2013. március 15., péntek

Mi a szeretetet választjuk - Szíriuszi Fénytestvérek 03.10.

 "Ha ti is látnátok lelketek Fényét – akkor azon nyomban felébrednétek".

by kristalyhang
Szíriuszi Fénytestvérek / 2013. március 10.
Shoguna Amona közvetítése

sirMi a szeretetet választjuk

Szeretett Nővéreink és Fivéreink!
Létünk Egységének Fényében és szeretetében üdvözlünk benneteket. Mi a Szíriuszi Nagy Kék Páholy Fénytestvérei vagyunk. Üzenetünk minden szavával, a Mindenséget átható Egység és Szeretet frekvenciáját fejezzük ki. Mi már a szeretetben és az Egységben létezünk [lehorgonyozódtunk], úgy is mondhatnánk, olyanok vagyunk mint egy adótorony, mely a tiszta szeretet rezgését továbbítja, annak tudatában, hogy a vonzás törvénye alapján létezésünkbe szeretetet és örömet hoz magával. Ez az élő energiacsere – a kapocs Istenhez – magához a Forráshoz, mely tudatossá tette számunkra tökéletes Isteni Lényünket.
Isten - a Forrás – minden pillanatban szeretettel ajándékoz meg mindenkit és mi képesek vagyunk ezt a szeretetet lényükbe beáramoltatni – éppen úgy, ahogyan azt akkor képesek vagyunk befogadni. Isten szeretete mindenütt jelen van – rajtatok múlik, hogy felismeritek-e. Mi látjuk valódi lényetek, kedves Földi testvéreink, látunk benneteket, mint tökéletes Isteni Fények. Ha ti is látnátok lelketek Fényét – akkor azon nyomban felébrednétek. Az elszigeteltség játéka – amit ti választottatok, hogy a Föld felszínén játsszátok – elválasztott benneteket a lélekrészeitektől – mondjuk úgy, a tudatosan észlelt lélek-énetektől. Ez csakis a tudatlanságotok által válhatott lehetségessé, és csak így jöhetett létre az árnyék – amit ti sötétségnek vagy illúziónak neveztek – melynek hatása megfélemlített benneteket.
Természetesen valójában nem lehetséges – az Isteni magról – az Isteni eredetről leválni. Ez csupán a ti választásotokon múlik, hogy megengeditek-e [elfelejtitek-e] vagy sem. Így merültetek alá a feledés birodalmába – és így kezdtetek magatokra, mint elszigetelt lényekre tekinteni.
De nyugodjatok meg, mindez csupán a ti képzelőerőtök, teremtő erőtök által jött létre. Ti teremtő lények vagytok a kezdetektől fogva és azért vagytok itt, hogy most emlékezzetek erre. Azért vagytok itt, hogy a bennetek rejlő Egység érzésébe új életet leheljetek. Fel kell ismernetek, hogy nem létezik az elszigetelődés – hogy a Fény és a sötétség egymás feltételei. Minden Egy – a Mindenség maga az Isteni tudat és mi választhatunk – bármikor. A választás szabadsága és a döntés meghozatala mindig adott – minden pillanatban. Mi a szeretetet választjuk. Igen – mi a szeretet és az öröm mellett döntünk – itt és most – a felébredettek és a boldog galaktikus emberekkel való közös látomást [víziót] választjuk.
És így szeretnénk Nektek megköszönni – szeretett nővéreink és fivéreink a fényben – a bátorságotokat és tetterőtöket, hogy hídként szolgáltok a Fény számára. Egy család vagyunk – mi Egyek vagyunk a szeretetben és a szeretet által. Mi vagyunk a Szíriuszi Fénytestvérek.
Szeretettel, örömmel és elkötelezve………….Shogun Amona
Csatornázta: Shogun Amona
Magyar nyelvű fordítás: Scarlett

kristalyhang | 2013-03-15 - 13:53 | Címkék: Shogun Amona | Kategóriák: Sirius | URL: http://wp.me/p2FH9O-np

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése