2012. november 28., szerda

Az idő nem vár senkire - Salusa nov. 21.























SaLuSa / 2012. november 21.
Mike Quinsey közvetítése
Létezik az a mondásotok: „Az idő nem vár senkire.” és ez így igaz, mert akik még mindig „szunyókálnak”, sok dolog megértését kell még megtanulniuk. Ez a folyamat azoknál kezdődik, akik nem akarnak hinni Istenben, de ettől függetlenül Istent teszik felelőssé a világban történő dolgokért. Bárcsak felismernék, hogy Mindenkit megajándékoztak a szabad akarattal, így ti pontosan azt hoztátok létre, amit megtapasztaltok. Könnyű lenne számunkra beavatkozni, de akkor elvennénk tőletek a lehetőséget, hogy felismerjétek, milyen hatása volt a saját cselekedeteiteknek. Sokan még mindig az egyensúlyt teremtő igazságszolgáltatásról beszélnek, miközben egyik másik [ember]csoportot igyekeznek megtámadni vagy megsemmisíteni. Úgy tűnik nincsenek tudatában a ténynek, vagy nem veszik észre, hogy ezáltal újabb haragot és gyűlöletet teremtenek. Hány háború szükséges még, hogy az ember felismerje, hogy a háború nem megfelelő eszköz a béke és a tartós megállapodás eléréséhez. Olybá tűnik, egyesek egyszerűen nem tanulták meg, hogy a béke csak akkor valósul meg, ha elfogadjátok, hogy Mindannyian Egyek vagytok és harmóniában, szeretetben kellene élnetek minden élettel [teremtéssel].
Szomorúan figyeljük a nyugtalanságot és a zavargásokat Földeteken! De azt is látjuk, hogy sok helyről FÉNY sugárzik és látjuk, amint létrejön egy FÉNY-háló mindenütt a Földön. Ez a garanciátok, hogy az alacsonyabb rezgésű régiókból felemelkedtek majd és a régi valóságotok fokozatosan darabjaira hullik. Ez azt sejteti, hogy amit valaha kívántatok és még annál is több, megvalósul. A FÉNY Galaktikus Föderációja itt van, hogy biztosítsa a felemelkedési tervetek zavartalan megvalósulását és az Új Korba való belépéseteket. Ebben a folyamatban materializálódik [jön létre] a várva várt átváltozás; de számolnotok kell azzal, hogy késedelmek előfordulhatnak, mert a terv egésze rendkívül összetett. Több ezer ember játszik ebben szerepet és a tervet a „megfelelő időpontban” kell megvalósítani. Obamára úgy tekinthettek, mint „kioldógomb”, aki katalizátorként indítja be a folyamatokat, melyek nagy sebességgel gyorsulnak fel.
Örülünk, hogy láthatjuk Fénymunkásainkat, amint szembenéznek a kihívásokkal és nyíltan beszélnek tudásukról és a saját meglátásukról az előttetek álló történések kapcsán. Természetesen sokan kíváncsiak lesznek, mert érzik, valami különleges történik. Itt újabb lehetőség kínálkozik, hogy elvessétek az információ-magokat, melyek segítenek ezeknek az embereknek a valóság irányában való fokozatos felébredésben. Remélhetőleg sokan felismerik idővel az alakulóban lévő összképet, mely megvilágítja a történések lényegét. Leghőbb vágyunk, hogy a lehető legtöbb ember tudatában legyen a felemelkedés lehetőségének. Ez nem vallási történés, hanem valami, ami ennek a ciklusnak a lezárásával jár együtt, amit ti is megtapasztaltok. Az átváltozás az univerzumra kiterjedő hatással bír, és nem korlátozódik a Földre. Az emberiség számára egy csodálatos lehetőség kínálkozik, hogy az alacsonyabb rezgésszintet és a dualitást elhagyva, a magasabb rezgésszint felé mozogjon. Meg kell kérdeznünk benneteket: Szeretnétek további életciklusokat a dualitásban eltölteni, hogy megtanuljátok a vele járó leckéket? Vagy inkább örömtelien és harmóniában szeretnétek élni egy békés létezésben?
Kedvesek: Nemsokára a Föld magával viszi azokat, akik úgy döntöttek felemelkednek. Ez a döntés magasabb frekvenciájú rezgésekkel jár együtt, melyek lehetővé teszik, az újra megtalált teremtési képességetek használatát. A benneteket körülölelő SZERETET és a béke leírhatatlan lesz számotokra – a Menny a Földön valósul meg! Az egyik időszakból a másikba ugrás kellemes meglepetéseket tartogat, mert ennek a történésnek a szépsége nem hasonlítható össze semmivel, amit eddig tapasztaltatok. Könnyű lesz az élet és tágas – mentes az eddigi földi korlátoktól. A legnagyobb mértékű változás a szabadság érzésében lesz, melyet felemelkedett lényekként tapasztaltok meg. Azzal a felismerésetekkel jár kéz a kézben, mely szerint felelősségeteket minden más életformával szemben elfogadjátok, tisztelitek és e szerint cselekedtek. A bizalom is olyasvalami, amihez eddig még nem igazán szoktatok hozzá; nagyon szívmelengetőnek tartjátok majd a tudatot, hogy a magasabb rezgésszinteken nincsenek olyan lények, akik rossz szándékkal lennének irántatok vagy ne lennének őszinték. Mert azon a szinten létezik egyes egyedül az igazság és ennél kevesebbnek nincs helye.
Egy hosszú utazás van a hátatok mögött, hogy a mai időponthoz eljuthassatok, célotok folyamatosan az volt, hogy egyéni rezgésszinteteket megemeljétek, hogy felkészüljetek a felemelkedésre. Sokan közületek már tapasztalják az új tudati szintet és ez az állapot egyre tovább és egyre gyorsabban fokozódni fog. FÉNY-etek is egyre fokozódik [tágul] és egyre több emberhez ér el, hiszen egyre jobban „kinyújtózik”, így segítve azok teljes felébredését, akik már „mocorognak”. Minden lélek megkapja a megfelelő segítséget, legyen ez az élettervébe beépítve [tapasztalatokon keresztül] vagy más módon, mely világossá teszi számára, hogy egy nagy lehetőség kínálkozik a felemelkedésre. Ezt már eonokkla korábban elmondták nektek tanítómestereitek (és most rajtatok múlik, hogyan reagáltok).- Mint csoportlélek addig nem vagytok teljes létszámban, míg minden egyes individuális lélek fel nem emelkedett.
Tartsátok szem előtt, hogy minden lélek saját útját járja, mert maga választotta, hogyan zárja le tapasztalatait ebben a dualitásciklusban. Nem tudhatjátok, hogy más lelkek milyen okból kifolyólag választották bizonyos tapasztalatok megismerését, még ha az szemetekben semmi örömre nem ad okot. Ezek most olyan idők, mikor még tisztázni kell fennmaradó karmátokat és sok lélek számára ezek nehéz idők, telis-tele vizsgákkal. Normális esetben a saját tempótokban haladhattok, de a felemelkedés ténye miatt, már nincs sok idő hátra. Megváltoztathatjátok az életterveteket, de ezzel nem tennétek jót magatokkal, mert elveszítenétek a lehetőséget most felemelkedni. Mégis, a szabad akarat elsőbbséget élvez és a végső döntés a tiétek. Korábban elhitették veletek, hogy nincs ezen a téren választási lehetőségetek, mert azokat mások hozzák meg helyettetek. De most felismeritek, hogy ez valótlan állítás volt és igenis van hatalmatok saját jövőtök megteremtéséhez. Valójában senkitől nem függtök és nincs szükségetek mások tanácsait vagy utasításait követni. Legyen az jelen pillanatában bármilyen segítőkész, senki nem tudhatja nálatok jobban, mik a ti valódi szükségleteitek. Legyetek őszinték önmagatokkal és kövessétek megérzéseiteket, melyek nem fognak félrevezetni benneteket!
Oly sok csodálatos lehetőség vár rátok, melyek az Arany Korba vezetnek el benneteket. Mindennek a tökéletessége ámulatba ejt benneteket és ezeken az energiákon keresztül, melyek körül ölelnek benneteket, éreztetik minden létező [élet] egységét. El tudjátok képzelni annak a lehetőségét, hogy Istennel beszéljetek? Igen, Isten csupán karnyújtásnyira van tőletek! Egyszerűen csak azt tanították nektek, hogy másokra van szükségetek, hogy elérjétek Istent. Istennek minden lélekhez van kapcsolata és hogyan lehetne ez másként, hisz mindannyian ’Isteni szikrák’ vagytok.
SaLuSa vagyok a Szíriuszról és a szabad gondolkodásra bátorítalak benneteket, hogy felgyorsíthassátok az evolúciótokat. Áldásomat küldöm a jövőtökre!
Köszönet, SaLuSa!
Mike Quinsey
Csatornázta: Mike Quinsey
Magyar nyelvű fordítás: Scarlett

kristalyhang | 2012-11-27 - 11:40 | Címkék: Mike Quinsey | Kategóriák: SaLuSa | URL: http://wp.me/p2FH9O-f7

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése