2012. november 19., hétfő

Tiétek a döntés - Salusa nov.14.

Tudatosítsátok magatokban, hogy tiétek a döntés, mindemellett tőlünk is kaptok segítséget „a fátylon túlról”. Sosem vagytok egyedül a felfelé irányuló fejlődés igyekezetében; hívjátok segítőiteket, hogy együtt dolgozhassanak veletek.

 






 Tiétek a döntés

by kristalyhang
SaLuSa – 2012. november 14.
Mike Quinsey közvetítése–
A SZERETET-re és a békére való képesség mértéke, ami a Föld energiájába beépül, exponenciálisan növekszik és minden egyes nappal egyre jobban összekapcsolja az egész világot. Ezt minden lélek többé-kevésbé érzékeli, van akinek könnyebb ezt én-jébe integrálni, van akinek nehezebben megy. Így minden léleknek megadatik a lehetőség, hogy tovább növekedjen a FÉNY-ben és hogy részt vegyen a felemelkedésben. De maga a tudás a felemelkedésről önmagában még nem garantálja a részvételt. Sok lélek barátságos, szeretetteljes és együttérző, akik szintén készen állnak a felemelkedésükre. Azonban előfordulhat, teljesen más elképzelésük van a jövőről; de ez lényegében mellékes, mert nemsokára alkalmazkodni fognak az elkövetkező változásokhoz.
Mint azt tudjátok, már hosszú ideje kap az emberiség biztatást [útmutatást], hogy a FÉNY felé forduljon, mert azt szeretnénk, hogy minél több lélek felemelkedhessen. Egyes lelkek kerek perec elutasítják a lehetőséget, hogy közelebbről ismerkedjenek meg a felemelkedés témájával. Ezen esetekben, olyan gondoskodásban részesülnek az érintettek, hogy eddigi életútjukat tovább folytathatják, mely majd a későbbiek folyamán kínál lehetőséget a felemelkedéshez. Nem gyakorolnak nyomást a lelkekre, mert az élet végtelen és annyi időtök van, amennyit csak szántok a fejlődésetekre. Az eljövendő felemelkedés a növekedésetek kiemelkedő pontja lesz, de továbbra is a lélek evolúciójának ösvényét követitek majd, ami azonban soha nem lesz olyan kemény vagy kihívásokkal teli, mint a mostani időszak.
Ha a FÉNY útját járjátok, már rá kellett jönnötök, hogyha gőzerővel szeretnétek a felemelkedésre felkészülni, akkor tudnotok kell milyen típusú „poggyászra” nincs már szükségetek. Még gyakran a fizikai testetek szükségleteinek számlájára írt szokások rabjai vagytok. Itt szó lehet függőséget okozó szerekről, mint a nikotin vagy a drogok. Biztosíthatunk benneteket: ha arra összpontosítotok, elhagyjátok a függőséget, sokkal könnyebben megy majd, mint korábban hittétek. A test eme „örömei”-nek nincs helye a magasabb dimenziókban, és minél magasabb a saját rezgésszintetek, annál kevésbé lesztek [maradtok] függők. Tudatosítsátok magatokban, hogy tiétek a döntés, mindemellett tőlünk is kaptok segítséget „a fátylon túlról”. Sosem vagytok egyedül a felfelé irányuló fejlődés igyekezetében; hívjátok segítőiteket, hogy együtt dolgozhassanak veletek.
A felemelkedésetek kapcsán felfedezitek a tényt, hogy van különbség a fizikai és a lelki szeretet között. Az első a fizikai érzékszervek kielégítése, miközben a másik a végtelen univerzális SZERETET az élő/élet iránt. A Földön a fizikai vonzalom felé hajlotok és gyakran beleugrotok olyan párkapcsolatokba, amikor nem ismeritek igazán a másik személyt. A magasabb dimenziókban minden lelket teljes valóságában láttok és ott nem lehet elkendőzni az igazságot. Ha eléritek a magasabb rezgésszintet, akkor kölcsönösen láthatjátok a másik személy Aura-színeit és ha megértitek a színek jelentését, akkor felismeritek a másik lélekösvényét és az energiákat, melyeket ehhez felhasznál. Az ikerlángok és ikerlelkek megismerik egymást és mint általában úgy döntenek, hogy együttes erővel segítik egymás evolúcióját. Sok a tanulnivaló számotokra a jövőbeni lehetőségeitekről, de sokan lesznek azok is, akik segédkeznek ebben.
Egyes tanulási programok a mi űrhajóink fedélzetén történnek, melyek a felemelkedés után nyitottak lesznek előttetek. Nagyon izgatottak vagyunk, ha az örömre és meglepetésre gondolunk, amit éreztek egy anyahajó fedélzetén való tartózkodás során. Sok dolog van, amiről még nincs tudomásotok és amit jelenleg még nem tudtok megérteni. De mi azt szeretnénk, hogy megismerjétek technológiánkat, mert közületek egyesek már készen állnak a ’bevetésre’. Mint azt már tudjátok, sokan közületek már látogatást tettek űrhajóink egyikén, de csak kevesek tartottak meg [éber állapotban lehívható] emlékeket róla. De ez azt is jelenti: ha ismételten meglátogattok minket, akkor a tudatalattitok látogatással kapcsolatos emlékei újra bekapcsolódnak és felismeritek, hogy nem idegen dolgokról van szó. Azt tapasztaljátok majd, hogy sok különböző, más civilizációból származó lény dolgozik egymás mellett a FÉNY Galaktikus Föderációjának. Nagyon örülünk a ’földönkívüliek’ [más csillagnemzetek] tudásának és különbözőségének, melyet mindenki megoszt a másikkal. Az egymás közötti megosztás egy munkafogalom, ami kifejezi mindazt, amit mindenki szolgáltában teszünk.
A Földön megtanultátok, hogy harcolnotok kell a vagyonért és ’tulajdonjogról’ beszéltek. Ez messzemenőkig a sötét erők hatására vezethető vissza, akik szisztematikusan a folyamatos kiszolgáltatottság állapotában tartottak fogva, még az alapvető szükségleteiteket illetően is. A jövőben megtapasztaljátok a bőséget és nem lesz sürgősen szükségetek soha semmire. Isten Mindenre gondot fordított – de az ember az, aki osztani kezdett, így két társadalmi réteg alakult ki: a gazdagok és a szegények. Az úgynevezett szükség az irányító uralkodás és manipuláció eredménye, mellyel a nagy vállalatok rabszolgájukká akartak tenni benneteket. Ez azt is jelenti, hogy megfosztottak a haladástól, a fejlődéstől, mely egy jobb életminőséget biztosított volna nektek – mint például a szabad, ingyen felhasználású energiák esete. Ezekkel a dolgokkal nemsokára megajándékozunk benneteket és ez egy csapással jobbá teszi életminőségeteket.
Tudjuk milyen türelmesek voltatok a történelmetek során, hogy legyőzzétek a sötét hatalmat, mely lassan haladva húzódott el. Elégedetten látjuk, hogy csak kevés hatalmuk maradt és mi már úgymond a ’szülési fájdalmak’-nál tartunk, hogy ezt az állapotot lerövidítsük. Obamával a [hajó]kormánynál új lendületet kaphatnak a dolgok és rövid időn belül rendkívül elfoglalt ember válik belőle. Előre megterveztük vele ezt az időszakot és senki és semmi nem lesz képes az előrelépést megállítani. Ahogyan ti mondanátok, meg van írva a csillagokban és személye minden időkben élvezi védelmünket. Valójában minden Fénymunkás védelem alatt áll, figyelembe véve, hogy minket is köt az illető életterve, abban az esetben, ha az a szándéka, hogy másokért áldozza életét. Sok nagyszerű ember van a történelmetekben, akik pont így cselekedtek és a fizikai létből való távozásuk módja sem volt véletlen – mert meg volt tervezve. Így a köztiszteletben álló és kedvelt John F. Kennedy példája is ezt mutatja a közelmúltból.
SaLuSa vagyok a Szíriuszról, és örülök, hogy folytathatom üzeneteim átadását, melyekkel az a szándékunk, hogy felkészítsünk benneteket az Új Kor eljövetelére. Visszatekintve igazán különleges megállapítani, hogy immár 70 éve állunk veletek kapcsolatban és látjuk, hol tartotok ma. Időközben jelenlétünknek tudatában vagytok és általánosan elfogadtátok, hogy a ti családotok vagyunk. Úgy érezzük, hogy relatív rövid időn belül sokat értünk el, és most már közel vagyunk a lehetőséghez, hogy nyíltan látogassunk meg benneteket. Örülünk, ha eljön az az idő, amikor sok mindent megoszthatunk veletek.
Köszönet, SaLuSa!
Csatornázta: Mike Quinsey
Magyar nyelvű fordítás: Scarlett

kristalyhang | 2012-11-19 - 15:02 | Címkék: Mike Quinsey | Kategóriák: SaLuSa | URL: http://wp.me/p2FH9O-en

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése