtam a Krisztusi Tudatosság eljövetelét, akkor arra az időre hivatkoztam, amikor az egész emberiség, minden egyes történés és a Föld összes királysága el fogja érni a Krisztusi Tudatosságot. Ez a mi célunk, ugye kedveseim?


Igen, a ti felemelkedésetek a ti egyéni célotok. de ez csak a kezdet. Ti mutatjátok az utat, ti vagytok a bátrak, a kezdeményezők és ti, sokan közületek vissza fogtok térni, hogy tanítsátok a többieket. Milyen dicsőséges idő lesz az! A tanítás sokkal könnyebb lesz, mint amilyen volt, mert sok segítséget fogtok kapni, mentorok és egyéb mesterek lesznek veletek. Ez a felemelkedés szerepet fog játszani a Föld összes lelkének a felemelkedésében.


20 évbe fog ez kerülni? Feltehetően nem. Hatalmas erő vagyunk, ti és én. Mindenki közülünk nagy erővel rendelkezik a ragyogó energiáink miatt. A teremtőnkkel össze vagyunk kapcsolva. Büszkék vagyunk, hogy ennek a dicsőséges seregnek részei lehetünk akár a magasabb dimenziókban, akár a földön, nem számít. Mindannyian teljesen összeköttetésben vagyunk egymással. Egyek vagyunk a teremtőnkkel gondolatban, szívben, reményben és hitben. Nem számít, hogy korábban gyakoroltatok-e egy vallást. Tudjuk a szívünkben, hogy csak egy hit van, és ez hit az Egyben, hit a szeretetben, és tudás, hogy a fény a legnagyobb erő az univerzumban, ez a fény a szeretet és hogy mi a szeretet vagyunk és ezért egyek vagyunk.


Áldásomat küldöm a Mennyország csapatából. Áldásokat küldök nektek, szeretetet és büszke vagyok, hogy veletek lehetek most ebben a csodálatos felemelkedésben. Tárt karokkal várlak titeket.

Metatron vagyok.
Kathryn E. May, April 14, 2 PM, 2014, San Juan, PR


Listen to tonight's April 15th, Historic radio broadcast at 8 PM EST! Harmonic Portal Announcement!
A rádió üzenetet itt tölthetitek le



2 megjegyzés:

  1. Ha valakinek sikerülne átszambázni ne felejtsen el selfizni és írja meg újság odaát, menjünk e ? :-)
    A viccet félre téve várom a tapasztalatokat!

    VálaszTörlés