2012. augusztus 30., csütörtök

A csikótól a paripáig - Galaktikus üzenet

"Mivel semmi sem tud vagy fog az utamba állni, sikerülni fog nekem mint mindig, hogy elérjek minden egyes célt, melyet elhatároztam.

Egy erőteljes és örökkévaló spirituális lény vagyok, és nem engedek semmit, hogy megállítson vagy késleltessen abban, hogy mindent, amit szeretnék megtapasztalni, mikor és hogyan szeretném. Ez az én nyilatkozatom.”


A FÉNY GALAKTIKUS SZÖVETSÉGÉNEK ÜZENETE
2012.08.25.
 
 

A csikótól a paripáig 

 

A jövővel kapcsolatos hazárdírozást nem ajánlanánk nektek. Ehelyett azt javasolnánk, hogy vegyétek figyelembe és tegyetek óvintézkedéseket annak érdekében, hogy javítsátok az esélyeiteket a felemelkedésre; nem kell halogatni, nem kell kibújni alóla és nem kell elutasítani a felelősségeteket azért, hogy egy olyan valóságot hozzatok létre, mely arra használ (kihasznál) benneteket, hogy amit választotok magatoknak, a gondolataitokon, szavaitokon, szándékaitokon és tetteiteken keresztül manifesztálódjon. Ez az, amit tanácsolunk nektek; azt tanácsoljuk, hogy készítsetek leltárt magatokban. Elemezzétek és soroljátok be magatokat, a sok oldalatokat és megjelenéseteket. Amit teljesítménynek ítéltek – és a teljesítmény szóval nem díjakra, trófeákra vagy versenyekre gondolunk, melyeket megnyertetek vagy pénzösszegre, melyeket tudtatok keresni. Amit teljesítmény alatt értünk az, hogy önmagatok mely területeit tudtátok megerősíteni, mely képességeiteket tudtátok önmagatokban fejleszteni és hogyan tudtatok együtt dolgozni, foglalkozni és szocializálódni másokkal.

Példának okáért, azt kérjük tőletek, hogy nézzétek meg, hogy csupán ezen az egy inkarnáció alatt, amire jelenleg emlékezni tudtok, mely területeken érzitek úgy, hogy fejlődtetek,. (Csak azt kérjük, hogy összpontosítsatok erre az életre, mivel nem emlékeztek a többire és így természetesen nem tudjátok figyelembe venni azokat az elemzésetek során.) Tehát, mely területeken érzitek úgy, hogy gyengeséget vagy hiányosságot mutattatok? Mely területeken látjátok úgy, hogy figyelemre, tapasztalatokra és leckékre volt szükség ahhoz, hogy segítsenek fejlődni nektek ezeken a területeken és mely területeken érzitek azt, hogy megkaptátok ezt a fejlődést és mely területeken érzitek azt, hogy szükségetek van még további leckékre és növekedésre? Bizonyos esetekben könnyű lehet megválaszolni ezt a kérdést, de más kérdésekre a válaszok csak alapos átgondolás után jönnek majd, miután figyelmesen megvizsgáltátok és elgondolkodtatok az egész életeteken, nem csupán a felnőttkoron, de egészen visszamenve olyan messzire, amennyire csak vissza tudtok emlékezni a nagyon korai és fejlődőképes gyermekéveitekre, hiszen sok lecke már ott elkezdődött számotokra.


Nem vártuk meg azt, hogy elérjetek bizonyos kort azért, hogy elkezdjünk segítséget nyújtani abban, hogy megtanuljatok valamennyi leckét, amikről kifejeztétek, hogy érzésetek szerint szükségetek megtanulni a fejlődésetek miatt ebben az életetekben. Néhány esetben a tanításotokat már akkor kezdtük, amikor totyogó kisgyerekek voltatok, ahogy ti utaltok erre az életszakaszra. Vissza tudtok emlékezni ilyen messzire? Emlékeztek a hiányosságok megtapasztalására a személyiségetek bizonyos területein vagy arra, hogy hogyan hatottatok egymásra másokkal? Ha össze tudjátok hasonlítani azokat a korai éveket azzal a lénnyel (személlyel), amelyek ma vagytok, láttok változásokat? Tapasztaltok fejlődést vagy érlelődést ezek közül bármelyik területen?


