2012. november 28., szerda

Kérdések a felemelkedésről - Mihály arkangyal interjú 1/2

Vizsgáljátok meg, mit akartok  (milyen életre vágytok/DK)  és kezdjétek a művetek képét a szemetek előtt tartani! 
Nincs szükség arra, hogy várjatok! 
Ez az, amit mondtunk nektek, amire hívtunk benneteket, amit kértünk tőletek! Gyertek és engedjétek kibontani a szárnyaitokat! 
Készen álltok, szeretett barátaim! 

 Ez a kezdet, nem a vég!



 by kristalyhang
Mihály Arkangyal
Folyamatos kérdések 
a Felemelkedéssel kapcsolatban  
kerekasztal beszélgetés 
1/2. rész
2012. november 22.
Közzétette: Steve Beckow
Ezt az interjút néhány kérdéssel kezdjük a „Tudom, hogy a galaktikus családom itt van. Te is tudsz róla?” videó nézőszámával kapcsolatban [4,5 millió mindent egybevéve, 3 millió a YouTube-on. A YouTube saját számlálója 209.773-at mutat] és az iraki dinár közelgő átértékeléséről, valamint a Wanta-Reagan-Mitterand Protokol implementációjáról.
Aztán továbbmentünk néhány örökös kérdésre a Felemelkedéssel kapcsolatban, mint hogy fel fogunk-e emelkedni december 21-én vagy sem? A betegségek meg lesznek-e gyógyítva? Mi lesz azok sorsa, akik szülők vagy páciensek miatt visszamaradnak? Minden gyermek fel fog-e emelkedni? Lehetséges a felemelkedés december 21. után? Miért akarnak december 21. után az emberek konferenciákon találkozni? Stb.
Mihály arkangyal szükségesnek látta, hogy néhány nehéz megkülönböztetést tegyen, minthogy: lehetséges, hogy azok az emberek is felemelkedjenek, akik nagyrészt már készek rá, viszont még harag vagy más negatív érzelem van bennük. Ők egy rövid ideig egy 3D hologramon fognak élni, amíg készen nem lesznek a felemelkedésre. És azt is elmondta, hogy a betegségben szenvedő páciensek meg lesznek gyógyítva és fel fognak emelkedni, így az orvosoknak nem lesz szüksége mellettük maradni. Stb.
A beszélgetésen kívül a házigazdák és Linda egy kerekasztal-megbeszélést tartott sok Felemelkedést érintő témával kapcsolatban és az óra ezen része [a 2. rész, melyet később teszünk közzé – a ford.megj.] valamint egy fél óra egy angyallal holnap [magyar fordítás ld. később!] kerül közzétételre. Köszönöm Ellen-nek, aki rendkívüli robotmunkát végzett, nagy nehézségek által, hogy elkészítse az átiratot.
Egy óra egy angyallal
Mihály arkangyallal – kerekasztal megbeszélés
2012. november 19.
Graham Dewya (GD): Helló és üdvözlet az Egy óra egy angyallal c. műsorban Linda Dillon-nal, a Szeretet Tanácsának csatornájával és a The Great Awakening [A nagy felébredés – a ford.megj.] írójával, valamint Steve Beckow-val a 2012 Scenario-tól. Örülök, hogy veletek lehetek! Graham Dewya vagyok!
A mai vendégünk Mihály arkangyal. Steve 45 percig fog vele beszélgetni, majd Steve, Linda, Geoff és én egy kerekasztal-megbeszéléssel folytatjuk a megosztott témákkal kapcsolatban.
Nos, ezzel át is adom a szót neked, Steve.
Steve Beckow (SB): Köszönöm, Graham! És nagyon várom a ma éjszakai műsorunkat! Üdvözlet Mihály arkangyal!
Mihály arkangyal (AAM): Üdvözöllek, drága barátom. Én vagyok Mihály, a béke harcosa, a szeretet Arkangyala, a hírhozó és sok tekintetben az új hajnal hozója is. És igen, sok mindent kell ma éjjel megbeszélnünk, nem csupán a Felemelkedés folyamatáról, hanem természetesen az összetett folyamatról és néhány akadályról is, melyek a látóhatáron felbukkannak és melyeken mi természetesen átjutunk majd.
De először arra kérlek benneteket, hogy kezdésképp – mint ahogy gyakran megtesszük – gyújtsátok meg a béke kék lángját, gyújtsátok meg a béke ismeretét a lényetekben és gyújtsátok meg a szeretetet a szívetekben! Engedjétek, hogy a tündöklő kék fény ragyogóan égjen ne csak azért, hogy ti lássátok és érezzétek, hanem hogy mindannyian lássátok és érezzétek nem csupán Gaia-n, nem csupán a ti dimenziótokban, hanem hogy ez a galaxisokon és a birodalmakon át is megtörténjen.
Nos, drága barátom, hol szeretnéd ma kezdeni?
SB: Köszönöm, Uram! Valójában három nagyon gyors kérdéssel szeretném kezdeni. Kettő ezek közül talán a Comic Vision News-ba vezető útját is megtalálja.
Az első kérésem, hogy adj nekünk kérlek egy frissítést a Tudom, hogy a galaktikus családom itt van YouTube-on lévő nézőszámáról és azt követően a teljes nézőszámról légy szíves!
AAM: Ó, ez néhány millió most. Több, mint 3 millió a YouTube vonatkozásában és körülbelül 4.500.000 a teljes megtekintések száma.
SB: Oké. Nos, nagyon szépen köszönjük! Ezt az információt csak tőled tudjuk megkapni!
Most két kérdés következik Geoffrey-től. Ismét elmondom, hogy a rövid válaszok megfelelnek. Vasárnap érkezett hírek szerint az iraki dinár jelenleg átértékelés alatt áll és talán ma be is jelentik – és talán már a mai program ideje alatt.
Néhány forrás szerint ez csupán átverés és mások úgy érzik, hogy ez egy eszköz, mely által néhány jóléti alap jó emberek kezébe tudja juttatni azt.
Az átértékelés valóban megtörtént? És ha igen, akkor ez szintén egy eszköz arra, hogy a nemesfémekkel rendelkező alapokat az emberekhez segítsék?
AAM: Az iraki dinár átértékelése – mint ahogyan nagyon jól tudjátok – bizonyos ideje folyamatban van; hogy a ti szóhasználatotokkal éljek „hátsó megbeszélések folynak róla”. A hivatalos átértékelés nem történt meg egészen mostanáig, de van néhány nagyon – mondhatjuk úgy, hogy – magas szintű megbeszélés ennek nagyon gyors előmeneteléhez.
Igen, ez egy mód arra, hogy sokak kezébe pénzt juttassanak; olyanoknak, akik bíztak és akik vállalták ezt a befektetést annak érdekében, hogy segítsék a fénymunkát és a fényhordozó közösséget.
Ez a helyzet kényszer alatt van és a kormány legfelsőbb szintjei által elfogadásra is kerül és Barack Obama újraválasztása miatt ebben az időben merül fel. Most, hogy értsétek ezt is, noha sokan vannak, akik a gazdasági irányításban részt vesznek és – mondhatjuk azt is, hogy – a terrorizmusban is (főként az Egyesült Államokéban, de a nemzetközi monetáris [terrorizmusban?] is) a Közel-Kelet ellen. Az izraeli-palesztin konfliktus felmelegítése szintén egy hatásgyakorlás is a bejelentés alatt álló átértékelés késleltetése miatt van. De rövidesen számíthattok rá!
SB: Köszönjük, Uram! Van néhány körbejáró híresztelés mostanában egy sor pénzügyi protokollról, melyet Wanta-Reagan-Mitterand Protokollnak neveztek el. Van legalább egy forrás, mely jelzi azt, hogy ezek a protokollok implementáció (4)alatt állnak és ez segíteni fog a globális jóléti tőke szabadon bocsátásában. Van igazság azokban a híresztelésekben, melyek szerint a protokollok implementálásra (megvalósításra /DK) kerülnek és van igazság abban a híresztelésben, hogy a Globális Jóléti Alapoknak segíteni fog?
AAM: Nos, természetesen e protokollok implementációja a pénzügyi nyomás enyhülését és sokak számára a pénzügyi biztonság megvalósulását is okozná. De e protokollokra gondoljatok úgy, hogy sok módon hasonlítanak a dinárral kapcsolatos megbeszélésekre. Igen, értjük, hogy teljesen eltérő szereplők és alapelvek, de valójában ugyanazon történés részei és darabjai.
Tehát ezek az alapelvek és ezek a protokollok megbeszélés alatt állnak, de még nem kivitelezték őket.
SB: Köszönjük, Uram! Lássunk neki most a Felemelkedés témakörének, mely a mai interjúnk témája. Az első kérdést, amit fel szerettem volna tenni már korábban megkérdeztünk, de a kérdés megmaradt a fénymunkás közösségeken belül. És szeretnék valóban egy tiszta és egyértelmű választ kapni rá. Ez a következő: fel fogunk emelkedni bolygóként és minden rajta élőként az ötödik dimenzióba 2012. december 21-én vagy nem? Valami más fog esetleg történni?
AAM: Igen, egy nagyon tiszta, egyértelmű választ szeretnél, ugye?
SB: Igen, azt szeretnék!
AAM: De mint tudod, hogy nagyon tétovázó voltam nem csupán ezen a fórumon, hanem más fórumokon is azzal kapcsolatban, hogy válaszoljak-e erre a kérdésre. Engedjétek meg nekem, hogy ilyen módon tegyem ezt meg! És nem el akarom kerülni a kérdésedet, hanem ez az elmétek számára nem olyan egyértelműen határozható meg, mint ahogyan te előadod!
Sokan már felemelkedtek és az a zsilip, az az átjáró már nyitva van. És nagyon-nagyon-nagyon sokan előnyét élvezik. Százezrek élvezték az előnyét.
Amit ti tesztek, és ahol sokak - főként a fénymunkás és fényhordozó közösségbe tartozók - megrekedtek az a 2012. december 21-i esemény. Viszont a Felemelkedés és Gaia Felemelkedése a rajta lévőkkel együtt nem egyszerűen egy egyetlen, egy-napos, egy-pillanatos, egy perces esemény!
Ez egy teljesítményértékelés? Ez egy összehangolódási időpont mind kozmikusan, energetikailag és az Isteni Terv tekintetében is, ahol összegyűlnek a dolgok? Ahol a lélek, a lény, a forma, az anyag, a molekulák, az esszencia, az Anya/Atya Egy, az emberek, az elemek és a bolygó összegyűlik annak érdekében, hogy egy valóságból egy másikba mozduljon el? A válasz: igen!
De – és muszáj hozzátennem ezt a szót, még ha sokan nem is szeretitek hallani ezt és természetesen én sem szeretem, nem élvezem ennek használatát – ti úgy gondoltok erre, mint egy hirtelen, mindenkit érintő csettintés. Amint már mondtuk, mindenkit szeretettel látunk, mindenki benne foglaltatik a tervben; Gaia nem gátolt meg egy birodalmat sem, egy személyt sem, egy embert, hibridet, csillagmagot, Föld-tartót sem; de nem mindenki áll készen az óraállításra abban az időben.
Nos, megvan a lehetőség másoknak, hogy egy lassúbb utat válasszanak, hogy belekezdjenek egy folyamatba, mely sokkal inkább a saját napirendjükhöz van hangolva, és amit valóságként tekintenek? A kérdés nyitva áll a megbeszélésre és a válasz: igen!
SB: Nos, engedd meg Uram, hogy másik irányból közelítsem meg! Úgy képzelem, hogy ha az emberek 22-én felkelnek, és azt látják, hogy a Föld még mindig a harmadik dimenzióban van, akkor egy szörnyű kiabálás lesz, sok-sok kérdést fognak feltenni, nos, megtörtént vagy nem? Tehát a Föld itt lesz a harmadik dimenzióban december 21. után?
AAM: Engedjétek meg, hogy ezt mondjam: A Föld már nem igazán a 3D-ban van lehorgonyozva. És így itt lesz a 3D-ban rögzülve 2012. december 21. után? A válasz: nem! Határozottan és teljesen az ötödik dimenzió központjában lesz rögzülve. Súrolni fogja könnyedén a negyediket, nem a harmadikat? Gyengéden súrolja majd a hetediket? A válasz: igen! A bolygó rögzülése abban az időben az ötödik dimenzióban lesz.
SB: Ha a Földön lennék december 22-én és ezt kérdezném –
AAM: Melyik „te” lesz itt!?
SB: [nevetés] Igen, természetesen! De látnám a harmadik dimenziót? Lesz bármi, ami látható Gaia harmadik dimenzióján majd december 22-én?
AAM: Ez egy nagyon fontos téma! És izgatott vagyok és fel vagyok villanyozódva amiatt - hogy te és mindenki, aki hallgat minket vagy később hallgatja meg, - hogy készen álltok arra, hogy ezt a megbeszélést halljátok! Nos, nagyon világos akarok lenni! Ezért engedjétek meg, hogy segítsek!
Mit érzékeltek? És válaszolni fogok a saját kérdésemre! Mit érzékeltek harmadik dimenzióként? Melyik valóság megalkotását és megtapasztalását választjátok? Ha Gaia-na és a szeretetetek központjában vagytok lehorgonyozva, akkor a válasz: nem, nem fogjátok megtapasztalni vagy elérni azt, amire úgy utalunk, hogy a régi harmadik dimenzió, mely a hiány, a korlátok, a gyűlölködés, a mohóság, az ellenőrzés dimenziója – tudjátok, hogy a lista végtelen!
Lesz fizikai tapasztalatotok? Igen, mivel ez az egyik egyedülálló jellemzője ennek a bizonyos Felemelkedési folyamatnak. Ez mind időn, mind téren át egyedülálló, de ugyanakkor mind időben, mind térben meghatározott fizikai megtapasztalás. A színek tündöklőbbek lesznek? Igen! Többet fogtok látni? Igen. Mást fogtok megtapasztalni az érzéseitekben és a külső világotokat, Gaia-t és a közösségetek megtapasztalását tekintve? Igen!
Most engedjétek meg, hogy egy fenntartással éljek! Ha elhatároztátok, hogy még igényetek van – [egy 3D megtapasztalásra] a saját lelki utazásotokat tekintve – egy nagyon rövid időre, akkor lesz egy nyitva álló ablak – és ez egy része volt a munkánknak – arra, hogy ha úgy döntötök, hogy még részleges megtapasztalásra van szükségetek – és itt valóban csak részlegesre gondolok! – arról, amit ti harmadik dimenzióként értelmeztek, akkor megtehetitek. De a valóság nem lesz ott. Egy hologramot fogtok megtapasztalni!
Nos, most az emberiség azon részéről beszélek – nem azokról, akik teljes mértékben visszautasítják a menetelt és ezért az újraelosztást választották – akik készen állnak elmenni, szeretetet hordoznak, de még ragaszkodnak néhány téves hitrendszerhez. Nos, nem úgy értem a téves, alacsonyabb rezgésekhez tartozó hitrendszereket, mint az irányítás, a kapzsiság, a halál, a pusztulás és a kétség.
Nos, lesznek olyanok, akik közbenső helyzetben találják majd magukat. De azok többsége miatt, akik igent mondtak, egy, az ötödik dimenzióba történő nagyon gyors átmenetben fogjátok találni magatokat. És néhányan talán még ennél is magasabban [magasabb dimenzióban – a ford.megj.].
Nos, elmondtam, hogy ez egy folyamat és nem csupán egy csettintés. És amikor ezt mondjuk, mit értünk isteni felfogáson? Hiszen amikor azt mondjuk, hogy csettintés, azt értjük alatta, hogy teljes mértékben pillanatnyi. Tehát például van sok-sok-sok ember a bolygótokon, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy egy ilyenfajta elmozdulás történik. Nem próbálunk meg és nem is szeretnénk megpróbálni egy olyan helyzetet létrehozni, ahol az emberek felkelnek és úgy érzik, hogy elmebetegek. Tehát miattuk lesz egy átmenet, egy lappangási idő-féle, ami alatt rá tudják magukat hangolni az új valóságra.
Nos, nagyjából nem azokról az emberekről van szó, akik hallgatják ezt a műsort ma éjjel. Bár vannak közöttük is még olyanok, akik ragaszkodnak – és ideértjük a fényhordó, szeretethordó közösséget is, akik még ragaszkodnak - bizonyos félelemhez, haragoz vagy tartózkodáshoz.
El kell engednetek ezt, barátaim! Ez az utolsó nyomás! Elárasztottunk benneteket energiával, de nem tudjuk teljes mértékben megtenni ezt nektek. Ez egy összekapcsolt történés. Ez a kreatív partnerség.
Amikor azt mondtátok például, hogy ha december 22-én felébredtek és úgy tűnik majd, hogy ugyanazon a régi helyen lesztek, akkor mérgesek lesztek – akkor ti mérgesek LESZTEK, mert ragaszkodtok a haraghoz. Nincs helye ennek! Nem létezhet a szívetekben, a lényetekben, az esszenciátokban és nem létezhet a levegőben, amit belélegeztek és az Új Gaia, az Új Föld rezgésében sem létezhet!
Tehát ha ragaszkodtok ehhez, ha ott ültök összefont karral és azt mondjátok „Ha nem történik meg, akkor dühös leszek!” akkor könyörgöm, engedjétek el a dühöt! Engedjétek el a félelmet! Engedjétek el a tartózkodást! Ez egy társ-teremtés veletek! Ez az egyetlen ok, amiért erre a Földre jöttetek ebben az időben!
Sok csodálatos, felemelő, gyönyörű dolgot tettetek? Igen! De az ok, amiért idejöttetek nem az volt csupán, hogy tanúi legyetek, hanem hogy a részesei legyetek ennek a Felemelkedésnek! Tehát ha van bármilyen maradék, itt az idő feladni! Égessétek el! Adjátok oda St. Germain-nek! Adjátok ide nekem! Adjátok oda az Istenanyának! [mindegy!] de engedjétek el!
Nos, tudom, hogy amit mondtam, még több kérdést váltott ki, ezért kérlek benneteket drága szíveim, hogy folytassátok!
SB: Biztos vagyok benne, hogy látod Uram, hogy ezt a többi kérdést felírtam a papíromra!
Nos, visszatérve 2009-be, azt mondtad Ronna Herman-on keresztül, hogy:
„Nos, a negatív rezgésmintáink 51%-át meg kell tisztítanunk és az Energetikai Aláírásunkat hozzá kell hangolnunk az ötödik dimenzió alsó-szintű rezgéseinek legalább egy részéhez annak érdekében, hogy megkapjuk a Teremtő Fényének Törhetetlen Részecskéit, melyek nélkülözhetetlen részét képezik a Metatronikus Teljes Spektrumú Fénynek.” (1)
AAM: Nagy utat tettünk meg azóta! És most valóban a ti hallgatóságotoknak beszélek - és az enyémnek – a mi pompás platformunk hatalmas munkát végzett. Tehát nem fogom azt mondani nektek, hogy a homokban az 51:49-es eredmény van!
Szükséges annyi magas rezgésű fényt hordoznotok, amennyit csak tudtok? A válasz: igen! És engedjétek meg, hogy elmagyarázzam, miért!
Ez nem csupán értetek van! Ez egy közösségi történés! Nem csupán egy közösségi történés, az Istenanya Tervének kibontása – erről jut eszembe, ez nem lesz megállítva – de ez partneri viszonyban van a birodalmakkal, Gaia-val, a csillagtestvéreitekkel és mindannyiótokkal!
Tehát amint az Isten fénynek, a Teremtő esszenciájának magasabb és magasabb hányadosaival egyesültök, akkor ezt azokért is teszitek majd, akik mellettetek állnak, ülnek vagy járnak, mivel a mezőtök átjárja és segíti őket is.
Tehát ez vírusos – a szó szoros értelmében. És ezért kérem azt, hogy engedjetek el mindent, ami nem a magasabb rezgésből való. Nos, mondtam már nektek mind személyesen, mind ezen a fórumon is, hogy a Felemelkedéshez a szeretet jelenti az útlevelet. És ez az én szeretete (2), ez önmagatok szeretete, megbecsülése és elismerése és ebből kifolyólag a közösségeteké, az emberiségé, a bolygóé, a birodalmaké és az univerzumé.
De a kiindulópont ti vagytok! Nos, óriási mértékben átjárt benneteket a létező legmagasabb szintű fény; a létező legmagasabb rezgés és frekvencia. Nos, sokan úgy éreztétek, mintha egy elektromos székben lennétek és erre a frekvenciára néhányan úgy válaszoltatok, hogy egyszerűen fáradtak voltatok és nem tudtátok a szemeteket nyitva tartani. Nem lényeg. Megkaptátok az energiát!
A szeretet a kulcs. Nem fogjuk mondani, hogy: „Csupán 48%-on vagytok, ezért nem tudtok jönni!” Ez nem szeretetből lenne! De amit tenni fogunk ezzel a nyitott átjáróval, ezzel a nyitott ajtóréssel az az, hogy veletek fogunk dolgozni, így az illúzió elillan és teljes mértékben az ötödikben horgonyzódtok le harmóniában Gaia-val és mindennel, ami rajta van.
Vannak idők – és ez a csatornázás drága Ronna Hermannal ilyen idő volt – amikor azért kapjátok ezeket az instrukciókat, hogy segítsenek megérteni és katapultálni benneteket abban, hogy azt tegyétek, ami szükségszerű – mint ahogy ma azt kérem tőletek, hogy engedjetek el minden kétséget és frusztrációt! Nem tudjátok, hogy teljes tudatában vagyunk a frusztrációtoknak? És sok esetben ezt nem csupán megértjük, hanem kölcsönös is!
Nem, nem ugyanazon a módon tapasztaljuk meg a frusztrációt, mint ti, de természetesen értjük azt. És természetesen nekünk is vannak, hmmm, időszakok, amikor idegesek vagyunk az előremozdulás miatt és ahol az emberi közösség azt monda, „Nem, nem vagyunk még teljesen készen!”
De ez volt az egész célja; ez volt 25 év és még néhány eon-nyi értelme a fénymunkás, fényhordozó, szeretethordozó, úttaláló, útmutató és oszlop-közösség felkészülésének.
Ti vagytok a felkészülés! Nincs szükségetek arra, hogy elmenjetek megkeresni az isteni kreatív szikrát! Ez már bennetek van! Ez része és darabja annak, akik vagytok és ez pompás, ragyogó, csodálatos és mélyre ható! Tehát amit mi kérünk, amit képviselünk ezen a ponton – mivel már nagyon közel vagyunk ahhoz a helyhez – hogy kérünk, vegyétek tudomásul! Öleljétek meg! Mélyítsétek el! Terjesszétek ki! És aztán osszátok meg!
SB: Köszönjük, Uram! Kikerekíthetjük ezt a megbeszélést azzal, hogy rápillantunk azokra az emberekre, akik úgy döntenek, hogy nem emelkednek fel, mivel ők szülők, akik a gyermekeikkel akarnak maradni – és tudom, hogy korábban már beszéltél erről – de aztán vannak orvosok is Afrikában, akik leprás esetekkel foglalkoznak vagy AIDS-áldozataival vagy te mit…?
El tudnád nekünk nagyon világosan mondani, hogy ha ők úgy döntenek, hogy nem emelkednek fel, akkor mi lesz a jövőjük? Mikor fognak felemelkedni? Hogyan fognak felemelkedni? Hol lesznek ők december 22. után, ha úgy döntenek, hogy a pácienseikkel vagy gyermekeikkel maradnak?
AAM: Először is, a gyermekek – és a gyerekek kifejezésre most kor szerinti bölcsesség alapján gondolunk – egyszerűen nem vitapontok.
SB: Igen, egyetértek!
AAM: A gyermekeknek már megvan a kibontott szárnyuk és készen állnak az indulásra. Tehát szülőként ne gondoljátok, hogy aggódnotok kell a gyermekeitek miatt vagy az állataitokért vagy a háziállataitokért! Mivel ők tisztán öltöttek testet. Nem lényeg, ha ők a legérdesebb tinédzserek is, akik a leghormonálisabb időszakaikon mennek keresztül! Ők készen állnak az elmenetelre! Nem lényeg, ha drogoznak, ha kiélik a szenvedélyüket, ha ingerlékenyek és tiszteletlenek! Készen állnak az indulásra!
Nos, a kérdés a felnőtt gyermekeken van, akik szeretnének a szüleikkel maradni, akik talán nem készek a folytatásra. Még nálatok a szeretet-jegy! Még nálatok a szeretet-útlevél! Tehát ne gondoljátok, hogy kizár benneteket az folytatásból!
Az egyetlen ok, hogy valaki úgy dönt, hogy marad – és nem az egóval és a sötétséggel szembeni egyszerű dologról beszélek, mivel ebben a pillanatban nem erről van szó – az a félelem! Az egyetlen ok, ha úgy döntött valaki, hogy marad az a félelem! És ez vonatkozik az Afrikában leprásokat vagy AIDS-es betegeket kezelő orvosra, vonatkozik a felnőtt gyermekre, aki gondját viseli a szüleinek vagy a beteges hitvesének vagy a mentálisan sérült testvérének!
Engedjétek meg, hogy elmagyarázzam! A félelem alatta áll a szeretetnek. Nem azt sugallom, hogy nem törődtök mélyen, de amit nem értetek szeretett barátaim az az, hogy a leprás meggyógyul, az AIDS-es beteg meggyógyul, a szülők, akik effajta szeretetet kaptak tőletek, szívesen veletek tartanak!
Tehát nem szükséges meghátrálni és mártír módon azt mondani – és akiknek ilyen érzése van, sok-sok alkalommal mártírkodtak már – és azt mondani: „Szívesen megteszem újra!” És Mihály arkangyalként a Mennyei Társasággal együtt és az Istenanya áldásával azt mondom nektek, hogy nincs szükség arra, hogy hátra maradjatok!
Elmehettek? Lehet egy átmeneti időszak a szüleitek számára arra, hogy hozzászokjanak és a pácienseitek számára, hogy regenerálódjanak? Igen! De nem szükséges hátra maradnotok a régi harmadik dimenzióban, ami a halál, a betegség, a pusztulás! Nincs erre szükség!
A ti vágyatok az, hogy gyógyítsatok, hogy gondoskodjatok, hogy neveljetek – mindezek isteni tulajdonságok, melyeket gyakoroltatok és magatokkal hoztok. Tehát csak menjetek mélyebbre a szívetek motivációinak megértésében, ítélkezés nélkül és engedjétek növekedni a szeretetet!
Ez bizalmat igényel? Teljes mértékben! Nem csupán az Egyben való bizalmat, nem csupán a Tervben való bizalmat, hanem a megszentelt énetekben való bizalmat is? Igen, így van!
De engedjétek meg, hogy azt is mondjuk: bízunk abban, hogy meg tudjátok csinálni! Kinyilvánítottátok ezt! Tehát menjünk együtt előre!
SB: Ami érdekes a válaszoddal kapcsolatban az, hogy nem gondolom, hogy ennél jobban is megfogalmazhattam volna a kérdésemet, de válaszoltál arra a kérdésre, ami a kérdésem alatt áll. Nos, köszönet ezért!
Most, előhoztad azt a kérdést, hogy a leprás meggyógyul; az AIDS-es beteg meggyógyul. Van például egy cukorbeteg barátom, aki jelenleg nem látja, hogy meggyógyulna. És ő talán még gyógyulás alatt áll, de nincs tudatában.
Mikor történik meg ez a gyógyítás? Csupán a Felemelkedéskor vagy a Felemelkedés előtt? Mikor?
AAM: Sokan már most gyógyuláson mennek át. Sokan vannak, akik már a regeneráció folyamatában vannak. És akkor ott vannak azok, akik lassabbak. És ezt nem kritikával mondjuk, de ők lassabban gyógyulnak.
És ennek van egy oka is. Néhányan félősek és tartózkodóak. Például használjuk a cukorbetegség példáját! A cukorbetegség az epekedés, a vágy az élet édessége iránt. És a közösségetek óriási részénél hiányzik ez!
Tehát egy személy, aki nem tapasztalja meg a cukorbetegség gyógyítását az azért van, mert még azt az energiát magánál tartja a közösség számára, elismeri, hogy azok az emberek - akár van cukorbetegségük, akár nincs – nem tapasztalják meg az élet édességét.
De az is lehet, hogy félnek elengedni a betegségüket. Nem tudatosan! Természetesen nem egy egóbeli álláspontból. De tudat nélkül vagy tudat alatt úgy érzik, hogy nem kóstolták még meg az élet édességét. Ezért nem engedik el a betegséget. Ez – a harmadik valóságbeli dimenziótokban – valóban egy tyúk-tojás kérdés!
SB: Uram! Három további kérdés! Az első az, hogy magyarázz el kérlek nekünk valamit, amit Susan S.-nek mondtál valamivel korábban, még 2012-ben. Azt mondtad, hogy:
„Más későbbi dátumok szintén lehetőséget hordoznak a felemelkedésre, de még később. Most jelenleg, még hihetetlen lenne, ha azt mondanám nektek: ’Ó, apropó! Életben maradtok, és 2030-ban újra ugrotok egyet!’ Azt gondolnátok, hogy nevetségesen beszéltem! Tehát ezt is megrendezzük!”
Úgy képzelem, hogy későbbi Felemelkedésekről beszélsz, a hatodik vagy hetedik dimenziókba. Tisztáznád, kérlek számunkra ezt az állítást?
AAM: Van egy nagyon sokak által kedvelt dal a bolygótokon, mely címe „Épp csak elkezdted”. Amikor az ötödik dimenzióhoz rögzültök, akkor az a sóvárgás, hogy tovább menjetek, nőni fog. (3). Lesznek további lehetőségek a tovább-emelkedéshez. Nem beszéltünk még erről alaposan. Igen, ez a csatorna hajlamos rá, de nem ebben a műsorban. Nem teszem meg, mivel mi most ezen az átjárón szeretnénk benneteket átjuttatni. De vannak az Isteni Tervben további felemelkedések betervezve? A válasz: igen!
Jelenleg ez elképzelhetetlen számotokra? Igen, mivel a ti vonatkoztatási pontotok – még azok számára is, akik dimenziókat „lovagolnak meg” – és apropó, büszke vagyok rátok és nagyon-nagyon jól csináljátok – de elképzelhetetlen számotokra jelenleg, hogy aztán még tovább emelkedünk majd, mivel a vonatkoztatási pontotok a régi harmadik dimenzió. És még a fejlett harmadik dimenzió is, mely fizikálisan X tér, a téves hálózatok és paradigmák nélkül.
SB: Két másik kérdés. Sok ember van – amikor ők például azt hallják, hogy Inelia Benz az ötödik dimenzióban december 21. után konferenciát tart, vagy hogy valaki azt mondja „Hé, gyűljünk össze és csináljunk egy konferenciát december 21. után!”, ők ezt egy olyan utalással mondják, hogy nem fogunk felemelkedni vagy ők kíváncsiak arra, hogy miről kell majd beszélnünk az ötödikben?
Ők helyesen állítják azt, hogy nem lesznek konferenciáink az ötödikben? De ha lesznek konferenciáink az ötödikben és ehhez hasonló dolgok, akkor azok milyen célt fognak szolgálni?
AAM: Engedjétek meg, hogy magunkról beszéljek nektek! Arról, amire ti úgy utaltok, hogy a Szeretet Tanácsa vagy a Mennyei Királyság, mint inter-galaktikus tanácsok. Engedjétek meg, hogy megosszam veletek ezt! A mi kedvenc dolgunk az összegyűlés és sosincs semmi dolog, amit ne beszélnénk meg. Verbális nyelven beszélünk, mint ez? Nem, nem szükségszerűen! Telepatikusan, energetikusan. De teljes univerzumok végtelen teremtése megy végbe azalatt, amire ti minden egyes percként vagy minden egyes másodpercként gondoltok. Millió dolgot lehet megbeszélni!
Nem úgy érkeztek az ötödikbe vagy bárhova máshova, hogy minden érintetlen és már meg van teremtve. Ez kudarcra ítélné a célt! Tehát nem egyszerűen jöttök és nem egyszerűen egy felhőn úsztok és örömködtök majd!
Drága barátok! Ti a munka szót használjátok, mi a teremtés szót, az összpontosított cselekvést. Sok dologról kell beszélni és sok mindent kell megtenni. Teremtetek és társ-teremtetek velünk, a csillagtestvéreitekkel, Gaia-val, az Új Földdel. Fényvárosokat hoztok létre, a társadalom, a kormányzás, a kultúra, a gyógyítás, az építészet, az energia új felfogását rögzítitek.
Megismeritek, hogy egy galaktikus család tagjai vagytok!
Vannak dolgok, amikről beszélni kell? Azt szeretném sugallni, hogy állandóan össze szeretnétek gyűlni! És nem szükséges, hogy formális gyűlések legyenek, bár sokak számára az elrendeződés – gondoljatok azokra a millió-millió és millió emberre, akik sosem gondoltak erre. Ők majd sebességben fel akarnak zárkózni. Nem azért, mert nincs ott az energiájuk, nem azért, mert a tudás nincs ott, hanem azért, mert a közösség más módon lesz felépítve.
Az emberek, az emberi lények, a hibridek e ritka faja olyan módon fog beszélni egymással, mely még sosem merült fel eonok óta a bolygón. Tehát igen, természetesen lesznek gyűlések. Lesznek gyűlések a fényvárosokban és a szomszédságaikban. Lesznek gyűlések érdeklődési körök és projektek szerint – és sok projekt lesz majd. És ne feledjétek el, hogy a teremtés körpálya ciklusát írjátok le. És mint olyan, ez mit jelent? Hogy teremteni fogtok!
A megbeszélés és tervezés emberi szeretete nem fog megszűnni. Ha valami, akkor ez ki fog terjedni, mivel az együttműködés többé nem konfliktusban, nem egóban fog végződni! Nagyobb teremtésben fejeződik be! Tehát természetesen lesznek gyűlések!
SB: Uram! Grahm-nek és nekem volt egy megbeszélésünk a minap, mely egyre csak inspiráló minőségben növekedett és mi csak növekedünk és növekedünk egyre jobban a beszélgetésben. Tehát tudom, miről beszélsz! [nevetés]
Most, azt mondtad, hogy legyőzi a célt! Milyen célra utalsz, Uram?
AAM: A társ-teremtés célját! Legyőzi azt a célt, hogy sose gyűljetek össze közösségként sok fórumon és sok formában. Le fogja a közösség célját, az összefüggés, az egység, az egységes tudatosság célját győzni az, ha valaki az új, fejlett otthonában marad és sosem beszél más lélekkel.
SB: Rendben! Nos, ez nagyon tiszta! Az utolsó kérésem az, hogy elmagyaráznád kérlek nekünk, mit kell észben tartanunk vagy mit kell tennünk ahhoz, hogy gyengéd és könnyed módon emelkedjünk fel?
AAM: Legelőször is és igen, Linda [Dillon] könyvére utalok [A nagy felébredés] és az ő nyolc egyszerű lépésére, amelyről beszéltünk nektek! De legelőször is kérlek, csatlakozzatok Gaia szívéhez, így tudtok erősen gyökeret verni a bolygón, amint egészen szó szerint az új valóságba mozdul el. Ez alapvető!
A második az, hogy szeretet és béke legyen bennetek! Én különösen kedvelem a kék lángot, de ez szintén a ti hármas lángotok, a bíborvörös láng, az ibolya láng a lényetekben. Használjátok ezt nagy tisztánlátással! Tartsátok meg a szeretetet! Legyetek őszinték magatokhoz annyira, amennyire még sosem voltatok korábban! Menjetek mélyebbre!
Ha van valami visszamaradt félelem, kétség, akkor sincs gond. Át is adhatjátok nekem! Örömmel elfogadom! És ha nem én vagyok a legjobb barátotok, akkor adjátok a vezetőiteknek! Adjátok az Istenanyának! Adjátok Gaia-nak! De adjátok át! Engedjétek meg, hogy segítsünk nektek ebben!
Aztán tegyétek lehetővé a kiterjesztett mezőtöknek, a szíveteknek, hogy elérjen, hogy kiterjedjen, hogy megérintsen másokat! Ez pillanatnyilag az egyik legfontosabb történés, alkotás, amit tőletek kérünk! Tehát rögzítsetek, engedjétek el, terjesszétek ki, szeressétek magatokat és álljatok készen!
Ez a kezdet, nem a vég!
Nos, várjuk nagyon, mit fogtok létrehozni! Engedjétek meg magatoknak, hogy álmodjatok! Engedjétek meg magatoknak, hogy arra gondoljatok, amit mindig is meg akartatok vizsgálni – nem érzelmi kényszer vagy a pénzügyi megszorítások vagy családi illetve társadalmi kényszer tekintetében!
Gondolkodjatok azon, mi az álmotok! Az, hogy a galaktikusokkal dolgozzatok? Az, hogy a gyermekekkel dolgozzatok? Az, hogy segítsetek a leprások egészségbe történő átmenetükben? Az, hogy fényvárosokat állítsatok fel? Az, hogy csatornák legyetek?
Vizsgáljátok meg, mit akartok és kezdjétek a művetek képét a szemetek előtt tartani! Nincs szükség arra, hogy várjatok! Ez az, amit mondtunk nektek, amire hívtunk benneteket, amit kértünk tőletek! Gyertek és engedjétek kibontani a szárnyaitokat! Készen álltok, szeretett barátaim! Menjetek békével! Búcsúzom!
SB: Köszönjük, Uram! Ez egy termékeny megbeszélés volt! Nagyon szépen köszönjük! Búcsúzunk!
AAM: Búcsúzom!
Lábjegyzet
(1)                       Mihály arkangyal 2009. szeptember 27. Ronna Herman-on keresztül http://www.ronnastar.com/latest.html
(2)                       Mihály arkangyal itt nem az egoista önszeretetre utal, hanem önmagunk tiszta szeretetére, amit azelőtt fontos megvalósítanunk, mielőtt másokat tudunk szeretni;
(3)                       Ez az, amit más cikkekben én a „felszabadulás utáni vágyakozás”-nak neveztem. Ez egy felfoghatatlan, állandó sóvárgás Isten után, mely úgy lett belénk helyezve, mint egy otthoni fényjel. Ez csupán Isten felfogásának végső megtapasztalásakor és az Istenben való egyesüléskor elégíthető ki.


(4)
implementáció
Jelentés: Egy algoritmus, architektúra, szabvány, modell, specifikáció vagy egyéb terv konkrét megvalósítása.(DK)
Folytatás a 2. részben!
Csatornázta: Linda Dillon
Magyar nyelvű fordítás: Vénusz

kristalyhang | 2012-11-27 - 12:16 | Címkék: Steve Beckow | Kategóriák: 1 óra 1 angyallal, AA | URL: http://wp.me/p2FH9O-fa

 *

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése