2012. október 14., vasárnap

Megoldások a világotokban lévő öszeütközésekre -Tizenkettek Tanácsa

„A Szeretetetekre van szükség Most, így az imáitokra is, 
az elkövetkezendő hetek során a békességért,
 az imáitokkal globális/bolygószinten együtt megemlékezve arra, hogy 
EGY EMBERISÉG ÉS EGY VILÁG VAN! 
Emlékezzetek arra, hogy mi mindent tehettek meg egymásért, 
mert azt, amit ahogy másokkal tesztek, azt teszi veletek a bolygó is. 
Most az Isteni VáltozástTevőknek csak egyetlenegy dolga van, és ez az, 
hogy újra meg újra a Szeretetet válassza, 
amíg ez a Föld meghatározó energiájává válik.
Ez vezet el bennetek a Békességhez.” 

 


Írta: Tizenkettek Tanácsa/Selacia   
2012. október 12.


MEGOLDÁSOK A VILÁGOTOKBAN LÉVŐ ÖSSZEÜTKÖZÉSEKRE


A Tizenkettek Tanácsának üzenete Selacián keresztül



Világotokban most számos szinten olyan összeütközések, konfliktusok tapasztalhatóak, melyeknek nem látjátok a végét, és ilyenkor olyan kérdéseket tesztek fel, mit lehet tennetek.

Valószínűleg, az hogy voltak álmatlan éjszakáitok, vagy szorongásokkal eltelt napjaitok, pillanataitok, azután amikor megláttátok a közelmúlt erőszakos eseményeit, amelyek robbanásszerűen kiforgatták világaitokat a sarkaiból.

Ti, mind a legtöbben, akik itt vagytok, egy szeretetteljes világot kerestek és erre vágytok, természetes az, hogy érdekelnek bennetek az elibétek kerülő változások most, és az hogy milyen kihívásokkal jár ez. Nagy a valószínűsége annak, hogy sokkal érzékenyebben reagáltok minderre, mint a legtöbb ember és valójában megérzitek az emberiség és a Föld fájdalmát ezekben az időkben.


Itt az ideje a személyes válaszadásotoknak

Az elmúlt napok eseményei, mint a legtöbb embert úgy bennetek is akik a spiritualitás útján jár, foglalkoztat bennetek, így ezekkel kapcsolatban a következő gondolatok merülhettek fel:

1, Mit lehetne tenni, hogy a közelmúlt eseményei miatt kitört gyűlölet és haragvás megfékeződhessen?

2, Hogyan lehet összeegyeztetni azt, amit a Közel-Keleten lehet látni, azzal a reményeitekkel, hogy egyre erőteljesebben elindult a bolygó a gyógyulási folyamatában, 2012. időszakában?

3,Képes-e vajon az emberiség megmenteni magát, a saját maga által okozott gondoktól?

A legfontosabb dolog most, bármikor, mint valaha ezelőtt az, hogy ti mint Isteni VáltozástTevők, egy szélesebb, tágra nyitottabb képpel lássátok azt meg, amely tartalmazza a Szellem és az Emberiség közös hosszú fejlődési útját, hogyan is vezetett el a mostani időkre. Ahogy az Isteni VáltozástTevők egyike vagytok, tudatosan megfigyelhetitek a jelenben lévén a különböző eseményeket, történéseket, úgy hogy mindig emlékezzetek arra a magasabb célra, amit, ahogy megélhettek most.

Ne feledjetek emlékezni arra a szintén mindent átfogó, mindent körülölelő képre, ami most van kibontakozóban. Ez most egy sokkal szélesebb kilátást tesz lehetővé, ami a gyökeres bolygószintű átalakulási folyamat és elengedés egy robbanásszerű eseménye. Mindez egy személye felébredésként vagy egy katasztrófaként kötődik az egészhez.

Idők óta készültetek arra, hogy ebben az életidőtökben itt legyetek, hogy ebben a hatalmas felgyorsuló folyamat során katalizáljátok a hatalmas változásokat, mind a belső, mind a külső világotokban. December 21.-e az év vége, a Napforduló már itt van a sarkon, és arra bökdösi most a lelketek, hogy maradjatok a jelenpontotokban és egy olyan új típusú világra összpontosítsatok, amelybe már annyi ideje szeretnétek élni.. 

Igen, egy mega tudatosságú tudatváltás van mozgásban és nektek ebben fontos, kulcsszerepetek van. Ez a szerep még azelőtt kezdődött meg, mielőtt ide érkeztetek volna, és ahogy később a létidőtök során kialakult pozitív tulajdonságaitokkal, segítségetekkel és bátorságotokkal végigvigyétek, mindazt, amire szükségetek van most. A képességeitekre van most szükség, amely nemcsak segít ebben bennetek, de abban is tud támogatni, hogy földelt ragyogó fényei legyetek másoknak.


A 9/11 és a 2008-as Pénzügyi Összeomlás

Ha szívszorongató érzéssel érkeztetek meg az elmúlt napokban a 9/11 évfordulójára az nagyon is érthető volt. Meglehet, az hogy a 11 évvel ezelőtti tragédia a memóriátokba ragadt. Valójában az emberiség továbbra is folytatja az előrehaladását, a 9/11-es sebek és a 2008-as Pénzügyi Összeomlás óta. Mindkettőjükből való sérüléseitek, rögzítve került az emberi DNS-be a Tömegtudatosság szintjén. Azon alapszik a további haladásotok, hogy mennyire mélyen rögzültek a félelmeitek, és ti vagytok azok, akik kiveszik a részüket ennek a gyógyításából. A félelem sohasem nem lehet a spirituális tudatossággal rendelkező személyek döntéseinek gyógyszere. A 9//11-es események azok, ahol a félelem születik. Ti és az emberiség is a Szeretet útját választották, és ez a valódi ellenszere a problémák megoldásának ma a világon.

A 9/11 Amerikai katasztrófa, szörnyű és értelmetlen volt. Spirituális nézőpontból, annak érdekében, hogy meg tudjatok gyógyulni és továbbhaladni egy szeretettel teljes világ megteremtésének érdekében, el kell tudni engedni a haragotokat és a félelmeiteket és meg kell tanulni másképp látni másokat, mint azt, hogy mások ellenségeitek lehetnek. A háború és mások korlátozása nem vezet el a békességhez.
Szeressetek!

Hasonlóképpen a globális pénzügyi egyensúly sem fog létrejönni egy lineáris, gyors, megrögzült (régi típusú) megoldásokkal. A világ gazdasága valóban újra fel fog épülni ezekben az időkben, de ahhoz hogy felépüljön és alapvetően jótékony hatással legyen az emberiségre, gyökeres megjavítására van szükség. A félelmet és a kapzsiságot át kell alakítani szeretetté.



A Szeretetetekre van szükség Most

A Szeretetetekre van szükség Most, így az imáitokra is, az elkövetkezendő hetek során a békességért, az imáitokkal globális/bolygószinten együtt megemlékezve arra, hogy EGY EMBERISÉG ÉS EGY VILÁG VAN! Emlékezzetek arra, hogy mi mindent tehettek meg egymásért, mert azt, amit ahogy másokkal tesztek, azt teszi veletek a bolygó is.

Most az Isteni VáltozástTevőknek csak egyetlenegy dolga van,
 és ez az, 
hogy újra meg újra a Szeretetet válassza,
 amíg ez a Föld meghatározó energiájává válik.

Ez vezet el bennetek a Békességhez.

Amikor kétségeitek vannak arról, hogy vajon eléggé felnőtt e már az emberiség ahhoz, hogy békességben éljen együtt, emlékezzetek arra, hogy az emberiségnek mindig volt bölcsessége és bátorsága arra időről-időre, hogy így adott választ a számtalan kihívásra. Az emberi faj felfedezte már azt, hogy hol lehet találni egy teret és kivezető utat ennek okán a saját DNS-ében, hogy biztonságosan megoldja a mai pusztító erővel rendelkező széthúzást. Ennek a kulcsa a Szív Intelligánciája/Bölcsessége.

A belső bölcsességetek tudja azt, hogy vezessen el az igazságotokhoz. Ez a bölcs részetek reménnyel teljes és ismeri azt, hogy hogyan maradjatok, haladjatok ezen az úton.

Meglehet a világ a feje tetejére áll, de veletek akkor is minden rendben lesz. Lényetek magvában, szeretetben vagytok és ez a szeretet erősebb bármely más erőnél, hatalomnál. Eljön nemsokára az a nap, amikor a Szeretet a legmeghatározóbb energia lesz a Földön.

Folytassátok isteni természetetek felfedezésének útját, körülölelünk bennetek szeretetünkkel és áldásainkkal!

Mi Vagyunk a Tizenkettek Tanácsa



Közreadja: www.foldicsillagok.hu

Forrás: Solutions for a Conflicted World
Selacia a message from The Council of 12 channeled by Selacia
Monday, 17 September, 2012
Copyright 2012 by Selacia, Channel for The Council of 12 * All Rights Reserved * www.Selacia.com
http://spiritlibrary.com/selacia/solutions-for-a-conflicted-world

(Megjegyzés: Ha többet szeretnétek tudni az Isteni VáltozástTevő szerepetekről, akkor kérünk bennetek, látogassatok el a http//selcia.com/divine-changemakers.php oldalra. Köszönjük azt, hogy megosztjátok egymással ezt az írást és a sok éve tartó visszajelzéseket és kapcsolatfelvételt velünk. Ragyogjon át a fény rajtatok és utatokon!)



2 megjegyzés:

  1. Kati!
    Ez a baba gyönyörű!Azok a szemek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, valami különös sugárzik belőle. Ezért választottam ide illusztrációnak.

      Törlés