Sokan úgy érzitek, hogy a fejlődésetek egy része annak tulajdonítható, hogy egyszerűen idősebbek lettetek és komolyodtatok (érlelődtetek). Mi kétségtelenül megértjük ezt, és néhány esetben természetesen ez is a helyzet, de azt mondjuk, ne fogadjátok ezt mindig el, mert e leckék közül néhányat a tapasztalat és leckék nehéz útján tanultatok meg újra és újra nem pedig az egyszerű érlelődés folyamata által. Szeretnénk tisztázni, hogy sokatok látott bizonyos hiányosságokat a korai gyerekkortól a felnőttkorig, egy vagy több előző inkarnációjában és az egyszerű és természetes érlelődési folyamat nem oldotta meg ezeket a problémákat számotokra. Ezért, erősen azt tanácsoljuk nektek, hogy gondolkodjatok el minden személyiségbeli tulajdonságotokról, melyeket gyermekként birtokoltatok és hasonlítsátok össze azzal a személlyel, akiről úgy érzitek, hogy ma vagytok. Ez nagyon fontos és nagyra értékelnénk, ha megosztanátok a válaszaitokat velünk az on-line közösségeiteken keresztül, hiszen ismét fogjuk vizsgálni a válaszaitokat, mert úgy érezzük, ez egy nagyon fontos gyakorlat a mai napon. Szintén tanácsoljuk nektek, hogy folytassátok ezt a gyakorlatot óvatos reagálással a jelenlegi inkarnációtok egész forgására.


Köszönjük a mai értékes energiaráfordításotokat, és azt üzenjük nektek, hogy a kérdéseinkre adott válaszaitok nagyon fontosak és mérhetetlenül fejlesztik a megértésünket és a képességeinket, hogy segítsünk nektek ezen a nagyon fontos és esetenként nehéz életszakaszotokban. Amint már mondtuk, már a vége felé jártok. Van egy részetek, amely együtt szalad az elején, de szintén sokan vagytok, akik e csapat mögött vonulnak, de eláruljuk nektek, hogy mindannyian nagyon közel vagytok ahhoz, hogy ezt a versenyt befejezzétek és mi, a Fény Galaktikus Szövetségének tagjai és a ti felemelkedett családotok mindent megteszünk, amit csak tudunk azért, hogy a célba vezessünk benneteket.


A fejlődéseteket már eonok - számtalan évszázad - óta figyeljük. Néhányatokat az utazásotok egy fiatal csikótól egy nagy és erős paripáig vezetett. Látjuk a fejlődéseteket és csodáljuk azt, hogy milyen messzire jöttetek. Ha láthatnátok, milyen nagyot nőttetek, értetek és erősödtetek, és milyen bölcsekké, tanultakká és tapasztaltakká váltatok oly sok különböző és alapvető területen, repülnétek, mert ez a teljesítmény repítene benneteket ebben az utolsó negyed-mérföldben a vége előtt. Sosem engednétek semmilyen akadályt – függetlenül attól, hogy látszólag milyen hatalmas – hogy az utolsó lépéseiteket bármilyen módon megakadályozza. Minden akadályt - függetlenül attól, milyen óriási - csupán egy újabb kihívásnak látnátok, és ezt az óriási hegyet úgy emelnétek fel, mintha egy kis szikla lenne a fejetek felett és messze eltaszítanátok az utatokból. Ez az, amit tennétek és ez az, amiért mi oly sok időt töltünk és törődünk azzal, hogy elmagyarázzuk nektek, milyen sokan milyen messzire jutottatok és hogy milyen nagyon közel vagytok a célvonalhoz. A történeteteket átfésülve tisztán láthatjuk, sokatok hol mutat hiányosságokat bizonyos területeken. Eljött az idő arra, hogy minden kimenetet megoldjatok, nem lényeg, milyen nagy vagy kicsi. Nincs más, csak a jelen - ahogy már mondtuk -, és ez sosem volt ennél igazabb, minthogy most rögtön. Néhányatok számára nem lesz holnap és ezzel nem a holnapi nap utáni napra akarunk utalni. Metaforával fejezzük ki és tisztázzuk ezt: tehát nem lesz kérdés holnap, mikor nem tapasztaltok meg egy bizonyos eseményt. Amit ez alatt értünk az, hogy néhányatok számára nincs jövő időszak arra, hogy megcsinálja ezt a belső munkát. Ezt most kell megtenni. Nem lehetett bizonyos okokból korábban megtennetek - ez mindig érthető -, és nem lehet bizonyos időszakban megtenni – abban az időszakban, amit ti jövőként érzékeltek. Ezt most rögtön kell megtenni. Ez az ablakotok. Használjátok ki teljesen.


Azért vagyunk itt tömegesen, hogy segítsünk nektek. A nagyság e szintjén sosem kaptatok semmiféle segítséget. Egyáltalán nincs indok arra, miért ne tudna minden egyes ember az előtte álló minden egyes akadályon átjutni. Akár belső, akár külső dolgok ezek, nincs jelentősége; nincs semmi, ami annyira félelmetes lehetne számotokra, hogy ne jussatok túl rajta. Elég egyértelműek voltunk? Szeretnénk, ha megértenétek a sürgősség benne rejlő szintjét, hogy minden egyes ember közül hányatoknak van rögtön szüksége arra, hogy mindent eldobjon az életében, amely nem létfontosságú a túlélésetekhez és arra a munkára összpontosítson, amire azért van szükségetek, hogy jobbítsatok magatokon, hogy néhány területen fejlődjetek, hogy elhagyjatok szokásokat, hajlamokat és negatív gondolat- és viselkedési mintákat, amik azt szolgálják, hogy benneteket az alacsonyabb dimenziók felé húzzanak le. Mi az, ami nincs hasznotokra? Mi az, ami visszatart attól, hogy megtapasztaljátok a felsőbbrendű éneteket egy magasabb létezésben?


Úgy érezzük, hogy sokatok tisztán meghatározta, mely területek ezek és kérjük, hogy dolgozzatok ezeken a területeken és ez esetben - emlékeztetünk benneteket - nincs sokatok számára holnap, tehát a munkát most kell megtenni, ma kell elkezdeni, máris azután, hogy befejezitek a nektek szóló üzenetünk elolvasását. Nincs jobb idő és nincs más idő, csak most, sokatok számára. Ismét kérjük, hogy osszátok meg velünk, hogy mi az, amiről úgy érzitek, hogy nem szolgál benneteket, ami lehúz és meg fogjuk próbálni – de nem tudjuk megígérni – hogy kitalálunk nektek valamennyi játéktervet vagy leckét, vagy tapasztalást, ami segíteni fog nektek túljutni ezeken a hiányosságokon, ezen a problémán. A barátaitok vagyunk, és a családotok, és nem szeretnénk egy pillanatra sem látni, hogy bármelyikőtök elbukik.


A bukás szót nem tanácsoljuk túl gyakran használni nektek. Ez egy olyan szó, amit csak a következő szövegkörnyezetben kellene használni: ’Sosem bukok el.’ és úgy érezzük, hogy még jobb elkerülni e szó használatát, és ehelyett válasszátok ezt: ’Mivel semmi sem tud vagy fog az utamba állni, sikerülni fog nekem, mint mindig, hogy elérjek minden egyes célt, melyet elhatároztam. 

Egy erőteljes és örökkévaló spirituális lény vagyok, és nem engedek semmit, hogy megállítson vagy késleltessen abban, hogy mindent, amit szeretnék megtapasztalni mikor és hogyan szeretném. Ez az én nyilatkozatom.” Azt tanácsoljuk nektek, hogy ezt a nyilatkozatot minden egyes nap mondjátok el, egy nap többször is, ha úgy érzitek, szükséges ahhoz, hogy emlékeztessen arra, kik vagytok, mik az erősségeitek, mit akartok és mit fogtok elérni. Úgy érezzük, hogy sokatoknak ez segíteni fog abban, hogy nagy mértékben túljusson a sokatok számára utolsó akadályokon, mielőtt minden korábbi álmotok, a ti csodálatos valóságotokká válik.

Mi vagyunk az ábrándozó társaitok és teremtőitek, a Fény Galaktikus Szövetsége.




Csatornázta: Greg Giles


Fordította: Vénusz


Website: http://www.ascensionearth2012.org/2012/08/message-from-galactic-federation-of_25.html 
*
 Forrás :   http://hungariangg.blogspot.hu/2012/08/2012-08-25.html



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése