2013. február 23., szombat

Amerikai "ufós" film készül

Amerikai filmesek 100.000 dollárt ajánlottak 
annak, aki hitelt érdemlő bizonyítékkal áll elő egy földönkívüli űrhajó létezésére vonatkozóan
 
2013. február 23. szombat, 12:45
Gyakorlatilag már nincs olyan nap, hogy ne jelennének meg újabb és újabb UFO észlelésekről szóló beszámolók, fényképek és videofelvételek. Ezek egy része persze hamisítvány, egy másik része valamilyen természeti jelenséget örökít meg, de az is előfordul, hogy repülőgépet, helikoptert vagy éppen műholdakat nem ismernek fel az észlelők. Azonban akadnak köztük olyanok is, amelyekre a legalaposabb vizsgálat után sincs magyarázat, ezért illik rájuk a kifejezés: azonosítatlan repülő objektumok.
Az alábbi fényképet egy Hannah McRoberts nevű hölgy készítette még 1981-ben, a Kanadához tartozó Vancouver szigetén és a mai napig a valaha készített egyik leghitelesebb UFO-fotóként tartják számon a szakértők.

Annak ellenére azonban, hogy rengetegen vannak, akiknek meggyőződésük, hogy a különböző kormányok világszerte rejtegetik az erre vonatkozó bizonyítékokat, még mindig nincs semmi a kezünkben, ami egyértelműen és kézzel foghatóan tanúsítaná, hogy valóban léteznek földönkívüli űrhajók.
James Fox, akit itthon legtöbben a National Geographic TV, Ufóvadászok című reality-sorozatából ismerhetnek, korábban két egész estés dokumentumfilmet is készített az UFO jelenségekről, nemrég pedig már a harmadik, minden eddiginél hitelesebbnek szánt produkciója előkészületeit kezdte meg filmes csapatával együtt.
A 'The 701' címen futó filmes projekt az Egyesült Államok Légiereje által két évtizeden át folytatott tanulmánysorozatra, a Blue Book Projectre fog épülni. Az 1969-ig működő Kék Könyv Projekt összesen 12.618 UFO észlelést regisztrált, amelyek közül 701-re soha nem tudott magyarázatot adni (erre utal a film címe), pedig a Légierőnek nyilván sem anyagi, sem pedig szakmai nehézségekkel nem igazán kellett számolnia.
"Nem akarunk egy újabb semmitmondó televíziós dokumentumfilmet készíteni, annak semmi értelme. Olyan mozit szeretnénk csinálni, amelyben a bemutatott bizonyítékokat látva mindenkinek leesik majd az álla. Terveink szerint nem is a tévében, hanem világszerte egy időben, a mozikban fogjuk bemutatni a 'The 701'-et" - mondta a The Huffington Postnak adott exkluzív interjújában James Fox.
"A 701-es az a szám, amelyet a kormány nagyon szeretne eltitkolni előlünk. Az amerikai Légierő egészen az 1940-es évek végétől, komoly kihívások sorozatával volt kénytelen szembesülni, amikor olyan technológiai eszközök lepték el az amerikai légteret, amelyek ellen az USA képtelen volt érdemi lépéseket tenni. Csillogó, fémes diszkoszok, amelyek minden képzeletet meghaladó manőverekre képesek és amelyeket megbízható, szavahihető tanúk százai, ezrei láttak, köztük számos pilóta" - folytatta Fox.
Csakhogy az egykori repülősök, űrhajósok, kormányügynökök - egyébként nagyon fontos - vallomásaival ma már nem lehet megváltani a világot. Ahhoz, hogy egy ilyen témájú film nagyot szóljon, valami más kell. Valami olyasmi, ami nem hagy kétséget afelől, hogy valóban léteznek földönkívüli űrjárművek.
Pontosan tudják ezt az amerikai filmesek is, akik nevében James Fox most bejelentette, ha valaki ilyen bizonyítékkal tud előállni, az kerek 100.000 dollárral (kb. 22 millió forint) lesz gazdagabb.
"Az egyik fő oka, hogy a producereink eltolták a 'The 701' bemutatóját, az eltökéltség, hogy eddig soha nem látott bizonyítékokkal álljunk elő benne. Ennek elősegítésére döntöttünk úgy, hogy felajánlunk százezer amerikai dollárt jutalmul annak, aki megkérdőjelezhetetlen bizonyítékkal áll elő egy földönkívüli űrhajó létezésére vonatkozóan" - mondta a filmes.
"Ez lehet fénykép, videó-, vagy filmfelvétel, de akár egy roncsdarab is, az egyetlen feltétel, hogy az általunk választott tudományos vizsgálóbizottság megállapítsa, az csakis földönkívüli eredetű lehet."
Mivel a most bejelentett 100.000 dollár Amerikában sem kis összeg, ezért a felajánlók arra számítanak, hogy rengetegen érzik majd hitelesnek a birtokukban lévő bizonyítékokat. Minden bizonnyal - ahogy az interneten is - sokan próbálkoznak majd csalással, de Fox azt ígéri, olyan tudományos csapatot állítottak össze, amelynek szigorú szűrőjén minden hamis próbálkozás fennakad majd.

Forrás:
http://ittvannak.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=295:amerikai-filmesek-100000-dollart-ajanlottak-annak-aki-hitelt-erdeml-bizonyitekkal-all-el-egy-foeldoenkivueli-rhajo-letezesere-vonatkozoan&catid=2:hirek&Itemid=2 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése