2012. október 29., hétfő

Az Összes Lehetőségek Gömbje - Hathorok

"Üzenetünket azzal a céllal adjuk át, hogy segítsen benneteket új valóságokat megteremteni magatok és az egész emberiség számára. Ez a módszer jelentősen felgyorsítja a megnyilvánítás folyamatát, mert az idő, ahogy ti érzékelitek, felgyorsul, így a gyors módszerek, úgy hisszük, nagyon hasznosak lesznek."



Hathor üzenet a Föld számára Tom Kenyon közvetítésében

Az Összes Lehetőségek Gömbje

2012. augusztus 19.


Üzenetünkben arra vállalkozunk, hogy megosszunk egy módszert lényed harmadik- és egyéb dimenzióbeli megnyilvánítására. A módszer geometriai, valamint a tudatosság tulajdonságaira vonatkozó alapvető ismereteket alkalmaz. Többféle geometria is használható a megnyilvánítás eszközeként. A jelenlegi, a megosztásra kerülő, a legegyszerűbb, és furcsamód a leghatékonyabb.
Az első, amit meg kell érteni a megnyilvánítással kapcsolatban, hogy minden hatásnak megvan az ellenhatása. Ez a kettőség természetéből fakad, addig, amíg el nem éritek a magasabb tudati dimenziókat, amelyekben már nincs jelen a kettősség. Mivel ez a módszer a háromdimenziós új valóságaitok megnyilvánítására vonatkozik, ezért a kettősség adott.
Másik fontos megértenivaló, az az intelem, hogy ne árts. Ennek az elvnek a célja, hogy megóvjon a káros következményektől. Betartásának a legegyszerűbb módja, hogy teremtéseid ne ártsanak se önmagadnak, se másnak.
Az anyagot jellegéből fakadóan három részben fogjuk átadni. Az első rész a megnyilvánítás geometriája.
A második a tudat nem-duális állapotairól szól, és arról, hogy miként egyesítsd lényed ezen magasabb birodalmait. Ez a két rész idén október elsejéig kerül teljesen átadásra. Ez részét képezi a Hathor Világmeditációra való felkészülésnek, amit 2012. november 4-én Új Valóságok Művészi Nevelése (The Art of Seeding New Realities) címmel rendezünk meg.
Az információ harmadik része a tudat nem-duális állapotainak és a tér-időben való kimenetelek mesteri megteremtésének egyesítését tartalmazza. A tudás elemeinek egyesítéséről szóló anyagot 2012. december 1-ig adjuk át.

Egyéni és közösségi szinten is kozmikus útelágazáshoz értetetek. A 2012. december 21-i együttállás új rezgésű valóságba vezető átjáró hírnöke. A teljesség kedvéért megjegyezzük, hogy a világnak azon a napon nem lesz vége. Mindazonáltal az általatok ismert világ megváltozik.
Az üzenetünket azzal a céllal adjuk át, hogy segítsen benneteket új valóságokat megteremteni magatok és az egész emberiség számára. Ez a módszer jelentősen felgyorsítja a megnyilvánítás folyamatát, mert az idő, ahogy ti érzékelitek, felgyorsul, így a gyors módszerek, úgy hisszük, nagyon hasznosak lesznek.


A Módszer

Ennél a módszernél az egyik csakrádat használod figyelmed középpontjaként. A megnyilvánítás szempontjából a titok ténylegesen a szándék, a tudatosság és az energia egyesítésében rejlik.
Általánosságban a legtöbb ember a legnagyobb eredményt a napfonatcsakra középpontként való használatával fogja elérni, ami a személyes erővel van kapcsolatban.
Támogatjuk a többi csakrával való kísérletezést is, ideértve a szív-, a torok-, a harmadik szem- és a koronacsakrát. A legtöbben a koronacsakrából történő teremtést öröklötten ellentmondásosnak fogják találni, hiszen a tudat ebben a pozícióban minden megjelenési formát illúziónak lát. Ilyenkor megjelenik a megnyilvánulások meghaladására való hajlam. Így ezzel a csakrával való foglalkozás közben eltűnik bárminek a megteremtésére való vágy.
A cél elérése, hogy valóságokat jelenítsünk meg a háromdimenziós világban, a legtöbb ember számára a napfonatcsakrával (solar plexus) lesz a leghatékonyabb.
Tudatodat a solar plexusban –ami a gyomor gödre mögött helyezkedik el- tartva elképzelsz egy gömböt, vagy egy golyót, aminek a mérete a téged körülvevő univerzum nagysága, és középpontja pedig a solar plexus. Amikor elképzeled ezt a gömböt, vagy labdát, tudatosítod, hogy a gömb felületén végtelen számú pont van, és hogy így működésbe hoztad az Összes Lehetőségek Gömbjét.


Új valóságok megjelenítésében az a nehéz, hogy az emberek hajlamosak azt hinni, hogy a jelenlegi valóság az egyedüli. Hajlamosak lezárni az érzékelésüket és követni a saját szűkebb érzékelésük, valamint más, külső erők kondicionálása által ki- és előkészített utakon járni. Az Összes Lehetőségek Gömbjének elképzelésekor úgymond érzékelésed tojáshéján repedést idézel elő. Új lehetőségek és valóságok válnak valószínűvé.
A következő lépés, hogy elképzeled magad az általad kiválasztott világban élve. Ha egy tárgyat, vagy helyzetet szeretnél megnyilvánítani, akkor magadat úgy képzeled el a jövőben, hogy megszerezted a tárgyat, vagy benne vagy a helyzetben. Ha egy minőséget, vagy képességet képzelsz el, akkor elképzeled magad, hogy a jövőben birtokában vagy a minőségnek, vagy a képességnek.
Jövőbeni Önmagadat helyezd el magad előtt egy számodra kellemes távolságra. Ez a távolság, terület, a legtöbb ember esetén 3-10 méteres lesz, de igazából lényegtelen Jövőbeli Éned elhelyezésének közeli, vagy távoli volta. Ott helyezd el, ahol neked jó.
Most pedig képzelj el egy egyenes vonalat a napfonatod és a Jövőbeni Éned napfonata közé. Amikor létrehoztad és fenntartod ezt a kapcsolódást a napfonatod és a Jövőbeni Éned napfonata között, néma szándékoddal felszólítod az Összes Lehetőségek Gömbjét, hogy töltse fel energiával célodat.
Néma szándékon akaratod mozgatását értjük. Nincs szükség bármit hangosan, vagy akár csöndben mondani. Nincs szükség szavakra. Ez nem megerősítés.
Ez személyes akaratod mozgatása, amelynek hatására a kozmosz erői célod szerint rendeződnek.


Abból a tudásból és elvárásból ered, hogy tudatosságod alapvető jellemzője, hogy számodra minden lehetőség elérhető, hogy a te rendelkezésedre áll.
Így tehát, ahogy érzékeled a Jövőbeni Éned magad előtt és tudatosítod a napfonatodból a Jövőbeni Éned napfonata közötti vonalat, csupán megmozdítod az akaratod. Akaratod mozgatásával nem mondjuk, hogy megváltoztatod bármilyen irányban a helyét. Egyhelyben álló áramfejlesztőhöz hasonlóan elkezd forogni és magához vonzza a Gömb felszínéről az energiát. Akaratod csendes megmozdítása nem igényel szavakat. Mindössze szándék és elvárás, hogy az Összes Lehetőségek Gömbje az új lehetőségek összes energiaszálát eljuttatja hozzád mindössze a Jövőbeni Éneddel (azzal, aki az általad megvalósítandó valóságban él) való összekapcsolódás egyszerű módján.
Miközben ezt csinálod, a Gömb sok pontja kezdi el a szándékod szerinti energiát kisugározni, és erővonalak jönnek létre a Gömb felszínének fénypontjai és napfonatod között. Vonalak tucatjai, sőt akár ezrei is létrejöhetnek a Gömb felszíne és a napfonatod között. A megnövekedett energia innen pedig az általad megteremtett Jövőbeni Éned felé fog áramlani.
Ez fel fogja energiával tölteni az új valóságot. Így a Jövőbeni Én Mágneses Vonzásponttá válik, ahogy mi hívjuk. Ahogy minden nap folytatod a gyakorlást, megnöveled a Jövőbeni Éned mágneses vonzerejét. Ez több dimenzióra is kihat. Ezek egyike, hogy új idegpályákat építesz ki agyadban, amik lehetővé teszik az új idegrendszereddel az újfajta valóság megnyilvánítását. A mágneses vonzás ezen túl értékes dolgok bevonzását fogja egyre inkább lehetővé tenni, váratlanul személyek jelennek meg, helyzetek, lehetőségek, amik fel fogják gyorsítani az új valóság megjelenését.


A Mágneses Vonzás, a Jövőbeni Én erősítése

Megerősítheted és felgyorsíthatod az új valóság megjelenését, ha kiegészíted a megjelenítési tevékenységed a megbecsülés, a tisztelet, vagy a hála érzésével. Ezalatt azt értjük, hogy a jövőbeni valóság érzetét kiegészíted a megbecsülés érzésével, miközben érzékeled a napfonatodból a Jövőbeni Éned napfonata felé áramló energiát. Miközben érzékeled önmagadat a jövőben, az új valóságban (amit éppen teremtesz), hálát érzel, hogy ez is benne van az életedben. A megbecsülés hozzáadása teremtésed tényezőihez nagymértékben képes szándékodat felerősíteni.
Nagyon összetett a megbecsülés szerepe a teremtésben, olyan, amit az elkövetkezőkben remélhetőleg részletesebben is megtárgyalhatunk, de most ez túl bonyolult lenne.
Elég jelenleg annyit említeni, hogy az emberi tudat fogalmai szerint a két legerősebb idegrendszeri bevésődést, valamint új külső valóságok létrehozását előmozdító tényező a félelem, és a szeretet. Közös emberi létetek során régóta használták és jelenleg is használják eszközként a félelmet a jelen és a jövő eseményeinek szabályozására és irányítására. A szeretet, jelen esetben pl. a megbecsülés is erős eszköz a külső valóság megteremtésére. Ez a kettősség, és ahogy megjelent közös történelmetekben nyilvánvalóan mélyebb vizsgálódásra érdemes terület.
Most pedig a módszer fejlett változatára fordítjuk figyelmünket. Ám ne nyugtalankodj akkor sem, ha nem vagy képes a fejlett technikát alkalmazni. Az egyszerűbb módszer is nagyon gyors eszköz a kívánt eredmények létrehozására. Mindössze arról van szó, hogy a fejlett módszer még jobban felgyorsítja a folyamatot.
Ha elég sokáig fogsz az egyszerűbb módszerrel gyakorolni, el fogod sajátítani a képességet a fejlett technika használatához.
Még egy lépésre szeretnénk felhívni a figyelmedet, mielőtt a fejlett módszer tárgyalásába fogunk. Ez a létfontosságú elem szükséges mind az alapvető, mind a fejlettebb módszerhez. Egyszerű, de egyszerűsége könnyen félrevezeti az embereket.
Tenned kell valamit abban a birodalomban, amit létre akarsz hozni. Cselekedned kell valamit. Ha ez olyasmi a háromdimenziós világodban, amit meg akarsz változtatni a módszer használatával, tégy valamit – cselekedj meg valamit, ami összhangban van a létrehozandó kimenetellel. Esetleg információgyűjtésre van szükség, vagy talán meg kell változtatnod cselekvésed módját úgy, hogy az elérendő céllal összhangban legyen.
Ha ez egy másik tudati birodalommal kapcsolatos valami, akkor az adott birodalom szerinti tettet kell végrehajtanod. Az egyik későbbi üzenetünkben erről is lesz szó, de nem most. Alapvető igazság, hogy bármelyik új tudati birodalom, vagy létezés megteremtéséhez az új lét szerinti tettet kell megcselekedni.


A Fejlett Módszer

Ha feltöltötted a Jövőbeni Énedet a fent leírt módon, önmagaddal való azonosulásodat jelenlegi énedről Jövőbeni Énedre váltod. Ez azt jelenti, hogy tudatodat, - pontosabban tudatod egy részét – fizikai testedről Jövőbeni Éned megtestesülésére irányítod. Így most jövőbeni megtestesülést élsz át. Miközben érzékeled önmagad teljes testi megnyilvánulását ebben a valóságban, „visszanézel” fizikai testedre jövőbeli megfigyelőpontodból. Amikor ezt megteszed, rezgést, lengést fogsz érezni a két valóság egymáshoz közeledésekor. Ez Jövőbeni Énedből – amivel jelenleg azonosulsz - eredő hullámzás, ami összeütközik a jelenben lévő önmagad – amivel éppen nem azonosulsz – hullámaival.
Ez az energiapont, ahol a jövő hullámai és a jelenlegi léted hullámai összeütköznek, létrehoznak egy üres pontot, vagy még pontosabban, egy „üres teret”. Ezen az üres ponton (téren) keresztül gyorsan át lehet váltani a jelen valóságáról a jövőbeli valóságra. Minden erőddel és szándékoddal idővonalat fogsz váltani.
Erősen javasoljuk, hogy olvasd el egyik korábbi üzenetünket az „Idővonal Választás Művészete” címűt, hogy mélyebben megérthesd a fejlett módszert. Bár a módszer egyéni vágyakra alkalmazható, abban a reményben adjuk át, hogy a 2012. november 4-i Világmeditáció során az emberiség számára szeretetteljes valóságok táplálására fogjátok használni.
Azok számára, akik 2012. november első vasárnapi tartózkodási helyüktől függetlenül részt szeretnének venni a Világmeditáción, azoknak október 1-ig felkészülési instrukciókat fogunk küldeni.
Új valóságok palántáit nevelitek, akár tetszik, akár nem, akár tudtok róla, akár nem. Szándékunk, hogy a tudás átadásával emelkedjen az emberiség örömteli jövőjének valószínűsége. Kérjük azokat, akik úgy döntenek, hogy – akár a seattle-i rendezvény résztvevőjeként, akár távolból - csatlakoznak hozzánk a Világmeditáción, hogy gyakorolják a módszert az esemény előtt. Válassz ki valami megváltoztatandót az életedben. Használd a módszert minden nap.
Elegendő naponta egyszer. Próbáld ki. Közvetlen tapasztalás útján jöjj rá, hogy mennyire hatékony a módszer. Az emberiséget javára válik, ha magas szinten sajátítod el a módszert. Kérjük, hogy aki a kellően fegyelmezett, sajátítsa el a módszert magas szinten. 

A Hathorok




Tom gondolatai és megfigyelései

Úgy látom, hogy az Összes Lehetőségek Gömbje egy izgalmas mentális szerkezet. Amióta csak átadták tanítóim, - nagyjából egy héttel az üzenet kiküldése előtt-, azóta sokszor dolgoztam vele.
Úgy vélem, hogy az üzenet jól értelmezhető, ám a módszerrel kapcsolatban szeretnék pár dolgot megjegyezni.
Az egyszerű módszernél a Gömb középpontja a napfonatod, mérete pedig a téged körülvevő univerzum mérete. Akinek van belső látása, annak ez nagyon egyszerű. Akinek nincs belső látása, az se bajlódjon a képek meglátásával. Képzeld el és érezd a Gömböt, a felületén lévő végtelen mennyiségű fénypontot, olyan módon, ahogy ezt valamelyik érzékelő-képességed ezt lehetővé teszi.
Egyesek érezni fogják a Gömböt és a fénypontokat. Másoknak ezt belső hang fogja leírni. Mások egyszerre többféle módon is érezhetik a Gömböt, látják, érzik, stb.
Fontos, hogy az(oka)t az érzékelési csatorná(i)dat használd, amit természetes módon megszoktál és ne fecséreld az időt, hogy „meglásd” a Jövőbeni éned Gömbjét, vagy a fénypontokat.
Másik tényező a Gömb mérete. A Hathorok az univerzum méretű Gömböt tanácsolják, így a teljes kozmosz összes finom energiájából meríthetsz.

Ez érdekes elképzelés, mert a tudósok előrejelzése szerint az univerzum valószínűleg végtelen. A látható univerzum mérete a mostani mérések szerint egy 46 milliárd sugarú gömb. Ez olyan óriási tér, amit a legtöbbünk, valószínűleg, nem is képes felfogni. Amikor jeleztem tanítóimnak, jpgy ennek értelmezése számomra probléma, így válaszoltak:
A valóság sokkal hatalmasabb, mint ahogy azt felfoghatnád. Mindazonáltal ténylegesen kiterjeszti szellemi érzékelésed, ha úgy tevékenykedsz, mintha képes lennél megérezni a végtelent, és ennek emellett komoly hatása van a multidimenzionális tudatra és evolúcióra is.
Más szavakkal mondva, úgy teszed a legjobbat, ha egy igazán nagy-nagy térben képzeled el magad, ami annyit tartalmaz a teljes univerzumból, amennyit csak el tudsz fogadni.
Vannak, akiknek kellemetlen érzés nagykiterjedésű tér szellemi megteremtése. Ha te is ilyen vagy, ne zavarjon. Csináld a Gömböt kisebbre, tetszésed szerint kicsinyre, az a lényeg, hogy teljesen vegyen körül, hogy teljesen benne legyél.
Emberi, - multidimenzionális tulajdonságokkal felruházott - lényként öröklött, belső képességed az Összes Lehetőségek Gömbje minden képességét kiaknázni. A Gömb sikeres használatának azonban két elengedhetetlen mentális beállítódási feltétele van: szándékod és elvárásod.
Másképp megfogalmazva, pontos elképzeléseidnek kell lennie az új valóságodról (a kimenetelről), arról, amit életedben megjeleníteni szeretnél. Részletes kikötések nélkül nem tudod szándékod hatalmát gyakorolni. Nagyon pontosan és tisztán határozd meg, hogy mit szeretnél, hogy megjelenjen a valóságban.
A Hathorok szólnak arról is, hogy egy kettős jellegű világegyetemben bármilyen legyen is a teremtés, annak megfelelő ellenreakció is automatikusan létrejön. Minél erőteljesebb az új valóság változása, annál erőteljesebb a válasz is. Tartsd ezt szemelőtt.
A Hathorok erősen felhívják a figyelmed, hogy magadra és másokra nézve ártalmatlan kimenetelű dolgokat teremts. Így védheted meg magad (és másokat) félreteremtéseidtől.

Azt is tisztán értsd meg, hogy jogod és lehetőséged, hogy új valóságok megteremtéséhez multidimenzionális segítséget vegyél igénybe. Életbevágó ez a fajta elvárás a Gömb energiájának napfonatodba való lehozásához.
A finom energiákkal való munka terén tapasztaltaknak ez nem fog gondot jelenteni. Ha te is ilyen vagy, akkor úgy fogod nyelni a Gömb energiáit, mint a szólásbeli kacsa a nokedlit. Ha nincs ennyi tapasztalatod a finom energiákkal és a szándékkal kapcsolatos tulajdonságaival, akkor ez akadályozó tényező lehet.
A Hathorok azt állítják, hogy az Összes Lehetőségek Gömbje multidimenzionális valószínűségeket hoz elérhető közelségbe és a módszer lehetővé teszi számodra, hogy behatolj ebbe a sokrétű valóságba.
Sokunk, ha nem legtöbbünk gondolja úgy, hogy új valóságok (kimenetelek) létrehozása lineáris jellegű. Olyan, mintha életünk kizárólag egyetlen egyenes vonal mentén bontakozna ki és úgy tevékenykedünk ebben a háromdimenziós idővonalban, hogy az megerősítse teremtésünk ilyen jellegét.
De a Hathorok azt mondják, hogy a megszokott életvitel mellet felhasználhatjuk a multidimenzionális lehetőségeket is. Ezek olyan újfajta valószínűségek, amelyek lehetőségét az általunk óhajtott kimenetel vágya energiával tölt fel, és jelenít meg, téve mindezt sokkal gyorsabban, mint a rutinszerű háromdimenziós cselekvésünk során megszokott cammogás.
Amikor kialakítod teremtési vágyad tiszta szándékát, figyelmedet a napfonatra viszed és elképzeled megváltozott önmagad a jövőben. Ezután létrehozod és érzékeled a napfonatodat a Jövőbeni Éned napfonatával összekötő vonalat. A vonal multidimenzionális energiákat áramoltató vezetékké válik, így teszi lehetővé, hogy Jövőbeni Éned Mágneses Vonzásponttá alakuljon, hogy a megteremtendő kimenetelt sokkal nagyobb sebességgel hívja létre.
A Hathorok határozottan hangsúlyozzák, hogy a módszerrel történő napi egyszeri gyakorlás nagyban lecsökkenti az új valóságok előállításához szükséges időt. Úgy tapasztaltam, hogy csupán öt percet vesz az egész folyamat igénybe, ami nagyon hatékonnyá teszi az idő felhasználása szempontjából is a módszert.

A Hathorok kiemelik azt a tényt is, hogy cselekedned kell valamit, ami a jövő valóságát fejezi ki. Más szavakkal tégy valamit a háromdimenziós világban, ami a kívánt eredménnyel összhangban van. A módszer használata sokkal kevésbé hatásos a külső világodban való cselekvés nélkül, mint a külső és a belső világok összekapcsolásával.
Bár a Hathorok üzenete világos és pontos a módszert illetően, én mégis lépésről-lépésre ismertetem azoknak, akikben esetleg további kérdések merültek fel. Ha számodra minden teljesen világos, nyugodtan átugorhatsz a „Fejlett Módszer”-t tárgyaló szakaszra, ahol az idevonatkozó finomabb részletekre is kitérek.


Az Alapvető Módszer

1. lépés: Legyen tiszta és meghatározott, hogy mit szeretnél megnyilvánítani. Ez megteremti Jövőbeni Éned alapját, azt, amit létre akarsz hozni. Erő rejlik a részletekben, tehát légy alapos.
2. lépés: Helyezd figyelmedet a napfonatra, a gyomor gödre mögötti részre.
3. lépés: Képzeld el magad egy, az univerzum méretű gömbbe (vagy esetleg egy kisebbe, ha kellemetlen számodra ilyen hatalmas terek elképzelése). A napfonatod a Gömb pontos középpontja.
4. lépés: Képzeld Jövőbeni Éned önmagad elé. A legtöbb ember számára ez 3-10 méter lesz, de olyan közel, vagy távol helyezd el, ahogy számodra helyesnek tűnik. Az elképzelt Jövőbeni Én te vagy, aki éppen megtapasztalja a kívánt teremtés eredményét. Eszerint ölt testet a jövő valósága. Amikor tisztán megvan az elképzelt jövőbeni Én, akkor térhetsz rá a következő lépésre.
5. lépés: Képzeld el a napfonatodat és a Jövőbeni Éned napfonatát összekötő vonalat.
6. lépés: Indítsd el az Összes Lehetőségek Gömbjéből az energia letöltését a napfonatodba. Az áramlás azonnal elindul, amint tudatosítod, hogy az Összes Lehetőségek Gömbje a létezésed,- mint multidimenzionális emberi létező -, kegyéből rendelkezésedre áll. Ekkor néma szándékoddal mozgásba hozod a Gömböt.
7. lépés: Amíg kellemes érzéssel tölt el, hagyd, hogy a Gömb szállítsa az energiákat jelenlegi és Jövőbeni Éned napfonatába az energiákat.
8. lépés: Ha annyira elszánt vagy, egészítsd ki a folyamatot tisztelettel, hogy felerősítsd Jövőbeni Éned mágneses vonzerejét.
Tanács: Teljesen normális, hogy az ilyenfajta energetikai tevékenység során elvándorolnak gondolataid. Tehát abban az esetben, amikor figyelmed középpontja elkószál, gyengéden térítsd vissza arra a területre, ahol dolgozol vele. Semmit ítélkezés, türelmetlenség, mindössze térítsd magad vissza az elvégzendő feladathoz.
9. lépés: Ha végeztél, maradj egy pár percig csupán önmagaddal. A legjobb ilyenkor csöndben lenni, hogy magadba építhesd a folyamat hatására létrejövő finom energiákat. 

A Fejlett Módszer

Szerintem ez a módszer legcsalafintább része. Talán azért, mert érzem a végén a két hullámforma egymásra hatását. Olyan, mintha jelenlegi valóságom állóhullámai behatolnának Jövőbeni Énem állóhullámaiba. A két hullám találkozása valóban üres pontot, vagy, ahogy a Hathorok pontosították, üres teret hoz létre. A hullámformák ezen tere nekem erős átalakító hatások bölcsőjének tűnik.
Ezen túl az energiák és lehetőségek magunkhoz vonása a Gömbből sokkal erősebb a Fejlett Módszer esetén.
Végezetül pedig találtam egy érdekes jelenséget a térbeli áthelyezéssel kapcsolatban, amit a Hathorok a módszer végső fázisára javasolnak. Lehet, hogy te is tapasztalni fogod, ezért említem meg.


Először is kissé zavarba ejtő „visszanézni” mostani önmagamra Jövőbeni Énem megfigyelőpontjából és perspektívájából. Végül képes voltam megcsinálni a váltást, és amikor ez megtörtént, a Gömb energiái az egekbe szöktek. Nagyon erőssé vált a megtapasztalás és éreztem, amint az erősen töltött energiahullámok áramlanak a jelenlegi és a Jövőbeni Énem között.
Amikor teljesen átváltottam megtestesülésem érzetét jelenlegi énemről Jövőbeni Énemre, az energiák elérték a legmagasabb szintjüket. Amikor az energiák elérték a tűréshatáromat egyszer csak mintha „átugrottam” volna Jövőbeni Énemből vissza mostani önmagamba. A jelenlegi énemmel való újraegyesülés ilyen pillanataiban úgy éreztem, mintha a testemet elárasztotta volna az endorfin („boldogsághormon” A ford.) és az egész tapasztalás valahogy furcsán mókásnak tűnt. Azt hiszem, ez a vidámság az erős mentális benyomásnak köszönhető, hogy az egész világ, magamat is beleértve is inkább álomszerű, mintsem valódi, és minden forma (a fizikai testeket is beleértve) egyszerre múlékony, de egy szempillantás alatt akár teljes átalakulásra is képes.

Zene használata
Nincs háttérzene hallgatására szükség a módszer használata közben. Kipróbáltam így is, és úgy is, és azt tapasztaltam, hogy bizonyos zenék segítik mélyebb tapasztalás előidézését. Meg kell mondanom, hogy a legtöbbször csendben megyek végig a folyamaton. Ízlés és idegrendszeri érzékenység kérdése, hogy a zenét, a hangokat hasznos segítségnek érzed-e majd.
Ha háttérzene hallgatása mellett döntesz, azt javaslom, hogy olyat használj, ami segíti, hogy figyelmed befelé fordítsd. Ha pszichoakusztikus (a belső lelki, szellemi folyamatokra hangokkal ható A ford.) darabot választasz, olyan legyen, amelyik legalább az alfa állapotot segít előidézni. Azt is tanácsolom, hogy alacsony hangerőn hallgasd a zenét, hogy ne nyomja el a belső megtapasztalásokat.
Mivel vannak, akik kíváncsiak, hogy én milyen zenéket részesítek előnyben, ezért nekik, és magamnak is időmegtakarítás céljából itt elárulom. Kedvenc (saját) szerzeményeim az Összes Lehetőségek Gömbje használatához a Végtelen Tér (Infinite Pool), és a Fényhajó (Lightship).
Hathor Világmeditáció 2012. november 4, vasárnapján
Az Összes Lehetőségek Gömbje működtetésével bizonyosan lehetséges felgyorsítani a személyes eredmények megnyilvánítását. A Hathorok abban a reményben adják át a módszert, hogy lesznek, akik az emberiség számára pozitív kimenetelű jövőt fognak megteremteni, amikor belépünk az idő új ciklusába.
2012. november 4-én vasárnap délután 3-kor PST Seattle-ben (este 11-kor magyar idő szerint A ford.) a Hathorok megkezdik Világmeditációt, aminek a középpontjában az Összes Lehetőségek Gömbje lesz.
Ha tervezed, hogy csatlakozz hozzánk az újfajta teremtési meditáció során, kérik a Hathorok, hogy az esemény előtt gyakorold a Gömbbel való munkát. A végső tudnivalókat és előkészületi tanácsokat november 1. körül teszem közzé. 


Akik úgy döntenek, hogy velünk lesznek az Új Valóságok Művészi Nevelése (The Art of Seeding New Realities) című, háromnapos tanfolyamon Seattle-ben (Washington állam) november 2. és 4. között, azokkal közösen, mélyebben felfedezhetjük az Összes Lehetőségek Gömbje módszerét, ami az eszköz magasfokú elsajátítását fogja lehetővé tenni. Ezen túl a Hathorok ösztönző hangjai kulcs- és dinamikus szerepet kapnak a tudás átadásakor.

Tom Kenyon


©Tom Kenyon 2012. Minden jog fenntartva. másolhatod, eloszthatod ezt az üzenetet bármilyen médián, amennyiben nem változtatod meg, feltünteted a szerzőt, feltünteted a másolásvédelmi nyilatkozatokat és Tom webcímét: www.tomkenyon.com.
Fordító: © Bagi Ákos www.lelekmod.hu 2012
Minden jog fenntartva. másolhatod, eloszthatod ezt az üzenetet bármilyen médián, amennyiben nem változtatod meg, feltünteted a szerzőt, feltünteted a másolásvédelmi nyilatkozatokat és a fordító webcímét.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése