2012. október 11., csütörtök

A felelemlkedés belülről indul - Uriel

URIEL / 2012. október 8.
Günther Wiechmann közvetítése
A felemelkedés belülről indul
Itt Uriel, Isten Fénye.
Szeretett Fényeim, folyamatosan haladtok az átváltozás útján, Gaia pedig magával visz benneteket a létezés egy másik formájába, a tudatos létezésbe.
Szertett Lényeim, elsősorban a felemelkedésért és a Fényért éltetek, harcoltatok és szeretettek, a szellemi világ pedig szeretettel, nagyrabecsüléssel és elismeréssel adózik ezért felétek. Sokfajta támadásnak, csábításnak és rejtélynek voltatok kitéve, beleütköztök gyakorta értetlenkedésbe, elutasításba és mégis hűek maradtok az igazság Fényéhez, amit szívetekben hordoztok. Ezért tiétek az én szeretetem.
Sok csatorna, akik megnyíltak a Fénynek most a sötét erők manipulációhullámának vannak kitéve. A nyílt, korábban megbízható közvetítőket is elcsábítja önmaguk túlértékelése. Amikor az információ csatornázódik a közvetítő felé, akkor a médium ezt úgy éli meg, mint saját képességeinek fokozódását, de néha ezek az információk becsapóak és mérgezettek. Egy édes méreg, ami szétbomlasztja a képességet, hogy meg tudjon különböztetni dolgokat egymástól, valamint helyettesíti a belső egyensúlyt az „igazam van” érzéssel. Az ’Igazam van’, az ego attribútuma és az ego rabságában sínylődő csatornázó, már nem megbízható, mert a médium elszakadt a Fénytől. Az elszakadás azonban nem egyenlő a teljes eltévedéssel, mert aki a Fénynek dolgozva megsebesül vagy eltéved, az bízhat a szellemi világ segítségében. Így kérlek benneteket, ne ítélkezzetek lenézően az áldozatokról, akik veletek együtt a Fényért és a Szeretetért harcolnak. Ne kövessétek el a hibát, hogy összekeveritek a tettest az áldozattal, hanem fogadjátok szeretettel a tapasztalatot és legyetek saját felelősségetek tudatában.
Ne várjatok feltételeket, hogy pontosan mikor mi fog történni, mert nem lehetséges megbízható kijelentéseket tenni.Lássátok, mint változik a világ a „MOST”-ban és nézzetek önmagatokba. Milyen életterv szunnyad Benned, annak megfelelően élsz? Vagy arra vársz, hogy mindennek kívülről kell megváltoznia, mielőtt Te saját Magad lehetsz? A felemelkedés a magasabb dimenziókba egy belső felemelkedés, egy személyes, egyéni történés, ami ki fog hatni az egész bolygóra.
Ezért vagy TE olyan fontos!
Minden összefonódik egymással és senki sem kivétel. Ha olvasod a közvetítéseket vagy hallgatod őket, amik csak a külsőségekkel foglakoznak, amik mások megsegítését háttérbe szorítják, amik szeretet nélküliek vagy konkrét időpontokat jelölnek meg, akkor légy óvatos és vizsgáld meg szívedben, hogy érzed-e az igazságot, az igazat! Az igazság egy Isteni jelző, de Isten sokszínűen fejezi ki magát. De létezik az egy igazság, ami mindenképpen mindenek felett áll, ez pedig a feltétel nélküli szeretet!
Ha a feltétel nélküli szeretet az útmutatód, akkor kapcsolatban állsz Istennel. Ha átsüt a szeretetet a szavakon és eljut a szívedhez, akkor hozzád szól az üzenet. Így mutatja meg neked szíved az utat és felismered az igazságot. A te felelősséged és a te szabad akaratod a jelekre felfigyelni, megvizsgálni és lélektervedet beteljesíteni. Mindannyian egy nagyszerű jövő felé tartotok, megtapasztaljátok inkarnációtokon belül Isten kegyelmét, ami feloldja a karmát és egyengeti a szellemi otthon felé vezető utat, de NEKTEK kell végigjárni az utat. Mindenki magában hordozza a lehetőséget, hogy befogadja az igazság és a szeretet szavait, ti vagytok a Fény csatornái, így tetteitekben, szavaitokban felismerhetővé válik a szeretet, hacsak nem tértek le az útról.
Szeretett Lények, hallgassatok szívetek hangjára, ő a legfelsőbb igazság bennetek!
Megáldalak benneteket az Ősforrás feltétel nélküli szeretetével.
Uriel vagyok
Csatornázta: Günther Wiechmann
Magyar nyelvű fordítás: Scarlett


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése