2013. május 27., hétfő

Az Új Föld tudatos teremtői vagyunk! -Arktúrusziak 04.24.

by kristalyhang
Arktúrusziak/ 2013. április 24.
Suzanne Lie közvetítése
Az Új Föld tudatos teremtői vagyunk
one
Holnap visszatérek a menedékemből a Természetből. Bárcsak azt mondhatnám, hogy sok időt töltöttem a Természetben, de valójában alvással töltöttem az időt. Most hogy távol voltam a háztól és azoktól a dolgoktól, amiket csinálnom kellett volna, volt időm azt csinálni, amit akartam és/vagy amit csinálnom kellett. És amire sok időt fordítottam, az az alvás volt.
Többször is felébredtem tegnap éjjel, de még így is egy jó három órával többet aludtam, mint szoktam. Ahogy gyakran szoktam csinálni, felkeltem egy mondattal, amit ha egyszer leírok, több oldalnyi lesz. De a mai mondat nem az írásról szól. A cselekvésről szól, mert amikor ma reggel felkeltem, a mondatom ez volt:
Én, Suzanne Lie, Kaliforniából, az USA-ból
Önként jelentkezek, hogy az Új Föld tudatos teremtője legyek
A kulcsszó ebben az állításban a „tudatos” teremtő, mert mindannyian az Új Föld teremtésének folyamatában vagyunk minden gondolatunkkal és érzelmünkkel.
Azt reméltük, hogy az odaadással töltött éveink és életünk, a meditáció és a szolgálat elég lesz egy ingyen úthoz az Új Földre és/vagy a magasabb dimenziókba. De nem ez volt a helyzet. Mi, az inkarnálódott emberiség tagjai vagyunk az Új Föld teremtői.
Igen, végre az idő a mi oldalunkon áll. A Galaktikus Középpontból a világunkba áramlik a felsőbb fény, és több segítséget kapunk a Galaktikusoktól és Égiektől mint amennyit Atlantisz Aranykorában kaptunk.
Viszont a felsőbb fény – ami felébreszti azokat, akik életüket arra szentelték, hogy földi küldetésüket megvalósítsák és egyesüljenek Multidimenzionális ÉNJÜKKEL – az elveszett embereket egyre mélyebbre taszítja személyes gyötrelmükbe. Sajnos ezt a belső gyötrelmet mások gyötrésén keresztül nyilvánítják ki.
Szerencsére a belső békét és a feltétel nélküli szeretetet is kinyilvánítják másokon. Azonban arra lettünk beprogramozva a számtalan életünk során a Földön, hogy a félelem legyen az első és várjunk tovább a szeretetre. Az állati agyunk azt mondja nekünk, a félelem a legfontosabb érzelem, mert megvéd minket a támadástól és végső soron a haláltól is. De a halál végül mindig bekövetkezik, és sokkal kevésbé fontos a Lelkünk számára, mint a szeretet.
Szerencsére, ahogy letöltjük, beépítjük és eggyé válunk az ÉNÜNK Felsőbb Megnyilvánulásaival, olyan teremtő erőink lesznek, amik messze meghaladják a korábbi pusztító erőinket. Tehát azt, amihez IDŐ, erőfeszítés, és kapzsiság kellett, át lehet alakítani feltétel nélküli szeretettel, ami a felsőbb fény magja, a felsőbb fény pedig felébreszti a teremtő erőinket.
De ahhoz hogy uralni tudjuk a teremtésünket, uralnunk kell a gondolatainkat és az érzelmeinket. Gondolom emiatt ébredtem fel a fenti mondattal. Egy dolog történeteket írni, meditálni, csoportokat vezetni és segíteni másoknak, viszont más dolog teljesen az ÖSSZES gondolatunk és érzelmünk uraiként LÉTEZNI.
Könnyen elképzelhetjük azt a sok „kemény munkát”, amivel egy olyan Új Földet teremtenénk, ami minden élet iránti feltétel nélküli szeretetre épül. De megélni ezt a feltétel nélküli szeretetet minden gondolatunkkal és érzelmünkkel már egy teljesen más kihívás. Hozzá vagyunk szokva a „kemény munkához”, de eddig NEM volt sok gyakorlatunk abban, hogy hogyan tudjuk Uralni az Energiánkat (gondolatainkat és érzelmeinket).
Valójában még azok is közülünk, akik elég jól tudják irányítani a gondolataikat és érzelmeiket, beleesnek abba a csapdába, hogy a hétköznapi élet nehézségeiről panaszkodnak. Még arról is panaszkodni szoktunk, hogy milyen nehéz a felemelkedés! Tulajdonképpen a legtöbben közülünk, „Fénymunkások” közül, félnek kimondani azt a szót, hogy felemelkedés, mert nem az elvárásaik szerint történt.
Láthatjátok, hogy magamat is beleértem ebbe a listába. Én is panaszkodtam az Igazi ÉNÜNKRE való emlékezés nehézségeiről a 3D-s élet zűrzavarában. Tényleg kihívást jelent fenntartani egy magasabb tudatállapotot amíg az élet aljasságait figyeljük meg körülöttünk, amíg a forgalomban utazunk vagy egy rakás számlával szembesülünk.
Ezért amikor azzal a kijelentéssel ébredtem fel, hogy „Megteremtem az Új Földet”, ez azt jelenti, hogy minden gondolatom és érzelmem teremti a valóságomat. A gondolataim irányítják a szándékomat, és az érzelmeim határozzák meg azt a tudatállapotot, ami megtölti ezt a szándékot. Tehát ha az Új Föld egyik teremtője akarok lenni, és ha a gondolataimmal és érzelmeimmel teremtem a valóságomat, akkor uralnom kell a gondolataimat és az érzelmeimet.
Kezd már világossá válni, hogy miért NEM emelkedtünk fel? Hányan tudnak közülünk uralkodni a gondolataik és érzelmeik felett? Én nem tudok! Arra törekszem, hogy uralni tudjam a gondolataimat és az érzelmeimet. Azonban teljesen tudatában vagyok annak, hogy ez a fajta uralom lehetetlen a harmadik dimenziós állati agyunknak. Ezért az állati agyunk képtelen megteremteni az Új Földet.
Viszont az Állati Királyság, amibe nem tartozik bele az emberiség, készen áll a felemelkedésre. Azért állnak készen a felemelkedésre, mert Egységben élnek Gaiával és tisztelik a bolygójukat. Az emberi állat nem él egységben a bolygónkkal és nem is tiszteli azt. Az „állat” agyának van egy etikus is viselkedési kódexe, ami elveszett az emberi állat esetében.
De az emberi állatnak van valamije, ami az állati királyságnak nincs. Az emberiségnek megvan a képessége, hogy tudatában legyen, felismerje, beépítse, és MEGÉLJE a magasabb dimenziós megnyilvánulását, amíg emberi testet visel. Viszont ahhoz hogy ezt elérjük, fel kell hagynunk a harmadik dimenziós gondolkodásunkkal, pont ahogy felhagytunk a fakerék használatával annak érdekében, hogy gyorsabb legyen a járművünk.
Tudom, hogy sokszor elismételtem, amit már egy ideje mondogatok. De azt is tudom, hogy szükség van az emlékeztetésre, mert nekem állandóan emlékeztetnem kell magam. Aztán még így is az emberi énemmel cselekszem. Most úgy vagyok fejlettebb, hogy gyakrabban rajtakapom magam. Viszont amikor túl fáradt vagyok, amikor túlzottan lestresszelem magam a hétköznapi életben, az emlékeztető nem működik. A sérült egóm figyelmen kívül hagyja a felsőbb megnyilvánulásomat és eltereli a földi testemet a harmadik dimenzió árkai felé.
Emiatt amikor ma reggel felébredtem ezzel az ÉNEMTŐL kapott üzenettel, úgy döntöttem, megosztom mindenkivel, akiről tudom hogy hozzám hasonlóan arra törekszik, hogy emlékezzen:
Én, _____________ , ________________ -ról
Önként jelentkezek, hogy az Új Föld Tudatos Teremtője legyek.
Ha szeretnétek a neveteket a listánkhoz adni, akkor kérlek tegyétek meg. Használhattok álnevet vagy a keresztneveteket, mert TI tudjátok, hogy kik vagytok. Ha csak leírjátok ezt a mondatot egy darab papírra vagy begépelitek a számítógépetekbe, mantraként használhatjátok, hogy segítsen nektek emlékezni arra, hogy TI VAGYTOK a VALÓSÁGOTOK Teremtői.
A felsőbb fény már néhány hónapja behatol az agyunkba és sok kényelmetlen átalakulási tünetet okoz. Azonban lassacskán kezdünk hozzászokni a fénynek ehhez a magasabb frekvenciájához. Mindazonáltal körbenézhetünk a világunkban, hogy láthassuk milyen sokan vesztették el teljesen maguk fölött az irányítást ennek az energiának köszönhetően. Feltétel nélküli szeretetet kell nekik küldenünk.
Viszont fontos, hogy ne reagáljunk a minket körülvevő félelemre, mert MI VAGYUNK AZ ÚJ FÖLD TEREMTŐI. Más szóval, a félelem ellenszere lehetünk azáltal, hogy szétárasztjuk a feltétel nélküli szeretetünket. Szeretetet küldeni a félelembe egyre könnyebb lesz ahogy a DNS-ünk 97%-a bekapcsol, és ahogy a multidimenzionális gondolkodásunk/érzésünk aktiválódik.
Fontos emlékezni arra, hogy elengedjük a túlélésre épülő, emberi gondolkodásunkat, és hogy egyre inkább a multidimenzionális gondolkodásunk magasabb dimenziós Operációs Rendszerén keresztül működjünk. Ebből a magasabb nézőpontból feltétel nélküli szeretetet küldhetünk abba, ami félelmet kelt, és arra fordíthatjuk a figyelmünket, ami szeretetet hoz létre.
Ezért meg kell hoznunk néhány döntést az életünkben, hogy elengedjük, ami lecsökkenti a tudatunkat. Ha utáljuk a munkánkat, váltsunk munkát. Ha az élethelyzetünk boldogtalanná tesz minket, költözzünk el. Ha a kapcsolatunk nem megy jól, nézzük meg hol tápláljuk a negatívat és hol hagyjuk figyelmen kívül a pozitívat. Néhány szélsőséges esetben a kapcsolatnak véget kell vetni.
Ami a legfontosabb, jusson eszetekbe, hogy LEGYETEK az ÉNETEK amilyen gyakran csak lehet. Tisztában vagyok azzal amit kérek, mert én is pont ugyanezt kérem magamtól. Nem mondhatom, hogy csodálatosan emlékezni tudok arra, hogy az ÉNEM legyek.
De vannak bizonyos alkalmak, amikor az ÉNEM VAGYOK.
Amikor egy teremtő törekvés közepén vagyok, az ÉNEM VAGYOK.
Amikor olyan emberrel vagyok akit szeretek, és/vagy egy kedves barátommal vagyok, az ÉNEM VAGYOK.
Amikor azt teszem amit imádok csinálni, az ÉNEM VAGYOK.
Amikor a természetben vagyok vagy kertészkedek, az ÉNEM VAGYOK.
Sok olyan alkalom is van amikor nem vagyok az ÉNEM.
Amikor túl fáradt vagyok, NEM vagyok az ÉNEM.
Amikor túl stresszes vagyok (ami általában akkor van, amikor túl fáradt vagyok), NEM vagyok az ÉNEM.
Amikor egy hétköznapi dolgot csinálok, amit most meg kell csinálnom, NEM vagyok az ÉNEM.
Amikor túl keményen dolgozok (ami a fent említett dolgok összessége), NEM vagyok az ÉNEM.
Szánjatok rá egy percet, hogy leírjátok mikor VAGYTOK az ÉNETEK és mikor NEM vagytok az ÉNETEK. Szerintem hozzám hasonlóan ti is felfedezitek majd, hogy amikor nem gondoskodunk jól a földi testünkről, az átalakulási tünetek erősebbek, és kiesünk az ÉNÜNKBŐL.
Viszont amikor felismerjük, hogy mindannyian EGYKÉNT dolgozunk, hogy az Új Föld Teremtői lehessünk, akkor tudni fogjuk, hogy a Multidimenzionális ÉNÜNK vagyunk abban a földi testben, amit jelenleg viselünk. Ez a földi test olyan frekvencián van, ami sokkal alacsonyabb a rezgésünknél, és nagyon nehéz számára beépíteni az ÉNÜNKET a kicsi porhüvelyébe.
Nagyon sok feltétel nélküli szeretetet kell adnunk a kicsi porhüvelyünknek, továbbá az elemeknek és az Elementáloknak, akik megalkották a testet amit hordhatunk. Amíg nem voltunk tudatában annak, hogy az ÉNÜNK vagyunk, a földi test jól passzolt legtöbbünkhöz. Ezzel szemben viszont ahogy elkezdünk emlékezni arra, hogy az ÉNÜNK vagyunk, elkezdjük beengedni a fény magasabb frekvenciáit a porhüvelyünkbe.
Ez a forma nincs hozzászokva az igazi rezgésünk frekvenciájához, és nem kényelmes számára a fénynek az a frekvenciája, ami most belép a Tobozmirigyébe. Emiatt szeretettel kell viselkednünk a földi testünkkel, és hálát kell neki adnunk amiért létrehozta az átjárót amin keresztül hozzájárulhattunk az Új Föld Teremtésének ügyéhez. Arra is emlékeznünk kell, hogy nem személyes haszonszerzés miatt jöttünk ide.
two
Mi, az Új Föld Teremtői, azért öltöttünk földi testet ebben az időben, hogy segítsünk kedves barátunknak, Gaiának, a Föld bolygón található minden élet tudatának, hogy kibővíthesse a bolygó eszenciáját a valóság magasabb frekvenciáiba. Az emberiség nagy része jelenleg nem képes felismerni ezt a tényt, de a növényi és állati királyságok, és azok akik ráébredtek ÉNJÜKRE, EGYKÉNT dolgoznak, hogy megteremtsék az Új Földet!!
Emlékezzetek, hogy amikor Urai vagyunk az Energiának, uralni tudjuk a gondolatainkat és az érzelmeinket. Ez az uralom – ami az ÉNÜNKBEN él – állandóan arra emlékeztet minket, hogy a feltétel nélküli szeretetre összpontosítsunk. A feltétel nélküli szeretet frekvenciája folytonos kapcsolatban fog minket tartani a Multidimenzionális ÉNÜNKKEL, aki összhangban tart minket a Küldetésünkkel.
Csatornázta: Suzanne Lie
Magyar nyelvű fordítás: Norfeus
Forrás: http://suzanneliephd.blogspot.hu/2013/04/conscious-creators-of-new-earth.html
kristalyhang | 2013-05-27 - 11:29 | Címkék: Suzanne Lie | Kategóriák: Arcturus | URL: http://wp.me/p2FH9O-sP

1 megjegyzés:

  1. Én Dombi Katalin, Magyarországról, önként jelentkezek, hogy az Új Föld tudatos teremtője legyek.

    VálaszTörlés