2013. február 18., hétfő

A feltétel nélküli szeretet ajándéka - Arktúrusziak- január

by kristalyhang
ARKTÚRUSZIAK / 2013. január
Suzanne Lie közvetítése
ÉLET A MULTIVALÓSÁGOKBAN
4. RÉSZ
A feltétel nélküli szeretet ajándéka
UnconditionalLove copy4
MYTRE BESZÉL: A következő napon, amikor Mytria és én a holo-fedélzetre érkeztünk, a tegnapihoz hasonló jelenetet találtunk. Az Arktúruszi egy további üzenetet továbbított a Felemelkedőknek, akik a Földön valamivel az emberiség alaprezgésszintje felett tartózkodtak. Ezért csak azok fogadhatják ezt az, akik kiterjesztették tudatukat a magasabb negyedik és ötödik dimenzióba. Így csak azok kapják meg az információt, akik készen állnak, hogy más szemszögből tekintsenek a világra. 
Mytria és én tanultunk a példán keresztül, miszerint az Arktúruszinak az volt a szándéka, hogy az életben egy másik közvetítésre menjen velünk az életben. Semmi esetre sem vonjuk kétségbe az Arktúruszi tanítási módszereit. Valójában úgy találtuk, hogy a példákon keresztüli tanulás, minket is felbátorított arra, hogy magunk próbáljuk ki, ami nagyon hatásos volt. Meglehetősen biztosak voltunk abban, hogy mi is hasonlóképpen oktatjuk majd a Felemelkedőket. Ezért feszülten figyeltük a következő közvetítést az Anyahajóról. Amint a címen gondolkodtam: „Közvetítés az Anyahajról”, valóban éreztem az Arktúruszi dicséretét a cím megfelelő választásáért. Mytria is érezte az Arktúruszi nem-verbális reakcióját és gratulált nekem a szemeivel. Miközben az Arktúruszi tovább beszélt a telepátia útján, leültünk, hogy a teljes üzenetet meghallgassuk.
AZ ARKTÚRUSZI BESZÉL: Kedves Felemelkedők, egyesek álmukban fogják megkapni üzeneteinket, meditáció során vagy egy kreatív foglalkozás alkalmával és lesznek, akik tudatosan fogadják közvetítésünket. De mindannyian egy ÉRZÉSKÉNT fogjátok érzékelni az üzenetünket. Ez az „érzés” hasonló a telefonotok csörgéséhez vagy a számítógépetek bekapcsolásához, mely közli veletek, hogy üzenetetek érkezett, mely meghallgatásra vár.
Ahelyett hogy felvennétek a telefont, vagy megnyitnátok az e-mail-eteket, ezt a közvetítést (1) a magasztos szívetekbe mentitek el és (2) egy meditatív állapotba mentek, hogy megemeljétek tudatszinteteket, ahol a Fénynyelvünket töltitek le és átformázzátok az aktuális 3D-nyelvre és/vagy kreatív kifejezésbe.
Sok kérdést kaptunk azzal kapcsolatban, mi fog történni következő lépésként. A kérdésetek megválaszolásában azt javasoljuk, hogy engedjétek el a stresszt és ne aggódjatok az miatt, amit mások tehetnének. Sok ember van még, akik a harmadik dimenziós életben az új Föld kezdeményezőivel kapcsolatban állnak. Végül ezek az emberek felébrednek vagy egy másik holografikus világba lépnek át.
Ti Kedveseink vagytok a magasabb szintű tudat valóságának előfutárai. Csupán egy előfeltétele van, hogy beléphessetek ebbe a valóságba: terjesszétek ki tudatototokat és vegyétek fel a magasabb rezgésszintet. Az illúzió, hogy egy földi anyagból való sűrű lény vagytok egy következtetés, de akik tudatszintüket magasabb negyedik-/ötödik dimenziós rezgésekre emelte, tudatában van ennek a ténynek. 
TI, Felemelkedőink tudjátok, hogy NEM vagytok azonosak a földi testetekkel és annak is tudatában vagytok, hogy ti hordozzátok a földi testeteket. Ezen kívül azt is észreveszitek, hogy ez a szeretett földi héj, túl szűkké és korlátozóvá vált. Szerencsére, hasonlóan a remeterákhoz, egy új otthont kerestek a többdimenziós tudatotoknak. A remeterákkal ellentétben, aki másoktól cseni el az új otthonát, ti rendelkeztek azzal a képességgel, hogy létrehozzátok a saját új testeteket.
Ez a teremető folyamat az Új Föld teremtésével kéz a kézben jár. Azonban az Új Föld vagy akár a saját új testetek „teremtése”, nem a megfelelő szó. Azt kell megteremtenetek, ami már létezik. Azonban észleléseteket egy olyan frekvenciatartományba kell kiterjesztenetek, ahol az új testetek és az új Föld örökre léteznek.
Mivel már mindig is egy többdimenziós lény voltatok, ezért LÉNYETEK már sok kifejezési formájával rendelkeztek, számtalan valóságban. Valóban többdimenziós lények vagytok, akik egyidőben több valóságban élnek. Ezen valóságok jelen van LÉNYETEK kifejeződési formája. Mikor először öltöttetek testet a harmadik dimenziós Földön, akkor korlátozódott emlékezetetek az ÖNVALÓTOKRA a félelem alapú gondolatok és érzelmek hullámai [rezgése] által. A valódi, többdimenziós ÖNVALÓTOKRA való emlékezés nélkül tudatotok a fizikai burkotokra korlátozódott, mely kiterjesztett tudatotok csekély részét tárolja. Mivel a fizikai valóság olyan konstruktív volt, az egyetlen út, amikor egy külső Istenség által helyettesítve tudtátok elképzelni LÉNYETEK magasabb kifejeződését, aki messze egy olyan helyen létezett, ahová csak a halál után léphettetek be. 
Még sok ember van, akik erre a hitre szorítkoznak, és meglehetősen dühössé válhatnak, ha megpróbáljátok gondolatrendszerükben megzavarni őket. Ezért azt ajánljuk, hogy engedjétek meg ezeknek az embereknek, hogy egy olyan tempóban ébredjenek fel, mely nem kelt bennük félelmet. Ezen kívül azt ajánljuk, hogy legyetek a Magasabb szintű Lényetek, akik vagytok és küldjétek feltétel nélküli szereteteteket, még ha el is ítélnek benneteket.
Ha kölcsönösen ítélkeztek ti is, akkor ezzel jelentősen lecsökkentitek tudatszinteteket. Ezt azért mondjuk nektek, mert ez lesz a legnagyobb kihívásotok, hogy olyanokkal foglalkoztok, akik hiteteket elítélik, mert ŐK félnek a változástól. A legjobb ezzel a kihívással szembenézni, ha belenéztek mindenki aurájába, hogy felismerjétek, késze-e az illető a tudatát egy magasabb frekvenciára eltolni, mielőtt a Felemelkedésről beszélnétek vele.
Ha azt érzitek, hogy rezgésszintjüket nem szeretnék megváltoztatni, akkor tartsátok meg magatoknak az információt. Máskülönben a kozmikus fény 97%-a aktiválja DNS-eteket, és egyre több és több ember lesz kíváncsi, miért tűntök olyan boldognak és valóban másnak. Még nem ismerik fel, hogy a rezgésszintetek már nem korlátozódik a földi testetekre, de belül megérzik, hogy van valami érdekes megosztanivalótok. 
Így, Felemelkedőink képesek lesztek több valóságban élni. Először a 3D-s Föld sokféle valóságát és az Új Föld áthelyeződését tapasztalhatjátok meg. A teljesen Felemelkedett Föld valóságát is átélhetitek és/vagy azon valóságokét, amikben egy csillaghajón vagy az otthoni világotokon tartózkodtok. Sokan álmukban rendszeresen látogatják a csillaghajóinkat a tudatos látogatás előkészületeként az Új Föld növekvő rezgésszintjének köszönhetően. 
Mi az „ Új Föld növekvő rezgésszintjéről” beszélünk, mert ez a világ egy párhuzamos világ, a fizikai Föld elágazódása. Az Új Föld olyan, mint egy kismadár a fészkében egy nagyon magas fán. Felemelkedőink, benneteket is tápláltak [szellemi táplálékkal] és ti ezt a kismadarat tápláljátok gondolataitokkal, megteremtve az új világot és a folyamatosan növekvő  feltétel nélküli szeretetet. Most pedig büszke szülőként szemlélitek a madárfiókát, aki a fészek szélén csapkod szárnyaival, hogy felkészüljön a szárnyalásra [felemelkedésre].
Ahogyan ez a főnixmadár kiterjeszti a szárnyait, egy új korszak kezdődik és TI, Kedveseink, ti lesztek ennek az új életnek az őrzői. Olyan sokan léptetek újra és újra a 3D-s Föld traumájába, hogy ennek a pillanatnak a megvalósulását egyengessétek. Néha csak rövid ideig voltatok sikeresek, de egyre gyakoribb volt a lehetőségetek, hogy támogassátok Gaiat, mint a nyomasztó kudarcok. Kedvesek, azt szeretnénk mondani nektek, hogy a szertettel teli szándékaitok a negyedik dimenziós aurátokban tárolódnak, akkor is, ha törekvéseitek nem tudtak kapcsolódni Gaia testével.
Ezen a módon Gaia képes volt a ti szeretetteljes odaadásotok nagyszerű ajándékát elfogadni és végül rezgését aurájának negyedik dimenziós, magasabb szintjeire kiterjeszteni. Így a szeretet minden ajándéka, amit sokatok élete során adott elülteteve Gaia aurájában, összegyűlt és segédkezik a bolygószintű Felemelkedésben. Ezért arra kérünk benneteket, kedves Felemelkedők, hogy tisztítsátok meg saját negyedik dimenziós  aurátokat azoktól a kísérletektől, amiket ti a földi emberiség tudatának Felemelkedéséért tett dugába dőlt próbálkozásoknak tekintetek.
MINDEN növényi és állati birodalom, hasonlóan sok földi elementál birodalomhoz felkészül, hogy elsődleges észlelésüket az újonnan születő Földre helyezzék át. Sokkal több ember van, mint gondoljátok, akik egy jobb valóságot keresnek, akik szívük mélyén felébredettnek érzékelik önmagukat. Gaia munkája hosszas volt és még nem fejeződött be. De közületek egyre többen, a Felemelkedőink, egyre tovább és tovább tartják fenn az ötödik dimenziós rezgésszint időkapuját és ez sokat segít Gaianak, miközben ő is egy magasabb kifejeződési formába replikája [másolja át] önmagát.
A belőletek sugárzó feltétel nélküli szeretet, amit a mindennapi élet során, a mindennapos küzdelmetekben árasztotok, sokkal jobban támogatja Gaiat, mint azt gondolnátok. Azoknak is segítetek, akiknek érzelmeit a félelem táplál és akiket elsodor a mindennapi túlélésért folytatott harc. Miközben megpróbáljátok tudatototokat kiterjeszteni, ráleltek a feltétel nélküli szeretet mezőjére, amit létrehoztatok. Ahogyan a mindennapi életetek során létrehozzátok a feltétel nélküli szeretet energiamezőjét, úgy teremtitek meg azt TI az Új Földön is.
A feltétel nélkül szeretet minden eshetőség összekötő ereje [malter]. Ha aurátok feltétel nélküli szeretettel van tele, akkor a szeretet eme ereje kisugárzik az aurátokon túlra és összekapcsolódik a többi feltétel nélküli szeretet energiamezőjével. Ez a sok energiamező egyre erősebben próbálkozik összekapcsolódni [egyesülni] egymással. Valóban egyre többen küldik értékes ajándékukat, feltétel nélküli szeretetüket Gaia aurájába, ami megerősíti a feltétel nélküli szeretet köpenyét, ami teljesen körülöleli majd az Új Földet.
Ez a feltétel nélküli szeretetköpeny az új Föld magzatburkának metaforája. Ahogyan egy növekvő gyermeket táplál és véd a magzatburok, ez a feltétel nélküli szeretetköpeny az Új Föld gyermeket fogja táplálni és védeni. Kedves Felemelkedők, ha a feltétel nélküli szeretetet lélegzitek ki a világotokba, akkor hozzájárultok az új Föld születéséhez. Emlékezzetek arra, hogy a feltétel nélküli szeretet, a Szeretet Feltételek nélkül.
Akkor is, ha egy ember, egy hely vagy helyzet dühössé tesz benneteket, áramoltassátok a feltétel nélküli szeretetet ~ ingyen van. Ez az ajándék nem egyenlő a megalázkodással, hiszen küldjetek bármikor feltétel nélküli szeretetet, ez hatalmassá tesz benneteket, mert ezzel tápláljátok ötödik dimenziós természeteteket. A félelmen alapuló érzelmek  egy adrenalin lökést indítanak a rendszereitekben, ami tudatototokat az állati természet szintjére süllyeszti testetekben. Másrészt viszont, ha megtapasztaljátok a feltétel nélküli szeretetet, akkor a tobozmirigyetek DMT-t (Di-Metil-Triptamint) szabadít fel, mely a boldogság és az eufória érzését hozza létre. Először nem vagytok képesek ezt a boldogságot és eufóriát érezni, mert ez egy teljesen újszerű érzés. A földi testeteket millió belső és külső inger bombázza folyamatosan. Ez az ingerek egy az emberi agyban található filteren keresztül futnak, ismert nevén a Formatio reticularis-on, mely kiszűri, milyen érzetek küldhetők a tudatba és melyek tárolandók a tudatalattiba.
Azok az ingerek, amik adrenalint aktiválnak rögtön a tudatotokba kerülnek, mivel túlélésen alapuló érzelmek. Figyelmen kívül hagyhatjátok a boldogságot és mégis túlélhettek. Ha a félelmet hagyjátok figyelmen kívül, akkor megsebesülhettek vagy akár meg is halhattok. A harmadik dimenziós ’üzemrendszer’, mely DNS-etek 3%-t és az agyatok által használt energiáitok körülbelül 5%-t veszi igénybe, nem a boldogságon vagy a tudatkiterjesztésen alapul, hanem a túlélésen.
Szerencsére az erősebb kozmikus fény által DNS-etek 97%-a aktiválódik és elmozdultok a többdimenziós ’üzemmódotokkal’ az abból fakadó „együttes-agy-gondolkodás” irányába. Az együtes-agy-gondolkodás az a képesség, hogy a biológiai számítógép-agyatokat 100%-ban használjátok. A harmadik dimenziós üzemmódotok, DNS-etek 3%-a, a faj túléléséért felelős, miközben DNS-etek fennmaradó 97%-a a többdimenziós üzemrendszeretek lesz, a valódi LÉNYETEKHEZ való Felemelkedésen alapszik.
Amikor világotok a sötétségbe zuhant, akkor az „önös szolgálatúak” fogságába kerültetek, akik DNS-eteket manipulálták és 3%-os túlélési tudatra szorították le. Azonban nem csak a külső kozmikus Fény stimulálja DNS-etek 97%-át. Ha képesek vagytok a feltétel nélküli szeretet megtapasztalni, akkor a tobozmirigyetek beindítja a DMT-t termelését, így aktiválva DNS-etek 97%-át, még ha csak [időszámításotok szerinti] rövid időre is.
Ennek oka, hogy a feltétel nélküli szeretet stimulálja a Felemelkedési folyamatotokat és a legtöbb vallás és metafizikai oktatás fejleszti a feltétel nélküli szeretetet. Természetesen a feltétel nélküli szeretet hatalma is korlátolt volt Atlantisz bukása óta, ami oda vezetett, hogy gyakran embereket vagy csoportokat ejtettek fogva vagy végeztek ki, akik elutasították a sötét szándékos mások-felett-gyakorololt-hatalom erőteljes pszichés befolyását [indoktrináció]. A „vallási vezetőket” és másokat is megfenyegettek, akik a feltétel nélküli szeretet erőteljes energiáját lehorgonyozták 
Sok ember van még Gaia testén, akik félnek a feltétel nélküli szeretettől. Számukra idegen érzés és ami más, az gyakran félelmet szül. De arra kérünk benneteket, hogy mások irányába, harmadik dimenziós szándék nélkül áramoltassátok a feltétel nélküli szeretetet. Küldjétek ki ezt a nagy erőt, mint egy ajándékot, melyet a Felemelkedő tudatotokból sugároztok ki. Ez egy harmadik dimenziós „horog”, mely a tudattalan szándékot összeköti azzal, ami LÉNYETEK magasabb szintű kifejeződési formájától származónak tűnik.
Maga a feltétel nélküli szeretet küldése, mint cselekvés, mely mások gyógyítására irányul, egy szándék. Talán minden ember megtanul egy fontos leckét, mely Felemelkedése szempontjából életfontosságú. Ezen felül a feltétel nélküli szeretet a legfelsőbb célt fogja keresni. Ezért fontos, hogy szándék nélkül küldjétek a feltétel nélküli szeretet nagy ajándékát. Ha vesztek néhány mély lélegzetet a tobozmirigyetek nyitott kapuján keresztül a magasztos szívetekbe, akkor biztosak lehettek, hogy szándékotok tiszta.
Emellett ez a légzés aktiválja a tobozmirigyen keresztül a DMT- Felemelkedési–hormonokat. Ezután ezt a szeretet a magasztos szívetekben lehorgonyozhatjátok, ezután befogadhattok és megérthettek minden magasabb szintű üzenetet, melyek a legfelsőbb Fény frekvenciájába vannak beágyazódva, a feltétel nélküli szeretetbe
Hozzáfértek a magasabb szintű kommunikációhoz és összevegyítitek lélegzetetekkel, miközben a magasztos szíveteken keresztül kilélegeztek, hogy megoszthassátok a feltétel nélküli szereteteteket. Ezen a módon ti lesztek azok, akik a magasabb szintű üzenetek fogadására felkészítettekért, Gaia kiterjesztett feltétel nélküli szeretetéből, az őt körülölelő köpenyből, elmennek.
Kedves Felemelkedők, emlékeztetünk arra, hogy kozmikus kaputokat [átjárótok], a tobozmirigyeteket igyekezzetek a fokozódó üzeneteink számára nyitva tartani. Ezeket az üzeneteket a feltétel nélküli szeretet, a boldogság és/vagy béke megélésével fogadjátok. Néha, amikor szorgosan tesztek eleget fizikai életetek kívánalmainak, üzeneteinket hirtelen rátok törő fáradtságként érzékelhetitek.
Testetek fáradtnak érzi magát, mert rezgésszintetek a bejövő üzenetünk miatt kiterjedt. Ekkor a feltétel nélküli magasabb Fény és a harmadik dimenziós cselekedeteitek közötti szembehelyezkedés megerőltető számotokra, mely a fizikai testeteken vezetitek le. Ezért vegyetek egy mély lélegzetet, hunyjátok le a szemeteket és engedjétek meg a boldogságnak, hogy átvegye a fáradtság helyét. Ha egyáltalán lehetséges, terjesszétek ki ezt a pillanatot az üzenetünk tudatos fogadására.
Üzeneteink az időn kívülről lépnek tudatotokba. Ezért minden, amit tennetek kell, hogy felismerjétek az üzeneteinket és őrizzétek meg magasztos szívetekben. Ezután olyan gyorsan, ahogy lehetséges szánjatok időt, hogy magasztos szívetekben ellazulva befogadjátok üzenetünket. Mielőtt a mostani formátokba léptetek megtanultátok ezeket a technikákat, hogy soha ne érezzétek magatokat elválasztva a valódi családotoktól
Most, hogy egyéni és a bolygószintű rezgésszintetek folyamatosan növekszik, elkezdtek emlékezni arra, amit Maya fátyla elrejtett tudatos tudatotok elől. Ezért, kedves Felemelkedőink, emeljétek meg a fátylatokat, nyissátok meg a tobozmirigyetek átjáróját és terjesszétek ki magasztos szíveteket, hogy befogadhassátok és megérthessétek üzeneteinket.
Mi MINDIG veletek vagyunk. Szívetekkel halljátok hívásunkat.
Az Arktúrusziak és Galaktikus családotok
Csatornázta: Suzanne Lie
Magyar nyelvű fordítás: Scarlett


kristalyhang | 2013-02-18 - 10:39 | Címkék: Suzanne Lie | Kategóriák: Arcturus | URL: http://wp.me/p2FH9O-lr

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése