2012. augusztus 17., péntek

A tökéletes hely - Galaktikus üzenet

A FÉNY GALAKTIKUS SZÖVETSÉGÉNEK ÜZENETE
2012. 08. 14.


A TÖKÉLETES HELY 

 





Ebben az egész időszakban amire hatással vagytok és előkészítetek mindent amit kívántatok magatoknak, nagy lépéseket tettetek és nagy teljesítményeket hajtottatok végre, mert mindannyian annyira messze jutottatok oly sok különféle módjain és területein fejlődéseteknek. Egy napot sem pazaroltatok el vagy tettetek hiábavaló erőfeszítéseket, mert sok mindent kivívtatok erőfeszítéseitekkel és a velünk – családotokkal a magasabb dimenziójából ezen Univerzumnak - végzett közös munkátokon keresztül. Próbáljatok meg így nézni mindent, ezen a módon. Tegyetek meg mindent, hogy mindenkor a pozitív áramlásban maradjatok, mert ez a pozitív áramlás az, ami továbbszállít benneteket céljaitok és jövőitek felé, amit érleltetek fejetekben és szívetekben, mert ez az, ahogyan ez történik.

Kétségen, félelmen, gyanakváson, leszokáson vagy defetista hozzáálláson keresztül ezt nem lehet elérni. Céljaitok csak a pozitív gondolkodás és cselekvés hatalmán keresztül érhetőek el. Ez az, ahogyan a dolgok történnek és szeretnénk, hogy ezt mindig tartsátok észben, drága szeretteink, mert a pozitív gondolkodás hatalma határtalan, korlátlan és eljuttathat benneteket legtávolabbi zugába ennek a Világegyetemnek és vissza ide, ha ez az amit magatoknak kívántok.

Mint ahogyan már megtárgyaltuk, nem mindenki fog a magasabb birodalmakba felemelkedni ezen eljövendő lehetőség során. Ehelyett néhány lénynek várnia kell és dolgozni önmagán, de ez az ő választásuk. Az a választásuk, hogy maradnak az alacsonyabb birodalmakban és használják ezt a csodálatos tanulási eszközt megfenni és élesíteni készségeiket és képességeiket, hogy tovább képezzék magukat, megszerezzék a kellő tudást és bölcsességet ami szükséges, mielőtt meglovagolják az erősödő széláramlatokat a magasabb szakaszaira ennek a multidimenzionális Világegyetemnek. Senki sem vesztes és senki sem „elveszett”, mert azok akik itt fognak maradni, éppen azt fogják kapni amire szükségük van és éppen azt amit kívántak és választottak maguknak, és szeretnénk ezt mindig tartsátok észben, soha nem kaptok olyat, amit nem igazán kívántatok magatoknak, habár a felszínen időnként ez úgy tünhet.

Vannak olyan szerkezetek ebben az Univerzumban, amik lehetővé teszik nektek, hogy tartsátok magatokkal a tökéletes időzítést, így mindig ott vagytok ahol szükséges lennetek, ahol lenni akartok, ahol vagytok minden egyes pillanatában utazásotoknak. Soha nem találjátok magatokat olyan helyen, ahol nem kívántok lenni, ezzel szükséges tisztában lennetek, hogy megkapjátok a legjobb, legtökéletesebb, legmegfelelőbb oktatást és tapasztalatokat arról amit szükséges nektek megtapasztalni az adott időben. Látjátok ezt ezen a módon? Látjátok, hogy nem mindannyiótok fog felemelkedni, akik ebből jobban fognak hasznot húzni, mert maradt még néhány leckéjük és tapasztalatuk hátra itt, ebben a dimenzióban? Ez az amit ma szeretnénk, hogy tisztábban lássatok. Szeretnénk, hogy lássátok még mindig van itt valami számotokra, valami amiből tanulhattok, valami amiből nyerhettek. Éppen ezért nagyon élvezhetitek azt ami vár rátok itt, ebben a dimenzióban mielőtt utatok elvezet ezen birodalmon túlra. Próbáljátok ezt ilyen módon nézni. Próbáljátok azt nézni, hogy mielőtt most tovább léptek hiányozhat nektek valami annyira csodálatos, élvezetes, valami ami lélegzetelállító, valami amit megbánhattok, hogy kimaradt egy hosszú időre, talán egy örökkévalóság, ha elfordultok ettől a tapasztalattól most és odébbálltok.

Ez minden amit erről most mondanunk kell, habár a jövőben még visszatérhetünke erre a témára, mert tudjuk sokan közületek úgy érzik megsebesültek és legyőzte őket a tudat, hogy nem mindannyian fogtok felemelkedni a magasabb birodalmakba az előttünk álló napokban. Ezt nem szeretnénk látni, habár lehetetlenség mindannyiótok számára felemelkedni, mert ez éppen nem az idő mindenki számára a fordulathoz. Próbáljátok megérteni, hogy ez az ahogyan a felemelkedés működik az összes világon és minden birodalomban szerte ebben a Világegyetemben. Egy egész bolygó és összes lakossága nem emelkedik fel együttesen ugyanabban az időben. Mit gondoltok, mennyi lehet a matematikai esélye annak, hogy minden lény egy bolygón, néha összesítésben több milliárd, mindannyian elérhetik egy megfelelő szakaszát a fejlődésnek a felemelkedéshez, mindnyájan ugyanazon időkereten belül? Ennek az esélye csillagászati lenne, és úgy érezzük sokan közületek jobban meg fogják ezt érteni, ha statisztikailag nézitek.

Statisztikailag több milliárdnyian vagytok ezen a bolygón és nyugodtan mondhatjuk, hogy milliárdnyi eltérő szintjén fejlődéseteknek amit elértetek jelen pillanatában az időnek. Milliárdok. Gondoljatok bele, hogy mennyire döbbenetesen eltérő néhány eredmény, amit néhányatok elért, összehasonlítva mások eredményeivel. Néhányatok annyira drámai eredményt ért el utazásotok során, hogy a „fokozata” - hogy úgy mondjuk – képzettségi szintjüknek, amit elértek annyira alapvetően más, mint a mások által elért szint, hogy valójában meglehetősen figyelemre méltó, hogy ugyanezen a bolygón élnek. Ez meg fog változni. Ezen változtatni kell, mert ez nem hasznos vagy alkalmas vagy megfelelő vagy helyénvaló vagy helyes vagy hasznos vagy biztonságos vagy veszélytelen vagy kifizetődő vagy tisztességesen létező környezet az összes ilyen különféle lénynek ugyanazon a világon, ugyanabban az időkeretben. Ez nem segíti a fejlettebb lelkeket és a kevésbé fejletteket sem segíti. Ez senkinek sem segít.

Mit jelent az, amit mi tanultunk ebből vagy akár más ilyen tapasztalatból is, az hogy keverése az ilyen nagy mértékben különböző egyéni tapasztalatok szintjeinek nem működik, nem hasznos és nem termékeny egyik érintett félnek sem. Ez volt az egyik nagy társadalmi kísérlet, amit itt világotokon végeztünk, világos és meggyőző eredményeket gyűjtöttünk ebből a kísérletből és most itt az ideje annak, hogy ez a kísérlet véget érjen. Itt az ideje, hogy ez a keveredése oly sok különböző szintű léleknek véget érjen és minden lélek ezen a világon ebben az időben, most áttelepítésre kerül választásának megfelelően, akkor is ha ezt a választást tudatosan nem érti, vagy vette tudomásul az egyén lelke ebben az időben. Minden egyes lélek ezen a bolygón a neki tökéletesen megfelelő élettérben fogja magát találni, ami a legjobb folytatódó képzésükhöz, növekedésükhöz és fejlődésükhöz. Ez nem lehet másképp. Ez az út, ez a helyes út, a legmegfelelőbb út, a tökéletes út a lelkeknek arra, hogy megszerezzék a legnagyobb potenciált tapasztalataikból.

Reméljük, hogy mindannyian találtok egy módot ennek megértésére, annak ellenére, hogy perspektíváitok érthető módon korlátozottak itt, ebben a dimenzióban. Ha láthatnátok ezt egy másik szempontból, talán egy magasabb szempontból, egy nagyobb távlatból, jobban megértenétek, könnyebben és készségesebben elfogadnátok ezt. Biztosak vagyunk abban, hogy mindannyian, nem számít hol fogjátok folytatni utazásotokat, meg fogjátok találni a helyeteket egy olyan környezetben, ami az abszolút tökéletes helyszín lesz számotokra. Ez a mi ígéretünk számotokra. Senki sem fogja olyan helyen találni magát, ahová nem tartozik, ami nem rászabott, ami nem a legmegfelelőbb hely számára ahhoz, hogy megszerezze a tanulságokat és tapasztalatokat, a barátokat és a családot, amire szükségetek lesz és fel tudjátok használni magatoknak a legnagyobb lehetőség eléréséhez, és ez a cél létezésetek középpontjában és örök utazásotok során, ezen gyönyörű és örök multidimenzionális Univerzumban.

Tanácsadóitok és diákjaitok vagyunk egyaránt. Mi vagyunk a Fény Galaktikus Szövetsége.



Csatornázta – Greg Giles

Fordította – Katherine

Website – ascensionearth2012.blogspot.com 
 *
Forrás:  http://hungariangg.blogspot.hu/2012/08/2012-08-14.html




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése